Libanon választ – a konfesszionális rendszer hátulütői

A szavazóhelyiségek reggel hétkor nyitottak Libanonban, ahonnan egyes választópolgárok valószínűleg már tintás hüvelykujjal távoztak, mások még kis céduláikkal a kezükben szavazásra várakoznak. Bár a választásokért felelős libanoni belügyminisztérium – nemzetközi szervezetek és választási megfigyelők segítségével – látványos lépéseket tett annak érdekében, hogy ma a világ egy demokratikus, szabad és tisztességes választásnak legyen a szemtanúja, a voksolás tisztaságának még mindig van egy akadálya, amely magában a 25/2008-as választási törvényben rejlik: a vallási kisebbségek arányos képviseletének bizosítására feltalált konfesszionális struktúra, amely napjainkban több nemzetközi szervezettől is komoly kritikát kap.

A konfesszionális rendszer libanoni meghonosodása még a francia mandátumi időszakra tehető, amikor a nyugati (francia) mintára létrehozott alkotmány egyrészt rögzítette, hogy az elnök csak manorita keresztény, a miniszterelnök szunnita, a parlament elnöke síita vallású lehet, másrészt megszabta a parlamenti mandátumok megoszlását a vallási közösségek között. Akkor 6-5 arányban a keresztény képviselők javára határozták meg a mandátumok arányát, amelyet a polgárháborút lezáró Taif Egyezmény (1989) 50-50 százalékra javított.

A rendszer elméletileg a vallások közötti egyenlő "hatalommegosztást" szolgálja, ugyanakkor alapvető egyensúlytalanságot hordoz magában, amely kritikusai szerint a korrupció államilag elismert és támogatott formájának is tekinthető. Két alapvető probléma van a szóban forgó struktúrával: először is nem tükrözi a libanoni lakosság valódi vallási megoszlását, másodszor pedig nem tesz eleget a konfesszionális rendszer három alapvető elve közül az arányos területi megosztlás követelményének. Mindezt súlyosbító tényezőként egészíti ki az "előregyártott" választási cédulák több évtizedes hagyománya.

A választási törvény melléklete szerint a parlamenti helyek egyenlő arányban oszlanak meg a közvetlenül választott muszlim és keresztény képviselők között, amely meghatározott arányban tovább tagolódik 11 (4 muszlim és 7, illetve 12 keresztény) vallási felekezet között. A libanoni lakosság vallási összetétele azonban ettől igencsak eltérő. A CIA becslése szerint a közel 4 milliós lakosság 59,7 százaléka muszlim, 39 százaléka keresztény, 1,3 százaléka egyéb vallási felekezethez tartozik. Viszont még a CIA is csupán becsült értékekre támaszkodhat, mivel Libanonban – éppen a konfesszionális rendszer kényes egyensúlyának fenntartása érdekében – 1932 óta nem tartottak a vallási hovatartozásra is kiterjedő népszámlálást. Reprezentatív felmérésnek tekintehetjük ugyanakkor a választói jegyzékbe felvett mintegy 3.257.000 állampolgár vallási megoszlását, amelyet a Democracy Reporting International (DRI) libanoni választási rendszerről készített 2008. decemberi átfogó értékelésében hasonlított össze a parlamenti helyek arányával.

Visszatetszést kelt a nemzetközi szakértők körében az a tény is, hogy míg a szavazatok jelenlegi megoszlása eleget tesz a libanoni alkotmány 24. cikkében előírt alapelvek közül az első kettőnek – egyenlő képviselet a keresztények és muszlimok között, arányos képviselet a vallási csoportok között mindkét vallási közösségen belül -, teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a harmadikat, amely a földrajzi régiók közötti arányos megoszlás követelményét írja elő. A DRI értékelése szerint a muszlim többségű választási köreztek alulreprezentáltak, különösen az ország déli részén. A keresztény táborhoz tartozó politikai szereplők ragaszkodása ahhoz, hogy a keresztény mandátumokat a többségében keresztények lakta körzetekben leadott szavazatok alapján töltsék fel, eltérő súlyt ad az elméletileg "egyenlő" szavazatoknak. A DRI azzal magyarázza a szavazatok értéke közötti alkotmányellenes különbséget, hogy a keresztény körzetekben kevesebb szavazat is elég a keresztény győzelemhez, mint a muszlim többségű körzetekben a muszlim képviselő sikeréhez. Ezt akár úgy is felfoghatjuk, hogy a muszlimok szavazata kevesebbet ér, mint a keresztényeké.

