2010. szeptember 3, péntek, Hilda
Bihari Ádám   2009. január 3., szombat

Erőviszonyok Gázában

Miközben a légitámadások tovább folytatódnak, a Gázából indított rakéták száma is napról napra nő. Kérdés, mennyire volt hatásos az egy hete tartó légicsapás sorozat a Gázai-övezetben még mindig egyeduralkodó Hamász ellen és hogyan lehet képes az iszlamista szervezet komoly veszteségeket okozni a világ egyik legmodernebb hadseregének.


Nézzen képeket a kérdéses területről
A Hamasz fegyvereseinek száma az övezetben jelenleg körülbelül 25 ezerre tehető. Ezek a kiképzett fegyveresek rendelkeznek kézifegyverekkel, gránátokkal, de igen nagyszámú tankelhárító fegyver, valamint rövid- és középtávú rakéta is van a birtokukban. A kézifegyverek közül a világon a legelterjedtebb típusú AK-47-es gépkarabélyt használja a Hamasz is. Tankelhárításra úgynevezett improvizált robbanóeszközöket vetnek be, azaz házilag készített bombákat. Jelentős tartalékaik vannak továbbá RPG-7-es vállról indítható tankelhárító páncéltörőkből is.

A felfegyverzett milicistákon kívül a Hamasz számolhat még több ezer szimpatizánssal, akik alkalmasak lehetnek hírszerzésre, utánpótlás szállítására, de akár öngyilkos merényletek elkövetésére is. Csak a légicsapások megkezdése óta, az elmúlt négy napban körülbelül 200 rakétát lőttek ki Gázából Dél-Izrael területére. Ez feltételezi, hogy igen nagy tartalékaik vannak gránátokból, rakétákból és egyéb robbanóanyagokból. A fegyvereket a Gázai-övezetben kialakított fegyvergyártó műhelyekben állítják össze a becsempészett alkatrészekből. A legutóbb 35 kilométeres távolságba eljuttatott Grad-típusú, 122 milliméteres Katyusa-rakétákból is nagy mennyiséggel rendelkeznek a gázai milicista erők. Ezek feljavított változatai már Gáza 40 kilométeres körzetében fenyegetik az izraeli célpontokat, hatótávolságukon belül mintegy 700 ezer izraeli civil él.

A Hamasz rendelkezésére álló fegyverek kiválóan alkalmazhatóak egy olyan urbánus, hihetetlenül sűrűn lakott környezetben, mint Gáza. Amennyiben az izraeli hadsereg rászánja magát a szárazföldi offenzívára, jelentős veszteségekre kell számítania, hiszen a Hamasz történelme során tökéletesen elsajátította a gerilla hadviselést városi környezetben. Tankok és páncélosok a szűk utcákon nehezen tudnak manőverezni és könnyű célpontot jelentenek a lakóépületekben vagy romok között bujkáló ellenségnek. Mesterlövészeknek is kiváló helyszín Gáza. A határ mentén eddig is többször került már sor mesterlövész akciókra.

Izraeli katonák bevetésen

Az izraeli hadsereg azonnal bevethető katonáinak száma 125 ezer fő, továbbá a hadvezetés rendelkezésére áll több mint 600 ezer kiképzett tartalékos. A zsidó állam minden állampolgára hadköteles, a nők kettő, a férfiak három évre vonulnak be a hadseregbe. A hadkötelezettséget azonban polgári szolgálattal is ki lehet váltani. Az izraeli hadsereg rendkívül korszerű eszközökkel rendelkezik és a világ egyik legjobb hadseregeként tartják számon. Ugyanakkor a két évvel ezelőtti sikertelen "Második libanoni háború" némiképp megtépázta hírnevét. A gázai-izraeli határon jelenleg állomásozó Merkava típusú tankok rendkívül gyorsak és tűzerejük is meggyőző, akár 120 milliméteres lövedéket is képesek kilőni. Az izraeli légierő F-16-osainak és Saraf harci helikoptereinek elképesztő tűzerejét pedig mostanában naponta tapasztalják meg a Hamasz harcosai és sajnálatos módon a gázai civilek is. Az izraeli rakéták egyik fajtája becsapódás során először lyukat robbant magának a célpontot körülvevő falon, majd a behatolást követően egy második robbanás az épület, vagy bunker belső terében végez hatalmas pusztítást. Ilyen robbanó szerkezetekkel semmisítette meg az izraeli hadsereg például az elmúlt napokban az Egyiptom és a Gázai-övezet között ásott csempész-alagutak rendszerét.

Noha a haditechnikai fölény egyértelműen az izraeliek kezében van, a politikai győzelem ezzel még egyáltalán nincs biztosítva számukra. Az izraeli közvélemény sokkal érzékenyebben reagál minden veszteségre, mint a gázai állampolgárok. Az övezetben élők nem hullajtanak könnyeket az elhunyt Hamasz-tagokért, inkább a mindennapi túléléssel van elfoglalva. Sőt, sok szimpatizáns sahadidoknak, azaz a szent ügyért életüket áldozó harcosoknak tekintik a fegyvereseket és haláluk inkább büszkeséggel, mint szomorúsággal tölti el őket. A Hamasznak oroszlánrésze volt a sahadid mentalitás kinevelésében az általános iskoláktól az egyetemekig. A székházát pár napja a légicsapások során elveszített Hamasz TV gyermekek számára készített műsoraiban is rendszeresen téma volt a mártíromság és a hazaszeretetből vállalt halál nagyszerűsége. Így válhat sahadiddá például a hároméves kislány, aki légicsapásban veszti életét. Ez a nevelés rendkívüli hatással van a harcmodorra és szinte sebezhetetlenné teszi a Hamasz harci morálját.

