2010. szeptember 3, péntek, Hilda
Romász Andrea   2009. szeptember 22., kedd

Hogyan csaljunk a választásokon?

Napokon belül meglehet az eredménye a nemzetközi sajtóban "nagyjából tisztának" nevezett voksolásnak. Következzen néhány példa arról, mit is takar ez a jelző.


Kattintson és nézze meg Afganisztánt közelebbről!

Az augusztus 20-án megtartott afganisztáni elnökválasztás óta hivatalos és végleges eredmény még mindig nincs, de bejelentett csalás annál több. A 34 tartomány mindegyikéből érkeznek vádak, de helyszíntől függetlenül, a panaszok szinte mindenhol megegyeznek alátámasztva némileg a The Times elemzését. Karzai stábját szavazócédulák gyártásával és szavazatlopással vádolják, valamint azzal, hogy megakadályozta az emberek urnához járulását. A Független Választási Bizottság szeptember elején kiadott közleményében 477 olyan körzetről számolt be, amelynek teljes eredményét megsemmisítette.

Nem csoda, hogy a Bizotssághoz érkező panaszok túlnyomó része Karzai javára elkövetett csalásokról szólnak, a bejelentések főleg az ország keleti és déli területeiről érkeztek, olyan régiókból, ahol az átlagosnál is alacsonyabb volt a részvétel. A választási bizottsághoz beérkezett panaszok száma már elérte a húszezret, ebből több mint 700 eset kapott 'A' minősítést, ezzel a legsúlyosabb kategóriába tartoznak.

A legnagyobb visszhangot keltett esetek egyike a pakisztáni határhoz közeli Shorabak körzetben történt visszaélés. A helyi kormányzó Delaga Bariz a New York Timesnak számolt be az eseményekről. Elmondása szerint miután a törzs megváltoztatta korábbi döntését és Abdullah táborához kívánt csatlakozni, a térség mind a 45 választókerületét zárva találták a voksolás napján. Az urnákat viszont a választási körzet központjába szállították, ahol a helyi rendőrök feladata volt, hogy megtöltsék szavazatokkal. Hogy jól végezték a rájuk bízott munkát, 23 900 voks bizonyítja - egytől egyig a jelenlegi elnök nevével. "Shorabak-ban egyetlen egy ember sem adta le a szavazatát, egyetlen egy sem" - nyilatkozta Bariz. 

A visszaélések más formájáról is lehet hallani. Kabulban olyan hírek kaptak szárnyra, mely szerint a voksolás megkezdése előtt a dobozok már félig megtöltve érkeztek a szavazóhelyiségbe. Egy helyi tanár, aki részt vett az esemény lebonyolításában, jelezte a választást vezető hivatalnoknak, hogy az urna érvénytelen szavazatokat tartalmaz, aki azonban arra utasította, hogy ne foglalkozzon vele. Miután a tanár a felszólításnak nem akart eleget tenni, a biztonsági erők elvezették.

Egy angol újságíró arról számolt be, hogy alig egy órával a voksolás megkezdése után egyetlen szavazni kívánó embert sem talált az urnák mellett, helyette tizenkét teli szavazatgyűjtő láda fogadta, ami a lista szerint 5530 borítékot takart. Egy óra leforgása alatt - törvényes keretek között - ilyen mennyiségű szavazat leadása lehetetlen. Akadt olyan újságíró is, aki a délután folyamán jelezte, hogy szeretne ellátogatni az egyik központba, de a helyi vezetők szinte könyörögtek, hogy ne tegye, mert most zajlik a dobozok feltöltése Kazrai szavazataival.

A New York Times - nem nevesített diplomáciai forrásokra hivatkozva - szintén megdöbbentő csalásról számolt be, mely szerint az elnök hívei nyolcszáz, csak papíron létező szavazóhelyiséget jegyeztettek be. Különböző források voksok százait esetleg ezreit kötik ezekhez a nem létező körzetekhez. A diplomata úgy véli, a választókörzetek körülbelül tizenöt százaléka zárva maradt a választás napján, ezen felül pedig nagyjából nyolcszáz körzet irányítását vették át Karzai emberei, ahol a törvényesen leadott szavazatok mellé hamis voksokat adtak le. Egy neve elhallgatását kérő férfi továbbá arról a gyanúról számolt be, hogy Kandahar tartományban mindössze 25 ezer ember adta le a voksát a 350 ezer összeszámolt szavazattal szemben.

A vádak nagyon is komolyak, az ENSZ és az Egyesült Államok az eredmények felülvizsgálatát sürgeti. Ennek eredményeként a Független Választási Bizottság már elrendelte bizonyos körzetekben az újraszámlálást: azokban a központokban, ahol a voksolók száma elérte a hatszázat és száz százalékos részvételt regisztráltak, valamint ott ahol az egyik jelölt megszerezte a szavazatok 95 százalékát vagy ennél többet és a leadott voksok száma meghaladta a százat.

Robert L. Barry, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet 2004-es afganisztáni választást felügyelő diplomatája két lehetőséget lát Kabul számára: Karzai és politikai ellenfelei vagy megosztják a hatalmat, kiegyeznek és szembeszállnak a helyi hadurakkal; vagy hosszú hónapokat töltenek a panaszok kivizsgálásával, mialatt az ország teljesen destabilizálódik - mind biztonsági, mind politikai tekintetben.

Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?
Kövessen minket!
Napi hírlevelünk


Add a Startlaphoz
Szervereinket a Quaestel üzemelteti
Szervereinket a Quaestel üzemelteti
További partnereink
Galériák