Újabb kormányalakításra várva

A libanoni belpolitikai krízis újabb állomásához érkezett, hiszen miután a héten Michel Szulejmán köztársasági elnök hivatalosan is a Hezbollah és szövetségesei által támogatott Nadzsib Mikatit kérte fel az új kormány megalakítására, megkezdődtek a – várhatóan hosszadalmas és bonyolult – kormányalakítási tárgyalások.

   Nem is olyan régen történt, hogy a Kitekintő szintén egy hosszas libanoni belpolitikai válsághelyzet régen várt megoldásaként számolt be az akkori egységkormány megalakulásáról. Akkor — körülbelül másfél éve — már számos elemző és szakértő jelezte aggodalmát, miszerint a kényes körülmények között és kényszerből létrejött politikai házasság nem lesz tartós, márcsak a Hezbollah és Szaad Hariri kormányfő ellentétei miatt sem. Végül nem közvetlenül a politikai ideológiából következő ellentétek, hanem egy sokkal „személyesebb” kérdés, nevezetesen Szaad Hariri édesapja, a néhai kormányfő — Rafik Hariri — halálának körülményeit vizsgáló ENSZ testület munkája és a közeljövőben nyilvánosságra kerülő hivatalos vádirat vált azzá a bizonyos „utolsó cseppé a pohárban”, amely szétválasztotta a kormányzó erőket. Az új kormányfőjelölt Mikati személye erősen megosztja a libanoni és külföldi érintetteket egyaránt, a pénteken érdemben megkezdődött kormányalakítási tárgyalások pedig első komoly próbatételévé válhatnak a még hivatalba sem lépett miniszterelnöknek.

  Politikai egyensúlyozás

Az egyik legfontosabb kérdésben, vagyis a leendő kormány névsorának összeállításában már megtörténtek az első konkrét lépések. A pénteken este zárult parlamenti egyeztetések után a libanoni As-Safir napilap értesülései szerint Mikati 20 vagy 24 fős kabinetet szeretne létrehozni, ennek ismeretében pedig minden érintett politikai erő háza táján megkezdődött a belső erőviszonyok felmérése valamint a minden tekintetben megfelelő — például alapvető feltételként hangzott el minden helyen a „provokatív” személyek illetve politikusok mellőzése — lehetséges jelöltek kiválasztása. A sajátos konfesszionális berendezkedésnek megfelelően egy 24 fős kormány esetén a síita, szunnita és maronita keresztények egyaránt öt, az ortodoxok három, míg a drúzok, örmények és katolikusok kettő minisztert delegálhatnának a leendő kormányba.

A libanoni politikai hagyományok ismeretében Mikati lenne az öt szunnita delegált egyike — lévén ő töltené be a miniszterelnöki posztot — , szintén tárcához jutna, mégpedig a pénzügyminiszterihez Mohammad Szafadi. Libanoni sajtóforrások szerint a fennmaradó három szunnita miniszteri poszt sorsa Leila al-Solh, Abdel Rahim Mrad, Tammam Szalam, Adnan al-Qasszar és Fejszál Karami — Omar Karami, volt kormányfő fia — között fog eldőlni, akik valamennyien korábbi miniszterek, tehát egyikük sem számít újoncnak a politikában.

Ami az öt „kiadó” síita posztot illeti, már korántsem annyira letisztult a kép, mint a szunniták esetében. A Hezbollah például még senkit nem nevezett meg miniszterjelöltként, és egyes szakértők azt sem zárják ki, hogy egyáltalán nem küld saját emberei közül senkit a kabinetbe, elejét véve ezzel többek között a túlzott nemzetközi kritikáknak, amelyeknek már most is vannak árulkodó jelei.