Izraeli oldalon a civil áldozatok száma azért jóval alacsonyabb, mert egész Izrael területén rengeteg az óvóhely. A dél-izraeli Szderot városában például az egyik köztéren lévő szökőkút is légvédelmi bunkert rejt maga alatt. A Gázából kilőtt rakétákra körülbelül 30 másodperccel a becsapódás előtt hívja fel a figyelmet légoltalmi sziréna, vagy az úgynevezett Vörös Riadó (Tzeva Adom), melynek során éles sípolás kíséretében ismétlik meg folyamatosan a „vörös szín” mondatot héberül. A palesztin civileket ellenben a Hamasz élőpajzsként használja, hiszen jóval könnyebben eltüntethető egy rakéta-kilővő állás, ha azt egy utcában, lakó épületek mellé telepítik, mintha nyílt terepről indítanák őket. Így jóval nehezebbé teszik a válaszcsapást és ellenfeleiket a civil áldozatok-effektív támadás dilemmájába szoríthatják.

Az eddigi vélemények
Az olvasók hozzászólásai nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. A szerkesztőség fenntartja a jogot a nyíltan sértő, gyűlölködő, trágár ill. reklám tartalmú hozzászólások moderálására!
ludtalpas|2 éve |Permalink

Izrael erkölcsi öngólt lőtt ezzel a légicsapásaival.

Aligha hiszem , hogy a szorosan Izrael barátokkon kívűl mások ne ítélnék el ezt a "háborút", ami eddig palesztin oldalob 430 körüli-, izraeli oldalon 4 elesettet számol.

Értékelés: - 
 
 
mmpontos|2 éve |Permalink

Úgy tűnik, nem sokat törődnek ezzel... a cél lebeg a szemük előtt. Az ártatlan zsidó lakosság pedig retteghet, a szent cél érdekében még támogatja is. (Tudom, nem mindenki!)

Értékelés: - 
 
 
Tutti|2 éve |Permalink

nincs az az épeszű állam, amelyik ennyi ideig tétlenül viselné, hogy a területére folyamatosan hulljanak a rakéták. Ha én palesztin szülő lennék, biztos otthagynám azt a helyet, ahol rakétakilövőt helyeztek el, nehogy a gyerekem áldozatul essék. A terrorszervezetekkel, mint a Hamasz azért nem lehet semmiféle tűzszüneti megállapodást kötni, mert, ha ők netán be is tartanák a megállapodást, biztos, hogy lesz olyan szárnya, szövetséges sejtje, egysége, haverja, spanja, aki nem tartja magára érvényesnek a megállapodást és folytatja a terrorakciókat.

Értékelés: - 
 
 
bende.gabo|2 éve |Permalink

Beleélve magam ebbe a helyzetbe, ha mondjuk Erdély visszakerülne Magyarországhoz, a Románok meg lőnék egyfolytában, mi mit tennénk. Mintha nem lenne jó megoldás.

Értékelés: - 
 
 
mmpontos|2 éve |Permalink

Kicsit sántít a példa. Mi valóban visszakapnánk Erdélyt, ahová az előző században nem mi, hanem a románok települtek be nagy számban. (Ezen kívül, mi tiszteletben tartjuk a kisebbségeinket, nem korlátozzuk a nyelvhasználatukat, vannak kisebbségi önkormányzatok, stb.)

Talán jobban illene a fenti helyzetre, ha mi lőnénk Erdély románok lakta területeit, de nem tesszük, épeszű magyar nem is tenne ilyet, és én már nem is szeretném visszacsatolni Erdélyt, inkább, hogy autonómiát kapjon. Ahogyan az ott élők szeretnék, nem ahogy mi gondoljuk...

De ezek csak kényszeredett párhuzamok.

Értékelés: - 
 
 
Tutti|2 éve |Permalink

Jó megoldás nincs! Az egyetlen nem jó megoldás, amit Izrael választhat az az, ha a nemzetközi közösséggel összhangban világméretű offenzívát indítanak minden terrorszervezet ellen és mind gazdaságilag, mind infrastrukturálisan likvidálják őket. Terroristákkal nem lehet kapcsolatot sem tartani, nemhogy tárgyalni!!!

Értékelés: - 
 
 
Donoter|2 éve |Permalink

Ismerem, ismerjük az előzményeket, akár évtizedes távlatokban is. De mindennek tudatában és a kérdés bonyolultságval is számolva 2008 decemberében Izrael messze túlreagálta a történteket és a kegyetlen megtorlást alkalmazta. Ez az út járhatalan a béke, a megbékélés szempontjából. Izrael olyan erkölcsi csapást ejtett önmagán mely hosszú időre kizárja magát mint szavahihető tárgyaló félt, vagy talán ez lenne a cél? Oszt meg és uralkodj.

Értékelés: - 
 
 
Tutti|2 éve |Permalink

Kedves Donoter! Tedd a szívedre a kezedet és őszintén mond meg: melyik fél szavahihető még neked? Megbékélés nincs. Teljesen mindegy, hogy Izrael mit tesz, béke nem lesz, amíg önálló zsidó allamot akarnak azon a területen, vagy, amíg minden nép meg nem tanulja, hogy a terror aránytalan ellencsapást vált ki

Izraelre akkor is folyamatosan zuhogtak a bombák, amikor épp kivonult a gázából és felszámolta a telepeit. Teroristákkal nincs mit tárgyalni. ők csak az erő nyelvét ismerik. A kérdés, hogy a palesztin anyák mikor ismerik fel, hogy így nemcsak államuk nem lesz, de gyermekeik sem.

Értékelés: - 
 
 
grosszmann|2 éve |Permalink

"donoter: De mindennek tudatában és a kérdés bonyolultságval is számolva 2008 decemberében Izrael messze túlreagálta a történteket és a kegyetlen megtorlást alkalmazta."

még közel sem lőtte vissza azt a 3000 rakétát amit az elmúlt 3 évben kapott. miért lenne kegyetlen megtorlás? 3 évig nagyjából ölbe tett kézzel nézte, ahogy hullanak a rakéták a civil célpontokra, előtte pedig éppen kitoloncolta 8000 állampolgárát Gázából (ahol valóban semmi keresnivalójuk nem volt). a gázaik mit tettek? a területen lébő házakat azonnal lerombolták és ugyanolyan csinos kis nyomortelepet csináltak belőlük mint Gáza többi része, aztán nekiálltak rakétázni. talán ha fontosabb lesz a saját állam felépítése, mint Izrael lerombolása, akkor majd nem a Hamasz nyeri a demokratikus választásokat. szvsz ez nem most lesz...

Értékelés: - 
 
 
Donoter|2 éve |Permalink

Kedves Tutti!

Mint ahogy írja: "Az egyetlen nem jó megoldás, amit Izrael választhat az az, ha a nemzetközi közösséggel összhangban világméretű offenzívát indítanak minden terrorszervezet ellen és mind gazdaságilag, mind infrastrukturálisan likvidálják őket."

Kissé módosítva az ön szövegét: Az egyetlen jó megoldás, amit Izrael választhat az az, ha a nemzetközi közösséggel összhangban világméretű offenzívát indítanak a hit, a kultúra, a gazdasági élet béklyói segítségével az egy területen élő különböző népek egymásra utaltságának és egymás mellett élésének szükségességéről. Az erőszak csak erőszakot szűl és tovább gerjeszti azt, hangsúlyozottan egy olyan térségben, hol a szemben álló felek terroristának titulálják egymást.

Kedves grosszman!

Ebben az esetben a statisztikai adatok tévútra vezetnek, én a túlreagálást a 450 halottal szembeni 4 halottra értettem. Tudva azt, hogy egy ember megölése is bűn mindkét részről.

Az öldöklés csak távolítja a megoldás lehetőségét.

Értékelés: - 
 
 
grosszmann|2 éve |Permalink

donoter: számháború felesleges szerintem. ha egy állam 900 000 álllampolgára mindennapi fenyegetésben él, hogy esetleg Smuélt a babakocsiból kiakolbólintja egy kasszam, akkor amennyiben racionálisn gondolkodik az az állam, mindent meg fog tenni, hogy az állampolgárait biztonságban tudhassa. sajnos Gáza a világon az egyik legsűrűbben lakott terület és hiába céloz mondjuk a pilóta egy fegyver műhelyt, a srapnelek mondjuk eltalálják a mellette lévő játszótéren lévő kisgyereket. ezt a Hamasz nem is igazán próbálja megakadályozni. Izrael folyamatosan hangsúlyozza, nem civilek ellen folytat háborút, hanem a Hamasz ellen. ellenben a Hamasz civilek mögül lő civilekre. nem kétlem, hogy a Hamasz vezetés és a fegyveres szárnyak nem is szenvedtek olyan elképesztő veszteségeket, hiszen volt ki mögé bújni másfél millió ember között.

6 hónapig tűzszünet volt és még a tűzszünet alatt is előfodult, hogy megsorozták Izraelt rakétákkal. egyszerűen betelt náluk a pohár, a tűzszünet nem megoldás ez kiderült. egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy a mostani hadművelet megoldás, de egy új opció.

Értékelés: - 
 
 
Tutti|2 éve |Permalink

Kedves Donoter!

Tökéletesen egyetértek önnel. Sajnos azonban nem egy ideális világban élünk. Ha sikerül találnia olyan Hamasz tagot, aki komolyan gondolja a tűzszünetet, lehetne elképzelni, hogy van még több is. Ha egy államot folyamatosan lőnek és az visszalő, nem gondolom, hogy szemére hányható. Ha nem tett előzőleg lépéseket a békéért, az a szemére vethető. Az, hogy 450 versus 4 csak annyit jelent, hogy jobbak a fegyvereik. Annak az izraeli anyának az egy szem gyereke, akit egy terrorista ölt meg, 450 lesz. Nota bene, a terroristák tudatosan civil célpontot választanak... Elviekben Önnek igaza van. Gyakorlati megoldást azonban nem kínál. A terroristák kiírtása nem jó, nem humánus megoldás. De a tehetetlenségnél jobb!!! (szerintem)

Értékelés: - 
 
 
DBalazs|2 éve |Permalink

Kedves Tutti!

Talán azon kellene elgondolkodni, hogy miért lesz valaki(k)ből terrorista. Számos oka lehet: reménytelenség, folyamatos elnyomás, nyomor stb. Ezek ellen Izrael mostanáig rengeteget tehetett volna, de nem tett, szerintem ezért az lenne a furcsa, ha egy olyan festői hely, mint Gáza nem termelné ki a maga terroristáit/fanatikusait stb., hiszen az emberek éppen ott kénytelenek folyamatos rettegésben és elnyomásban élni, egy súlyos történelmi hiba és egy rendkívül frusztrált állam miatt...ezért talán azon se kell csodálkozni, ha akadnak olyanok akik nem látnak más megoldást, mint belépni egy Hamasz-hoz hasonló radikális szervezetbe. Félreértés ne essék, a terrorizmus napjaink egyik legnagyobb problémája, kihívása, de olyan lépésekkel, amiket Izrael épp' most foganatosít, ezek a feszültségek csak egyre fokozódnak fognak, és nem csak Gázában! Izrael elszalasztotta azt a nagy lehetőséget, amit a mérsékelt Fatah adott arra, hogy bebizonyítsa, akik velük békésen együttműködnek, azok részesülhetnek a jólétből is.

Értékelés: - 
 
 
imuci50|2 éve |Permalink

Gáza=Dachau

Értékelés: - 
 
 
Tutti|2 éve |Permalink

Kedves DBalázs!

