Kínzások Tripoli börtöneiben

Az Amnesty International szerint több mint 2500 elítélt sínylődik Tripoli és más líbiai városok börtöneiben anélkül, hogy bármilyen törvényes jogi eljárás alá vetették volna őket, így sokan ártatlanul vannak a rácsok mögött. Az atrocitások főként, -de nem utolsó sorban – a líbiai fekete lakosságot érintik. Mindez annak ellenére történik így, hogy az Nemzeti Átmeneti Tanács elnöke, Musztafa Adbul Dzsalil, azt hangoztatja, hogy a hatalom  nem támogatja a kínvallatásokat és egyéb embertelen cselekdeteket. A nemzetközi jogvédő szervezet helyi képviselője figyelmeztet, hogy minél hamarabb lépnie kell a hatóságoknak az ügy érdekében, hiszen így legitimálják a börtökben zajló erőszakot, s a múlt megismételheti önmagát.

Tripoliban több mint 2500 elítéltet tartanak fogva, akiket az átmeneti kormány emberei megvertek és más meghurcoltatásoknak tettek ki. Hivatalos jogi procedúra sem történt, így nem fordulhattak semmilyen jogi képviselőhöz, olvasható a londoni székhelyű Amnesty International héten nyilvánosságra került beszámolójában.

A szervezet megfigyelői augusztus 18. és szeptember 21. között járták a büntetés-végrehajtó intézeteket Tripoli, Zawya és Misztrata városokban, illetve azok környékén. Több mint háromszáz fogvatartottal készítettek interjút, melyekből kiderül, hogy a jelenlegi Átmeneti Tanács egyáltalán nem bánik kesztyűs kézzel az elítéltekkel, sokszor jelentős túlkapások tapasztalhatóak. A fogvatartottakat végrehajtási parancs nélkül zárták a rácsok mögé. A szervezet közel-keleti és észak-afrikai megbízottja, Hassziba Hadj Szahraoui szerint komoly esély van rá, hogy a múlt megismétli önmagát; az önkényes letartóztatások és kínzások ugyanis a Kadhafi-korszakot idézik. “Teljesen megértjük azt, hogy a jelenlegi hatalomnak rengeteg kihívással kell szembenéznie, de ha nem szakítanak egyszer s mindenkorra a múlt szokásaival, akkor olyan üzenetet fognak küldeni (közvélemény számára), hogy az ilyenfajta eljárásokat, mint ezek is, az új Líbia elnézi” – mondta a képviselő.

A Nemzeti Átmeneti Tanács (NÁT) szóvivője, Dzsalal al-Galal a Reutersnek elmondta, hogy NÁT vezetősége szeretne beletekinteni a szervezet által készített dokumentumokba. Az önkényes börtöni túlkapások ugyanis annak ellenére történtek meg, hogy Muszatfa Adbel Dzsalil, a Tanács jelenlegi vezetője, már többször említette, hogy nem tolerálják a börtönben lezajló kínzásokat és minden esetet kivizsgálnak.

A meglátogatott börtönökben a nyomozás során találtak kínzásokra utaló eszközöket is, péládul köteleket és botokat. A bántalmazottak között sok az úgynevezett “szaharán-túli” gyanúsított, akik, mint egyszerű munkások érkeztek az országba, s most azzal vádolják őket, hogy Kadhafi zsoldosai voltak. Egyeseket, mivel nem találtak közvetlen bizonyítékokat arról, hogy közük lett volna a harcokhoz, elengedtek. Egy nigériai férfi a szervezetnek elmesélte, hogy zsoldosnak és gyilkosnak hitték. Több mint két napon keresztül kínozták, míg végül megtört és úgymond “bevallott” mindent.

Az Amnesty International szerint, az úgynevezett fekete líbiaiak – azok akik Tawargha régióból származnak, mely terület a Kadhafi erők egyik bázisaként szolgált – szintén a jelenlegi hatalom kitüntetett figyelmét “élvezi”. Olyan estetek is előfordultak, hogy a terület lakosait elvitték nemcsak a házaikból, hanem még a kórházból is.

Komoly nehézséget okoz kiszűrni a valódi bűnösök közül az ártatlanokat, az átmeneti vezetés szeretné rács mögött tudni Kadhafi embereit, akik valóban számos bűnt elkövettek a felkelések kirobbanása óta. Mindezek kezelése érdekében és a további túlkapások megelőzése céljából a legjobb és leghatékonyabb megoldás az lenne, ha az Átmeneti Tanács mihamarabb nyilvánosságra hozná a saját állásfoglalását, mielőtt még a jogtalanság utat talál s, így meggyalázza az új Líbia emberi jogi alapjait, tette hozzá az Amnesty International képviselője.

Bartók László

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás