2010. szeptember 3, péntek, Hilda
EP Press   2008. január 17., csütörtök

A szíriai nagymufti: "egyetlen kultúra van"

Ahmad Badr ad-Din Haszun, szíriai nagymufti szólalt fel január 15-én, kedden délben az EP-ben. A szónok úgy vélte, a kultúra nem megosztó, hanem egyesítő erő. Az ünnepélyes ülés része volt a kultúrák közötti párbeszéd európai éve alkalmából az Európai Parlamentben rendezett eseménysorozatnak.

„Egyetlen kultúra van, az emberiség kultúrája” - mondta Ahmad Badr ad-Din Haszun, szíriai nagymufti az EP-képviselőknek. „Valójában mindannyian ugyanazt a kultúrát építjük, ezért nem hiszek a kultúrák konfliktusában” - tette hozzá.

Ha létezik összecsapás, akkor ez a tudatlansággal, a terrorizmussal és az elmaradottsággal való konfliktust jelenti - vélte. „Van-e vallása a civilizációnak?” - tette fel a kérdést a szónok. Szerinte nincs iszlám, keresztény vagy zsidó civilizáció: „a vallás Istentől ered, a kultúra az emberiségtől” - mondta.

„Ábrahám, Mózes, Jézus és Mohamed mind ugyanazon vallást követték”, így - folytatta - „nincs olyan, hogy szent háború, soha nem lehetséges szent háború, Csak a béke lehet szent”. A nagymufti azt mondta, a vallást nem lehet gyilkolás igazolására használni.

Az izraeli-palesztin helyzet kapcsán ad-Din Haszun azt mondta, falak építése helyett a béke hídjait kell megépíteni. A nagymufti úgy vélte, „az államokat polgári, nem pedig vallási alapokra kell építenünk”. Majd hozzátette: „én sem kényszerítem az én vallásomat Önökre, és Önök sem kényszerítik a magukét rám”.

Ad-Din Haszun modellnek nevezte az Európai Parlamentet, és arra szólította fel az EP-képviselőket, „segítsenek felépíteni egy univerzális parlamentet”. A nagymufti az arab világ idei kulturális fővárosába, Damaszkuszba invitálta a képviselőket, hogy egy találkozó ottani megtartásával is demonstrálják: „a világ egy”.

Pöttering: lehetséges és szükséges a békés egymás mellett élés

Az Európai Parlament elnöke, Hans-Gert Pöttering bevezető beszédében azt mondta, „a kultúrák és vallások békés egymás mellett élése - akár az Európai Unión belül, akár a világ más részein és különösen a Földközi-tenger másik oldalán, a Közel-Keleten élő népekkel - egyszerre lehetséges és alapvető fontosságú is.

Pöttering hozzátette: „a tolerancia központi helyet foglal el a kultúrák közötti párbeszédben. De a tolerancia nem jelent közömbösséget. A tolerancia nézeteink megvédését, mások meghallgatását, meggyőződésük tiszteletben tartását jelenti”.
Az eddigi vélemények
Az olvasók hozzászólásai nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. A szerkesztőség fenntartja a jogot a nyíltan sértő, gyűlölködő, trágár ill. reklám tartalmú hozzászólások moderálására!
Róbert|3 éve |Permalink

Az elképzelés nagyon szép és jó! A világparlament megválasztása csak demokratikus államokban lehetséges, ahol biztosítva van a több párt közül való választás. Ilyen világparlament lehetne az ENSz jogutódja az államok számára. Itt jobb együttműködést lehetne elfogadni. De vajon elfogadná-e a mai világhatalmak közül a legtöbb egy ilyen parlament döntéseit? És elfogadnák-e azt a terroristák? Minden esetre a világparlament a világban lévő rend és biztonság helyreállítására szolgálna és a lakosság arányának megfelelő szavazattal rendelkezne. Utána az egyes parlamentek döntenék el mely törvényt iktatnak be saját parlamentjük által vagyis ajánlást! Az egyes népek vagyis etnikumok mind legalább 1-1 képviselővel jelen lehetnének a világparlamentben és nemcsak az államok, hanem népek-etnikumok is képviseltetnék magukat. Ezzel lehetne igazságosabbá tenni a világot, persze a békevágy és egymás elviselése is nagy eredmény lenne!...Gondolom több ezer tagú lenne egy ilyen világparlament és csak a demokratikus államok vehetnének részt benne! Ez ösztönzés lenne a demokráciára és az ilyen rendszer létesítésére a világban! Példa értékű lenne ez minden embernek és a világnak! A nem demokratikus államok képviseletét csak ideiglenesen lehetne betölteni megfigyelői státuszban!

Értékelés: - 
 
 
Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?
Kövessen minket!
Napi hírlevelünk


Add a Startlaphoz
Szervereinket a Quaestel üzemelteti
Szervereinket a Quaestel üzemelteti
További partnereink
Galériák