  Biztosnak tűnik az eddigi közegészségügyi miniszter, Mohamed Dzsavad Khalife újabb miniszteri kinevezése, a lehetséges külügyminiszter pedig a Március 8. Szövetség másik fontos pillérének számító AMAL Mozgalom köréből fog várhatóan kikerülni — a legtöbb forrás Mahmud Berri, Nabih Berri parlamenti szóvivő testvére és a volt nagy-brittaniai nagykövet, Dzsihab Murtada nevét emlegeti, mint esélyesekét. Még egy fontos szereplőről kell mindenképpen szót ejteni, mégpedig a Szabad Hazafias Frontról. Vezetője, Michel Aoun még szintén nem nevezett meg végleges jelöltet, a libanoni belpolitika ismerői szerint azért nem, mert még komoly taktikai lépések szükségesek a végső jelölt nevének napvilágra hozása előtt. Az egyik „forgatókönyv” szerint a korábbi energiaügyi miniszter — Dzsebran Basszil — újra átveheti e terület irányítását, ugyanakkor az sem kizárt, hogy e posztot Aoun átengedi a már említett Mahmud Berrinek, így megszerezve viszont a belügyminiszteri posztot, mivel az ügyvivő belügyminiszter, Ziad Baroud várhatóan nem folytathatja ebben a minőségében eddigi munkáját.

A maronita keresztény politikai erők részéről eddig egy konkrét név hangzott el, mégpedig Nadzsi al-Boustany-é, aki Szulejmán köztársasági elnök egyik közeli szövetségese és tanácsadója. Személye azért is tűnik biztosnak, mert ritka kivételként szinte valamennyi belpolitikai oldallal és a nyugati, valamint közel-keleti partnerekkel is jó kapcsolatokat ápol.

  Baljós előjelek

Az, hogy megindultak a kormányalakítási tárgyalások, mindenképpen örvendetes tény, ugyanakkor számos olyan jel is mutatkozik, amely sajnálatos módon a korábbi sikertelen kormányzati periódusoknak is jellemzője volt. A leköszönő kormányfő, Szaad Hariri például az elmúlt héten többször is kijelentette, hogy nem vesz részt olyan kormány munkájában — és szövetségeseinek „sem javasolja” — amelyet egyértelműen a Hezbollah irányít és amelyben a síita szervezet emberei vannak irányító szerepben. „Akárkik is ölték meg 2005-ben Rafik Hariri-t, nem szeretnék, hogy Szaad Hariri legyen az ország élén…most, 2011-ben is ugyanaz a céljuk, mint 2005-ben volt.” — fogalmazott Hariri a New York Times-nak adott interjújában. A volt kormányfő azt is hozzátette, hogy „bizonyos tényezők miatt, mint például az egységkormány felbontásának időzítése — Hariri éppen Washingtonban tárgyalt Barack Obama amerikai elnökkel, amikor a Hezbollah miniszterei elhagyták a kormányt (a szerk.) — és amikor Szulejmán elnök végül Mikati-t kérte fel kormányalakításra egyértelművé teszik számomra, hogy korábban a barátaimnak és szövetségeseimnek gondolt emberek elárultak engem.” Ugyanakkor Hariri „elzárkózását” és „sértettségét” sem lehet teljesen komolyan venni, hiszen a fentebb vázolt kormánynévsorban éppen az ő pártjának, szélesebb értelemben vett politikai táborának emberei is megtalálhatóak, méghozzá némileg meglepő módon ez, a szunnita névsor tűnik a legbiztosabbnak.

Ráadásul vészesen közeledik az ENSZ Törvényszék hivatalos vádiratának nyilvánosságra hozatala is, ennek rövid- és középtávú politikai és biztonsági következményei pedig egyelőre beláthatatlanok, különösen az utóbbi hetek arab világban tapasztalható váratlan fejleményeinek tükrében. Libanon talán ebben a tekintetben azonban nincs kitéve a zűrzavar és az utcai zavargások veszélyének, hiszen a többi helyszíntől eltérően Bejrútban nincs egy olyan diktátor, vagy autokrata rezsim, amelyet el kellene űzni, a demokrácia a maga hibáival, de még a mostani válságokhoz hasonló helyzetekben is működőképes. A libanoni konfesszionalizmus sajátosságai tehát ismét bizonyítják az ország politikai rendszerének rendkívül sokszínű, nehezen fenntartható, de az esetek többségében mégis működő jellegét.

Lesták Tamás

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás