Magyar áldozat egy bagdadi terrortámadásban

Az iraki háború kitörése óta a harmadik magyar vesztette életét Irakban. A biztonsági őr egy civil szervezet konvoját kísérte.

Egy magyar biztonsági őr is életét vesztette szerdán Bagdadban egy civil szervezet konvoja elleni támadásban, amely összesen négy halálos áldozatot követelt.

Két holttestet már megtaláltak

Leslie Campbell, az NDI (National Democratic Institute for International Affairs) közel-keleti regionális igazgatója szerint a fegyveres rajtaütésben az URG nemzetközi biztonsági magáncég egy magyar, egy horvát és egy iraki állampolgárságú biztonsági őre, valamint az NDI egy amerikai női alkalmazottja vesztette életét. Campbell szerint eddig csak két holttestet sikerült megtalálni, s azt nem közölte, hogy mely állampolgárokét.

Egy névtelenséget kérő biztonsági forrás szerint a rajtaütés szerda délelőtt történt Jarmuk negyedben, és állítása szerint a támadásban hat iraki őr halt meg. Ugyanezen biztonsági forrás szerint a fegyveresek háztetőkről vették kereszttűz alá a konvojt, amelyben több gépkocsi kigyulladt, a benne ülők pedig szénné égtek. A támadók hosszú perceken át tartották gépfegyvertűz alatt a járműoszlopot.

Ezen értesülés szerint a támadók tűz alá vették a nemzetközi biztonsági cég – erősítésként a helyszínre érkező – második konvoját is, de e támadásnak nem voltak áldozatai.

A rajtaütés akkor történt, amikor a konvoj kihajtott a legjelentősebb iraki szunnita párt, az Iszlám Párt bagdadi székházából.

A Magyar Köztársaság kormánya részvétét fejezi ki az Irakban életét vesztett magyar állampolgár családjának, közölte Danks Emese kormányszóvivő az MTI-vel. A Fidesz-frakció megdöbbenve értesült arról, hogy ismét életét vesztette egy magyar állampolgár Irakban, a hozzátartozóknak őszinte együttérzését fejezi ki – közölte Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának elnöke.

Három magyar halt meg a háború kezdete óta Irakban

2004. június 17-én egy, a honvédség alkalmazásában álló magyar szakaszvezető vesztette életét Irakban, amikor a egy vízszállító konvoj ellen pokolgépes merényletet követtek el. A detonációban egy másik szakaszvezető is megsérült.

Irakban előtte még egy magyar vesztette életét. Varga-Balázs Péter a Toi-For mobil vécéket üzemeltető cég alkalmazottja volt, halálát repeszdarab okozta, járművére amerikai katonák lőttek rá. Varga-Balázs autóját vezetve nem vett észre egy amerikai útblokádot és a figyelmeztető lövésekre sem reagált.

Nem halálos támadások magyarok ellen

Magyarokat még kétszer ért támadás Irakban: 2003. december 6-án a magyar szállítóalakulat egyik humanitárius szállítmányára lőttek gépkarabéllyal, de senki nem sebesült meg.

2004. február 18-án Hillában a többnemzetiségű hadosztály magyar katonáknak is helyet adó Camp Charlie támaszpontja ellen hajtottak végre öngyilkos merényletet. A detonáció következtében a magyar szállítózászlóalj épületeinek ablakai kitörtek, és a szétrepülő ablakszilánkok több embert megsebesítettek. A támadásban tíz magyar katona sérült meg – közülük kettő súlyosan -, hat lengyel és egy amerikai katona is megsebesült, tizenegy iraki polgári személy pedig életét vesztette.

Az ENSZ kedden tájékoztatott arról, hogy tavaly 34400 iraki civil esett a terror áldozatául. Az iraki kormány ennek a harmadára becsülte a halálos áldozatok számát, amivel lényegesen elmaradt az ENSZ adataitól.

A terror magyar áldozatai

Magyar állampolgárok az elmúlt években több ázsiai és afrikai országban is áldozatai voltak különféle merényleteknek. Tavaly szilveszterkor egy thaiföldi pokolgépes merényletben egy magyar súlyosan, három könnyebben sebesült meg. Júniusban Törökországban egy 42 éves magyar férfi vesztette életét, amikor a Manavgat vízesésnél bomba robbant. A támadásban három másik magyar is megsebesült.

Merényleteknek az elmúlt évtizedekben is voltak magyar áldozatai. A skóciai Lockerbie városka felett 1988-ban felrobbantott Pan Am-járat 270 áldozata között négy magyar volt.

1985. december 27-én Bécsben a schwechati repülőtéren 3 állig felfegyverzett terrorista megtámadta az izraeli légitársaság gépére várakozó utasokat, köztük 6 magyart. A támadók néhány másodperc alatt több kézigránátot dobtak a tömegbe, és több mint ezer lövést adtak le rájuk. A támadásban megsérült Kibédi Ervin színművész, Kapus György, a Malév akkori kirendeltségének vezetője és Szegedi Molnár Géza színész, akit a gerincén érte egy lövés, ami miatt deréktól lefelé örökre lebénult.

1975-ben ötven utassal és tíztagú magyar személyzettel robbant fel és zuhant a Földközi-tengerbe a Malév bejrúti járata.

index / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

csehorszag

Babis a szociáldemokraták felé kacsintgat

A csehországi kormányalakítási tárgyalásokon jelenleg az "egyetlen asztalon lévő változat" az ANO mozgalom és a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) alakította kormány, amelyet a kommunisták támogatnának - jelentette ki Andrej Babis ügyvezető miniszterelnök szerdán, miután tárgyalt Jan Hamácekkel, a szociáldemokraták vasárnap megválasztott új elnökével.

Read More »