Izraelnél betelt a pohár

Izrael megelégelte a déli területeire zúdított, az utóbbi napokban egyre intenzívebbé váló rakétaesőt és szombat délelőtt célzott légitámadást intézett a Kasszámokat indító, Gázai-övezetet uraló iszlamista szervezet, a Hamász fegyveresei ellen.

Az Izraeli Légi Erő (IAF) összehangolt támadása szombat délelőtt fél tizenkettőkor kezdődött, melynek első hullámában – a Haaretz információi szerint – mintegy hatvan izraeli vadászgép csaknem ötven, Hamászhoz köthető célpontot – köztük kiképző táborokat, fegyverraktárakat, nem egy esetben polgári épületekben berendezett rendőrállomásokat – semmisítettek meg. Az elsőt szinte azonnal követő második csapás során mintegy húsz IDF-gép ötven rakétakilövő szerkezetet tett a földdel egyenlővé, hogy a Hamász megtorló erejét a lehető legalacsonyabb szintre csökkentse. Palesztin kórházi források szerint a légitámadásoknak legalább 225 halottja és mintegy 780 sebesültje van. Az áldozatok többsége a Hamász tagja.

Előzmények

Nem mondhatni, hogy az izraeli légicsapás váratlanul, minden előzetes figyelmeztetés nélkül történt volna. Miután Izrael – palesztin területen végrehajtott fegyveres akciójával – november 4-én megsértette a júniusban aláírt, egyiptomi közvetítéssel tető alá hozott Hamász-izraeli fegyverszünetet, majd az iszlamista szervezet december 19-én – egy nappal a szerződésben rögzített hat hónap lejárta előtt – hivatalosan is felmondta azt, az övezetből a Dél-Izraeli területekre, különösen Sderot városára zúdított rakéták száma elérte a tűzszünet előtti szintet.

Az izraeli vezetés tagjainak többszöri, a rakéták leállítására felszólító nyilatkozata után Ehud Olmert izraeli miniszterelnök csütörtökön, a Gázai-övezetben is sugárzott Al Arabija csatornának adott interjújában vészjóslóan hívta fel a Gázai-övezet palesztin lakosainak figyelmét, hogy talán ma van az „utolsó lehetőségük”, hogy a Hamász katonai uralma ellen forduljanak és felhagyjanak az izraeli lakosok rakétákkal való veszélyeztetésével, mielőtt erőt alkalmazna. „Talán ez az utolsó figyelmeztetés. Ki szeretné, hogy még több vér folyjon? Mi bizonyosan nem.” – nyilatkozta Olmert.

A Miniszterelnöki Hivatal szombat déli nyilatkozata szerint „a támadásról szóló döntést szerdán hozták meg egy biztonság-diplomáciai kabinetülésen. Ekkor utasították az Izraeli Védelmi Erőt (IDF), hogy cselekedjen a Gázai-övezetből kiinduló rakétaeső és terrortámadások tartós megállítása érdekében”. Egyes izraeli források szerint azonban a védelmi miniszter nem négy nappal, hanem hat hónappal a támadás előtt utasította az IDF-et a hadműveletre való felkészülésre, épp akkor, amikor Izrael megkezdte a tűzszüneti tárgyalásokat  a Hamásszal.

A forrás szerint Barak álláspontja az volt, hogy bár a fegyverszünettel a Hamásznak is időt adnak felkészülni az Izraellel való leszámolásra, az izraeli hadseregnek is időre van szüksége. A viszonylagos fegyvernyugvás lehetőséget nyújtott az IDF számára, hogy átfogó információkat szerezzen a Hamász és más, az övezetben tevékenykedő katonai szervezet biztonsági infrastruktúrájáról – bázisokról, fegyverraktárakról, kiképzőtárborokról, a vezetők lakhelyéről.

Érdekes és a fenti elméletet – azaz a hosszabb előkészületeket – némiképp igazoló tényező, hogy Izrael pénteken, egy nappal a támadás előtt megnyitotta a gázai határátkelőket. Az akkori feltételezések szerint a feszültség enyhítése, a jelenlegi helyzetet tekintve sokkal inkább figyelemelterelés céljából.

Folytatás

Bármilyen hosszúra is nyúlt az előkészület, úgy tűnik, a folytatás sem marad el. Az Izraeli Védelmi Erők vezetői közvetlenül a támadás után figyelmeztettek, hogy a légicsapások „ha szükséges, folytatódni, bővülni, és erősödni fognak”. Ehud Barak védelmi miniszter szerint is „egy olyan időszak előtt állunk, ami nem lesz se könnyű, se rövid, elszántságot és kitartást követel, amíg a déli helyzet szükséges változását el nem érjük.”

Khaled Meshal, a Hamász politikai vezetője még elkeserítőbb forgatókönyvet vázolt fel a jövőre vonatkozóan. A Damaszkuszban élő iszlamista vezető szerint „eljött a harmadik Intifáda ideje”, ezért öngyilkos merényletek végrehajtására szólította fel a nyugati parti palesztinokat. „Ez az Intifada békés lesz a palesztinok számára, de halálos a cionista ellenség számára”, amely „megmenti Gázát és megvédi a Nyugati Partot”. – mondta.

Az Arab Liga az eseményeket követően bejelentette, hogy vasárnapra
rendkívüli ülést hívtak össze, Amr Músza, a szervezet vezetője pedig
arra kérte Líbiát, hogy kezdeményezze az ENSZ BT összehívását.
Tüntetések robbantak ki Jordániában, Libanonban, Szíriában, de
demonstrálnak az Izraelben élő arabok is. A közel-keleti országok sorra
ítélik el a támadást, Egyiptom még a határait is megnyitotta, hogy a
sebesültek egy részét hozzá szállíthassák.  

Az Unió nevében Nicolas Sarkozy francia elnök mindkét fél részéről
az erőszak beszüntetését kérte, Washington viszont – bár Izraelnek
"jobban kellene vigyáznia a civilekre" – az erőszak beszüntetését a
Hamásztól kérte, az ő lépéseikhez kötötte.

Hatvan éve, vagyis Izrael fennállása óta a palesztin-izraeli konfliktus
harcaiban még sosem halt meg ennyi ember egy nap alatt, mint most. 

Illés Erzsébet, Jeszenszky Nóra

Felkapott hírek

Friss hírek

Mihai Tudose

Megvan az új román kormányfő, máris szétszedi a sajtó

Klaus Iohannis román államfő bejelentette, hogy megbízta kormányalakítással hétfőn Mihai Tudosét, akit az eddig is kormányzó PSD-ALDE szociálliberális koalíció javasolt a miniszterelnöki posztra. A keddi román lapokban megjelent véleménycikkek szerzői a miniszterelnök-jelölt állítólagos titkosszolgálati kötődéseit kommentálták.

Read More »