“Az új kormány nem sok hasznára lesz Izraelnek!”

Már egy nappal a kormányalakítás parlamenti bejelentése előtt végső formát öltött Benjamin Netanjahu leendő kabinetje, miközben a nemzetközi közösség a közel-keleti békefolyamat jövője miatt aggódik. A miniszterelnök-jelölt a napokban döntött az egyes Likud-tárcák elosztásáról. Hivatalos források szerint a Netanjahu vezette koalíciós kormánynak 30 minisztere lesz, így az egyik legnagyobb izraeli kabinetnek ígérkezik – adta hírül az AFP hírügynökség. Az ellenzék hevesen bírálta az új kormányt.

Az Ynet hírportál szerint már intézkedtek is a megfelelő méretű asztal beszerzéséről, amelynél a kabinet összes tagja helyet tud majd foglalni. A kormányalakítás után Netanjahu egy 69 fős – többségében jobboldali –  koalíciót fog vezetni a 120 fős parlamentben, amelyben az arabellenes megszólalásai miatt egyesek által „rasszistának” kikiáltott Avigdor Lieberman is helyet foglal majd külügyminiszterként. A koalíciót a Netanjahu vezette Likud 27, a Lieberman vezette ultranacionalista Yisrael Beitenu 15, az Izraeli Munkapárt 13, az ultraortodox Sasz 11, és a szélsőjobb Zsidó Haza párt 3 képviselője alkotja majd. A Munkapártot vezető Ehud Barak marad várhatóan a védelmi miniszteri poszton.

Az izraeli kormányváltás aggodalmakat keltett a nemzetközi közösségben a közel-keleti békefolyamat további alakulását illetően. A zsidó állam és a palesztinok között 2007 novemberében Annapolisban újrakezdett tárgyalásoknak máig sem volt sok eredményük. A több évtizedes konfliktus megoldását szolgáló „két állam” koncepció melletti elkötelezettségre figyelmeztette múlt héten az EU a leendő izraeli miniszterelnököt, hangsúlyozva, hogy az ezzel ellentétes politika következményekkel jár. Az egyik legnagyobb probléma, hogy Netanjahu ellenzi egy palesztin állam megalakítását, amely mellett még 2003-ban kötelezte el magát Izrael.

Mindazonáltal a zsidó állam nem szeretne szembeszállni Washingtonnal. Barack Obama amerikai elnök korábban nyomatékosan kijelentette, hogy a döcögve haladó béketárgyalások folytatását szorgalmazza. „A béke… minden izraeli polgárnak és kormánynak közös és tartós célja, beleértve az enyémet is. Ez azt jelenti, hogy tárgyalni fogok a Palesztin Hatósággal a békéről” – mondta Netanjahu egy jeruzsálemi konferencián, múlt hét szerdán. A Palesztin Hatóság elnökének, Mahmúd Abbásznak a szóvivője az AFP hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, szerinte Netanjahu beszéde „nem volt valami bátorító”, mivel nem tett említést egy jövőbeni palesztin állam létrehozásának lehetőségéről.

Az ellenzéki Kadima vezetője, Tzipi Livni sok sikert kívánt a parlamenti eskü letételére kész leendő koalíciónak, hozzátéve, hogy az új kormány „nem sok hasznára lesz Izraelnek”. Livni, akinek pártja a választásokon elért győzelme ellenére veszítette el kormányalakítási lehetőségét, kedden úgy nyilatkozott a Háárec izraeli lapnak, hogy vezetésével az ellenzék felelősségteljesen fog tevékenykedni. „Sikeresnek szeretném látni az új kormányt” – mondta Livni, ugyanakkor élesen kritizálta Izrael új kabinetjét,  „a Knesszet szégyenének” nevezte a kormányt létrehozó koalíciós megállapodást, és kifogásolta a kabinet óriási (30 miniszter és 7 miniszterhelyettes) létszámát.

Eskütétele előtt tartott beszédében Netanjahu kiemelte, hogy Izrael
„rendkívüli időket” él: a parlament támogatását kérte a
globális válság idején.
„Izrael két roppant nagy kihívással találta magát szemben: egy
gazdasági és egy biztonsági kihívással. E két válság pont egy nagy nemzetközi átalakulás idején ért minket” – mondta Netanjahu. A
legnagyobb fenyegetésnek annak lehetőségét tekinti, hogy egy radikális
rezsim atomfegyverhez jut, amellyel nyilván Iránra célzott – írta a BBC

Selján Péter

Felkapott hírek

Friss hírek

Konkrét eredménnyel zárul az idei harmadik Korea-közi csúcs

Észak-Korea beleegyezett abba, hogy nemzetközi szakértők jelenlétében véglegesen leszereli a jongbjoni atomlétesítményt és a Szohe rakétakísérleti telepet, amennyiben az Egyesült Államok is teljesíti a szingapúri amerikai-észak-koreai megállapodásban foglaltakat - jelentette be Mun Dzse In dél-koreai elnök Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel tartott közös sajtótájékoztatóján Phenjanban szerdán.

Read More »

Csak az elektromos autókban bízik a T&E civil szervezet

Mintegy 43 millió súlyosan környezetszennyező dízelüzemű jármű közlekedik az Európai Unió útjain, és a számuk tovább nő immár három évvel a dízelbotrány kirobbanása után is - írta keddi jelentésében a Transport & Environment (T&E - Közlekedés és Környezet) nevű nemzetközi civil szervezet.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás