2010. szeptember 3, péntek, Hilda
Romász Andrea   2010. február 9., kedd

Indulhat a támadás

R Ö V I D H Í R  

A Helmand tartományi város, Marja lesz a tálibok elleni támadás központja, amelyben a NATO csapatai és az amerikai katonák is részt vesznek. A pontos időpontot nem hozták nyilvánosságra, de a következő napokban várható a művelet megindítása. Az offenzíva bejelentésének hátterében a civilek védelme áll: lehetőségük van elhagyni otthonaikat a harcok előtt, amellyel sokan élnek a helyi lakosok körében. Nem lehet tudni, hogy pontosan hányan keltek útra, azonban a tartományi hivatal több tízezer emberről beszél. A helmandi kormányzat felkészült a menekültekre, a helyi szóvivő megerősítette, hogy 50 ezer fő befogadásáról tudnak gondoskodni.

A bejelentés más szempontból is kulcsfontosságú volt. Robert Gates amerikai védelmi miniszter szombati törökországi nyilatkozatában beszélt arról, hogy reményeik szerint a tálibok többsége felhagy a harccal. A helyi szemtanúk azonban ennek pont az ellenkezőjéről számoltak be a Reuters-nek, mely szerint a lázadók felkészülnek az összecsapásra. Ezt erősítette meg Abdullah Nasrat, a tartományban tevékenykedő tálibok egyik vezetője, amikor telefonon adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy megkezdték a fegyverkezést és készek harcolni egészen halálukig. Ez a lépés azért is meglepő lehet, mert az elmúlt években a tálibok tartózkodtak a szemtől szembe zajló összecsapásoktól, sokkal inkább előnyben részesítették az öngyilkos- és pokolgépes merényleteket.

Bár a korábbi hetekben egyre többet lehetett hallani a tálibokkal való békés kiegyezés lehetőségéről, a támadás melletti érveket támasztja alá, hogy az előző héten bejelentették, hogy nem egyezkednek senkivel. Az amerikai fél azt reméli, hogy a 2001 óta tartó háború legnagyobb műveletére készülnek a szövetségeseknek sikerül megroppantaniuk a lázadók legerősebb bázisát, így rákényszeríthetik őket a konfliktus békés rendezésére.

Az eddigi vélemények
Az olvasók hozzászólásai nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. A szerkesztőség fenntartja a jogot a nyíltan sértő, gyűlölködő, trágár ill. reklám tartalmú hozzászólások moderálására!
Ragnarök|7 hónapja |Permalink

Nagyon kíváncsi leszek, hogy hogy alakul ennek az offenzívának az eredménye. Meglepődnék, ha egy Fort Alamo vagy Sztálingrád alakulna ki Marjaban. Szerintem Abdullah Nasrat csak szájkaratézik, aztán, mikor tényleg szorul a hurok, akkor olajra lépnek és keresnek egy új kényelmes barlangot, amit kinevezhetnek "base of operation"-nek ;-)

Értékelés: +1 (1 szavazat) 
 
 
Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?
Kövessen minket!
Napi hírlevelünk


Add a Startlaphoz
Szervereinket a Quaestel üzemelteti
Szervereinket a Quaestel üzemelteti
További partnereink
Galériák