Maliki szerint az ő pártja vezet
- Címkék:
- al-maliki
- demokrácia
- iraki választások
Az Iraki Választási Bizottság (IHEC) a beígért határidőnél egy nappal korábban nyilvánosságra hozta a vasárnapi parlamenti választások első adatait. Ez alapján a halálos áldozatokkal is járó voksoláson a szavazásra jogosultak 62 százaléka vett részt, ez egy kicsivel magasabb arány a tartományi választásokhoz képest.
Hamdijay al-Husszeini, az IHEC egyik vezetője szerint a legtöbben a kurd tartományokban gyakorolták demokratikus jogaikat. Al-Husszeini kifejtette, hogy az első eredményekre még várni kell, de Núri al-Maliki már bejelentette, hogy több tartományban is pártja, a Jogállam Koalíció vezet. Ali al-Dabbagh kormányszóvivő szerint Bagdadban és több déli provinciában is a jelenlegi miniszterelnök formációja vezet, de arra is felhívta a figyelmet, hogy a külföldi - főként szunnita - szavazatokat még nem kalkulálták bele az eredményekbe.
Az al-Dzsazíra tudósítója úgy tudja, hogy még mindig napokat kell várni a hivatalos közleményekre, és azok is csak a szavazatok 30 százalékának összeszámlálása után jelennek meg. Az IHEC arra kérte a politikusokat, hogy az eredmények kihirdetéséig ne jelentsék be győzelmüket, és lehetőleg ne próbáljanak az emberek között feszültséget szítani.


















