Patthelyzet a Biztonsági Tanácsban?

Horváth Hajnalka
2012. február 3., péntek
Megosztás:

Egyre nagyobb nyomás nehezedik Oroszországra az ENSZ Biztonsági Tanácsában, a nemzetközi közösség egyre több szereplője szerint elengedhetetlen egy BT-határozat a szír kérdésben. Oroszország és Kína azonban egyelőre ragaszkodik álláspontjához, miszerint bármilyen lépés sértené a belügyekbe való beavatkozás tilalmát, a helyzet megoldása a szír nép feladata.

Ismét az ENSZ Biztonsági Tanácsának napirendjén a szír kérdés, azonban úgy tűnik a felek álláspontja változatlan, kedden nem jutottak dűlőre az államok képviselői. Ezúttal az ülés tárgya az Arab Liga béketervének támogatása, amely szerint az elnöknek, Bashar al-Asszádnak át kellene adnia a hatalmat alelnökének. Kérdéses persze, hogy ez a lépés megoldaná-e az országban kialakult krízist, egyesek szerint igazi reformokhoz teljes generációváltásra lenne szükség az állam vezetésében. A napokban folytatódik a vita a Biztonsági Tanácsban, megpróbálják a különböző álláspontokat egymáshoz közelíteni.

Kattintson és nézegessen képeket is!

A nyugati hatalmak az Arab Liga tagjaival együttesen lépnek fel, a Marokkó által beterjesztett javaslat központi eleme a hatalomátadás és a demokratikus átmenet. Nagy fába vágták a fejszéjüket, hiszen Líbia „szelleme” kísérti a nemzetközi közösséget, több ízben is elhangzott Szíria kapcsán, hogy a történelem ezúttal nem fogja megismételni önmagát, hiszen nem vonható párhuzam a két ország között. Hillary Clinton amerikai külügyminiszter szerint Líbia „hamis analógia”, nem lesz a líbiaihoz hasonló forgatókönyv, álláspontjához csatlakozott a brit és a francia külügyminiszter is. Hamad bin Jasszem al-Thani katari miniszterelnök szerint a szír kormány nem tett semmilyen komoly lépést az együttműködés felé. Beszédében felszólította a tagállamokat, hogy állítsák meg Bashar al-Asszád „gyilkos gépezetét”, valamint emlékeztette őket arra, hogy a tüntetések békésen indultak 2011 tavaszán.

A másik oldalon ismét Oroszország és Kína áll, a két állandó tag többször kifejtette álláspontját, miszerint semmilyen beavatkozást nem támogatnak, valamint szankciók kivetését sem. A két ország szerint bármilyen lépés megsértené a belügyekbe való beavatkozás tilalmát. „Igen, mélységesen elítéljük a kormány erői által alkalmazott erőszakot a civilekkel szemben. Egyúttal mélységesen elítéljük a kormányt támadó szélsőséges fegyveres csoportok tevékenységét is.”- nyilatkozta ausztrál újságíróknak Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ázsiai körútjának egyik állomásán. „Az Oroszországnak nem célja lemondatni valakit, a rezsimváltoztatás nem tartozik a hivatásunkhoz.”- tette hozzá az orosz diplomata. Oroszországnak számos érdeke fűződik a szír állam stabilitásához, például dollármilliárdokat érő fegyverszállítmányok vagy a közel-keleti béketárgyalásokon való részvétel, valamint több orosz hadihajó is állomásozik Tartúsz kikötőjében, növelve ezzel az ország befolyását a Mediterráneumban. Li Baodong kínai ENSZ-nagykövet szerint egy kikényszerített rezsimváltás sértené az ENSZ Alapokmányát és a nemzetközi kapcsolatok általános elveit.

Természetesen Szíria sem hagyja szó nélkül az eseményeket. Bashar Jaafari ENSZ-nagykövet szerint népe egy lejárató kampány áldozata, melynek célja torz kép közvetítése az országról. A nap leghosszabb és legérzelmesebb beszédében a nagykövet Nizar Kabbani híres arab költőt idézte, valamint emlékeztette az arab államokat a kolonializmus ellen folytatott harcukra a történelem során.

A héten folytatódnak a tárgyalások a Biztonsági Tanácsban, egyesek szerint pénteknél előbb nem várható megegyezés. A nyugati államok hangsúlyozzák, hogy a szöveg nem utal fegyveres beavatkozásra, továbbá a határozattervezet a függetlenség, szuverenitás, egység és területi integritás értékeire épül, ez még azonban nem garancia arra, hogy Oroszország és szövetségesei is rábólintanak a dokumentumra.

Az eddigi vélemények
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, ugyanakkor a szerkesztőség fenntartja a jogot a nyíltan sértő, gyűlölködő, trágár ill. reklám tartalmú hozzászólások moderálására!
SZŰRÉS
Megadhatja, hogy mely pontszám alatti értékelésű kommentárok ne látszódjanak.

Nincs szűrés    -10 pont    -5 pont    -2 pont    0 pont   

Németh Henrik|4 hónapja |Permalink|Komment elrejtése

Valóban megint belügyekbe való avatkozást jelentene a nyugati reakció. Ez az erőszakos demoratizálás soha nem hoz békét Középföldén.

Értékelés:+3 (3 szavazat)
Gáspár Zoltán Ernő|4 hónapja |Permalink|Komment elrejtése

A vérontás megállítása lenne a cél, Henrik! Más kérdés, hogy a muszlimoknak nem kell a demokrácia. Egyszerűen túl barbárok hozzá. Ha az Arab Liga elszánja magát a katonai beavatkozásra - ám tegye. Bár én sokat nem várok az araboktól...

Értékelés:-5 (5 szavazat)
Németh Henrik|4 hónapja |Permalink|Komment elrejtése
@Gáspár Zoltán Ernő:

aa vérontást diplomáciai eszközökkel is meg lehetne akadályozni. Az ellenzéket és a kormányt tárgyalóasztalhoz ültetni egy közvetítő moderálása mellett. De ezt a forgatókönyvet a nyugat meg sem próbálja. Egyébként pedig a rezsimváltás a cél és a demokratikus átmenet megavlósítása. Megintcsak kívülről, erőszakkal. Ahogyan azt irakban is megpróbálták, aztán LÍbia.

Szíria egy 4000 éves állam, én azért nem barbároznám le zsigerből őket. A muszlim világnak valóban nem kell a nyugati demokrácia, de nem azért mert barbárok. Csupán más társadalom fjlődési utat jártak be.

Értékelés:+4 (6 szavazat)
kopari78|4 hónapja |Permalink|Komment elrejtése

az usa diplomáciája olyan mint elefánt a porcelánboltban: mindenhova betolakszik, és nagyobb a kár mint a haszon (lásd Afganisztán, Irak,, Egyiptom, Szomália, Líbia és hasonlók - Chille Pakisztán, Kambodzsa , és hasonló sorsú országokat nem emlegetünk, mert a mai olvasók többségének ez már csak - ismeretlen - történelem)

Értékelés:+1 (5 szavazat)
Gáspár Zoltán Ernő|4 hónapja |Permalink|Komment elrejtése
@Németh Henrik:

Honnan szeded ezt a baromságot? Te nem informálódsz, vagy csak elvakít a szemellenzősséged? Asszad nem hajlandó tárgyalni még az Arab Ligával sem, nemhogy a saját ellenzékével, amelyet "terrorista bandának" titulál. A Nyugat ua. nem fog beavatkozni - legalábbis még egy jó darabig. Viszont már a fél ország a felkelőké, szóval van esélyük rá, hogy önerőből is győzzenek. Más kérdés, hogy ott is iszlamista rezsim kerül-e majd hatalomra.

Ha neked az nem barbarizmus, amit a muszlimok, és elsősorban az arabok művelnek - különösen egymással - akkor számodra ez a fogalom nem is létezik.

Értékelés:-4 (4 szavazat)
Timmel Norbert|4 hónapja |Permalink|Komment elrejtése

hát egy polgárháborúba beavatkozni mindig elég kényes dolog, mert valamelyik fél biztos, hogy sérelmesen fogja érezni magát... itt sem a demokratizálás lenne a krédó, hanem a vérpancsi megállítása.

(az teljesen igaz, hogy erőszakkal demokratizálni egy fogalmi paradoxon és sosem működött, de itt nem erről van szó, már az is vagy dolog lenne ha csak fegyverszünet v egy kis nyugalom lenne)

az érvek szintjén szerintem az eléggé sántít, hogy belügyekbe való beavatkozás tilalma, mert az országok nem elszigetelt valamik, interakcióban vannak, és minden ország így hatással van a másik belügyeire - akár gazdaságon akár diplomácián, akár extrém esetben a fegyvereken keresztül - minden egyes esetben főleg a fegyverek esetében azt kell megvizsgálni, hogy ugye milyen

Értékelés:0
Timmel Norbert|4 hónapja |Permalink|Komment elrejtése

(áááh véletlenül elküldtem... folyt.: ) na szal azt kell megvisgálni, hogy milyen az adott helyzet, és egy bizonyos beavatkozás morálisan mennyire védhető, és milyen várható következményekkel jár.

én el tudom fogadni azt az érvet, hogy ha szíriában beavatkoznak az komolyabban boritja meg a térség stabilitását, mint amennyit megold egy helyi kis polgárháborúban, de az önmagában nem érv, hogy nem szabad belügyekbe beavatkozni, mert ez nem így van....

Értékelés:-1 (1 szavazat)

Egyszerű.

A háború együtt tartja a szövetségeseket. Tehát a Nyugatot.Nézzük csak meg,a nyugati államok érdekei sokszor ellentétesek,a hatalmi harcok ugyanúgy ott is megvannak,de ha a katonáik egymás mellet "békefenntartanak" akkor az legalább kifelé egy egységet mutathatnak.

Így a Brazil,Orosz,Kínai,Indiai feltörekvő hatalmak,vagy éppen újraéledő nagyhatalmakkal (Ruszkik)

szemben fel vehetik a harcot, játszódjon le az akár a harctereken,vagy a diplomácia porondján.Erőt,aminek érdekei legalább jelképesen azonosak,jelen esetben Szíriai megnyilvánulásuk.Ha nem lennének a háborúk vajon akkor is egységesen neveznénk meg őket? Akkor is úgy hivatkoznánk rájuk,hogy A Nyugat? Lehet,de így,hogy lezavarták Irakot,Afganisztánt,Líbiát,kacsingatnak Irán felé egységesen gondolunk rájuk. Ki úgy,hogy átkozott hódító szemetek,ki úgy,hogy a demokrácia védői. A céljukat ezzel elérik,egységesek! Így tudják ellensúlyozni a többi hatalmat.

Értékelés:-2 (2 szavazat)
Németh Henrik|4 hónapja |Permalink|Komment elrejtése
@Gáspár Zoltán Ernő:

"Honnan szeded ezt a baromságot? Te nem informálódsz, vagy csak elvakít a szemellenzősséged? Asszad nem hajlandó tárgyalni még az Arab Ligával sem, nemhogy a saját ellenzékével,"

Épp Moszkva volt az aki tárgyalóasztalhoz hívta a szíriai kormányt és ellenzékét, amit a kormány el is fogadott (pontosan az ENSZ BT-ben való orosz támogatás miatt is) . Jelenleg az ellenzék válaszát várja az orosz külügyminisztérium. Egyébként ez már legalább egy hetes hír. Szóval inkább te vagy atájékozatlan alulinformált Szíria kapcsán :)

Ja , egyébként ugy tudom asszad elfogadta az arab liga béketervezetét is....

"Ha neked az nem barbarizmus, amit a muszlimok, és elsősorban az arabok művelnek - különösen egymással - akkor számodra ez a fogalom nem is létezik. "

én nagyobb barbarizmusnak tartom ha egy ország a határaitól sok ezer mérföldre anyahajókkal, rombolókkal tart sakkban helyi országokat és katonai -gazdasági befolyását minden erővel növeli a helyi rezsimek kárára. Kormányokat dönt meg, államformákat módosít, embargóval presszionál stb stb....Ez az agresszió példátlan.

Értékelés:+2 (6 szavazat)
Brünhilda|4 hónapja |Permalink|Komment elrejtése
@Németh Henrik:

Kellemes meglepetést okozott

Értékelés:-2 (2 szavazat)
Gáspár Zoltán Ernő|4 hónapja |Permalink|Komment elrejtése
@Németh Henrik:

Az csak szánalmas képmutatás volt, amit Asszad művelt az Arab Liga megfigyelőivel. Ezt maguk az illetékesek mondták ki. A szemétláda oroszokat pedig csak az időhúzás érdekli, meg hogy tovább tudják exportálni a fegyvereiket egy kedvükre való elnyomó rezsim számára. Bocsika.

Értékelés:-3 (5 szavazat)
Gáspár Zoltán Ernő|4 hónapja |Permalink|Komment elrejtése
@Németh Henrik:

A barbarizmusról pedig elég sajátos elképzeléseid vannak, komcsikám...

Értékelés:-3 (5 szavazat)
Németh Henrik|4 hónapja |Permalink|Komment elrejtése
@Gáspár Zoltán Ernő:

lehet, viszont én akkor sem süllyedek arra aszintre, h a vitapartneremet sértegetem ha tehetetlen dühöt érzek, mert kifogytam az érvekből :)

Értékelés:+2 (6 szavazat)
Németh Henrik|4 hónapja |Permalink|Komment elrejtése
@Gáspár Zoltán Ernő:

"Az csak szánalmas képmutatás volt, amit Asszad művelt az Arab Liga megfigyelőivel. Ezt maguk az illetékesek mondták ki. "

nahát ! csakugyan ? :)

" A szemétláda oroszokat pedig csak az időhúzás érdekli, meg hogy tovább tudják exportálni a fegyvereiket egy kedvükre való elnyomó rezsim számára"

na látod, ez a sajátos felfogás ! :)

Akit nem szeretünk, gyalázzuk. Le kell barbározni a szíreket (akik mellesleg az emebri civilizáció bölcsőjét jelentikl), az arabokat , mert muszlimok. Őrájuk már szinte szavakat sem találsz.... Na és ot vannak most legújabban a "szemét oroszok" , - amit ugyan nem indokoltál meg, h miért szemetek, dehát nem is kell. A lényeg a lenéző gyűlölet. A vitakultúrád alapja :))

Értékelés:+1 (5 szavazat)
Gáspár Zoltán Ernő|4 hónapja |Permalink|Komment elrejtése
@Németh Henrik:

A komcsizásra gondolsz? Azt hittem büszke vagy rá - szóval nem sértésnek szántam...

A barbarizmusról még annyit, hogy nézd meg, hogyan bánnak a muszlimok a nőkkel, valamint a vallási és etnikai kisebbségeikkel. Valamint nézd meg, mit műveltek tegnap Egyiptomban egy focimeccsen... 80 halott a semmiért... Na, az én fogalmaim szerint ez a barbarizmus, és nem az, ha egy nagyhatalom megvédi magát és szövetségeseit...

Értékelés:-3 (5 szavazat)
Gáspár Zoltán Ernő|4 hónapja |Permalink|Komment elrejtése
@Németh Henrik:

Bohóckodás helyett inkább nézz kivételesen szembe a tényekkel.

Értékelés:-2 (4 szavazat)
Németh Henrik|4 hónapja |Permalink|Komment elrejtése
@Gáspár Zoltán Ernő:

"A komcsizásra gondolsz? Azt hittem büszke vagy rá - szóval nem sértésnek szántam... "

De igen, sértésnek szántad mert a szemedben bántó kommunistának hívni vkit. A baj csak az, h fogalmad sincs a kommunista jelentéséről. De ne kezdjük elölről....

A törvényeik és egyéb társadalmi normáik szerint bánnak a nőkkel, a kisebbséggel vagy bárkivel. Mivel ott nem érvényesek a nyugati törvények meg a szabadság -egyenlőség-ztestvériség eszméi. Más értékrend szerint él és működik a társdalmuk. Se jobb, se rosszabb mint a miénk. Más. Nem kérhetjük számon, h otthon, a saját országukban mért nem európai normák szeint kormányoznak , élnek , vislekednek.

Balhé volt egy meccsen? na bumm. Biztos az angoloktól látták, Nálunk gyakoribb jelenség a szurkolói vandalizmus. Vallási alapon nyúvasztják egymást a muszlimok, ezért nézed le őket? Nem kell messzire menni, mi ment Írországban évtizedeken kersztül nem is olyan rég?

Fikarcnyival sem vagyunk különbek, csak többet fürdünk.

" Na, az én fogalmaim szerint ez a barbarizmus, és nem az, ha egy nagyhatalom megvédi magát és szövetségeseit..."

és mégis mitől védi meg magát az usa 10ezer mérföldre a saját vizeitől? Vagy szíria meg akaja tán támadni a NATO országokat? :)) Ebben inkább a NATO a jó.

Ne tedd már magad még nevetségesebbé ! Az fáj az usa-nak, h orosz fegyvereket vásárol Szíria és beengedte a kikötőibe az orosz hadihajókat, így az ameriaki hegemónia kezd megbomlani a térségben.

Szaud Arabia egy pinaszőrszálnyival sem demokratikusabb mint bármelyik arab állam a térségben, de amig az USA-nak ad el olajat és éves szinten 60 milliárd dollárért vásárol tőle fegyvereket addig baráti diktatúrának számít.. :)

Értékelés:+3 (7 szavazat)
Gáspár Zoltán Ernő|4 hónapja |Permalink|Komment elrejtése
@Németh Henrik:

Szerintem te vagy a röhejes az értékrelativista komcsi nihilizmusoddal. Az pedig, hogy gőzöd nincs a politikáról, tiszta sor.

Értékelés:-4 (6 szavazat)
Németh Henrik|4 hónapja |Permalink|Komment elrejtése
@Gáspár Zoltán Ernő:

az értékrelativistát ne mtudod megokolni, a kommunizmusról fogalmad sincs mit takar, a nihilizmust pedig végképp nem lehet a mondanivalómhoz kötni. A külpolitikában pedig oylan durva tárgyi tévedéseid vannak és olyan tájékozatlanságról tettél tanúbizonyságot csak ebben a pár hozzászólásodban, h nemigen hiszem , h bármekkora súlya lenne a véleményednek rólam vagy egyébről :)

Értékelés:+1 (5 szavazat)
olosz|4 hónapja |Permalink|Komment elrejtése
@Gáspár Zoltán Ernő:

Csak hogy egy ellenpéldát említsek (mert Henrik leírta a többit) Iránban az etnikai kisebbségeknek messzemenően a legszélesebb kulturális jogokat biztosítanak egész Ázsiában. Ott a regionális nyelveket lehet használni a közigazgatásban, felsőoktatásban nem beszélve a médiáról. Ellenben itt van az európai Szlovákia ahol gondolom nem kell leírjam, hogy mit művelnek a magyar nyelvel és magyar kisebbség jogaival.

Értékelés:+1 (3 szavazat)
olosz|4 hónapja |Permalink|Komment elrejtése
@Gáspár Zoltán Ernő:

,,A vérontás megállítása lenen a cél." Na ez egy jó vicc. A nyugat csak ott akarja megállítani a vérontást ahol érdeke fűződik hozzá. A közelmúltban, de a jelenben is több országban gyilkolják egymást és az USA a kosúját sem mozdítsa. Szerintem Szíriában attól félnek hogy Irán barát kormány kerül hatalomra, ja és persze az sem tetszik h Oroszország ilyen jó kapcsolatokat ápol a mostani kormánnyal. Egy jó kis demokratikus bábkormányért szívesen alkalmaznának ,,egy humanitárius intervenciót".

Értékelés:0 (2 szavazat)
Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön rendelkezik eduID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?

Kövessen minket!

Buszos utazásához a Kitekintő a busszal.hu-t ajánlja!
különbusz – személyszállítás – buszbérlés

Megosztották

Galériák