A legsúlyosabb diplomáciai vita 1979 óta

Németh Orsolya
2012. május 1., kedd

Szaúd-Arábia bezárta nagykövetségét és konzulátusait a folyamatos egyiptomi tiltakozások miatt. Az emberek azt követelik, hogy engedjék szabadon Ahmed al-Gizawi, emberi jogi ügyvédet.

Az egyiptomi ügyvédet Jeddahban tartóztatták le, mikor umrára, azaz egy kisebb fajta zarándoklatra készült Mekkába. Tudta nélkül ítélte őt egy év börtönre és 20 korbácsütésre egy szaúdi bíróság. Al-Gizawit „felségsértéssel” vádolják, bebörtönözése nagy felháborodást keltett Egyiptomban.

Egy egyiptomi emberi jogi szervezet, az Arabic Network for Human Rights Information (ANHRI) szerint ez az ügy pusztán megtorlás a szaúdi kormányzatot ért támadások miatt. Ahmed al-Gizawi ugyanis korábban számos panaszt nyújtott be Szaúd-Arábia ellen a jogellenesen fogva tartott egyiptomiak helyzete miatt.

A BBC információi szerint az emberjogi ügyvéd csomagjában állítólag 20 ezer nyugtatót találtak a repülőtéren, al-Gizawi ráadásul nem viselt fehér ruhát, amit a zarándoklatokhoz szokás, tették hozzá a szaúdi szervek.

Megfigyelők szerint ez az egyik legsúlyosabb diplomáciai vita a régió két hatalma között 1979 óta, mikor Szaúd-Arábia megszakította a kapcsolatot Egyiptommal, amiért az békeszerződést írt alá Izrael állammal.

Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön rendelkezik eduID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?

Kövessen minket!

Galériák