Kérlek írd meg mi a megoldási javaslatod Izrael számára a jelen helyzetben. Olyan elfogadható javaslat, amely véget vet a folyamatos terrortámadásoknak civil célpontok ellen. Magam részéről bármi olyen megoldást csak üdvözölni tudok, ami biztosítja, hogy célzottan civil célpontok nem esnek áldozatul.

Kérdésedre válaszolva egyébként szerintem azért lesz valakiből terrorista, mert elviselhetetlen körülmények közé születik és mert (idézve a cikkből):..."sok szimpatizáns sahadidoknak, azaz a szent ügyért életüket áldozó harcosoknak tekintik a fegyvereseket és haláluk inkább büszkeséggel, mint szomorúsággal tölti el őket. A Hamasznak oroszlánrésze volt a sahadid mentalitás kinevelésében az általános iskoláktól az egyetemekig..." mert azok, akiknek a politikai célja így kívánja, beléjük sulykolják a terrorista mentalitást/gondolkodásmódot.

Tisztelettel várom a megoldást Izrael állam problémájára. Mit tegyen, hogy megszünjenek a támadások?

Értékelés: - 
 
 
menasag|2 éve |Permalink

Mivel Amerika az izraeliek barátja, pártfogója, a haditechnikában is besegít. Vannak olyan rakéták, lövegek, amelyek a kilövési pontot milliméterre be tudják mérni és semlegesíteni. Miért nem használnak ilyen eszközöket, ha nem a gyilkolás a céljuk ?

Értékelés: - 
 
 
DBalazs|2 éve |Permalink

Nyilvánvalóan a jelenlegi "megoldásnál" - lemészárolni, megfélemlíteni minél több embert, köztük civileket is szép számmal- gyorsabb valóban nincs. A valódi megoldás egy jóval hosszabb folyamat, és ahogy azt már korábban is írtam, elsősorban a katasztrofális életszínvonalon kellene változtatni az olyan helyeken, mint Gáza. Egyébként ajánlom figyelmébe az alábbi cikket, vannak benne érdekes gondolatok.

http://kitekinto.hu/iszlam/2008/12/30/izrael_mulasztasa_a_hamasz_sikere

Értékelés: - 
 
 
grosszmann|2 éve |Permalink

menasag: meglepő, de ilyen eszközöket használnak. csak itt másfél millió ember él 150 négyeztkilométeren. kilőni itt mondjuk egy hamasz fegyveres vezetőt olyan, mint tojásokon ugróiskolát játszani.

dbalazs: Izrael 2005-ben kivonult Gázából, történt bármilyen konstruktív tevékenység ott azóta? megindult a mártírok kinevelése magas fokon és a mérsékelt fatah kiszorítása, később pedig a raketták szorgos lövöldözése. a hosszútávú megoldáshoz is két fél kell...

amíg a Hamasz élőpajzsnak használja Gáza lakosságát, Izrael bármit megpróbálhat, civil áldozatok akkor is nagy számban lesznek. másrészt pedig minden hadseregben (a Hamasz természetesen kivétel) az első számú prioritás az állam saját katonáinak és civiljeinek védelme, ezután következik az ellenség civil életeinek megőrzésére való törekvés, ami Izrael számára a nemzetközi nyomás miatt kiemelt fontosságú.

Értékelés: - 
 
 
menyin|2 éve |Permalink

Kedves Tutti!

Bár a kérdésedre, nevezetesen, hogy mi a megoldás Izrael állam problémájára választ nem tudok adni, de azt biztosan állíthatom, hogy nem Gáza bombázása és katonai megszállása. Valószínűleg a most meghalt civilek hozzátartozóit nem lesz komoly kihívás a Hamasz fegyveres brigádjába állítani valamint elhitetni velük, hogy helyzetük megoldása Izrael elpusztításában rejlik!

Egyetlen megoldásként azt jelölted meg, ha Izrael világméretű offenzíva szervezésébe kezd a terrorizmus ellen. Ebből arra következtetek, hogy úgy gondolod a terrorizmus elleni harc végére mindössze katonai és pénzügyi hátterük felszámolását szolgáló módszerekkel pontot lehet tenni. Márpedig ez rendkívül téves kép.

A terrorizmus megjelenésének számos társadalmi és technikai infrastrukturális feltétele van és ezek között a működésképtelen államok léte előkelő helyet foglal el.

Az 1990-es évek és az új évezred történetét megfigyelve észrevehetjük, hogy a legtöbb terrorakciót ott követték el és a terrorszervezetek központi bázisai is olyan országokban voltak, amelyekben az állam kevés hatalommal rendelkezett, alapvető feladatainak ellátásában jelentős anomália keletkezett, amely így hatalmi vákuumot eredményezett, melybe a terrorista szervezetek a hatalomért versengő elemként léphettek be (Kolumbia, Afganisztán, Irak).

Ezenkívül a terrorizmus technikai infrastruktúrájaként említett kiterjed illegális fegyverkereskedelem mindig a háborús közelmúlttal rendelkező országokban a legnagyobb.

Továbbá a pénzügyi háttérként szolgáló illegális fegyver, kábítószer és emberkereskedelem is ezen államokban virágzik.

Ha a terrorizmus felszámolásának katonai útja járható lenne, akkor nagy valószínűség szerint a világ két legjobb hadseregeként számot tartott armadának (USA, Izrael), megtámogatva a NATO követő magatartásával már látványos eredményeket kellett volna elérniük. Ehhez képest a MIPT (az egyik legnagyobb terrorizmuskutató intézet) adatai szerint 2001 óta a világ terrorfenyegetettsége nőtt, mivel a terrorcselekmények és azok halálos áldozatainak száma is minden évben meghaladta a 2001es szintet (ennek nyilván a regionális megoszlása szélsőségesen eltérő).

Arról nem is beszélve, hogy ha Gázát megszállják szembesülniük kel majd az irreguláris hadviselés ama ,,szépségével", hogy ameddig nem tudják megnyerni a helyieket (ami számomra nem elképzelhető), addig nem tudják felszámolni a Hamasz tevékenységét....vagyis az egészből egy elhúzódó városi gerilla/helységharc lesz...soksok civil áldozattal. Mert miért is várnák el a helyiektől, hogy a megszálló csapatokat támogassák?! Az Izraeli katonai vezetés nyilvánvalóan tisztában van ezekkel a lehetőségekkel vagyis vállalja a nagyszámú civil áldozatot...

Másrészről amikor arról beszélünk, hogy Izrael nem tesz mást, mint az államok egyik alapvető vagyis az önvédelemhez való jogát gyakorolja, akkor felmerül bennem a kérdés, hogy hol volt a palesztinok önvédelmi joga akkor amikor egyoldalúan kikiáltották Izrael állam létrejöttét...

Vagy csak, hogy egy másik aránytalan érvelést mondjak Izraeli részről, a tavalyi gázai blokád számomra nyilvánvalóan a kollektív bűnösség elvét alkalmazta, mivel a megvont elektromos áram, élelmiszer, gyógyszer vagy bármilyen közszolgáltatás nem csak a Hamasz tagjaiban ébresztett hiányérzetet... A kollektív bűnösséget elvének alkalmazását márpedig a nemzetközi jog tiltja.

A fent leírtak ellenére nem vonom kétségbe, hogy a Hamasz felelős a jelenlegi elmérgesedett helyzetért, továbbá nem szeretném azt a látszatot kelteni, mintha csak fogalmam is lenne arról, hogy a probléma miként oldható meg vagy akár csak hosszabb távra miként mérsékelhető, mindössze észrevételeket közöltem.

Értékelés: - 
 
 
grosszmann|2 éve |Permalink

arról nem is beszélve, hogy minden civil élet a fontos, de érdekes módon a palesztin áldozatok sokkal nagyobb aggodalommal töltik el a világot, mint a kurdok, irakiak, afgánok, oszétek, grúzok.

Értékelés: - 
 
 
Tutti|2 éve |Permalink

Kedves DBalázs!

Valóban a palesztin területeken az életszinvonal növelése lehetne a HOSSZÚTÁVÚ megoldás a konfliktusok egy részére. Ehhez azonban a Hamasznak (palesztinoknak) kellene ezt elsődleges prioritássá emelni, szemben Izrael állam elpusztításának célkitűzésével. Továbbá az is kéne, hogy a Hamasz a palesztinoknak juttatott nemzetközi segélyeket (egy része Izraeltől) ne arra használja, hogy fegyvereket szerezzen be és terrorista kiképző/utánpótló központokat tartson fenn. A civil áldozatok megbocsáthatatlanok. Akár egy is. De talán ki kéne próbálni, hogy ha tényleg nem éri terrortámadás Izraelt, mit tesz. Lehet, hogy tovább támadja a palesztin területeket, de az is elképzelhető, hogy megindulhatna az életszinvonal javulás. Izrael nem építene falakat, munkalehetőséget biztosítana a palesztinoknak...etc.

Értékelés: - 
 
 
Tutti|2 éve |Permalink

Kedves menyin!

Hogy miért nem fognak össze az államok (USA, Izrael, etc...) a terrorizmus felszámolására? Mert a modern állam igazolása - többek között - egyre fokozottabb mértékben az állampolgárai számára nyújtott védelemmel egyenesen arányos. Ha teljesn megszünne a terror, az állam számos olyan eszközről kellene lemondjon, amit ha van a "nagy közös ellenség" általi fenyegetettség, a közvélemény hajlandó, mint szükséges rosszat elfogadni. Hát ezért nem érdeke az államoknak a terrorizmust teljesen kiírtani.

A nemzetközi terrorizmust, csak az egyéni/személyi szabadság olyan mérékű korlátozásával lehetne leküzdeni, amelyre még ez az individualizmus felé tendáló világ nem kész. Addig is lokálisan (minimál célként) az elérhető (talán), hogy Gázából ne érje több rakétatámadás Izraelt. Ha ehhez az kell, hogy mindent szétlőjjenek, hát szét is fognak. Nem hinném, hogy a megszállásra akarnak berendezkedni. Porig bombáznak mindent, és aztán kivonulnak. Hogy nem jó megoldás, az biztos. Hogy a tétlenségnél jobb-e, az majd elválik.

Azt azonban úgy gondolom nem kell magyarázni, hogy nem beszélhetünk aránytalanságról, amikor az egyik oldalról civilek a célpontok, a másik oldalról pedig terrorista egységek/infrastruktura. (Itt a 4 vs 450 nem biztos, hogy szempont kell, legyen)

Ami Izrael állam létrejöttét és az arabok önrendelkezési jogát illeti, az ENSZ eredetileg 2 államot hozott létre, egy arabot és egy zsidót, (Jeruzsálem pedig nemzetközi ellenörzés alá került volna), amit a zsidók elfogadtak, az Arab Liga illetve az Arab Főtanács nem. Az ekkor indított terrorakciók hatására kiáltotta ki Izrael egyoldalúan a függetlenségét, amire 5 arab állam lerohanta őket. Mellesleg ennek a 48-as háborúnak az eredményeképpen vált menekültté több, mint 700.000 palesztin. (Csakhogy Ciszjordániát Jordánia, Gázát pedig Egyiptom annektálta... Ezeket Izrael adta vissza a területet békéért keretében a palesztinoknak). Egyébként 48-ban cca. 800.000 zsidó és 1 millió arab élt a korábbi Brit mandátum területen.

Értékelés: - 
 
 
Rockefeller|2 éve |Permalink

szerintem a béke csak Izraelon múlik. Hosszú távon kell gáza megszállására berendezkedni. Ez akár 20-30 év is lehet. Sztem Izraelnek a jó öreg "szemet szemért" updatelt változatát kellene alkamazni. Mint hódító, a gyerek gyilkos, a hülyeséget terjesztő terroristákat egytől eggyig likvidálni kell. A vezetőkkel és főleg a gyerek és nő gyilkos öngyilkos merénylőkkel szemben, maffiózó stílusban (szemet szemért) kell fel lépni. Ez azt jelenti ha vki felrobbantja magát akkor hamarosan az egész családot (főleg a fiúkat és anyucit) utána kell küldeni a "paradicsomba". Tehát dióhéjjban annyi lenne: hogy aki együtt működik Izraelel az "barát" és az munkát és hitelt kap, megélhetést (nem segélyt!!!!). Viszont ha a terroristákat segíti akkor a legrosszabb esetben golyót de minimum üldöztetést kell elviselnie. Amivel a családját is veszélybe sodorhatja. És mindeközben le kell szarni a gyerek gyilkos terrorista fun-ok tüntetéseit, sírásat rívásait.

Értékelés: - 
 
 
Rockefeller|2 éve |Permalink

Kommunikációban sajnos sztem a Nyugat elmarad a terroristák mögött. De ezen is könnyen lehet segíteni, csak pénz és szervezés kérdése.Pl.: riport filmek terroritsa áldozatokról, doc filmek a lóvé forrásokról stb... A terroristák pénzelőit el kell vágni ha kell titkoszolgálatokkal.Értésükre kell adni a palesztinok radikális rétegeivel szimpatizálóknak ,hogy az erőszak erőszakot szül és ,hogy Izraelt is esendő, gyarló olykor indulatos, az erőszakra "bepöccenő" emberek alkotják akár csak palesztinokat.Örüljenek a palesztinok ,hogy "csak" 4 Izraeli civilt öltek meg szánt szándékból. Mi lett volna ha 4000-et? Sztem azzal csak azt érték volna el ,hogy a zsidók hirtelen felindulásból saját érzelemeiktől vezéreltetve megoldották volna egy atommal a palesztinok ügyét pár perc leforgása alatt. Bele gondolni is szörnyű ,hogy a Hamasz mivel játszik....

Értékelés: - 
 
 
Rockefeller|2 éve |Permalink

A palesztin szocializációból tehát: a médiából, oktatásból és úgy az egész közéletből száműzni kell a az úszító terrorista "áldozat kultuszt". Meg kell kell kezdeni lerakni egy új, békésebb, magáról gondoskodni tudó palesztin generáció kinevelésének alapjait. Sztem Izraelnek ehhez minden eszköze meg van. A jővőben meg mér tne élhetnének palesztinok és zsidók egy államban békességben.

Értékelés: - 
 
 
Donoter|2 éve |Permalink

Kedves Tutti!

Idézem önt: "Hogy miért nem fognak össze az államok (USA, Izrael, etc...) a terrorizmus felszámolására? Mert a modern állam igazolása - többek között - egyre fokozottabb mértékben az állampolgárai számára nyújtott védelemmel egyenesen arányos. Ha teljesn megszünne a terror, az állam számos olyan eszközről kellene lemondjon, amit ha van a "nagy közös ellenség" általi fenyegetettség, a közvélemény hajlandó, mint szükséges rosszat elfogadni. Hát ezért nem érdeke az államoknak a terrorizmust teljesen kiírtani."

Ha ez így van akkor létezik még mindig, most is, állami terrorizmus például Izraelben és "egyszerű, földönfutó" terrorizmus például palesztin részről. Ebben az esetben pedig miről beszélünk, egyáltalán van miről beszélnünk, mi a külömbség a kettő között? Vagy csak mint egyének a saját jólfelfogott érdekünkben kell védekeznünk?

Értékelés: - 
 
 
Tutti|2 éve |Permalink

Kedves Donoter!

Természetesen létezik az Ön által "állami terrorizmusnak" aposztrofált jelenség. A hétköznapi állampolgároknak épp az lenne a feladata, hogy ezt a jelenséget visszaszorítsa, ellenőrizze. Sajnos, mint írtam, végletekig individualizálódott világunkban az egyének erre (remélem, hogy) MÉG alkalmatlanok.

Kérdésére. hogy mi a különbség, nézetem szerint a válasz csupán annyi, hogy az állami "terrorizmus" (pl. gáza teljes lakosságának elvágása a villany/víz szolgáltatástól) NEM irányul

deklaráltan, és közvetlenül civilek ellen.

Vagy elfogadjuk, hogy ez a gyakorlatban sokszor alig észrevehető különbség igenis jelentőséggel bír, mert kiindulópont lehet a világban elfogadott civilizált modus vivendihez, vagy ha ezt nem látjuk be, akkor nem marad más, mint a nemzetközi politika (és jog) soha nyíltan el nem ismert, de a valóságban mindenekfelett uralkodó szabályozó szempontja: az erősebb diktál!

Ez esetben pedig ki fog derülni, hogy ez melyik fél...

Értékelés: - 
 
 
Rockefeller|2 éve |Permalink

Kedves Donoter

Most te egy véget nem érő tökölést, háborúskodást, egy puskaporoshordót amiből akár III. vhb is kipattanhat akarsz. Vagy a szitu megoldását. Tudom, elméletben sok megoldás és sok "igazság" létezik pl.: nagy-palesztinia az Uraltól az Indusig, Elvis Presley él (bár csak igaz lenne:) stb....

De jól lenne leszálni a földre végre és a valós erő viszonyok diktálta lehetőségekkel elintézni a helyzetet. Izrael véleményem szerint ez ügyben sokat tehet és tehetett volna. Egyszerűen hűnek kell lenniük a zsidó lelkületükhöz és következetesen minden provokációt megtorolni. És ezt nem csak a bombázásra értem, nem kell betolyni ha pár izreali katona "hősi" halált hal a honért. Ez benne va, amelyik nemzet egyén fél áldozatot hozni saját védelme érdekében hozni az bizony gyenge. Nos természetszerűen a barbárok vérszemet kaptak az utóbbi időben véleményem szerint "impotenciát" mutató, lehetőségein alul teljesítő Izraellel szemben. Sztem Izraeli establishmenten meg kell már végre mutatnia ,hogy helyén vannak a tökei és férfiasan meg kell ragadni a gyeplőt. Izraenlek proaktívvá kell válni.

Értékelés: - 
 
 
fhb|2 éve |Permalink

" Hosszú távon kell gáza megszállására berendezkedni. Ez akár 20-30 év is lehet."

Igazán nem akarok kukacoskodni, de ezt már próbálták az izraeliek majd' 40 évig, nem jött be.

Értékelés: - 
 
 
fhb|2 éve |Permalink

"csak itt másfél millió ember él 150 négyeztkilométeren"

360 km2-n, nem 150-en, de a lényegen ez nem változtat, csak a pontosság kedvéért jegyeztem meg.

Értékelés: - 
 
 
fhb|2 éve |Permalink

Kedves Donoter!

" Izrael messze túlreagálta a történteket és a kegyetlen megtorlást alkalmazta." Írod.

Szeretném felhívni a figyelmedet arra az apróságra, hogy a néhányszáz áldozat kb. 20%-a civil, a többiek ellenséges fegyveresek.

Ilyen sűrűn lakott területen (4270 fő/km2, összehasonlításképpen: Budapest: 3632 fő/km2) ilyen hosszan tartó légicsapásokkal nagyságrendekkel több embert lehetett volna elpusztítani, ha Izrael célja valóban a kegyetlen megtorlás lenne. Ezzel szemben azt látni az adatokból (amik mögött életek vannak, tragédiák, özvegyek és árvák, gyereküket sirató szülők), hogy minden 5 áldozatból 4 fegyveres volt, tehát a fegyveres ellenség célzott megsemmisítése zajlik, ami a világon sehol nem minősül kegyetlen megtorlásnak, a terület adottságait figyelembe véve pedig nyugodtan kijelenthető, hogy a civilek nem célpontok. Ha azok lennének, egészen más lenne a fegyveres/civil arány és az áldozatok száma is.

Értékelés: - 
 
 
imuci50|2 éve |Permalink

Tömni kellene fegyverrel mind a két felet egyformán(nem csak Izraelt)hagy nyírják ki egymást.Mindkét fél összeférhetetlen problémás nép.

Értékelés: - 
 
 
Tutti|2 éve |Permalink

Ugyan melyik nép nem az, hasonló geopolitikai környezetbe helyezve. A kulturált németek, a civilizált angolok, a nagyszerű amerikaiak?

Értékelés: - 
 
 
Donoter|2 éve |Permalink

Kedves Rockefeller!

Kezdetnek szeretnék idézni az ön közétett véleményeiből:

"De jól lenne leszálni a földre végre....... Egyszerűen hűnek kell lenniük a zsidó lelkületükhöz és következetesen minden provokációt megtorolni. És ezt nem csak a bombázásra értem, nem kell betolyni ha pár izreali katona "hősi" halált hal a honért."

Ez a vélemény tulajdonképpen pont a terroristák véleménye is, ami ellen ön is küzd a szavak erejével és nem sajnálja feláldozni zsidó testvérei életét az ügy érdekében, mert nem az ön életéről van szó. Nagy baj volna, ha a zsidó lelkületet mint ahogy ön állítja a megtorlás jellemezné. Mindezek után nem vonom kétségbe az önvédelem jogát és szükségességét. De a fegyverek útja nem a megoldás felé vezet, hacsak nem a pillanatnyi stabilizálódás eszköze mit törvényszerűen követni kell az átgondolt, okokat feltáró a kiegyezés érdekében tudatosítandó egymásrautaltság történelmi szükségszerűségének sulykolása mindkét fél koponyáiba.

Értékelés: - 
 
 
Tutti|2 éve |Permalink

Kedves Donoter!

Tökéletesen igazat adok Önnek! A jelenlegi izraeli akció nem megoldás, csak pillanatnyi stabilizálódást jelenthet. (már, ha Izrael sikerrel jár) Egy stabil helyzet azonban kiindulópont lehet. A problémát abban látom, hogy nincs (láthatóan) egyik fél részéről sem esély az Ön által írottak második felében olvasható fejleményekre ("átgondolt, okokat feltáró a kiegyezés érdekében tudatosítandó egymásrautaltság történelmi szükségszerűségének sulykolása mindkét fél koponyáiba")

Értékelés: - 
 
 
mmpontos|2 éve |Permalink

Nem is kell hasonló geopolitikai környezet! A románok, a szlovákok, a szerbek, az ukránok mind összeférhetetlen népek. De nemrég még az osztrákok is azok voltak, karöltve a horvátokkal. :-)

Mi meg magunkkal vagyunk összeférhetetlenek, nem elegek a szomszédaink!

Amúgy a zsidók tényleg összeférhetetlenek, nem beszélve az arabokról! :-)

Éljen az általánosítás!

Értékelés: - 
 
 
Donoter|2 éve |Permalink

Sajnos előbbi bejegyzésem vége lemaradt, tehát folytatom:

Az ön által ajánlott atom sem megoldás, már csak a két nép közelségéből kiindulva sem, dacára annak, hogy az EÁ már alkalmazott 2008 során egy olyan fegyvert mely képes elpusztítani az embereket de faji hovatartozásra való tekintet nélkül, ami az épületeket nem bántja. Ezt pedig úgy hívják a tőzsde.

Félretéve a viccet, jobb volna terrorista elméleteit félre tennie, mert ezen az alapon még pár száz évig még lehetne harcolni márha lenne kivel.

Értékelés: - 
 
 
Tutti|2 éve |Permalink

Marad tehát az elméletek és íróasztal kül-politizálás mellett :-) a szomorú valóság. Amelyik fél erővel bírja, annak lesz igaza...

Értékelés: - 
 
 
kovacs_kar|2 éve |Permalink

A hamasz nem nyerhet mig nem változtat taktikát. A hezbollah sikerénk titka az erős fegyverzet és az volt hogy rakétákat tudatosan a gyalogság ellen használták. Ott sikeresen leválasztották a gyalogosokat a páncélosokról, igy azok védtelenné váltak, a veszteségek hatására az izreeliek beszüntették a támadást. Itt ennek nyomát sem láttam idáig.

Értékelés: - 
 
 
öles bulvár léptek|2 éve |Permalink

A mérce most is kettős, mint mindenhol, ahol a zsidók képbe kerülnek.

Értékelés: - 
 
 
Tutti|2 éve |Permalink

Meg ahol valaki általánosításokkal operál...ugye, keresztes barát!!!

Értékelés: - 
 
 
Iudex|2 éve |Permalink

Engem az érdekelne, hogy vajon Németországban mit csinál ilyenkor a KÜM, hogyan törik a fejüket: amit nyilatkozott a szóvívő, az nagyjából annyi, hogy nem szép dolog megtámadni valakit, és tűzszünet jobb lenne, de persze a nemzetvédelem fontos...

Értékelés: - 
 
 
imuci50|2 éve |Permalink

Izraelt a nagyhatalmak ültették az arabok nyakára és ha fene fenét eszik,akkor is neki kell jól kijönni a dologból.Kiváncsi volnék,vajon mennyit kóstál az USA-nak és társainak.Milyen alapon veszik pl. az EU szervezetek tagjai közé?

Értékelés: - 
 
 
menasag|2 éve |Permalink

Ezt egy ujságból ollóztam.

Az arabok és a zsidók közti konfliktus a huszadik század eleje óta változó erősséggel ugyan, de politikai, gazdasági és katonai téren folyamatosan zajlik. Európában a 19. század második felében, két izmus - az antiszemitizmus és a cionizmus ¬- felerősödése zajlott párhuzamosan. Ennek következtében egyre fokozódott a zsidók bevándorlása az akkori Palesztina területére, amely akkor török fennhatóság alatt volt. Az első világháború kitöréséig a bevándorlók a török hatóságok engedélye nélkül, mindenféle bürokratikus procedúra mellőzésével telepedhettek le, főleg az arab által megvásárolt földterületeken. Az egyre inkább szaporodó telepek idővel a helyiek egy részében ellenszenvet váltottak ki, kisebb-nagyobb összecsapásokra is sor került, amelyek halálos áldozatokkal is jártak. A letelepedett zsidók eközben meglehetősen hatékonyan szervezték meg magukat, főleg kulturális és gazdasági téren. Egyebek mellett a zsidó önvédelmi őrsök megalakultak, amelyek a különálló telepek önvédelmi feladatait látták el. Az európai antiszemita légkör miatt egyre több zsidó érkezett Palesztinába, ahol az arabok a bevándorlás megállítását kérték a törököktől. 1914-ben mintegy 90 ezer zsidó telepes élt Palesztinában, ebből 75 ezer bevándorló volt. A török hatóságok engedtek az 500 ezer fős arab népesség nyomásának, és 1914 nyarától a kormány megtiltotta a nem török állampolgárságú zsidók letelepedését.

Az első világháborúban a zsidók létrehozták a Cion Öszvéres Osztagot, amely a Gallipolinál partra szálló brit csapatokat segítette a hadművelet azonban kudarcba fulladt. A britek mindezek ellenére nagyra értékelték a zsidók tevékenységét, akik előtt megnyílt a katonai részvétel lehetősége Palesztina elfoglalásában. Az első világégést követően Palesztina brit fennhatóság alá került, mindeközben 35 ezer fővel nőtt a bevándorló telepes száma. Az összecsapások egyre szaporodtak, és már azokban az időkben szinte mindennaposnak kezdtek számítani. Az arabok zsidóellenessége már közel volt ahhoz, hogy hadiállapotot eredményezzen. A helyzet mérséklésére a brit kormány 1929–ben vizsgálóbizottságot hozott létre, mely megállapította, hogy az egyre intenzívebb zsidó betelepülések az arabok azon félelmeinek megerősítéséhez járultak hozzá, melyek szerint a zsidó uralom alá kerülés minden megélhetési forrásuk elvesztésével jár. A vizsgálat azt is megállapította, hogy az újonnan létesült telepeken kizárólag zsidó munkaerőt alkalmaztak, eltérve az 1922-ben megkötött megállapodástól, mely szerint a betelepülés csak Palesztina gazdasági kapacitásához mérten történhet.

A második világháborút követően a nem csituló konfliktusok már nemzetközi problémát jelentettek. Orvoslásképpen Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, a Szovjetunió és az ENSZ elhatározták, hogy beleavatkoznak a két fél küzdelmébe és békét teremtenek. A terv alapján egy arab és egy izraeli állam jött volna létre, Jeruzsálem pedig ENSZ igazgatás alá került volna. A közgyűlés egyszerű többségi szavazás mellett igennel döntött, az Arab Liga államai nem fogadták el a döntést, amelynek következménye az első arab-izraeli, vagy más néven a függetlenségi háború lett. Ezáltal a konfliktus az egész Közel-Keletre kiszélesedett. Az első háborút még öt követte, ezek mellett persze mindennaposak a határvillongások és az apróbb csetepaték. A jelenlegi konfliktus hetedik a sorban

Értékelés: - 
 
 
Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?
Kövessen minket!
Napi hírlevelünk


Add a Startlaphoz
Szervereinket a Quaestel üzemelteti
Szervereinket a Quaestel üzemelteti
További partnereink
Galériák