Szavazati jogot adna a nőknek a szaúdi király

Lorencsics Emese
2011. szeptember 27., kedd

Az al-Jazeera információi szerint szavazati jogot szán a nőknek Abdullah, Szaúd-Arábia királya. „Mivel elutasítjuk a nők társadalom perifériájára való szorítását azokban az esetekben, melyek megfelelnek az iszlám jognak, az ulamával történt tanácskozásunk után úgy döntöttünk, hogy a következő ciklustól kezdve bevesszük a nőket a Shura Tanácsba” – mondta vasárnap a szaúdi király a tanácsban tartott beszédében.

A kijelentés igen nagy meglepetést okozott, hiszen Szaúd-Arábiában a nők szinte semmit sem csinálhatnak férjük engedélye nélkül: nem utazhatnak, nem dolgozhatnak, férfi rokon engedélye nélkül operációkat sem lehet rajtuk végrehajtani, sőt, a szaúdi nők a mai napig nem vezethetnek autót.

 „A nők indulhatnak jelöltként az önkormányzati választásokon, és szavazati joggal is rendelkezni fognak” – jelentette be a király négy nappal a következő szaúd-arábiai választásokat megelőzően. Ezen azonban még nem indulhatnak, hiszen a jelöltek listáját már korábban le kellett adni. A csütörtöki választásokon – amely az ország történelmében mindössze a második lesz – 5000 férfi indul az önkormányzati tanácsok 285 helyéért. Ez csupán fele a tényleges helyeknek, a többi képviselőt azonban a kormány fogja kinevezni.

Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön rendelkezik eduID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?

Kövessen minket!

Galériák