Szomáliában elesett az iszlámisták utolsó fellegvára

A szomáliai kormányerők etióp támogatással elfoglalták az iszlámista fegyveresek utolsó fellegvárát, a dél-szomáliai Ras Kamboni települést – jelentette be pénteken a kelet-afrikai ország védelmi minisztere.

Barre Aden Shire ezredes az mondta, a hadi sikert ötnapos kemény harc árán vívták ki. Veszteségekről a miniszter nem beszélt. Elmondta ugyanakkor, hogy a harcok folytatódnak, miután az ellenséges fegyveresek a település környékén elterülő bozótosba vonultak vissza.

Ras Kamboni Szomália déli csücskében fejszik, mindössze három kilométerre a kenyai határtól. Hírek szerint a városban al-Kaida-kiképzőtábor működött.

Origo / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Az Öböl-menti államok szellemmunkásai

A Perzsa-öböl-menti monarchiákban minden esetben a kormány az első számú munkáltató, még akkor is, ha nem igazán tudja munkával ellátni az alkalmazottakat. Ez része az uralkodócsaládok és a polgárok közötti hallgatólagos megállapodásnak: utóbbiak nem szólhatnak bele, hogyan működnek országaik, de legalább gondoskodnak róluk – például fizetést kapnak a semmire. A gond csak az, hogy ez nem mehet így tovább.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás