A Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete (IISS) által a világ védelmi kapacitásairól és katonai egyensúlyi helyzetéről összeállított 500 oldalas idei elemzés (Military Balance 2012) adatai szerint Irán fő nukleáris fejélesztési központjában, Natanzban jelenleg kilencezer dúsító centrifuga működik, jóllehet novemberben még csak hatezer ilyen berendezés volt ebben az üzemben.
Az IISS szerint jelenleg háromszor annyi centrifuga állít elő 20 százalékos dúsítási szintű uránizotópot, mint tavaly, és ez a dúsítási arány már "közel van" ahhoz, hogy a hasadóanyagot atomfegyverekben lehessen felhasználni.
A jelentést bemutató szerdai londoni sajtótájékoztatón John Chipman professzor, az IISS vezérigazgatója mindazonáltal "valószínűtlennek" nevezte, hogy Izrael az idén katonai támadást hajtana végre az iráni nukleáris fejlesztési központok ellen.
Chipman szerint Izraelben komoly aggodalom forrása, hogy Irán közeledik az "immunitási helyzethez", vagyis egyre több nukleáris dúsító berendezést telepít olyan helyszínekre - elsősorban mélyen a földfelszín alá -, amelyekre Izrael egyedül nehezen tudna csapást mérni.
Ebben a helyzetben Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök biztosítékokat kért az Egyesült Államoktól arra, hogy ha az iráni fenyegetés valósággá érik, és minden más lehetőség kimerült, akkor Washington "a katonai opció eszközéhez folyamodik" abban az esetben, ha Izrael az amerikai tanácsot követve addig nem indít maga támadást. Chipman professzor értékelése szerint Netanjahu ezt a biztosítékot minapi washingtoni látogatásán megkapta Barack Obama amerikai elnöktől.
Az IISS vezetője kiemelte azt is, hogy Izrael képes ugyan végrehajtani egy rajtaütést Iránban, de csak az Egyesült Államok lenne képes olyan átfogó fegyveres beavatkozásra, amely érdemben késleltethetné az iráni nukleáris csapásmérő kapacitás kiépítését. Chipman szerint ezt Izraelben is tudják, és ezért valószínűtlen, hogy Izrael legalábbis az idén egyedül rászánná magát egy iráni katonai csapásra.
Az IISS éves jelentése szerint Irán az ellene irányuló fellépésekre válaszul megkísérelheti lezárni a Hormuzi-szorost, amelyen a világ nyersolajtermelésének 20 százaléka halad át. Az iráni erők például aknazárat telepíthetnek a tengeri átjáróba, hajók ellen bevethető rakétákat használhatnak, vagy tengeralattjárókról megtorpedózhatják az áthaladó kereskedelmi hajókat.
A londoni hadászati kutatóműhely szakértőinek véleménye szerint azonban ez csak átmeneti fennakadásokat okozhat a hajóforgalomban, mivel az Egyesült Államok és szövetségesei jelentős haditengerészeti egységeket állomásoztatnak a térségben, és ezek gyorsan ismét meg tudnák nyitni a Hormuzi-szorost.
Más nagy londoni házak szerint azonban az iráni atomfegyver-fejlesztéssel kapcsolatos nemzetközi konfliktus esetleges eszkalálódásának ára az olaj meredek drágulása lenne.
Az egyik legnagyobb citybeli befektetési csoport, a Barclays Capital nyersanyagpiaci szakértőinek minapi becslése szerint a konfliktus kiéleződése esetén az idei harmadik és negyedik negyedévben 140-150 dolláros negyedéves olajárátlagok sem zárhatók ki. Ez 2012 egészére a globális alaptípusnak tekintett Brent olajkeverék esetében 135 dollár körüli átlagárat jelentene, vagyis mintegy 20 dollárral magasabbat a Barclays Capital jelenlegi alapeseti prognózisában szereplő idei Brent-átlagnál.
Az IISS szerdán ismertetett elemzése szerint az elmúlt évben folytatódott a katonai erő és a védelmi kiadások globális átrendeződése, amelynek egyik fő megnyilvánulási formája, hogy a 2008-as pénzügyi válság óta konvergencia-folyamat zajlik az európai és az ázsiai védelmi kiadások között. Jóllehet az egy főre jutó védelmi kiadások még mindig sokkal alacsonyabbak Ázsiában, mint Európában, a jelenlegi folyamatok alapján azonban az ázsiai országok védelmi kiadásai nominális értéken számolva az idén valószínűleg meghaladják az európai katonai kiadásokat - áll az elemzésben.
Az IISS szakértői kimutatták, hogy 2008 óta 16 európai NATO-tagállam védelmi költségvetése csökkent, reálértéken mérve sokszor 10 százalékot meghaladó mértékben.
Ugyanakkor az ázsiai-csendes-óceáni térségben - ugyancsak reálértéken számolva - tavaly 3,15 százalékkal emelkedtek a védelmi kiadások. A londoni kutatóintézet saját becslése szerint a régió összesített katonai ráfordításain belül Kína részaránya most már meghaladja a 30 százalékot, és a kínai védelmi költségvetés tavaly a 2001-es érték két és félszerese volt.
Az IISS szerdán közzétett elemzése szerint azonban hosszabb távon továbbra is az Egyesült Államok marad messze a világ legnagyobb katonai hatalma, és az egyetlen olyan NATO-tagország, amely képes globális szinten, hosszú időn át tartó nagyszabású légi, tengeri és szárazföldi hadműveletek végrehajtására.
Pedig látni kell : lezárni, v. legalábbis a közlekedést veszélyessé tenni, aránytalanul kisebb feladat mint a biztonságot garantálni (ami önmagában lehetetlen)
"A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és más amerikai szervek szerint ugyanakkor Teherán még nem határozott arról, hogy újrakezdje-e a 2003-ban lényegében leállított, a nukleáris robbantótöltet kifejlesztésére irányuló, párhuzamos programját."
http://karpatinfo.net/kulfold/2012/02/27/hirszerzes-szerint-nem-gyart-atomfegyver-iran
"párhuzamos programját."
Tehát nem két program fut, hanem "csak" egy. Mert azt az Ajatollah mondta nemrég utasításképp, hogy csinálják, minél gyorsabban!
Ja, és a cikkbeli IISS jelentés szerint "Irán közel jár ahhoz az urándúsítási szinthez, amelyen a hasadóanyag már felhasználható nukleáris fegyverek előállítására". Azért az IISS sem kizárólag kutyaütôk gyülekezete.
Írott malaszt.
Re: felfutó ázsiaiak
Így könnyű fejleszteni: http://profitline.hu/hircentrum/hir/260273/Kina-ellopta-az-F-35-os-vadaszgep-titkos-terveit mármint lopással, bár ismerjük el, a II. vgh. idején a szövetségesek is lopkodtak a németektől.
Mivel csak egyes részleteket tudtak ellopni, az azért még ölég kevés az üdvösséghez. Teljesítményadatok, és egyes elektronikai foszlányok. Sok mindent nem érnek vele, sőt a teljes bugázással sem, a szoftverek nélkül csak egy alkatrészhalmaz ami még felszállni sem tud. Az egyes részek gyártástechnológiája is kéne még hozzá, meg kell nézni a J20-ast, csak ötletelgetnek, nagyon messze van az még az ötödik generációtól.
A II. vh-ban a német technológia eljutott egy olyan szintre hogy nagyokat sasoltak még a jenkik is amikor felfedezték mekkora az előnyük Fritzéknek. Csakúgy mint a japánoknak. A szovjetek pedig még évtizedekig ebből táplálkoztak, a Kalasnyikovtól kezdve az Ural motorokon át a légvédelmi rakétákig minden germán agyakból pattant ki amire aztán rákerült a sarló és a kalapács a veres csillaggal.
"Irán képtelen lenne tartósan lezárni a Hormuzi-szorost"
Miért zárná le? Semmi érdeke nem fűződik hozzá. Az égész csak "szájkarate". A nyugat ( benne Izrael ) abban érdeket, hogy fenntartsa a feszültséget, állandósítsa a veszély látszatát, (egy esetleges bombázást könnyebb lesz megmagyarázni ) Iránnak meg jól jön az ingyen reklám, mert a "cécó" tovább növeli az olaj árát, ami -ugyebár -a fő bevételi forrása a perzsáknak ( és Kína, India, Japán ezt a magasabb összeget ki is fizeti ).
Ha a zsidók a segg*ket a plafonhoz verik is, Iránnak akkor is lesz atombombája, nem tehetnek ellene semmit. ( szerintem már van is, vettek a "szabad piacon" még anno a Szu. felbomlásakor )
Egyébként Pakisztánnak és Indiának is van, de valahogy az ellen nem tiltakoztak ennyire a "demokráciát exportálók".
Így van. A befektetői "izgalom" fenntartásával valakik nagyon sokat kaszálnak az olajáron és rajtunk. Mi meg fizetjük a világpiaci árat, majdnem ötszázast egy literért... Mint ahogy a kedvenc kereskedőm is mondotta volt: "ennyi az ára, uram !"
Pakisztán és India hagyján, mert Izraelnek is van, de vele senki nem törődik.
Érdekes volt amúgy a 60-as évek eleje, amikor Izrael legyártotta első atombombáit, és milyen trükkös módon tette hülyévé a nemzetközi ellenőröket, és az amerikaiakat is.
Erről mesélt http://en.wikipedia.org/wiki/Mordechai_Vanunu akit aztán kegyetlenül bebörtönöztek hosszú évekre.
Van egy olyan teória amúgy, hogy JF Kennedy elnököt izraeliek tették el láb alól, mert nagyon ellenezte a zsidó állam atomfegyverkezését.
JFK " stated in a May 1963 letter to Ben-Gurion that Amercian support to Israel could be in jeopardy if reliable information on the Israeli nuclear program was not forthcoming. Ben-Gurion repeated previous reassurances that Dimona was being developed for peaceful purposes. The Israeli government resisted American pressure to open its nuclear facilities to International Atomic Energy Agency (IAEA) inspections. A science attache at the embassy in Tel Aviv concluded that parts of the Dimona facility had been shut down temporarily to mislead American scientists when they visited. According to Seymour Hersh, the Israelis set up false control rooms to show the Americans. " ... "Dimona was never placed under IAEA safeguards. "
Nos, az 1963 májusi levél után fél évre JFK halott volt...
Értelek. Ezt kiegészítve....
Csak mi, "hülyék" nem értünk a demokráciához, nem értjük annak a lényegét. Ezért van az, hogy akik "jobban" értenek hozzá, azok mindig el akarják magyarázni, hogy mit és hogyan kell érteni az "üggyel" kapcsolatban.
Hát az már csak természetes, hogy nekem ( Izrael ) lehet atomom , de másnak meg nem. Csak mi vagyunk demokraták ( okosak, meg szépek ) mindenki más antiszemita, terrorista, kommunista meg fasiszta. ( ha kicsit is gondolkodni mer )
Miért csak egyeseknek lehet tömegpusztító fegyvere, "ketteseknek" meg nem? És miért pont az határozhatja meg,( USA ) hogy kinek lehet még, akinek már van és használta is azt a világtörténelemben mind ezidáig egyedüliként?
Egyszerű kérdések ezek és a válasz sem túl bonyolult egyik esetben sem. Csak az a baj, hogy az ésszerű és logikus magyarázat a"demokráciát" bitorlóknak egyáltalán nem teszik. Ezért ködösítenek állandóan, illetve mossák az agyunkat. Sajnos a többségnél elég eredményesen.
Tévedés azért ne essék! Messzemenően támogatom, hogy atomfegyver mentes legyen a világ. De sajnos ennek a megvalósítása az illúzió kategóriába tartozik.
Jav. teszik= tetszik
http://automenedzser.hu/auto_hirek/2012/3/12/Durvan_emelkedik_az_uzemanyagok_ara_szerdat_9BQUD8#rss
Na, ezért kell porondon tartani azt a marhaságot, hogy Irán lezárja a szorost. Ennyire egyszerű a magyarázat.
Ezt nem tudom miért nem feszegetik - bár a választ megkapjuk önmagunktól is, nyilván azért mert nem ülnek a pénzvilág számára létfontosságú ásványkincseken ...
http://htka.hu/2012/03/10/eszak-korea-iran-szamara-vegzett-atomkiserletet/
Egyetértek!....de azért a "jó bornak is kell a cégér". A felhajtás és a "műpánik" sem árt az olajárnak.
Vagy, mert É-Korea segély fejében lemond az tomfegyverrôl. Ahogy pl India sem veszélyes, mert nosmális, KISZÁMÍTHATÓ ország, Pakisztán ugyan közel sem igazi demokrácia, mégis sokkal kevésbé távol, mint Irán. És valamennyire kiszámítható. Pl tuti, hogy a nyugattal szemben nem használná, még Izraellel szemben sem.
Irán vezetése viszont kiszámíthatatlan.
A paki perzsa összehasonlításod nem igaz.
Pakisztán rendőr/katona állam, a választások csak cirkusz három nagyobb érdekcsoport között.
Az atomfegyver elrettentő eszköz, nem használatra hanem lehetőségnek kell.
>>Irán vezetése viszont kiszámíthatatlan.
Dagan: The regime in Iran is a very rational regime.
A moszad volt főnöke a cbs-en nyilatkozott:
http://www.cbsnews.com/8301-18560_162-57394904/the-spymaster-meir-dagan-on-irans-threat/?tag=pop;stories
Máskor is kértelek már hogy ne hazudj!!!
Nézd el neki! Most, hétvégén tartották a purimot. 80000-90000 ember leölését ünnepelték alkoholos mámorban. Másnaposan ( olykor-olykor ) magam is félrebeszélek.
Ne dôlj be! Ez az izé mindig is hazudott, torzított, ezt tette most is:
Dagan: No doubt that the Iranian regime is maybe not exactly rational based on what I call Western-thinking, but no doubt they are considering all the implications of their actions.
...
Stahl: If they're that rational as you suggest and that logical, then why can't you, Israel, and the world live with a nuclear Iran?
Dagan: In the Israeli case, they have said they want to destroy Israel.
...
Dagan: I think that the Iranians are masters at negotiation. They invented of what I call the "bazaar culture" of how we are negotiating.
Stahl: So if there are negotiations, how concerned would you be that the Europeans, for example, would say, "Ah. We're talking. Let's weaken the sanctions"?
Dagan: I have to admit that's a concern. Yes.
.A következô linken 07:30 - nál kezdôdik iterview Ilan Mór, Izrael - nem volt, nyugalmazott, hanem jelenlöegi - magyarországi nangykövetével. Fôleg Iránról beszél. Fordítják. Idôkímélés: másfélszeres sebesség ( Mediaplayer ).
( Ebbôl vettem, amit korábban írtam. :) )
"80000-90000 ember leölését ünnepelték"
Ha ezt a baromságot mégegyszer látom, bemásolom Eszrer könyve teljes szövegét.
Most még módodban áll helyesbíteni.
Ki ellenséges kivel? Talán Izrael Iránnal, vagy viszont? És akkor...?
Pakisztán és India sem "puszi haverok", sőt, ádáz ellenségei egymásnak, de valahogy mégsem szórják meg egymást atommal.
"Az atomfegyver elrettentő eszköz"
Igaza van mrZ-nek.
"5. A zsidók pedig lesújtottak mind az ellenségeikre karddal, legyilkolták és elpusztították őket, kedvük szerint bántak gyűlölőikkel. 6. Susán fővárosban pedig a zsidók megöltek és elpusztítottak ötszáz embert, 7. meg Pársándátát, Dálfont és Ászpátát, 8. Porátát, Ádálját és Áridátát, 9. Pármástát, Áriszájt, Áridájt és Vájzátát, 10. Hámánnak, Hámdátá fiának, a zsidók szorongatójának, tíz fiát megölték, de a zsákmányra nem tették rá kezüket. 11. Azon a napon a legyilkoltak számát tudatták a királlyal Susán fővárosban, 12. s a király azt mondta Eszter királynénak: Susán fővárosban a zsidók megöltek és elpusztítottak ötszáz embert, meg Hámán tíz fiát. És a király többi tartományaiban mit tettek! Tehát amit csak megkívánsz, megadatik neked! Ami a kérésed, úgy is lesz! 13. Eszter pedig így válaszolt: ha jónak látja a király, enged meg holnap is a Susánban levő 6
zsidóknak, hogy a mai nap rendelete szerint cselekedjenek. Hámán tíz fiát pedig akasszák fel a bitófára. 14. A király erre azt mondta, hogy úgy legyen, és kiadatott a rendelet Susánban. Hámán tíz fiát pedig felakasztották. 15. Ádár havának tizennegyedik napján is összegyűltek a Susánban lévő zsidók és megöltek háromszáz embert Susánban, de a zsákmányra nem tették rá a kezüket. 16. A többi zsidó pedig, akik a király tartományaiban voltak, összegyűltek és kiálltak életükért, nyugalmat leltek ellenségeiktől. Megöltek gyűlölőik közül hetvenötezret, de a zsákmányra nem tették rá kezüket"
Miért is kellene helyesbítenem?
Hámán 10 fiának miért kellett meghalnia? ( bár Eszter könyve azt is mondja, hogy gyerek és asszony nem volt az áldozatok között, .....ezek szerint mégis? ) Elég ellentmondásos a szöveg a zsákmányt illetően is. Szerinted miből dorbézoltak ( ettek, ittak, mulattak ) az "események" után?
......persze, otthonról batyuba hozták a kaját, piát. Csakis így lehetett!
Megint hazudsz, mint mindig, mert ott nem az van amit írtál, hanem ez:
5. Am ikor Hámán látta, hogy Mordecháj nem hajt térdet
és nem borul le el ő tte, elöntötte Hámánt a méreg. 6. De nem elégedett meg azzal, hogy egyedül
Mordechájra emelje kezét, mert tudtára adták neki, hogy melyik népbő l származik Mordecháj, ezért
Hámán arra törekedett, hogy Mo rdechájjal együtt minden zsidót kipusztítson Ahasvéros egész
birodalmából. 7. Ahasvéros király uralkodásának 12. évében, az els ő , Niszán hónapban, Hámán
sorsot vetett, napról napra, hónapról hónapra, a 12. hónapig, vagyis Ádár haváig. 8. Ekkor azt mondta
Hámán Ahasvéros királynak: Van egy nép, amely elszórtan és elkülönítetten él a népek között
birodalmad minden tartományában. Törvényeik különböznek minden más népét ő l, és a király
törvényeit nem tartják meg. A királynak nincs hasznára, ha meghagyja ő ket. 9. Ha a király jónak látja,
adja írásba, hogy el kell veszejteni őket, én pedig tízezer talentum ezüstöt mérek ki a tisztviselők
kezébe, hogy vigyék a király kincstárába. 10. Ekkor a király lehúzta pecsétgyű r ű jét és az agági
Hámánnak, Hámdátá fiának, a zsidók ellenségének adta. 11. És azt mondta a király Hámánnak: Az
ezüst a tied, és a nép is, hogy azt tehess vele, amint akarsz. 12. Az els ő hónap tizenharmadik napján
hívatták a királyi írnokokat és megírattak mindent Hámán parancsa szerint a kormányzóknak és a
helytartóknak, akik az egyes tartományok élén álltak, és az egyes népek vezet ő embereinek,
mindegyik tartományba írásmódja szerint, és mindegyik népnek nyelve szerint. Ahasvéros király
nevében készült az írás és a király gyű r ű jével pecsételték le, 13. és futárokkal küldették el a király
valamennyi tartományába, hogy egyetlen napon, a 12. hónap, vagyis az Ádár hónap tizenharmadikán,
pusztítsanak el, gyilkoljanak le és semmisítsenek meg mi nden zsidót, ifjakat és öregeket, gyermekeket
és noket egyaránt, és hogy vagyonukat pedig zsákmányolják el. 14. Az irat másolata rendeletként
adasson ki minden egyes tartományban, nyilvánosan minden népnek, hogy készek legyenek azon a
napon. 15. A futárok sietve útnak indultak a király parancsával és Susán várában kihirdették a
törvényt. A király és Hámán leültek borozni és Susán városában nagy volt a megdöbbenés.
.Ezek az iráni fôminiszterek m+ar akkor is kiszámíthatatlan ôrültek voltak. Azé, mer valaki nem hajt fejet, mér kell, hogy pusztítsanak el, gyilkoljanak le és semmisítsenek meg mi nden zsidót, ifjakat és öregeket, gyermekeket és noket egyaránt?
Ja, persze! Azért, hogy vagyonukat pedig zsákmányolják el. Aha. mexokott dolog: a zsidókat meg kell rablógyilkolni. Hát igen.
Így már világos az is, honnan lesz a tízezer talentum ezüst ...
DE!
Susán városában nagy volt a megdöbbenés.
Mert maguk a perzsa emberek már akkor is normálisak voltak és többbségük nagyon is jóban volt a zsidókkal, különösen Mordechajjal.
Ezért voltak megdöbbenve.
"Pakisztán és India sem "puszi haverok", sőt, ádáz ellenségei egymásnak, de valahogy mégsem szórják meg egymást atommal. "
Hát ez az! Ezt mondta Ilan Mor, ezért nem fáj senkinek a pakisztáni, Indiai atomfegyver.
Viszont arról, hogy Irán nem szór meg senkit, ha lesz neki mivel, arról szomszédai, az öbölmenti arab országok sincsenek meggyôzôdve, ezért rettegnek.
>>...mér kell, hogy pusztítsanak el, gyilkoljanak le és semmisítsenek meg mi nden zsidót,...
Összemosod az anticionistát az antiszemitával.
Nem először.
"Viszont arról, hogy Irán nem szór meg senkit, ha lesz neki mivel, arról szomszédai, az öbölmenti arab országok sincsenek meggyôzôdve, ezért rettegnek."
Hazudsz!
Csak a zsidók rettegnek.
Más..
Eszter könyvéből ( forrást is megadtam ) másoltam be ( egy az egyben ) a szöveget. A bemásolt részről nem "értekezel", hanem megint ködösítesz, szokásod szerint. Minél hosszabb a "bepacsmagolt rizsa" annál nagyobb az igazságod alapon ontod az értelmetlen szöveget. Kevesebb több lenne! (Ja, ha érveket is tartalmazna, nem lenne hátrány. )
http://zsido.com/konyv/63/1364/Eszter_konyve_-_uj_magyar_forditas/9
nneddudgi!
Ez a forrás-gondolom- számodra azért elég hiteles lehet vagy tévednék?
>>Viszont arról, hogy Irán nem szór meg senkit, ha lesz neki mivel, arról szomszédai, az öbölmenti arab országok sincsenek meggyôzôdve, ezért rettegnek.
Azok az országok monarchiák, ne keverd össze az "emberek" és az uralkodók véleményét.
"Hazudsz!
Csak a zsidók rettegnek. "
Te hazudsz, mint mindig!
"RIYADH, Saudi Arabia — King Abdullah bin Abdul Aziz repeatedly urged the United States to attack Iran in order to halt its suspected nuclear weapons program, according to one diplomatic cable released among thousands of others by WikiLeaks on Sunday." - http://www.globalpost.com/dispatch/saudi-arabia/101129/wikileaks-saudi-arabia-iran-king-abdullah
( Gyengébek kedvéért: "Abdullah bin Abdul Aziz többször is sürgette az Egyesült Államokat, hogy támadja meg Iránt, hogy állítsa le a feltételezett atomfegyver-programot - egy diplomáciai kábel szerint, mely megjelent a Wikileakstôl vasárnap többezer között ." )
Vagyis NEM a zsidók rettegnek.
( Ezt persze, mint mindenki, Te is tudtad eddig is, ezért az állításod nem tévedés, hanem tudatos, aljas HAZUGSÁG. )
Más..
"Eszter könyvéből ( forrást is megadtam ) másoltam be"
Megint HAZUDSZ:
Az általad megadott forrásból ÉN másoltam az elôzôt, amirôl azt HAZUDOD, hogy az én elmélkedésem.
Mégmás
Rajtad kívül senki nem hiszi el, hogy egy könyv a kilencedik fejezettel kezdôdik.
Ismét az általd megadott forrás:
http://zsido.com/konyv/63/1358/Eszter_konyve_-_uj_magyar_forditas/3
"5. Amikor Hámán látta, hogy Mordecháj nem hajt térdet és nem borul le előtte, elöntötte Hámánt a méreg. 6. De nem elégedett meg azzal, hogy egyedül Mordechájra emelje kezét, mert tudtára adták neki, hogy melyik népből származik Mordecháj, ezért Hámán arra törekedett, hogy Mordechájjal együtt minden zsidót kipusztítson Ahasvéros egész birodalmából.7. Ahasvéros király uralkodásának 12. évében, az első, Niszán hónapban, Hámán sorsot vetett, napról napra, hónapról hónapra, a 12. hónapig, vagyis Ádár haváig. 8. Ekkor azt mondta Hámán Ahasvéros királynak: Van egy nép, amely elszórtan és elkülönítetten él a népek között birodalmad minden tartományában. Törvényeik különböznek minden más népétől, és a király törvényeit nem tartják meg. A királynak nincs hasznára, ha meghagyja őket. 9. Ha a király jónak látja, adja írásba, hogy el kell veszejteni oket, én pedig tízezer talentum ezüstöt mérek ki a tisztviselők kezébe,"
- Ej, ej, honnan volt Hámánnak tízezer talentum ezüstje ( ami rengeteg pénz volt abban az idôben )? Csak nem elôre arra számított, hogy majd a zsidóktól rabolja el mindenüket, amijük van? Mert, a igen, akkor meg van magyarázva, hogy végül mibôl rendezték az ünnepet. De folytassuk!
" hogy vigyék a király kincstárába. 10. Ekkor a király lehúzta pecsétgyűrűjét és az agági Hámánnak, Hámdátá fiának, a zsidók ellenségének adta. 11. És azt mondta a király Hámánnak: Az ezüst a tied, és a nép is, hogy azt tehess vele, amint akarsz. 12. Az első hónap tizenharmadik napján hívatták a királyi írnokokat és megírattak mindent Hámán parancsa szerint a kormányzóknak és a helytartóknak, akik az egyes tartományok élén álltak, és az egyes népek vezető embereinek, mindegyik tartományba írásmódja szerint, és mindegyik népnek nyelve szerint. Ahasvéros király nevében készült az írás és a király gyűrűjével pecsételték le, 13. és futárokkal küldették el a király valamennyi tartományába, hogy egyetlen napon, a 12. hónap, vagyis az Ádár hónap tizenharmadikán, pusztítsanak el, gyilkoljanak le és semmisítsenek meg minden zsidót, ifjakat és öregeket, gyermekeket és nőket egyaránt, és hogy vagyonukat pedig zsákmányolják el. 14. Az irat másolata rendeletként adasson ki minden egyes tartományban, nyilvánosan minden népnek, hogy készek legyenek azon a napon. 15. A futárok sietve útnak indultak a király parancsával és Susán várában kihirdették a törvényt. A király és Hámán leültek borozni és Susán városában nagy volt a megdöbbenés."
Ezek alapján azt gondolom, a továbbiakban elgendô Téged azzal kommentelni, hogy megint hazudsz, mint már annyiszor.
Pedig, mint tudjuk, amikr az ÚR a Siajról megnyilatkozván azt mondta:
"Én vagyok az Örökkévaló, a te Istened, aki KIVEZETTELEK egyiptom országából, A SZOLGASÁG HÁZÁBÓL." ( Vagyis: EMBER! SZABAD vagy! ) ( - 2 Móz 20:2 ), akkor ezet valójában minden embernek mondta, tehát
Neked sem kellene
ocsmányságod
rabszolgaságában
vergôdnöd.
De, persze, Te tudod ( mert akaratod szabad :) ).
"Irán képtelen lenne tartósan lezárni a Hormuzi-szorost
Ez azért érdekes, mert azt tanítják,hogy a zárás fenntartását biztosítani kell.
Mivel egy szorosról van szó, pl:aránylag könnyen megoldható a tengeri aknák feletti ellenőrzés.
De ez csak a rabló páros süketelése, vagyis ok: a háborúra.
Hogy minden világos legyen, még az elôzô elôzménye:
Az elsô fejezetben a király nagy lakomár rendezett összes vezetõ emberének és tisztviselõjének. 180 napig mutogatta nekik gazdagságát, majd hét napig tartó lakomát rendezett. A hetedik napon hívatta feleségét, Vasti királynét, hogy "mutassa meg szépsegét" ( khm ... ). Vasti erre nem volt hajlandó, ezért a király elûzte.
-2.: Új feleség kell, válogat a lányok között, Eszter tetszik meg neki.
http://zsido.com/konyv/63/1357/Eszter_konyve_-_uj_magyar_forditas/2
"2:10. Eszter nem mondta meg, melyik népből való, és honnan származik, mert Mordecháj azt parancsolta neki, hogy ne mondja meg."
Késôbb sem, amikor a király már kiválasztotta, ( 2:20) vagyis a király nem tudta, hogy legújabb kedvenc felesége a zsidók közûl való.
"21. Egy ízben, amikor Mordecháj az udvarban tartózkodott, a király küszöbét őrző két háremőr, Bigtán és Teres megharagudott Ahasvéros királyra, és merényletet terveztek ellene. 22. Mordecháj azonban megtudta, és elmondta Eszter királynénak, Eszter pedig elmondta a királynak. 23. A hír kivizsgáltatott és igaznak bizonyult, ezért a két háremőrt felakasztották. A történetet fel is jegyezték a királyi krónikák könyvében."
Vagyis, mordecháj megmentette a király életét és ezt fel is jegyezték, de csak késôbb, a 6. fejezetben jutott eszébe a királynak, hogy ezért Mordechájt valami elismerésben részesítse.
Az elôbbi kommentben : "nagy volt a megdöbbenés." Nem a zsidók döbbentek meg, hanem MINDENKI, mert a zsidóknak sok barátja volt.
Hogy az elôbb bemásolt 3. fejezetben kiadott parancs ellenére hogyan vált lehetôvé, hogy a zsidók meneküljenek, és a tervezett pusztít´s ellenkezôjére forduljon, azt mondják el a következô fejezetek.
- 4.: Mordecháj miután megtudja a vészt, zsákruhát ölt, majd elmondja Eszternek és utasítja, hogy járjon közben a királynál, Eszter megígéri, hogy vállalja a kockázatot ( ha hívás nélkül megy a kírályhoz, csak akkor nem halálbünti, ha a király kegyes ).
- 5.: Eszter a királyhoz megy, kegyet kap, meghívja vacsorára Hámánnal együtt, elmennek, Eszter azt kéri, másnap is.
- 6.: A király nem tud aludni, felolvastat magának a krónikákból, többi között felolvassák, h Mordecháj megmentette, akit ezért a király ezután kitüntet, amitôl Hámán még dühösebb.
- 7.: A király, mint ígérte, ismét elmegy Hámánnal együtt Eszterhez lakomára, ekkor kérdésére, hogy mit kér, Eszter azt kéri "adja nekem életemet kérésemre és népemet kívánságomra!" ( Vagyis kegyelmet kér népének és magának. (7:3) ) Elmondja, hogy népét ki akarják irtani. A király kérdésére elmondja, hogy Hámán. Király dühösen ki, Hámán leborulva könyörög Eszternek, király épp vissza, meglátja Hámánt leborulva -> azonnal felakasztatja arra a fára, melyet Hámán készíttetett Mordechájnak.
- 8.: Eszter ismét kéri a királytól a kegyelmet, ám a törvény szerint a kirány rendelete vissza nem vonható ( még a király sem teheti ), ezért csak azt lehet, hogy újabb rendelet, mely szwerint a zsidók engedélyt kapnak a védekezésre, barátaik arra, hogy segítsenek nekik.
Ezután következik a számodra legkedvesebb fejezet.
Hámán 10 fiának hallála nem mond ellent annak, hogy gyerek és asszony nem volt az áldozatok között, ugyanis Hámán fiai már felnôttek voltak. És természetesen, mint elôibb is írtam, abból ettek, ittak, amijük volt, amit így nem raboltak el Hámán és emberei.
Protestáns fordítás: http://www.kereszteny.hu/biblia/showbook.php?reftrans=2&abbook=Eszt
Katolikus: http://www.kereszteny.hu/biblia/showbook.php?reftrans=1&abbook=Eszt - ebben az elsô fejezet elején és az utolsó végén további szövegek, melyek sem a zsidó, sem a protestáns fordításokban nincsenek, a héber szövegben sem, a görög fordításban vannak.
már csak popcorn és kóla hiányzik ehhez a műsorhoz.
(na jó azért egy kényelmes fotel sem ártana)
Igazad van :D De muszájt, mert a mai gyerekek között lehet, aki elhiszi, hogy egy könyv a 9. fejezetnél kezdôdik. Pláne, ha nem írják oda. :(
Már megint pazarolod a szerver kapacitását!
Mi a sz*rnak másolgatod ide Eszter könyvét, hiszen aki akarja az az általam megadott ( vélhetőleg számodra is hiteles ) linken, teljes egészében tanulmányozhatja azt. Szórod megint a rizsát.
Állítottam valamit , íme........." Nézd el neki! Most, hétvégén tartották a purimot. 80000-90000 ember leölését ünnepelték alkoholos mámorban. Másnaposan ( olykor-olykor ) magam is félrebeszélek."
Erre ezt reagáltad.
""80000-90000 ember leölését ünnepelték"
Ha ezt a baromságot mégegyszer látom, bemásolom Eszrer könyve teljes szövegét.
Most még módodban áll helyesbíteni."
Könyörgöm, Eszter könyvében elég jól követhető ( számszakilag ) az áldozatok száma. Egyszerű harmadikos számtan példa. Neked, mint matematika-fizika szakos oktatónak talán nem kellene, hogy gondot okozzon pár szám összeadása. És -ha hiszed, ha nem - kb. 80.000 fő jön ki. Ellenőrizd!
Vagyis, miért is kellene visszavonnom az állításomat? ( szerinted nem gyilkoltak meg ennyi embert anno a hittestvéreid? )
Próbálj meg tömören reagálni! Igen -nem is elég számomra. Ha a "nem" jön ki matematikailag, kérlek indokold! Vezesd le az okfejtésed! De csak röviden.
Más ..
Kettős mércét alkalmazol megint. Irán vezetése ....fjjjj, fos, szar, nyomorgatják a népet...... bezzeg az USA vazallusai, illetve azok vezetői.... szuper, le a kalappal, ...áldja őket az istenadta nép... éljenek soká...stb. Szajkózhatnám a hülyesége napestig.
Igaza van mrZ-nek.
"Azok az országok monarchiák, ne keverd össze az "emberek" és az uralkodók véleményét."
A milliárdjaikon ülve, vízipipázgatva ( dubajozgatás közben ) úgy nyilatkoznak, hogy tessék azoknak , akik biztosítják a hatalmukat, illetve öntik a pénz a zsebükbe. Ennyi és nem több.
Rossz helyre címeztem! Bocs!
nneddudki-nak szól!
"Az egyiptomi parlament alsóháza egyhangúlag jóváhagyott egy szöveget, ami kijelenti, hogy Izrael Egyiptom elsőszámú ellensége, és felszólít az izraeli nagykövet kiutasítására, illetve az Izraelbe irányuló gázexport azonnali leállítására. "A Forradalmi Egyiptom soha nem lesz barátja, vagy akár csak partnere a cionista entitásnak, melyet most Egyiptom és az arab nemzet elsőszámú ellenségévé nyilvánítunk, mától ellenségként kezeljük, [...] és az egyiptomi kormányzat felülvizsgál minden, az ellenséggel fennálló kapcsolatot"..."
http://jovonk.info/2012/03/13/egyiptom-felmondja-az-izraellel-fennallo-bekeszerzodest
Állítottál valamit, ezt: "80000-90000 ember leölését ünnepelték "
Ez HAZUGSÁG, mert Eszter könyvében elég jól követhető, hogy NEM AZ ÖLÉST ÜNNEPELJÜK, HANEM A MEGMENEKÜLÉST.
Az elesettek számától teljesen függetlenül. HAZUGSÁGOD pont azzal kezdôdik, amikor matekpéldát akarsz csinálni abból, hogy AZ ELPUSZTÍTÁSRA ÍTÉLTEK MEGMENEKÜLTEK.
Remélem, elég rövid volt.
.Teljesen mellékesen, ha már számolgatsz, lennél szíves a következô kommentedben részletesen és számszakilag pontosan bemutatni, hogyan jött ki NEKED az elesettek ( NEM áldozatok, harcban estek el! ) számára 80000-90000? Vagy vegyem tudomásul, hogy hasból írogatsz össze-vissza?
Kérlek, ezúttal kerüld a ködösítést, mellébeszélést, mutasd be a számolást
Más:
Azt állítottad, a zsidók rettegnek.
Ezt cáfoltam a mellékelt cikkel. A többi lényegtelen hohmecolás ( fölösleges szócséplés ).
( Amúgy sose monrtamm, h többre tartalak, mint azt az izét. :) )
"Nézd el neki! Most, hétvégén tartották a purimot. 80000-90000 ember leölését ünnepelték alkoholos mámorban. Másnaposan ( olykor-olykor ) magam is félrebeszélek."
ezt már x alkalommal tisztáztuk, de semmit nem tanulsz, csak a marhasságaidat szajkózod. ilyen alapon az oroszok a győzelem napi nemzeti ünnepükön több millió német mészárlását ünneplik? Vagy a franciák az anciem regime kiirtását a nagy forradalom ünnepén? Ilyen barom módon gondolkodva egyetlen győzelmet sem lehetne megünnepleni a világon mert az ellenség legyőzésével járt.
Henrik!
Némi különbség azért van. Az Eszter könyvében leírt esemény békeidőben történt és többségében civil lakosságot érintett. Háborúban, illetve "forradalmi helyzetben" jól meghatározható felek esnek egymásnak többnyire előzmények után.
Eszter, férje alkoholos befolyásoltságát ( magyarul tök részeg volt ) használta ki a zsidóság érdekében. Ne feledjük el azt a tényt sem, hogy Eszter nagybácsikája utasításának megfelelően származását is eltitkolta.
Néha azért jó lenne, ha a filoszemita szemüvegedet levennéd. Anélkül színesebb a világ.
Annyira romlott és gonosz a gondolkodásotok neddudgivel, hogy ... de már megszoktuk.
A népirtásra nincs mentség, ezt kellene abba az egybites agyatokba vésnetek!
80 ezer ember legyilkolása nem magyarázható ki semmivel.
Amúgy, Hitler is is megelőző csapásnak szánta a zsidók kiirtását, mert ő maga jelentette ki, amikor már érezte, hogy vesztésre áll, hogy nem fogja megengedni, hogy a zsidók elkövessék azt, amit a szintén elveszített I. világháború alatt és után után már elkövettek a németekkel. Mire célzott? Arra, hogy a zsidók által mozgatott szakszervezetek és kommunisták sztrájkokkal és szabotázsokkal, és gyilkosságokkal szétzüllesztették a központi hatalmak gazdaságát és hadseregeit. A katonák a fronton éheztek és nyomorogtak, mialatt a hátországban még lett volna ellátmány, de az már nem jutott el nekik. A Központi Hatalmak Oroszország kilépése után nyerő helyzetben voltak, és Amerika hadbalépése után sem kellett volna feltétlenül vereséget szenvedniük, és végül úgy kötöttek tűzszünetet, hogy egyetlen ellenséges katona sem volt az ő területükön.
De hadd ne soroljam, ezek történelmi tények.
1) NEM 80 000.
2) Amiket írsz, nem történelmi tények, hanem hazug gyûlölködések, vagy gyûlölködô hazugságok ( fakultatív ).
3) Ha 300 000 szedett-vedett népség támadnak 80 000 zsidóra és a zsidók mindegyike védekezés közben egy támadót öl meg, az nem népirtás, hanem JOGOS önvédelem.
És a zsákmányra nem tették rá a kezüket.
Többek között ezért IS HAZUG a "párhuzamod".
"Eszter, férje alkoholos befolyásoltságát ( magyarul tök részeg volt ) használta ki a zsidóság érdekében."
Megint hazudsz!
Nem egyszerûen "a zsidóság érdekében", hanem a zsidóság MEGMENTÉSE érdekében, mert ELÔZÔLEG Hámán a király alkoholos befolyásoltságát ( magyarul tök részeg volt ) használta ki a zsidóság ELPUSZTÍTÁSA érdekében. BÉKEIDÔBEN, csak, mert egy zsidó nem borult le elôtte. És persze, ha már, akkor rabolni is akart.
."Ne feledjük el azt a tényt sem, hogy Eszter nagybácsikája utasításának megfelelően származását is eltitkolta. "
Ne bizony! Mert ez cáfolja azt a HAZUGSÁGOT, hogy a zsidók befilyásra tettek volna szert Eszter férjhezmenetelével.
"Némi különbség azért van. Az Eszter könyvében leírt esemény békeidőben történt és többségében civil lakosságot érintett. Háborúban, illetve "forradalmi helyzetben" jól meghatározható felek esnek egymásnak többnyire előzmények után. "
Érdekes definíció. tehát a polgárháborús eseményeket nem szsbad ünnepelni mert békeidőben van és a civil lakosságot érinti. Még ilyen logika alapján sem lehetne ünnepelni a nagy fr forradalmat, de még 56-ot sem. Lecsupasztíva a dolgot a fr forradalom egy igazi terror volt feljelentő hálózattal, jogrendszer bizonytalanságával, anyagi eszközök bitrolásával, kész rettegés volt akkoriban ott élni, bármikor guillotin alá kerülhetett bárki, hatalams tömegeket öltek meg....56 megintcsak polgárháború volt, a lakosság egyik fele támadta , a másik védte a munkás-paraszt hatalmat. Csak a védő civilek millióióról nem szokás mostanában írni, erről szemérmesen hallgatnak. De ez most mindeg yis abból a szempontból, h mi is és a fr-k is ünneplik a maguk polgárháborúját.
Ergo az érveléseseddel mégiscsak árnyékra futottál....
" legyilkolták és elpusztították őket"= Eszter könyve is gyilkosságról beszél. Nézd meg mit jelent a gyilkosság kifejezés. Irány az értelmező kéziszótár.
"Megöltek gyűlölőik közül hetvenötezret" =75.000
"Susán fővárosban pedig a zsidók megöltek és elpusztítottak ötszáz embert"= 500
"a zsidók szorongatójának, tíz fiát megölték," =10
"Susánban lévő zsidók és megöltek háromszáz embert Susánban," =300
"zsidók megöltek és elpusztítottak ötszáz embert, 7. meg Pársándátát, Dálfont és Ászpátát, 8. Porátát, Ádálját és Áridátát, 9. Pármástát, Áriszájt, Áridájt és Vájzátát," = ???
Örülök, hogy segíthettem!
"Annyira romlott és gonosz a gondolkodásotok"
én vagyok a gonosz mikor pont épp te vagy az aki lépten nyomon szidsz gyalázol vkit? Vagy a zsidók vannak teírtáéken vagy a cigányok, az amewrikaiak vagy a szlovákok....A lényeg az , h megállás nélkül köpködsz.
Ezt rendesen összekutyultad!
Nem értetted meg ( vagy nem is akartad megérteni ) érvelésem lényegét. Semmilyen előzménye nem volt ennek a méreteiben is rendkívüli mészárlásnak. Egy forradalomnak mindig jól meghatározható előjelei vannak ( háborús eseményeket most hagyjuk figyelmen kívül ), de ebben az esetben semmi, SEMMI. Pár nap alatt 80000 embert lemészárolni azért az már teljesítmény. Mindössze pár nap alatt. Ez is azt bizonyítja, hogy nem felfegyverzett katonák, hanem civilek voltak az őrjöngés áldozatai.
Még egy apróság. Akkoriban a emberiség feltételezett lélekszáma kb. 10-20 millió lehetett. ( erősen becslés) Ehhez a nagyságrendhez képest 80000 fő irgalmatlanul nagy szám - nem gondolod.?
Segítek.
"gyilkosság (főnév)
1. az a cselekedet, amikor valaki törvénytelenül (pl. nem önvédelemből, hanem szándékosan) öl meg valaki mást. Gyilkos által elkövetett emberölés, gyilkolás. "
..........TÖRVÉNYTELENÜL.........
"5. A zsidók pedig lesújtottak mind az ellenségeikre karddal, legyilkolták és elpusztították őket, kedvük szerint "
.......................LEGYILKOLTÁK................
Eszter könyvéből származó idézettöredék...
Remélem tudtam segíteni.
"gyilkosságról beszél. ... Irány az értelmező kéziszótár."
Valóban ez a szó szerepel ebben a fordításban, NÉMELYIK másikban is. A kérdéses mondat héberül ( pontozatlan ill. pontozott ):
ויכו היהודים בכל-אויביהם, מכת-חרב והרג ואבדן; ויעשו בשונאיהם, כרצונם
וַיַּכּוּ הַיְּהוּדִים בְּכָל-אֹיְבֵיהֶם, מַכַּת-חֶרֶב וְהֶרֶג וְאַבְדָן; וַיַּעֲשׂוּ בְשֹׂנְאֵיהֶם, כִּרְצוֹנָם
Ebben egyetlen szó van, ami így IS fordítható, az, hogy חרב ez a bibliuai angol szótárban ( Davar http://www.davar3.net/ ): killing, slaughter, a hétköznapi szótárban ( Milon http://www.milon.co.il/ ) még massacre is. ( ( a szó eleji ' ו ' betû kötôszó, jelentése: 'és' ).
Nem szívesen vitatkozom tudós rabbikkal ( aki fordította ), de a 'rabbi' szó jelentése mester, az 5 ées egyetem szintén ilyen színtû felkészítést adott, igaz, nem héberbôl. Viszont elônyöm, hogy magyar az anyanyelvem.
Egyszóval nyugodtan kijelenthetem, hogy itt a szöveg értelmének az 'ölés' szól felel meg jobban, nem a gyilkolás. Kétszer szerpel a szó a fokozás végett, azt fejezi ki, hogy MEGSEMMISÍTETTÉK ellenségeiket, azokart, akik gyûlölték ôket és elpusztításukra készültek.
És itt a lényeg: azok az zsidók elpusztítására KÉSZÜLÔDTEK, vagyis NEM volta vékezésre nem, vagy alig képesek, hisz épphogy támadni akartak. Ezen az sem vátoztat, hogy a hírre, hogy a zsidók védekezhetnek - mint a szöveg írja - be$z@rtak.
Bámekkora nagyképûségnek^és tiszteletlenségnek tûnik is, azt kell mondanom, hogy a rabbi is, más fordítók is tévesen jártak el, amikor 'gyilkolást' vagy 'mészárlást' írtak.
A korábbi kereszény fordításokban ezt indokolja a keresztény egyházak régi álláspontja.
Mindezt egyébbként a történetbôl bárki kiolvashatja, ha nem tompítja el az agyát a gyûlölködés.
Sajnos, nem segítettél semmit, ellenkezôleg, ennyi felesleges munkát okoztál nekem és persze az idô rettenetesen hiányzik. Öülésre csak azért van okkod, mert - mint arról soxor meggyôztél - nem tartozol azok közé, akiket az elôbbi mondatban említettem.
"Még egy apróság. ... Ehhez a nagyságrendhez képest 80000 fő irgalmatlanul nagy szám"
Mihez képest? Hogy Ahasvérus király birodalmának 127 tartományában mindenhol voltak, vagyis az egész birodalomban, ami Egyiptomtól illetve a Balkántól Indiáig terjedt?
.Tetejébe még mindig nem tudtam meg, hogy jött ki 80 - 90 000.
Légy szíves, mutasd meg világosan! A matek feledatok kitalálását, feladását hagyd meg nekem, mégiscsak az én szakmám. Tôled elég a megoldás. Azt viszont szertném látni, hát légy szíves!
Ne kérdôjeleket, hanem mûveleteket és végeredményt!
Mondja a jövônk.dezinfo. Az Al Ahram, vagy akár az Ikhwanweb ( The Muslim Brotherhood - A Muszlim Testvériség hivatalos oldala ) jóval szolídabb, bár ez utóbbi persze kardcsörtet. Csakhogy egyelôre a katonák kormányoznak és azt a MT-k is tudják, hogy azzal, hogy Allah nagy és Mohammed az ô Prófétája, azzal kb ugyanoda lehet kormányozni egy országot, mint egy Nemzeti Hitvallomással - vissza a fára. Kérdés, hogy a népek oda vágynak-e?
"Csezdmeg", most már csak akkor tudok segíteni, ha lerajzolod, hogy melyik karaktert nem ismered.
Szöveges feladatsorral még sohasem akadt dolgod?
Gyűjtsd ki az adatokat, rendezd egymás fölé, egyenes vonallal húzd alá, a vonal elé tegyél egy keresztet, a számokat felülről lefelé add össze, írd a vonal alá és kapsz egy eredményt.
A "kb." ...=... körülbelül. Tudod ez annyit jelent... hogy... megközelítőleg...nagyságrendileg...hozzávetőleg....kerekítve...folytathatnám. Matematika szakos lévén neked magyarázzam el a kerekítés szabályait? Na jó, legyen! Tízes számrendszerben öt (0,5, 50, 500,...stb. ) felett fölfelé, alatta lefelé módosítjuk az eredeti számot.
Kijön az a nyolcvanezer....és még ott az a ??? rész is.
Remélem, így már menni fog.
Eszter könyvét lefordító rabbik fejéhez ( okkal feltételezem ) senki sem szorított fegyvert. Ha a "legyilkolták" kifejezést építették be a szövegbe, bizonyosan ezt a kifejezést érezték a legmegfelelőbbnek.
A nagyságrendről..
Arányait tekintve valószínű, hogy ez volt a világtörténelem első holokausztja. És ti ennek az emlékére isszátok le magatokat okádásig. Remek!
"legyilkolták és elpusztították őket, kedvük szerint "
Kíváncsi lennék még a "kedvük szerint" kifejezés magyarázatára is. Ha megtennéd, hogy e területen is "csökkentenéd a sötétséget a fejemben". Hálás lennék.
Mert az én csökött agyamban az a kényszerképzet támadt, hogy védekezés közben, önvédelemből kedvtelésből gyilkoltak őseid.
Légyszi....Vágyom a tanításodra.
Parancsolj!
"Csezdmeg", a "szerver felesleges túlterhelése helyett" mindössze ennyit légyszi ( persze, csak, ha nem akasz HAZUGSÁGban mardni ):
ennyi + annyi + amannyi + mégannyi + ... = mennyi?
Természetesen, az ennyi, stb helyére a megfelelô számokat. Mindössze ennyit kérek, immár 2 napja.
."senki sem szorított fegyvert"
Ez igaz, de a régi rabbik anyanyelve nem a magyar volt. Így elôfordulhatott, hogy nem ézezték a különbséget a "gyilkol" és "öl" között, de kerülni akarják a szóismétlést ( sztem helytelenül, hisz a héner szöv is ismétel ).
."világtörténelem első holokausztja"
Ez tényleg a lehetô legnagyobb OSTOBASÁG ( vagy aljasság ).
Mert:
A 8. fejezetben "a király gyûrûjével pecsételték le" és szétküldték a birodalomban azt a rendeletet, mely FELJOGOSÍTOTTA a zsidókat a VÉDEKEZÉSRE. ( Mellesleg EZT ünnepelték, a 8. fejezetnek, amiben még senki nem hal meg, utolsó versében: "ahova a király törvényes parancsa eljutott, örültek, vigadtak, lakomáztak és ünnepeltek a zsidók." )
Mert jóval korábban, a 3. fejezeben ugyancsak "a király gyűrűjével pecsételték le, 13. és futárokkal küldették el a király valamennyi tartományába, hogy egyetlen napon, a 12. hónap, vagyis az Ádár hónap tizenharmadikán, pusztítsanak el, gyilkoljanak le és semmisítsenek meg minden zsidót, ifjakat és öregeket, gyermekeket és nőket egyaránt, és hogy vagyonukat pedig zsákmányolják el."
És "az az irat, amelyet a király nevében írtak, és a király gyûrûjével pecsételtek le, VISSZAVONHATATLAN." ( Eszt. 8,8 ) Tehát a rendelet érvényben volt akkor is, amikor már a zsidóknak is volt joguk a harchoz.
Vagyis, a zsidók ellenségeinek JOGUK VOLT ahhoz, HOGY HARCOLJANAK, készültek is rá. Ezért helytelenítem itt a "gyilkol", "mészárol" szavak használatát. Megjegyzem, sem Károli Gáspár 1585-ös fordítása, sem Káldi györgy 1626-os forditása nem használja egyiket sem.
A Te kedvenc fejezeted, a 9. elsô verse, amit persze minden bemásoláskor elsikkasztottál:
"Adár hónapnak a tizenharmadik napján, amelyen esedékessé vált a király törvényes parancsának a végrehajtása, amikor AZT REMÉLTÉK A ZSIDÓK ELLENSÉGEI, HOGY ELBÁNHATNAK VELÜK, éppen fordítva történt a dolog, mert a zsidók bánhattak el azokkal, akik gyûlölték õket." ( Eszt. 9,1)
Kedvenc fejezeted össze is foglalja, néhány mondatban:
"Eszt. 9,21 és kötelezõvé tette számukra, hogy tartsák meg az Adár hónap tizennegyedik és tizenötödik napját évrõl évre.
Eszt. 9,22 Mert ezek azok a napok, amelyektõl kezdve a zsidók nyugton lehettek ellenségeiktõl, és ez az a hónap, amelyen bánatuk örömre és gyászuk ünnepre fordult. Tegyék azokat az evés-ivás és az öröm napjaivá, amikor egymásnak ajándékokat, a szegényeknek pedig adományokat küldenek.
Eszt. 9,24 Mert az agági Hámán, Hammedátá fia, aki minden zsidónak az ellensége volt, azt tervezte a zsidók ellen, hogy kiirtja õket. Ezért púrt, azaz sorsot vetett, hogy rettegésbe ejtse, és kiirtsa õket. [Eszt 3,7]
Eszt. 9,25 De Eszter bement a királyhoz, aki levélben parancsolta meg, hogy szálljon vissza Hámán fejére az a gonosz terv, amelyet a zsidók ellen kigondolt. Fel is akasztották fiaival együtt. [Eszt 7,10; 9,14]"
A Bibliai lexikon, melyt Haag római katolikus püspök szerkesztett és a vatikán hgyott jóvá, ezt írja:
purim: az Eszt-ben elbeszélt SZABADULÁS Adar hó 14–15-én megült zsidó ünnepe.
Ennyit tudtam segíteni, ha ez sem elég, hogy felfogd, akkor csak sajnálni tudlak. :)
Tehát a Hormuzi-szoros lezárása, annak következményei a nemzetközi politikában és gazdaságban, valamint az erre adott lehetséges amerikai és izraeli reakciók...
Ja nem, ez kit érdekel. ESZTERÉK KIIRTOTTÁK A NYÓCVANEZER EMBERTET TÖBB EZER ÉVE ÉS EZ NAGYON FONTOOOOS!!!44NÉÉGY!
- A zsidók gonoszak!
- Nem nem nem, te vagy gonosz náci!
- A zsidók népirtók!
- Nem, a zsidókat irtották ki!
- Gyerekeket esznek!
- Holokauszt!
- BÜDÖS ZSIDÓ!
- NÁCI FÉREG!
Így írtok ti...
A zsidó értelmiségiek, politikusok, újságírók stb. - a németeket példaként felhozva - nap, mint nap szajkózzák, hogy a magyarság a mai napig nem tudott szembenézni a II. világháború idején történt zsidó holokauszttal.
Pedig, mi, magyarok, még a trianoni tragédiát sem tudtuk teljesen feldolgozni, de nem is lehet, hisz az ember például a szüleinek az elvesztését sem tudja úgymond feldolgozni soha.
Ezzel szemben mit látunk zsidó részről?
Az önkritika teljes hiányát, saját bűneik tagadását (ez is olyasmi, ugye, mint a holokauszttagadás, csak más oldalról), és a megjavulás szándékának hiányát.
Szomorú, hogy ezt kell tapasztalni. :-(
Képes vagy másra is, mint ostobaságok írkálására és gyûlölködô zsidózásra ? ( Lszi, ne válaszolj, ha igen, próbáld bizonyítani! )
Komolyan ezt vetted le? Mert azt a szót, hogy "náci" ezen a topikon Te használtad elôször. :) Az, hogy "holokauszt" igaz, volt elôtted is: a bugris írta Eszter kve 9. fejezetérôl, én csak úgy, hogy állítása ostobaság, amit fenntartok. Harmadiknak a másik bugris írta. :)
Abban viszont igazad van, hogy az amlekita bugris purimos ostobaságára elég lett volna a Haag lexikonbeli definíciót írnom, azzal a megjegyzéssel - miután közölte, hogy masnaposan félre szokott beszélni - hogy nem csak másnaposan. Igen, beismerem, feleslegesen terhelem a szervert és hagytam a terelést. Mea clumpa, mea maxima clumpa. Máskor majd vigyázok. :)
1, a vita abból indult ki, h azt állítottad, h a Purimon a zsidók 80e ember lemészárlását ünneplik. Erre reagáltam én úgy, h nem biztos, majd Netuddki írta is, h a megmenekülést ünneplik nem az ölést.
2, erre te áttedted a hangsúlyt arra, h akkor meg azért gonoszak a zsidók mert sok embert mészároltak le és punktum. Netuddki most ugy érvelt, h ez sem igaz , mert csatában, kvázi háborúban haltak meg. Ezt nem tudom megerősíteni, mert nem ismerem esztrer könyvét, de nekem polgárháborús szituációnak tűnik. A polg háb. fogalmát ill. lényegét pedig szerintem nem lehet abban megragadni, h annak előjelei vannak és elő van készítve...Szerintem sokkal fontosabb ismérve az, h civilek kerülnek konfliktusba egymással vagy saját államukkal....
mikor jössz már rá, h nem lehet racionális érvekkel operálni azoknak akik érzelmek, gyűlölet alapján vitáznak? Felesleges érvelni, nem érdekli őket. Az érdekli, h te írod és jól leminuszolhatnak.
Egyébként egyre több fórumon figyeltem meg, h kivették a mínusz értékelést, csak "lájkolni" lehet, mert a netes fórumok fenntartói rájöttek, h a droidok nem tudják intelligensen használni az értékelés lehetőségét. Képzeld csak, ha itt is kivennék a kezükből a mínuszolás lehetőségét mennyire bosszantó lenne számukra :)
Mert akkor annak az öt hat emberkének érvekkel kellene leszólni vagy cáfolni a kommentjeidet és az már nem megy.....
:D
Mindig rájövök, csak egy-egy kiugróan nagy baromságtól elfelejtem. :( :D
Amúgy, mint láttad, most is rájötem, csak sajnos, vagy 5 órányi felesleges szerkesztgetés után. :D
:D :)) =)) ( http://l.yimg.com/us.yimg.com/i/mesg/emoticons7/24.gif ) First civilic war . B-) ( http://l.yimg.com/us.yimg.com/i/mesg/emoticons7/16.gif )
Beh érdekes gondolkodásuk van ezeknek a "jóembereknek"! Ne tudd meg, hogy kik ők, legalábbis személyesen, mert rezzenéstelen arccal szemedbe hazudnak, közben kilopják a pénztárcád!
Ha ők legyilkolnak 80.000 embert, az önvédelem, de minimum polgárháború (miféle polgárháború az, amikor nincs is ellenállás, csak tömeggyilkolás?).
Ilyenek ők!
Ha minden érvük elfogyott, akkor jönnek a fanatikus vallásossággal, a kiválasztottság mítoszával, és... Jahvé nevének mantrázásával, de azzal is úgy, hogy kilopják (!) belőle a magánhangzókat.
Ezeket a bibsiket még a mínuszoló gomb is zavarja. Őket csak tetszikelheted. Miért? Mert csak!
Ezek a bibsik Magyarországon például úgy szüntették meg a cigány bűnözést, hogy megtiltották a bűnelkövetők etnikai hovatartozásának megemlítését. Holott, minden bűnüldözői logika azt kívánja, hogy a bűnözőkről minden lehetséges adatot nyilvántartsunk, mert csak így lehet hatékonyan bűnt üldözni. Jó, hogy nem tiltják meg azt is, hogy megemlítsék egy jelentésben vagy hírben, hogy a bűncselekményt ember (Homo sapiens) követte el, mert ugye megharaphatta a kutya, ráeshetett egy tégla is.
Mondtam már, bibliai tárgyban inkább ne írj, amig el nem olvastad. Ha mégis olvastad, akkor meg NE HAZUDJ!
.purim: az Eszt-ben elbeszélt SZABADULÁS Adar hó 14–15-én megült zsidó ünnepe. ( A Bibliai lexikon, melyet Haag római katolikus püspök szerkesztett és a Vatikán hgyott jóvá. )
."esedékessé vált a király törvényes parancsának a végrehajtása, amikor AZT REMÉLTÉK A ZSIDÓK ELLENSÉGEI, HOGY ELBÁNHATNAK VELÜK, éppen fordítva történt a dolog, mert a zsidók bánhattak el azokkal, akik gyûlölték õket." ( Eszt. 9,1)
Vagyis a zsidók ellenségei FELKÉSZÜLTEK a zsidók elpusztítására. Hogy arra készültek, h védteleneket fognak legyilkolni és ehelytt a kiirtandók ( a király ÚJABB TÖRVÉNYES parancsa alapján ) ellentámadtak, az ô pekkük.
Az meg, hogy lépten nyomon rajtakapunk, hogy HAZUDSZ, az meg a Te pekked. :P
nneddudki!
Gyerekeiteket is így tanítjátok. ( ha már a matek nem megy )
http://www.jmpoint.hu/modules.php?name=News&file=print&sid=639
"Ahasvérus király (I. Xerxész, i. e. 485-465) idejében, Hámán miniszter mesterkedései ellenére Eszter királyné és nagybátyja, Mordecháj (Márdokeus) közbenjárására a zsidók megmenekültek a kiirtatástól. Ezek után a zsidók bosszút álltak, a bibliai Eszter könyve szerint 80 000 perzsát mészároltak le."
.....számolnod sem kell.
Remélem tudtam segíteni! Bocs a késlekedésért, de ünnepeltünk ( családi keretek között ), így nem tudtam foglalkozni a "matematikai" problémáddal. A hiteles linknek csak hiszel! Feltételezem, hogy "műveltebb" rabbitól származhat a bejegyzés, hiszen a jövő nemzedékét tanítani csak hiteles forrásból érdemes. ( bár kkittuddjja ? )
Felhívnám még a figyelmedet a szövegben szereplő következő kifejezésre ( nem a "labancról" származik )
....."80 000 perzsát mészároltak le."
Ugye milyen bájos? Irány az értelmező kéziszótár.......Segítek, ne fáradj!
"lemészárol (ige)
1. megöl embereket vagy állatokat kegyetlenül vagy nagy számban."
Impresszum
Az oldal fenntartója: JMPoint a Zsidó Közösségért Közhasznú Alapítvány (JMPoint Alapítvány)
purim: az Eszt-ben elbeszélt SZABADULÁS Adar hó 14–15-én megült zsidó ünnepe. ( A Bibliai lexikon, melyet Haag római katolikus püspök szerkesztett és a Vatikán hgyott jóvá. )
."esedékessé vált a király törvényes parancsának a végrehajtása, amikor AZT REMÉLTÉK A ZSIDÓK ELLENSÉGEI, HOGY ELBÁNHATNAK VELÜK, éppen fordítva történt a dolog, mert a zsidók bánhattak el azokkal, akik gyûlölték õket." ( Eszt. 9,1)
Vagyis a zsidók ellenségei FELKÉSZÜLTEK a zsidók elpusztítására. Hogy arra készültek, h védteleneket fognak legyilkolni és ehelytt a kiirtandók ( a király ÚJABB TÖRVÉNYES parancsa alapján ) ellentámadtak, az ô pekkük.
Ps:
Azért elôbb-utóbb csak bemutatod, h NEKED hogy jött ki a 80 - 90 000?
Ja, és "Akkoriban a emberiség feltételezett lélekszáma kb. 10-20 millió lehetett." Szerinted.
Ezzel szemben a kivonulás idején, tehát kb 1000 évvel régebben emberiség lélekszáma több, mint 210 millió VOLT.
http://www.timba.biz/magyar/erdekes/kozepkor.html
| Egy kis demográfia | +--------------------+
*********************************************************************** A XX. század előtti 4-5 ezer évben Kína és India népei alkották a világ lakosságának több, mint felét, ezen belül kb. kétezer évig több, mint a kétharmadát! ***********************************************************************
+---------------------------------++----------------++--------------+ | A világ becsült népessége || Ebből India || Ebből Kína, | | (millió fő) || (millió fő) || népszámlások | +-------+----------------++-------++----------------+| adatai előtt | | | Összes forrás ||McEvedy|| Összes forrás || évszám! | | Év | Min. | Max.||- Jones|| Min. | Max.|| (millió fő) | +-------+--------+-------++-------++--------+-------++--------------+ |-10000 | 1 | 10 || 4 || | || | +-------+--------+-------++-------++--------+-------++--------------+ | -5000 | 5 | 20 || 5 || | || | +-------+--------+-------++-------++--------+-------++--------------+ | -4000 | 7 | || 7 || 1 | 2 || | +-------+--------+-------++-------++--------+-------++--------------+ | -3000 | 14 | || 14 || | || | +-------+--------+-------++-------++--------+-------++--------------+ | -2000 | 27 | || 27 || 5 | 8 || | +-------+--------+-------++-------++--------+-------++--------------+ | -1000 | 50 | || 50 || | || | +-------+--------+-------++-------++--------+-------+| (becslés: | | -500 | 100 | || 100 || 25 | 35 || 40)|
A linken megtalálod eredetiben. Így nem szerencsés a "tálalása" és főleg nem követhető, de kifejtem neked.
Helytelen volt részemről az "emberiség" kifejezés használata, helyette a lokális lakosság lett volna a helytállóbb megfogalmazás.
Ugyanis, ha a fenti táblázatot tanulmányozod, kiderül belőle, hogy i.e.500 körül India és Kína nélkül kb 25 millió a "maradék". Vagyis nem állítottam szamárságot. De a tanulmány is erősen hangsúlyozza, hogy becslésen alapul, tudományos értéke bizonytalan.
Viszont a 200 millás adatod ezer évvel korábbról bizonyosan badarság.
Pár adat..
Susa (Elám, i.e.4000-től 5400 évig létezett)| 25 000+| i.e. 18.sz.
Babilon és környéke | 800 000+| i.e. 6.sz
Jeruzsálem (Kis-Ázsia, Izrael) | 25 000+| i.e. 1.sz
"Azért elôbb-utóbb csak bemutatod, h NEKED hogy jött ki a 80 - 90 000?"
Pont úgy jött ki, mint a linken a tudós rabbidnak. Neki csak hiszel?
Ne szórjuk gyöngyeink a disznók elé, mert megfordulván minket is letaposnak.
Felesleges neduddgit felvilágosítanunk, haljon csak meg olyan bután, és főleg erkölcstelenül, amilyen.
Nem bánom. Úgy haljon meg, ahogy akar. :)
Vicc volt. Senki halálát nem kívánom! Még az övét sem.
"Viszont a 200 millás adatod ezer évvel korábbról bizonyosan badarság."
Kissé merész kijelentés. ( Már tudhatnád, sose besz´lek a levegôbe, akkor se, ha rövidség kedvéért nem részletezek. )
Hogy lélekszám > 210 milla , az a zsidók kivonuláskori lélekszámának 5Móz. 7,7 és 2Móz 38,26 adataiból kiindulva ( 3 millára ) becsült, TOVÁBBÁ a Talmud szerint ( 70 nyelv - 70 nép ) jött ki. Számolj utána! ( Bár úgy tûnkik, ez nem erôs oldalad, mert még mindig hiába várom, hogy NEKED hogy jött ki a 80 - 90 000? NEKED, nem a rabbinak )
Ps: Ha számokról van szó a rabbinak sem hiszek, mert ez az én szakmám, nem az övé. :P ( A rabbi szokott hinni nekem, nem fordítva. :P )
Amint látom, ellenállhatatlan vágy ég benned valóban tudós rabbik tanítása után. Parancsolj:
http://www.zsido.hu/vallas/purim.htm
( A szerzôt sajnos kérdezni már nem tudod, mert több, mint 2 éve nincs köztünk, nekrológjában a MAZSIHISZ ezt írja: "Kevés hozzáfogható szellemi nagyság működött a háború után a magyarországi zsidóság körében." http://mazsihisz.hu/raj-tamas-forabbi-bucsuztatasa-2780.html )
>>(Mint ismeretes, a Tóra ( Mózes öt könyve ) az ÚR saját szavait tartalmazza. )
Bizonyítsd be!
"Hogy lélekszám > 210 milla , az a zsidók kivonuláskori lélekszámának 5Móz. 7,7 és 2Móz 38,26 adataiból kiindulva ( 3 millára ) becsült, TOVÁBBÁ a Talmud szerint ( 70 nyelv - 70 nép ) jött ki."
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Matematikában jártas lévén ( állítod magadról ) ezt a logikai okfejtést helyesnek gondolod? Mert, ha igen, sajnállak.
Sajnálom azokat a nebulókat is akiket tanítasz. Kivéve, ha valamilyen "felekezeti" neveldében műveled a hivatásod. ( mondjuk, én csak ezt a verziót tudom elképzelni ) A vallásosság nem igényel szemellenzőt és nem követel elvakultságot annak gyakorlójától. A szürkeállomány használata nem bűn, következtetések levonása, ok és okozat összepárosítása szintén nem Istentől való vétek. Ellenkezőleg. Az a felelőtlenség, ha a tanításokból, kinyilatkoztatásokból nem tudunk megfelelő, emberléptékű, erkölcsös és követendő magatartásformát kialakítani.
A véleményem az, hogy a Biblia ( Ó-és Újszövetség vagy akár a Korán is. ) valóban erkölcsi iránytűként kell, hogy szolgáljon az emberiség számára, de nem betűnként értelmezve, mintha az betonba lenne ágyazva. Emberek írták, öntötték formába, másolták, fordították, talán még néha át is fogalmazták azt. Ezért az álláspontom szerint a szellemiségét kell szem előtt tartani és nem a betűjét.
Az idézett szövegrészből- már megbocsáss- kiderül, hogy szamárságot követtél el. Két -egyébként a Bibliában szereplő - részt a logika szabályit nélkülözve "összemostál" , aminek következtében teljesen fals, semmivel alá nem támasztható eredményt kaptál. De hiszel benne, mert szerepel a Tórában. És akkor neked BIZTOSAN igazad van. De nincs!
Sajnos azt kell, hogy mondjam (írjam ) az elvakultságod ( csak ezen a fórumon kifejtett tevékenységed ) nagyon sokat árt a zsidóságnak. Rengeteg embert, még azokat is, akik semleges érzelműek voltak Dávid király népével, sikerült magatokra haragítanod, arrogáns kioktató stílusoddal. Neked mindenről van véleményed ( ami nem baj ) , de mindig mindent jobban is tudsz, mint bárki más, legalábbis szentül hiszed. Nincs olyan cikk, amelyben nneddudki ki ne fejtené a "megfellebbezhetetlen" álláspontját, lesöpörve mindenkit, nem mellesleg ezzel vérig sértve másokat. Azért ne érts félre! Nem lesznek e miatt álmatlan éjszakáim.
Nem kellene átgondolni a tevékenységedet?
A Bibliát tisztelem.
>>>Felesleges, hisz ISMERETES, vagyis majdnem mindenki tudja, Te is.
Mesekönyvek, egy régen letűnt (sosemvolt) időből.:
בראשית שמות ויקרא במדבר דברים
"A Bibliát tisztelem."
Sokadszor HAZUDSZ, bárki számára nyilvánvaló, aki olvasta förmedvényeidet, újabb szamárságodra nem térek ki, mert elegem volt belôled. Élj boldogul, akkor is, ha ostoba, gátlástalan, gyilkos, gazember vagy. ( Ez abból következik, amivel az offolást kezdted: azt, hogy I-ten ismét megmentette választott népét, Te népirtásnak nevezted. Ilyesmire csak ostoba, gátlástalan, gyilkos, gazember lélek képes. Nem kell mentegetôznöd, ilyet kaptál. ) Ez van. PONT.
"gátlástalan, gyilkos, gazember vagy."
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Nagyon kedves!
Úgy látom, ha kifogysz az érvekből ( nevezzük annak, amit idepacsmagolsz ) jön a "füstszűrős sapka" esete. Feltételezem, hogy ismered azt a szakállas viccet. Tudod a nyuszi, a farkas meg a róka.... ( vagy inkább a póóóniii , Hadházy után szabadon).
Figyelmedbe ajánlanám még pár "tulajdonságomat", amiről most megfeledkeztél, bár korábban gyakran emlegetted. No lássuk csak, mi is vagyok még... a teljesség igénye nélkül. Ha kimaradna valami, kérlek pótold! A sorrendiség most lényegtelen.
...vérnáci, antiszemita, anticionista, revizionista, kommunista, fajgyűlölő, kőbunkó, fasiszta, horthysta, nyilas, büdös kommunista, holokauszt tagadó, eszetlen barom, trágyalé, bugris, hülye, takonpóc, 6ökör, agyatlan, ......stb.
Bizonyosan kihagytam valamit, de majd a fogadatlan prókátorunk- minden bizonnyal - folytatja a sort.
De csak azért, hogy eleget tegyen a kiválasztottságból fakadó kötelezettségének. Tudniillik, számára parancsolt kötelesség, hogy segítsen embertársainak megtalálni a "helyes" utat.
A szelídség szinte túlcsordul a lényén, érezni, hogy egy nagyszerű ember próbálja egyengetni a szellemi, erkölcsi épülésemet. Mit tehetnék? Hagyom, hogy tanítása utat találjon a "sötét" lelkemhez. Javaslom, hogy emeljük a fejünk fölé, hogy mindenki jól láthassa lényét. Támogatom azt az ötletet, hogy lélegzetelállító formában"kötődjön" egy magasabb szinthez. :D
Hiszem, hogy megérdemelné, mert rengeteget fárad mindannyiunkért.
A béke legyen vele!
Milyen jól elbeszélgettek. Gondolom nem zavarja meg a csevegést, hogy sajnos, Ahasverus királyt nem ismer a saját történetírásuk, s azidöben, mivel konkrét idöpontról van szó, a királyi állást másik játékos töltötte be. Amit feljegyeztek róla, hogy templomokat, iskolákat, de még egy múzeumot is alapított. A mondabeli nagy vérengzésnek a száma fontos. Azidöben nem kultikus szám volt, hanem az adószedök meg hozzájuk hasonlók is azzal számoltak, hogy egy önálló, életképes "nép" minimális létszáma 40 000 fö. Ezért a 70-75 ezer leszámolt lényegében két teljes nép, tehát nyomatékos visszavágás kellett volna hogy legyen. Így is értékelte mindenki. Szerencsére soha senki másnak a története nem erösítette meg.
Nem elöször ütközik az írott történelemmel a bibliai. Pl ne feleddjétek, hogy az a kis bájos sztori, hogy Jerikót körbesétáltak a kürtösök, trombitások, s addig fújták, mig a várfal leomlott. Itt mindössze annyi az eltérés a valódi törénelemtöl, hogy a jerikói (kettös) várfal valóban leomlott egymás felé, de kétszáz évvel a deli rablógyilkosok érkezése elött, s akkoriban a romok között csak egy kis pár-emberes falu volt, ... persze ez egyáltalán nem föst olyan dicsöséges gyözelemnek...
Olvasnivaló.
WHICH PATH TO PERSIA? Amerikai stratégiai lehetőségek 2009-ben.
http://www.brookings.edu/~/media/Files/rc/papers/2009/06_iran_strategy/06_iran_strategy.pdf
....hogy a történet igaz vagy sem, a polémiát illetően másodlagos. Furcsán hangzik, de igaznak vélem.
Olyasvalamit ünnepelnek, amihez 80.000 ember lemészárlása szolgáltatta az alapot.( Persze "önvédekezés" közben ) Elvekről vitáztunk, magam részéről mindenképp.
Blőd példám talán érzékeltetni tudja, hogy mi a kifogásom a fentebb tárgyalt eseményekkel kapcsolatban......
.......ha a szomszédom részegen azzal fenyegetőzik, hogy holnap elvágja a torkomat és kiirtja a családomat, nekem jogomban áll-e ma éjszaka - megelőzésképpen - megölnöm őt a teljes rokonságával együtt ( még a szomszéd településen élő rokonokat is beleértve ) majd másnap örömtüzeket gyújtanom a megmenekülésem örömére? Tudom, hogy gyerekes a példa, de talán elég jól szemlélteti azt, ami számomra erkölcsileg ( de jogilag is ) aggályos ebben a történetben.
"Irán képtelen lenne tartósan lezárni a Hormuzi-szorost"
.................hát ettől már messze járunk.
Én többé nem vagyok hajlandó szóba állni veled, te tisztátalan, mert csak bemocskolnám magam.
Távozz tőlem, sátán!
Éjszaka nem, de nappal, amior elindul igen, akkor is, ha még csak nyúlt a késéért. Ha a rokonok is öldökölni akartak, akkor ôket is.
Sokadszor HAZUDOD, hogy az öldöklést ünneplik.
Ezt csak a Te gyilkos lelkületed írja át így, mert zsidó és keresztény magyarázók egygaránt úgy írják, hogy a
MEGMENEKÜLÉST
ünneplik.
( Részletkérdés, hogy nem 80 000, hanem ( hogy majd egy hete hiába várom a számolás bemutatását, azt csak úgy értékelhetem, hogy ilyesmire képtelen vagy, ezért kisegítelek ) 75 000 + 500 = 75 500 ).
Ahasverust sokan I. Xerxessel azonosítják, perzsa neve hasonló hangzású. De van sok más vélemény is.
"lényegében két teljes nép"
Mármint, minimális nép, ha ez az adatod kivételesen igaz és nem olyan, mint az "isz 700-ban Rómában írt Biblia". :D
Nem is az a lényeg, h hogy hívták az épp uralkodót, a szám sem, hanem a történet üzenete,
az, hogy hiába próálkozik ismét Amálék, az ÚR ismét megmenti választott népét és - amint mondta -
eltörli Amálékot a Földrôl.
.Jerikónál nem "addig fújták", hanem, amint az úr parncsolta, Józsua EGYSZER belefújt és erre a falak leomlottk, amint az ÚR elôremegmondta.
A többi mese.
"Éjszaka nem, de nappal, amior elindul igen,"
-------------------------------------------------------------------------------------------
A történet nem említi, hogy bárki is "elindult " volna a zsidók ellen. Ellenkezőleg. Ti rohantátok le a befogadó nemzetet.
Mindenkinek joga van védekezni. Ez vitathatatlan! Maradjunk csak az egyszerűség kedvéért az én primitív példámnál.
Ha csak egy kicsi esélye is lenne annak, amit a szomszédom állított ( ti. legyilkol a családommal együtt ) megtenném a szükséges intézkedéseket. Vagyis bezárnám a kertkaput, elengedném a kutyát, bedeszkáznám az ablakot, megkérném a szomszédot, hogy "aludjon éberebben", hogyha kell segíteni tudjon, , esetleg átküldeném a családomat a nagyszülőkhöz pár napra, az ajtó mellé készíteném a "fa testápolót" stb.
Ezt nevezem én megelőző intézkedésnek, arányos védekezésnek. És szerintem minden józanul gondolkodó, erkölcsös ember hasonlóan cselekedne, nem úgy, ahogyan ti "megmenekültetek".
Kérlek, beszélgess vele, mert pont az a célja, hogy elviselhetetlenségével mindenkit elhallgattasson! Sértéseit ne vedd a szívedre, legyél számára gumicsont, amit ne tudjon se lenyelni, se kiköpni Megalomán elvakutságának tetsző dolog, ha látszólag győzedelmeskedni tud. Ne hátrálj meg! Hatásos érvekkel szemben tehetetlen, használd ki ezt a gyengeségét!
Tapasztalhattad már, ilyenkor kerül felszínre az igazi jelleme. Csak így győződhet meg más is arról, hogy valójában milyen erkölcsi értékrendet képvisel ( A szellemi kvalitásáról most nem nyilatkoznék.)
"A történet nem említi, hogy bárki is "elindult " volna "
De azt sem, hogy nem.
"bezárnám a kertkaput, elengedném a kutyát, bedeszkáznám az ablakot"
Sokat segít egy egész város ellen. Ajánlom figyelmedbe pl a Wormsi, Mainzi, Kölni, stb eseményeket 1096-ban. És itt megengedték a szabadf rablást.
"megkérném a szomszédot, hogy "aludjon éberebben", hogyha kell segíteni tudjon"
Mármint azt, amelyik megígérte, hogy legyilkol a családoddal együtt - ez biztosan eredményes megelôzés.
"az ajtó mellé készíteném a "fa testápolót" "
Na ez már valami. Pláne, ha keményfa. Mégjobb, ha vas. Ôk is ezt tették. Aztán, mikor indultak, magukhoz vették.
Ôk már megtanulták Fülig Jimmytôl: az nevet a végén, aki elôször üt.
Hogy mi van, ha másképp tesznek, azt megtapasztaltuk az említetteken kívül a XIX. sz. végén Oroszországban, 1938 nov 9-én Németorszban és késôbb ...
Persze, értelek én, a hülyeség állampolgári jog és Te élsz ezzel, amennyire csak lehet. De má nagyon uncsi.
"szerintem minden józanul gondolkodó, erkölcsös ember hasonlóan cselekedne"
Honnan a francból lehet Neked a leghalványabb sejtelmed arról hogyan cselekednék én, vagy más, szintén józanul gondolkodó, szintén erkölcsös ember?
Egyáltalán, nagyon helytelen dolog, ha olyan szavakat használsz, amiknek a jelentését nem ismered ( gondolkodás, erkölcs, stb ).
Ezt mint képzett és tapasztalt oktató mondom, segítségképp.
"Honnan a francból lehet Neked a leghalványabb sejtelmed arról hogyan cselekednék én, vagy más, szintén józanul gondolkodó, szintén erkölcsös ember? "
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Igaz, ami igaz.
Valóban nem vagyok teljesen tisztában azzal, hogy a zsidóság milyen ismérvek alapján minősít valakit erkölcsösnek. Ez hiányosságom. Bevallom, hogy nekem a Tízparancsolattal is gondjaim akadnak, maradéktalanul nem is tudok megfelelni még ennek a "nyúlfarknyi" törvényi utasításnak sem. Restellem is ezért magamat.
Fel is nézek rád, hiszen neked 613 törvényt kell betartanod, különben nem üdvözülsz vagy valami ilyesmi. Magad bizonygattad, hogy a lehetetlen kategória kivételével ( gondolok itt a templomos törvényekre ) be is tartod mindegyiket.
Felsorolnék párat ezek közül komment hozzáfűzése nélkül. Az olvasóra bízom, hogy eldöntse, ezek betartása viszi-e előrébb a világot?
Akad bőven ezekhez hasonló......Íme.
62/613-Varázslónőt ne hagyj életben!
589/613-Sarlóval ne menj más vetésébe!
255/613-A hajviselet
" A ti hajatokat kerekdedre ne nyirjátok..." (3.Mózes 19:27)
18/613-Zsellér és béres ne egyék abból
" Ez a Páskha rendtartása..:
...A zsellér és béres ne egyék abból... " (2. Mózes 12 : 45)
397/613 -A vörös tehén törvénye
„ Ez a Tóra törvénye, amit az Örökkévaló megparancsolt, mondván: szólj Izrael fiaihoz, hogy hozzanak neked egy teljesen ép és hibátlan vörös tehenet, melyen még nem volt járom. " (4.Mózes 19 :1-2)
117/613-Sózd meg áldozatod!
"Minden lisztáldozatodat sózd meg...minden lisztáldozatodhoz adj sót is " (3.Móz..2:13)
427/613-Vegyesházasság tilalma
„Sógorságot se szerezz velük, a leányodat se adj az ö fiokhoz, és az ö lányokat se vegyed a te fiaidnak, mert elpártoltaja a te fiaidat tölem…” (5. Mózes 7:3-4)
Nyugtass meg, hogy Hermione-t nem üldözi a Wiesentál központ! Már csak a fiam miatt is. Tudod, plátói szerelmet táplál irányába.( serdülő korban ez nem ritka ) Egy életre szóló trauma érné, ha megtudná, hogy a MOSZAD végzett vele.
"Egy életre szóló trauma érné, ha megtudná, hogy a MOSZAD végzett vele."
ehhez azért harry potternek is lenne egy két szava. ;-)
....a Harry Potter a moszados .... csak nézdd meg jobban...
mint általában mindegyik a legjobb hollywoodi varázslók közül ....
Lám, lám, mennyire világos a Tóra! Még a legmegátalkodottabb I-tenkáromló sem képes nem ráhibázni a legfontosabbak némelyikére:
"397/613 -A vörös tehén törvénye ... (4.Mózes 19 :1-2) "
Igazából egy kicsit hosszabb: (4.Mózes 19 :1-22) a halott érintése miatt tisztátalanná lett személy és tárgyak megtisztítására szolgál. A szóban forgó vörös tehenet el kell égetni mindenestül ("ganajával együtt"), majd a hamujából vízbe kevernek, ez a "tisztító víz", ezzel kell a tisztátalannak megmosnia magát, hogy tiszta legyen.
Hogy miért olyan fontos? Mert immár kb 3500 éve nem találtak rá magyarázatot. Hogy akkor miért?
Jóchanan ben Zakkaj egyszer egy magasrangú római kérdezõsködõnek egy pogány analógiával válaszolt, majd amikor tanítványai kerdezték, mit mond NEKIK, ezt mondta:
hulla nem tesz tisztátalanná, és a vízben oldott hamu nem tesz tisztává, hanem a „vörös tehénre” vonatkozó törvény
a Legszentebbnek rendelete, és
nincs megengedve, hogy halandók e rendelet kiadásának okait kutassák.”
(Peszikta Párá ed. Buber 40a-b. ed. Friedmann 65a. Tanchuma Chukkath VIII.) Röviden:
a zsidóság álláspontja e törvény értelmérõl nemcsak annak a bevallása, hogy nem ismerjük („ignoramus”) okait, hanem egyben annak is, hogy a messiás eljöveteléig nem is fogjuk megtudni, hogy miért kell az ilyen tisztátalanságot épp ezen a módon eltávolítani („ignorabimus”). ( A "Hertz Biblia" jegyzeteibôl )
(5. Mózes 7:3-4) - Ebbôl a versbôl vezették le bölcseink a nôági leszármazás törvényét. ( zsidó, akinek az anyja zsidó )
Természetesen, a többi is fontos, a rabbik mindig hangsúlyozzák, nincs "kis" parapncs meg "nagy", "fontosabb" parapncs, mindet teljesíteni kell. :)
On: hogy feledésbe ne menjen: http://www.facebook.com/LoveAndPeaceCampaign
ebben az esetben, a lefelé tartó ágakkal a szimbólum háborut jelent, ha felfelé, akkor békét ....
Még ennél is cifrább a holokauszt eredetét szimbolizáló kis példabeszéd, mikor a Jakob kivonszolja a gyerekét, hogy elnyisszantva a torkát, elégesse a saját éredekes izlésü istene (tisztelet´ére, parancsára, valamilyen elönynek az elérésére, de leüzen neki, hogy eltekint a gyerek lemészárlásától .... Namost, az egész Kanaaniabn csak még egy szemita nép volt hasonló vallási elképzelésekkel megáldva, de azok még néha cannibalok is voltak. Ezért mindig figyelmeztetem a többi goyt, hogy nem lehet kritizálni a golokaustot, mivel ez egy zs-zs belsö ügy, minden esetben zs aki, csinálja. A háborus eseményekre elég rendesen ráillik, auschwitzban, amikor ott dolgoztunk a magyar kiállításon kb 20 évvel késöbb, volt lengyel fogoly hölgyek rendesen könnyezve kifejtették, hogy a nyugati zsidók beáldozták a keletieket.
A brit külügyminisztérium 1943. október 13-14-i jegyzékeiből
[Notes of the British Foreign Office of Brit levéltári okmán
(iktatási szám F. O.371/34498./C12035)
Helyzet Magyarországon: a zsidók álláspontja
Hivatalos beszélgetés alkalmával Namier professzor a Zsidó Képviselettől (Agency) azon félelmének adott kifejezést, hogy Magyarországot megszállnák a németek, ha a magyar kormány túl korán hagyná cserbe Németországot, ami a 800 000 zsidó megsemmisítését eredményezné, akik jelenleg viszonylagos biztonságban vannak. Randall úr azt mondta, hogy ezt már előterjesztették, mint okot, amiért Magyarország ne álljon át a szövetségesek oldalára. Namier professzor azt remélte, hogy a magyar kormány nem mozdul addig, amíg bizonyos nem lesz, hogy a németek már nem tudnak visszavágni.
(Kézírás) – E kérdést megkülönböztetett figyelemmel kísérjük, és nem követeljük a magyaroktól, hogy nyíltan álljanak ki a németek ellen, amely német megszállást eredményezne. Úgy véljük, hogy e kockázat jelenleg kicsi.
Namier professzor a Zsidó Képviselettől (Agency) tegnap közölte velem, hogy az ő emberei nagyon aggódnak, ha netán a magyar kormány idő előtt cserbenhagyná Németországot, ami Magyarország megszállását eredményezné, és veszélyeztetné az ott élő 800 000 zsidót, akik jelenleg viszonylagos biztonságban vannak.
A zsidók itt – mondta ő – úgy vélik, hogy Németország nem engedi meg a magyarok háborúból való kilépését mindaddig, amíg a német hadsereg azt meg tudja akadályozni, sőt nyomban megszállná Magyarországot, amely a legnagyobb számú, Európában még meglévő zsidóság megsemmisítését eredményezné.
Azt mondtam, hogy e lehetőség már elő lett terjesztve (lásd a “Tablet” legutóbbi számának egyik cikkét) mint ok, amiért Magyarország ne kezdeményezzen korai átállást a szövetségesek oldalára. Namier professzor azt mondta, hogy az egyetlen remény, ahogy a zsidóság látja, ha a magyarok nem mozdulnak, amíg gyakorlatilag biztosítva nem lesz, hogy a németek már nem tudnak visszavágni. (A. W. S. Randall)
N. B. A fenti angol külügyminiszteri jegyzék részben megjelent Juhász Gyula, “Magyar-Brit Titkos Tárgyalások 1943-ban” c. könyvében, Kossuth Kiadó, Bp. 1978. ++
+"A Nyugat is érdekelt volt a megszállásban
A sors fintora, hogy a magyar fegyverszüneti tárgyalások részleteit pont a szövetségesek szivárogtatták ki, mivel nekik érdekükben állt, hogy a náci Németország megszállja Magyarországot. A történész szerint a stratégiai lépés megtételétől azt várták, hogy jelentős német erőket fog elvonni a többi frontról. Ez azonban nem következett be teljes mértékben. Egyrészt a németek a megszállt területhez képest alacsony létszámú haderőt mozgósítottak a művelethez. Másrészt a magyar honvédség kooperációja folytán továbbra is maguk mellett tudhatták a még ekkor is közel egymillió fős honvédséget."
Ez gyakorlatilag azt jelenti:hogy gyakorlatilag a magyar zsidók leírható veszteségnek volt tekintve.Holott tisztában voltak a következményekkel.
És odadobták velünk együtt a németeknek.
Bízzunk továbbra is a Nyugatban!!!!
De szörnyûk ezek a pimpós dolgok
"mikor a Jakob kivonszolja a gyerekét, hogy elnyisszantva a torkát, elégesse a saját éredekes izlésü istene (tisztelet´ére, parancsára"
Nem Jakob, hanem Ábrahám, Jakob nagypapája. Jakob léte bizonyítja, h Ábrahám végül nem áldozta fel a fiát, aki így Jakob papája lett.
"a nyugati zsidók beáldozták a keletieket"
Mert nem tudták elintézni sem, hogy amerika fogadjon eleget, sem, hogy elegen aliyázhassanak.
Ami a magyar zsidókat illeti:
Egy magyar zsidó visszaemlékezése, akit 1944-ben Auschwitzba vittek: "Ha akkor tudtam volna, mit jelent Auschwitz, nincs ember a földön, aki föltett volna arra a vonatra. De nincs ember a földön, aki akkor el tudta volna hitetni velem Auschwitz létezését. Megérkezésünkkor egy lengyel zsidó odajött hozzánk, és a magas kémények felé mutatva azt mondta, mindnyájan ott szállunk majd el hamarosan. Ekkor már ott voltam a táborban, és mégis biztosra vettem, hogy ez az ember ôrült." ( Randolph L. Braham: A magyar holokauszt ( Gondolt 1988 ) II. 315. old )
A lényeg a lényeg. Pont. Holstein-fríz tehén szóba sem jöhet. ( fekete- fehér rajzos ) Értem én, még akkor is, ha Ti zsidók nem. Világos mint a felgyújtott tehén.
Járom dolgot azért kifejthetnéd. Csak tippelni tudok.....talán nem úgy füstöl az az üsző (fiatal nőstény tehén ) amelyiken már volt járom?
A varázslónős szitu sem hagy nyugodni. A mindenség Ura, Teremtője talán félne a kuruzslóktól vagy nem lenne felettük hatalma? (csak vakrepülök ) ...........Aztán beugrik a Mindenhatónak,.... hát itt van az én kiválasztott népem ...és azok majd kisegítenek a bajból. Parancsba adom ezt a "gyilkolászásos dogot", aztán nincs rá többé gondom, ...oszt jó napot. És úgy is tett. Azóta nyugodtan alszik.
Várom az útmutatásodat, mert láthatod, hogy az én sötét agyam ( lelkem )-azért írom ide, hogy Neked erre már ne kelljen hivatkozni- milyen hülyeségekre képes következtetni. Szörnyű!
"Egy magyar zsidó visszaemlékezése, akit 1944-ben Auschwitzba vittek: "Ha akkor tudtam volna, mit jelent Auschwitz, nincs ember a földön, aki föltett volna arra a vonatra. De nincs ember a földön, aki akkor el tudta volna hitetni velem Auschwitz létezését. Megérkezésünkkor egy lengyel zsidó odajött hozzánk, és a magas kémények felé mutatva azt mondta, mindnyájan ott szállunk majd el hamarosan. Ekkor már ott voltam a táborban, és mégis biztosra vettem, hogy ez az ember ôrült." ( Randolph L. Braham: A magyar holokauszt ( Gondolt 1988 ) II. 315. old )"
Köszönöm így már nem kell keresnem.
Ha"ők se tudták" hová viszik őket, akkor az egyszeri magyar polgár honnan tudta volna.Lásd:Regös Péter, Kertész Ákos stb...
"Ezt az istenverte népet azonban nemcsak a holokauszt miatt utálom, hanem azért az erkölcsi fertőért is, ami ebben a kis szar országban uralkodik, mindegy hogy a komcsi vagy a náci oldalon vizsgálódunk. „
"Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt.”
"láthatod, hogy az én sötét agyam ( lelkem )"
Látom.
"A lényeg a lényeg. " - így igaz, tehát:
a „vörös tehénre” vonatkozó törvény
a LEGSZENTEBBNEK RENDELETE,
és NINCS MEGENGEDVE, hogy halandók e rendelet KIADÁSÁNAK OKAIT KUTASSÁK.”
( rabbi Jóchanan ben Zakkaj - Peszikta Párá ed. Buber 40a-b. ed. Friedmann 65a. Tanchuma Chukkath VIII.)
"mindenség Ura, Teremtője talán félne a kuruzslóktól"
Nem Ô fél ( áldott a Neve ), hanem választott népét félti tôlük, mivel - mint ismeretes - az embernek szabad akarta van. Úgy teremtette.
.Kertész Ákos:
"Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt.”
Igen, tökéletesen igaza van mindenben, legfeljebb talán "genetikailag" helyett írhatta volna, hogy zsigerileg. Legalábbis, ami az itt és máshol röfögôket illeti.
Igen, a magyar népnek is meg KELLLETT VOLNA tennie, amit a német nép megtett: be KELLLETT VOLNA valania, meg KELLLETT VOLNA gyónnia a bűneit, töredelmes bűnbánatot KELLLETT VOLNA tanúsítania, meg KELLLETT VOLNA fogadnia, hogy soha többé, és bűnbocsánatért KELLLETT VOLNA esdekenie.
Félre ne értsük! NEM A ZSIDOKNAK kellett volna bevallania és megfogadnia, NEM A ZSIDÓKTÓL.
SAJÁT MAGÁNAK KELLTT VOLNA bevallania és megfogadnia és TEREMTÔJÉHEZ ( áldott a Neve ), A VILÁG URÁHOZ, A KIRÁLYOK KIRÁLYÁNAK KIRÁLYÁHOZ kellett volna bűnbocsánatért esdekenie.
Hozzá, aki egyszer még számonkéri, legalább is azokon, akik akaik ehelyett itt folyamatosan pofáznak ( sic! ), hárítának, fröcsögnek, röfögnek. A nagy többségrôl persze nincs információ, legfeljebb a felmérés ...
Mindenesetre EZEKET egyáltalán nem írígylem azért, ami rájuk vár, hacsak észre nem térnek. ( Érdemes foglalkozni a gonolattal, mert egy örökkévalóság baromira hosszú idô és a szurok, meg ilyesmi egy idô után bizonara qrvára uncsi tud lenni. )
grrrrrrr ezt meg folyton elfelejtem, ez volt a facebook elôtt: http://www.israelovesiran.com/
a „vörös tehénre” vonatkozó törvény a LEGSZENTEBBNEK RENDELETE,
és NINCS MEGENGEDVE, hogy halandók e rendelet KIADÁSÁNAK OKAIT KUTASSÁK.”
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Sutba az agyvelővel! Agyhalottak előnyben!
A sorban nagyon elöl lehetsz!
Van egy olyan érzésem, hogy a Kertészkedős kommentet nem nekem szántad, de egye(meg) a fene, maradhat.
Kapkodsz és az nem jó.
Már csak egy kérdés izgatja az elmémet. Mi van, ha tisztulni kellene, de kifogy a vörös árnyalatú "tehénkészlet". Mert azért lássuk be, egyre nehezebb beszerezni a teljesen hibátlan és teljesen vörös "járomtalan" üszőt. És akkor még ott van az a probléma, hogy a törvény nem adja meg az árnyalat pontos színkódját sem. Nem lennék ebben a helyzetben rabbi. Még végén meglincselnének.
Tudom, hogy kényes vagy a nyelvtanra. Ezért jelzem, hogy egy kérdőjel lemaradt a mondat végéről.
Mea culpa...
Mozi:
C.I.A. no al-qaeda ever existed - BBC documentary the power of nightmares
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=cHAwbYpRGkQ
"Agyhalottak előnyben! "
( Vagyishogy POGÁNYOK, ha akarod vallástalanok, sôt hitetlenek előnyben! Mert ha nem volnál pogány, tudnád, hogy minden vallásnak vannak DOGMÁI melyekeket nem szabad kétségbevonni, de magyarázgatni se, mert az már kétségbevonás lenne. )
Még szerencse, hogy van, aki megmondja ilyen kérdésekben a tutit. :D
( Szegény Heisenberg ( Fizikai Nobel-díj1933-ban ) hülyén kellett +halnia, mert Ô még úgy hitte, h "Az elsô korty a természttudomány serlegébôl ateistává tesz, a serleg alján azonban I-ten vár." Kár, h nem tanulhatott Tôled ... )
...
"Mi van, ha kifogy a vörös árnyalatú "tehénkészlet"."
Gáz. Mert akkor amíg nincs másik, rendes zsidó nem léphet a Templomhegyre. Mármint a fennsíkra. ( Amit olykor "Mecsetek Terének" is hívnak. )
Jelenleg ez a helyzet és nagyon úgy ez ki, hogy csak a Messiás eljövetelekor lesz újabb. Eddig 6 volt ( ha jól tudom, ha rosszul, akkor 7 ) - ha utánanézel, bizt megtalálod.
Az általad felvetetteknél nagyobb probléma, hogy "hibátlan". Ami többek között azt is jelenti, h ha egyetlen szál szôre fehér v épp fekete, már nem alkalmas.
...
Nem kapkodok. Igaz, reagáltam vmire, amit nem Te írtál, de végülis ez mindenkinek szól, aki hárít és röfög és "ártatlan". Aki meg írta, amire reagáltam, annak nem írok, mert szegény többnyire azt sem érti, amit ô maga ír, akkor meg minek?
Az általad felvetetteknél nagyobb probléma, hogy "hibátlan". Ami többek között azt is jelenti, h ha egyetlen szál szôre fehér v épp fekete, már nem alkalmas.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Dob meg BASSZUS!
A problémátok nagyobb, mint hittem. Most látszik igazán, hogy nem könnyű egy fajtatiszta zsidónak.
Helyedben ( hasznosabb is lenne ) marha tenyésztőnek (gulyásnak ) állnék és felkutatnám, védeném a maradék "készletet".
....Bocs!.... Képileg előttem van egy kipás, pásztorbotos zsidógulyás .... remegtet e röhögés,..... folynak a könnyeim. Tudom, hogy olcsó humor, de jólesett....
Na jó, zárjuk le a témát! Koncentráljunk a Hormuzi-szorosra.
Szerintem senki sem "csukja be a bóóótot, hiszen egyetlen félnek sem érdeke.
"Nem kell Kertész Ákos a kanadai magyaroknak"
Bővebben...
http://mno.hu/belfold/nem-kell-kertesz-akos-a-kanadai-magyaroknak-1063145
Érdekes!
A bűnözök is Izraelbe menekülnek,kivétel a romák!
Kertész Ákos mért nem érzi magát bűnözőnek?Vagy nem mer hazamenni (alijázni)?
Vagy Izraelben ö is csak 1 db. lenne?
Érdekes mióta a kanadaiak sem támogatják az "Izraeli hódítást", azóta a hormuzi szoros lezárása is okafogyottá vált
>>Érdekes mióta a kanadaiak sem támogatják az "Izraeli hódítást", ....
Nehéz volna "israelbarátibb" országot mutatni kanadánál, semmi sem változott.
A "magyar diaszpóra vezetője" egy néhánytucat fôs csoportot képvisel. A magyarok többsége Torontóban él. Csak személyes ismerôseim ( többségük nem zsidó ) többen vannak, mint ahányan ahhoz a csoporthoz tartoznak. És persze, valamennyien egyetértenek minden józan és tisztességes emberrel - minthogy maguk is ilyenek - abban, hogy GYALÁZTAT, gusztustalan, amit Kertész Ákossal az itteni bagázs mûvelt ( mûvel még ma is ) és minden segítséget megadnak neki. Nem kétsǵes, hogy gyorsított eljárással fogja megkapni a kanadai állampolgárságot.
Érdekes cikk..pedig az mno-t nem lehet antiszemitizmussal vádolni!
(Török ezt simán cáfolni fogja...!)
A lényeget leszűrve: ha valaki a saját fészkébe sz..rik, akkor ne csodálkozzon azon, hogy a fejére dől.
Az én személyes ismerőseim pedig ugyanúgy értékelik Kertész tevékenységét, mint Ábrahámék.
A gyorsított eljárást nem vonom kétségbe, hiszen a zsidó lobbi Kanadában borzalmasan erős.
GYALÁZATOT Kertész követett el az őt kitüntető nemzete ellen. Ez meg az én véleményem.
Ahogy mondod, lásd filozófusok, mármint Heller Ágnes és a többiek, meg ahogy ott is Kertés Ákosra reagáltak. Mi abban az érdekes , hogy az MNO egy marginális, volt nyilasokból, nyilasunokákból álló néhánytucat fôs csoport hôzöngését ismerteti? :D
Az persze nem lep meg, hogy Te is megpróbálod letagadni, h Kertész Á nem rád haragszik, hanem érted. Persze, hogy nemérted.
Erről a Hellerről beszélsz? ( Ki ne ismerné? )
Borzalmas az angol kiejtése. Az még megbocsájtható lenne, de amit és ahogyan mondja az már nem. ( fordítsd le a nevét ..........találó vagy nem?)
A logikai képességeddel már megint baj van. (Rosszul fejezetem ki magam. Baj nem lehet vele, hiszen szürkeállomány jelenlétére utaló kepésségekről eddig nem tettél tanúbizonyságot. Így logikusan következik, hogy baj sem lehet olyan valamivel, ami nincs. )
A véleményed kivételesen egyezik az enyémmel, ti., hogy a zsidó lobbi erős Kanadában. Na mármost, ha ez így van ( nem vitatjuk ) nagyon sok nyilas nem lehet a "juharleveleséknél", mert a Wiesenthal központ lerendezte volna őket. Következésképpen, unoka sem lehet számottevő létszámban az országban.
Akiket Te nyilasoknak nevezel valójában a kommunista rendszer magyarországi (el)menekültjei és unokái.
( Arról most nem nyitnék vitát, hogy az előző rendszerben, rendszerekben milyen tömegesen vettek részt vezető pozícióban a hittestvéreid.)
Kedvességedet köszönöm! Viszonzásképpen nem terjesztem rólad, hogy érted is azt, amit leírsz.
"a Wiesenthal központ lerendezte volna őket"
a Wiesenthal központ soha nem foglalkozott minden nyamvadt házmesterrel ( akik közismerten a nyilaskeresztes párt gerincét jelentették ). Akik azé léptek memg 56-ban, mer akkor kiosztották a káderlapokat és kiderült, hogy nem csak a gestaponak jelentettek 45-ben, hanem az ávh-nak is 45-56-ig és féltek, hogy a feljelentett és immár kiszabadult szomszédok megkérdik, mégis mér?
Megjegyzem, attól tartok, a linkelésnél elnéztted a topikot, mer még mindig nem jöttem rá, mi köze mindezeknek akár a Hormuzi-szoroshoz, akár ahmadinejad atombombájához.
Török, te szokás szerint megint hülye vagy....
Nyilas: felvilágosítalak: a 2 vh 45-ben végetért. Ennek úgy cca 67 éve. Tehát, ha vki 20 évesen nyilas volt, akkor most 87..ha még él. Tehát a wisenthal féle küldetés lejárt lemez. Ilyen alapon a fáraó adószedőit is keresgélheti mózes idejéből. Tehát ebből már nem lesz bevétel, valami újat kell kitalálni!!!
Rólad eszembe jut a klasszikus vicc, amikor két pesti barát találkozik a hatvanas években a körúton. Az egyik lerongyolódva, a másikon elegáns öltöny, pecsétgyűrű, stb...
-Hát neked hogy-hogy ilyen jól megy?
-Én kérlek zsidókat bújtatok!
-Na de ember, a háborúnak 20 éve vége!
-na és...én tudom!
Szóval téged is kiengedhetne a jótevőd!
Bocsi Laci! Ki kell, hogy javítsalak!
"Török, te szokás szerint megint hülye vagy...."
---------------------------------------------------------------------------------
A "megint" helyett javasolnám beilleszteni a MINDIG szócskát. Így a mondatod kifejezőbb lenne.
Te még mindig nem tanultál meg olvasni, pedig ebben sajnos nem segíthetek, arra mincs jogosítványom.
Javaslom, olvasgasd, amire válaszolsz, amíg sikerül felfogni ( azt is , ha az vmire válasz volt - ez esetben azt is ajánlatos elolvasni - tehát felfogni - amire válasz volt ).
Psze, gyanítom, annyi idôd sokáig nem lesz, hát ez van ... :) ... esetleg próbálkozz egyszer még az ötötdik feles elôtt, hátha ... :)
Szép álmokat! :)
Mégegy a "fajtatiszta zsidókhoz":
Az etiópiai zsidók helyzete Etiópiában '74 után nagyon megromlott, sokat megöltek, mások homelesssé lettek, sokan Szudánba mnekültek, a '80-as években Izrael mentôakciókat indított.
Katonai Hercules szállítógépek kisérô helikopterekkel. Lszálltak, parancsnok, katonák ki - a várakozó etiópok lélexakadva futnak - a dzsugel felé. Katonák nem értik, parancsnok +sejtette, melyik a törzsfô, utána, +fogja, kérdi hova, miért futnak.
Fônök: meg akartok minket ölni.
- Értetek jöttünk, Izr. Hads. Rajtam a Dávid-csillag, katonákon, gépeken ...
- Ti nem lehettek zsidók!
- ????
- Fehér zsidó nincs!
Psze, aztán nagy nehezen elhitték, de nem volt könnyû. ( A story másodkézbôl, akitôl hallottam, annak állítólag az akkori parancsnok mesélte )
Hát ennyit a "fajtatiszta zsidókról".
Hát ennyit a "fajtatiszta zsidókról".
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Édes kis szösszenet.
Frissítem a memóriádat...
"Ami engem illet, ha vona értelme a kifejezésnek, mondhatnám, valszeg "fajtiszta" zsidó vok ( csak valszeg, mert csak kb 200 - 250 évre visszamenôleg ismerem )"
Egy éve írtad magadról.
.....és ez a story "elsőkézből" származik
Más helyen meg okítasz valakit, hogy a fajtiszta kifejezés hülyeség, "mivellhogy" az emberiség egy faj. ( egyébként igaz )
De akkor meg tegyél már rendet a fejedben mert ez így nem kerek!
...és mi köze van a Hormuzi-szoroshoz?
Máson számon kéred, magadat kivonod a kérdés "hatálya" alól. Nem meglepő, csak a szokásos kettős mérce........
Ismerem az esetet. Szégyenletes az, ahogyan elbántak egy 85 éves aggastyánnal.
Az esküdtszék -végül is- minden vádpont alól felmentette. Nem is akárhogyan! Az ármánykodó zsidó lobbi totális vereséget szenvedett.
"Stephanie Reilander, az esküdtszék elnöke a következő döntést hirdette ki: Finta Imre nem bűnös: – rablásban, mint háborús bűnben és nem bűnös, rablásban, mint emberiség elleni bűnben; jogtalan fogva tartásban, mint háborús bűnben és nem bűnös jogtalan fogva tartásban, mint emberiség elleni bűnben; – emberrablásban, mint háborús bűnben és nem bűnös emberrablásban, mint emberiség elleni bűnben; – emberölésben, mint háborús bűnben és nem bűnös emberölésben, mint emberiség elleni bűnben. Az ítélet a megfogalmazásával is megdöbbenést váltott ki a hivatalos bírákból és a meghívott közönségből is. A bűnök megkettőzése és ekkénti elutasítása ugyanis nyílt szembefordulás volt Nürnberg szellemével. S ez Kanadában történt, a világ egyik legnyitottabbnak elismert demokráciájában. "
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Ez úgy kapcsolódik a Hormuzi-szoroshoz, hogy Kanadától dél-keleti irányban fekszik kb. 10000 kilométerre. És az már távolság.
Úgy kapcsolódik a Hormuzi-szoroshoz, hogy annak kérdésköréhez is kell tudni olvsni, válaszodból meg az látszik, h ez még mindig meghaladja lehetôségeidet.
Azt írtam: "ha vona értelme a kifejezésnek", érted HA VOLNA ÉRTELME, érted, HA VOLNA, vagyis NINCS. Amit idéztél, ott is azt állítottam tehát, hogy NINCS értelme annak, h "fajtiszta".
Hol is az ellentmondás?
Ott, hogy nem tanultál olvasni, csak (hülyeségeket) írni.
De valamiért mégiscsak fontosnak tartottan leírni, hogy Te fajtiszta (egyébként a fajtatiszta a helyes kifejezés ) zsidó vagy? Csak nem az egod diktálta?
A zsidók jártak valaha ( kollektíve ) a Hormuzi-szorosnál?
"valamiért mégiscsak fontosnak"
persze, azé, hogy írhassam, ez az aminek az adott kontextusban semmi értelme.
Mé pont ott ne jártak volna. De ha mégse, még járhatnak :DDDDDDDD
De ha mégse, még járhatnak :DDDDDDDD
----------------------------------------------------------------
Ez jó! :-D
De az is lehet, hogy lelövik az F-15-ösöket, mint az agyaggalambot. :-D
>>De az is lehet, hogy lelövik az F-15-ösöket, mint az agyaggalambot. :-D
Lehet. De egyáltalán nem valószínű.
>>.... hogy a Jobbik Irán szimpatizáns.....
Elég gáz lehet a jobbiknak hogy egy teokratikus muszlim országgal szimpatizál.
Az ellenségem ellensége nem szükségszerűen a barátom, csak a jobbik(rosszabbik) nem képes önálló (kül)politikát képviselni, így megmarad a média által ráerőszakolt sablonoknál.
Sôt, az is, hogy közben az atombomba-fejlesztés meggyorsítására perpetuum mobilet holyeznek üzembe. :-D
egy érdekes hír:
Izrael önmagában nem képes végrehajtani egy komolyabb légicsapást Irán ellen. Egyszerűen nincs elegendő, nagy hatótávolságú repülőgépe. Ami szóba jöhet az az F-15-ös, de ezt is tankolni kellene a levegőben.
USA támogatása nélkül kockázatos vállalkozás lenne bármilyen légitámadás.
Nagyobb a valószínűsége egy kiterjedt méretű, szabotázs jellegű akciósorozatnak , mégpedig egy hónapon belül. Aztán az AL-Kaidára fognák. Bizonyíték nincs. Egy darabig folyna a szájkarate Irán és Izrael között, majd elcsendesedne minden. És a világ talán megússza. Reméljük!
Ez az én fikcióm! Erre akár fogadni is mernék.
Gulfstream V hatótávolsága közel 12000 km. De mint köztudott, az csak egy kémrepülőgép.
Helyesen az információd, valóban járt Ferihegyen. A "légi parádé" oka, célja ismeretlen. ( közember számára ).
Felderítő repülőgép bombaterhet nem hordoz. Legfeljebb a pilóta üres kólás dobozával mérhetne csapást az iráni atomlétesítményekre. Gondolom e miatt nem fogják bevetni. Bár a zsidó észjárás kiismerhetetlen.
A konkrét kérdésedre a válasz: Izraelhez közelebb van Irán, mint Ferihegy. A térképen ellenőrizheted
Remélem okosodtál.
Tudod, nneddudkit a tények nem zavarják.
Elvan a belső világában, mint az autisták. A hasonlatért bocsánatot kérek az autistáktól!
"oka, célja ismeretlen" ....közembereknek.... a mondatot olvasd végig.
"mibôl gondolod, hogy az oda nem elég?"..... jó, akkor legyen elég.
Mikor kell bevenned a gyógyszeredet? Lehet, hogy elfelejtetted? Pótolni sürgősen!
A világ szép és egyszerű. (figyelsz lacika_34 ?)
Itt van a lockerbie per felülvizsgálati anyaga:
http://login.heraldscotland.com/SCCRC-Statement-of-Reasons-red.pdf
és én keressek gyógyszert ...
----------------------------------------------------------------------------------------------------------
Bizony-bizony!
Sürgősen!
"Gulfstream V hatótávolsága közel 12000 km. De mint köztudott, az csak egy kémrepülőgép."
http://index.hu/belfold/2010/03/18/izraeli_kemrepulok_magyarorszag_folott/
Egy vacak csúzli sincs a fedélzetén.
http://mno.hu/kulfold/iran-odacsapott-a-nemeteknek-1067733
Ahmadinezsád nem hátrál. Nem hajbókol.
Mondjuk, nekem a mostani iráni rezsim nem a szívem csücske, de a dac azért imponáló.
Amúgy örülök, hogy nem a Közel-Keleten élek. Turbulens ott minden.
Tudtok helyet, ahol lehet fogadni arra, hogy lesz-e idén háború I és I között (a két i között)?
Melyik i veszi le a pontot a másikról?
:-)
http://idokjelei.hu/2012/04/oroszorszag-egyre-tobb-csapatot-mozgosit-iran-eszaki-hataran/
Gyakorlatilag, a GRU,és KGB felderítői nem alszanak.(A GRU a hadsereg,a KGB, a belső és külső civil felderítéssel, és elhárítással foglalkozik)
Tehát többet tudnak az izraeli vezetés terveiről, ez a csapatmozgásokból következtethető.
Gyanítom a Kínai hadsereg is nagyon figyel.
Hogy ki fogja Izraelt helyre tenni ez itt a nagy kérdés?
... a kogebe mostani megfelelöje a FSzB ....
ráérek még a gyógyszerrel.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Ne kockáztass! A Te korodban.......
Miközben arra várok hogyan fogják a lockerbie ügyet újrafelhasználni és most irán ellen bevetni, a 9/11 jutott a recycling center agytrösztjeinek eszébe:
http://www.washingtontimes.com/news/2012/apr/3/why-we-must-strike-iran/
A II. világháború elkerülhetetlensége nyilvánvaló volt.. és az értelmiségiek, tudósok is részletkérdésekkel foglakoztak, a nagyhatalmak egyetlen politikusa sem mondta ki mi történhet, ha kitör a háború...
Most ugyan az a helyzet, a háború potenciális lehetőségét illetően, az apró különbség, hogy itt EURÓPÁBAN IS MILLIÓK FOGNAK ELPUSZTULNI /ÉHENDÖGLENEK/ HA HÁBORÚ LESZ - iRÁN EKKOR LEZÁRJA A HORMÚZI SZOROST. ÉS KÚRVÁRA MINDEGY, HOGY MILYEN TARTÓSAN, ELÉG, HA A TESCÓBAN NEM LESZ BONTOTT CSÍRKE ÉS AZ EMBEREK AZ ELSŐ HÉTEN ÖLNI FOGJÁK EGYMÁST, A KÖVETKEZŐ HÉTEN MEG HULLANAK MINT A LEGYEK. ÉS EHHEZ NEM KELL RAKÉTA, MÉG EGY SZAROS PA PISZTOLY SEM...
EZT MÁR MEGÍRTAM RÉG, AMIKOR AZ ELSŐ VEHEMENS HOZÁSZÓLÓK MÉRLEGELTÉK USA LEHETŐSÉGEIT, DE HIÁBA. A HÜLYESÉGET CSAK A HALÁL SZÜNTETNI MEG, TALÁN PONT EZÉRT VANNAK HÁBORÚK, A BAJ, HOGY AKKOR NINCSENNEK MEGKÍMÉLT RÉTEGEK.
Nem nagy szállítási probléma (és csak egyszeri) az Afganisztánból történő kipakolás... és évek óta tervezgetik, szaroznak vele... pedig bolhafing ahhoz a szállítási kapcacitáshoz képest, amit a hormuzi szoros biztosít.
Afganisztán és a Hormuzi-szoros ???
Nyugi, valóban csak rövid idôre tudja lezárni és akkor Iránban elôbb fogy el a kenyér, minthogy a Tescoban akár egy csirkeszárnnyal is kevesebb lenne. Az nem a Hormuzi-szoroson keresztül jön, az olaj, gáz nagy része sem. Az igaz, hogy az olaj és így sok minden megdrágulna. De - remélhetôleg van tartalék és mint mondtam, Iránban elôbb fogy el minden, mint ahogy itt drágul.
Ami nem jelenti persze, hogy háborúzni kell, sôt ...
érdekelne, te mikor dolgozol, mert úgy tűnik átkozottul sok időd van arra, hogy ilyen helyeken írogass.. Ki fizet, és jól megélsz belőle? Vagy eleve eltartanak és hálából irkálsz?
Közöd?
Részletesen lásd : http://kitekinto.hu/bem-rakpart/2012/06/23/nyilvanossagra_hoztak_kover_valaszat_elie_wieselnek/#komment36186
Azzal a megjegyzéssel, hogy ez a cikk persze arról szól, hogy "Irán képtelen lenne tartósan lezárni a Hormuzi-szorost".