Irak: Amerikának mégis maradnia kell?

Jeszenszky Nóra
2009. május 4., hétfő

Az elmúlt hetek merényletei már jelezték, hogy valami nincs rendben Irakban, de most már egyre egyértelműbbnek tűnik, hogy a viszonylagos békesség után ismét nehéz idők jönnek a közel-keleti országra. Szakértői körökben egyre gyakrabban merül fel, hogy az amerikai csapatokat nem kellene a megszabott időben kivonni.

Ismét fenyeget annak a veszélye, amitől Szaddam Huszein hatalmának 2003-as megdöntése óta folyamatosan féltek a szakértők, vagyis hogy a szunnita-síita ellentétek miatt az országban káosz alakul ki. A mérleg: 485 halott egy hónap alatt, a legtöbbjük síita és a helyi al-Kaida áldozata. Ez az arány még nem közelíti meg azt a számot, amely a háború legsötétebb időszakában, 2006-ban jellemezte az ország viszonyait, de egyértelműen jelzi, hogy a helyzet fokozódik.

Az al-Kaida erősödése mellett nagyon komoly problémát jelent, hogy a társadalmon belül megoldhatatlannak látszó ellentétek feszülnek, és amíg ezekre nem sikerül gyógyírt találni, addig a merényleteket sem tudják megszüntetni.

Jól tükrözi a helyzetet az a BBC által nemrég készített közvélemény kutatás, amely amellett, hogy szinte a boldogság szigeteként jellemezte az országot, már jelezte, hogy Irak - a miniszterelnök, Núri al-Maliki erőfeszítései ellenére - rendkívül megosztott. A megkérdezettek 59 százalékának még barátja sincs (!) a másik vallási irányzat hívei között. Ez természetesen bizonyos mértékig a földrajzi adottságokból adódik, de az arány 2003 óta gyakorlatilag nem változik, és nem segít az sem, hogy mesterségesen szítják az ellentéteket.  

Az Ébredés mozgalmának vezetői: együtt maradnak?

A síiták elleni merényletek az egyik oldalon, a kormány szunniták elleni fellépése és az Ébredés mozgalma egyes vezetőinek letartóztatása a másikon. Az egyik szunnita csoport, az Irak fiai, amely korábban az Ébredést erősítette, már kivált a mozgalomból és bejelentette, hogy csatlakozik az ellenálláshoz. A helyzetet bonyolítja, hogy a szunnita felkelőket egyesítő Ébredés Pártja egyre kevésbé hisz abban, hogy egyben tudja tartani a szervezetet. 

Az Egyesült Államok taktikájának része, hogy fizetnek a szunnita csoportoknak. A cél az, hogy a saját oldalukra állítsák a törzseket, és 2007 után az elképzelés annyira sikeres volt, hogy látványosan javult a biztonság. A múlt hónapban azonban változott a helyzet, hiszen Washington átruházta a felelőséget a bagdadi kormányra. Az iraki vezetés azonban, amely azt tervezte, hogy az Ébredés tagjait beépíti a fegyveres erőkbe, nem tudta a tervét véghez vinni. A pénz pedig elapadt, és csak idő kérdése, hogy a csalódott szunniták mikor csatlakoznak a Mezopotámiai al-Kaidához.

Ha lehet, még nagyobb problémát jelent az, hogy a síiták, akik az utóbbi időben kiszolgáltatottnak érezték magukat a szélsőségeseknek, védelemért és elégtételért fordulnak a saját, korábban már visszaszorított radikálisaikhoz, például Muktada asz-Szadr hitszónok milíciájához.

Barack Obama: vajon mit lép?

Éppen ezért szaporodnak azok a vélemények, amelyek szerint a még az országban tartózkodó szövetséges csapatokat nem kellene a megszabott időben kivonni, mert az iraki biztonsági erők nem tudnak rendet tartani. Hogy az Egyesült Államok mit lép, az egyelőre kérdéses. Mindenesetre Hillary Clinton amerikai külügyminiszter, aki nemrég az országba látogatott, támogatásáról biztosította az irakiakat. Médiainformációk szerint Núri al-Maliki felvetette annak a lehetőségét, hogy újratárgyalják a 2008 végén kötött biztonsági szerződést, amely az amerikai katonák kivonulását rögzíti. A kérdés rendezéséhez elengedhetetlen lenne az is, hogy Barack Obama felülvizsgálja kivonulással kapcsolatos terveit. Ha a szövetségesek továbbra is Irakban maradnak, az könnyen Maliki miniszterelnökségének végét jelentheti.   

Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön rendelkezik eduID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?

Kövessen minket!

Galériák