Az IFES (Nemzetközi Alapítvány a Választási Rendszerekért) is rávilágít a libanoni választási rendszerről szóló márciusi elemzésében a struktúra hátulütőjére a Baabda példáján keresztül. A körzetnek 6 parlamenti mandátuma van: 3 keresztény, 2 síita, 1 drúz. Ha a körzetben a legtöbb szavazatot két drúz jelölt kapja, a második akkor sem kerülhet be a parlamentbe, ha jóval többen voksoltak rá, mint keresztény vagy a síita tárasaira. Egy másik példa a DRI-től: 2005-ben a North II választási körzetben a Március 14. Szövetség nyerte el mind a 17 mandátumot a szavaztok 52 százalékával, míg a szavazatok 39 százalékát birtokló, Aoun tábornok vezette "Nép akarat" listája egy helyet sem szerzett. Bár a 2008-as új választási törvény – a 2008. májusi Dohai Megállapodás értelmében –
14-ről 26-ra emelte a választási körzetek számát, a parlamenti helyek
leosztása mit sem változott az előző választásokhoz képest.

A választások tisztaságának harmadik, talán legádázabb ellensége a szavazócédulák előregyártásának gyakorlata. A választható képviselők listáját, méginkább a pártlistát tartalmazó szavazólapok, amelyeken a választópolgárok bejelölhetik szavazatukat, ismeretlenek a libanoni társadalom körében. A cédrusok országában a voksolásnak teljesen más hagyománya van, amelyet a libanoni belügyminisztérium által kiadott Szavazási és Szavazatszámlálási Kézikönyv mutat be: a szavazásra jogosult állampolgár a választóhelyiségben kapott üres papírlapra írja fel a választott képviselők nevét (rendszerint többet is, maximum annyit, ahány képviselői mandátumot a választási törvény előírt a választási körzet számára), de úgy is dönthet, hogy a már otthonról magával hozott "előregyártott" cédulán adja le voksát. Ebben az esetben még lehetősége van a szavazófülkében a listáról lehúzni, vagy hozzáírni újabb neve(ke)t. A probléma a második alternatívából adódik. Az szavazócédulákat ugyanis általában nem maguk a választópolgárok készítik elő otthon meggyorsítandó a szavazást, hanem családfők, közösségi vezetők, sokszor politikai aktivisták osztogatják az "előregyártott" sazvazólapokat (sokszor a közvetlenül a szavazóhelyiség előtt). Ráadásul többnyire olyan kis papírlapra nyomják a preferált listát, hogy arra több nevet felírni már lehetetlen. A DRI tanulmány érdekes példával szemlélteti a helyzet súlyosságát: a 2005-ös választásokon a Baabda-Aley választási körzetben egy az egyben az a képviselői lista nyert, amelyet a Március 14. Szövetség és a Hezbollah együtt (!) kreált a szavazatmaximalizálás érdekében.

Az új választási törvény még a DRI szerint is megfelel az általános nemzetközi standardoknak, ugyanakkor nem garantálja a titkos szavazás elvét és számos, a konfesszionalista rendszerből adódó visszás szabályozást tartalmaz. A választási körzetek újrarajzolása, számuk növelése sokat tett a "versenyhelyzet" javítása érdekében, de egyúttal erősíti a vallási megosztottságot és sérti a szavazatok egyenértékűségének elvét. Mi több, a DRI tanulmány egyenesen kimondja, hogy az új választási rendszer magában hordozza a konfliktusok kiújulásának veszélyét, nem csoda tehát, ha a világ izgatottan várja az este hét órás urnazárást…

Illés Erzsébet

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás