A felkelők először körbevették az épületet, és csak ezt követően nyitottak tüzet. Szemtanúk elmondása szerint a fegyverek között légvédelmi ágyúk is láthatóak voltak. Az incidensre Tripoli belvárosában került sor, így kedden a forgalom is leállt a városban. Egy, a neve elhallgatását kérő helyi tisztviselő elmondása alapján a támadók bejutottak az épületbe, ahol a fegyveres összecsapás következtében a biztonsági erők több tagja életét vesztette.
Az eset valószínűleg azért fordulhatott elő, mert múlt hónapban a líbiai kormány ideiglenesen befagyasztotta a Kadhafi-rezsim megdöntésében segédkező felkelőknek ígért illetmények kifizetését. A kormányszóvivő, Nasser al-Manaa elmondta, hogy Osama Juili védelmi miniszter már tárgyal a támadókkal, akik 1-2 óra után abbahagyták a tüzelést, de jelenleg is az körülveszik az épületet.
talán megbukott a facebok-on szervezett "forradalom" elmélete??? - mint máshol is..
Kadhafit megölték (idegem érdekeknek megfelelően) és szopni fognak, rájönnek sokba kerül ez a "győzelem" és mit ér a "demokráciájuk"....
Sima törzsi háború. Képtelenek kiépíteni egy központi hatalmat.
mivel az "úgynevezett" felkelöket már átdobták szír jelenésre, akik most a jóváhagyott kormány-kezdeményt támadják, rövidesen terroristának lesznek billogozva ....
lázadók támadják a lázadókat.... röhej.
"Én már csak egy kávét kérek"