Martonyi megerősítette latin-amerikai kapcsolatainkat

Martonyi megerősítette latin-amerikai kapcsolatainkat

Egyhetes dél-amerikai körútja során Martonyi János külügyminiszter megerősítette kétoldalú gazdasági és tudományos együttműködést Argentínával és Brazíliával, valamint a Bolíviában fogva tartott Tóásó Előd ügyében is kollégái közbenjárását kérte.

A Vihar által keltett hullámok

A Gotovina-per kapcsán ezúttal a Vihar-hadműveletet, illetve a horvátországi szerbség sorsának alakulását vettük górcső alá.

Venezuelai választások: gondban Chávez

Hugo Chávez venezuelai elnök nemrég tért vissza országába egy 11 napos kubai orvosi kezelés után, azonban az elnök körül ismét csend van, amely felborzolja a kedélyeket a közelgő választások miatt. (1)

Az utolsó utáni esély a szudáni békére

Az esős évszak beköszöntével a két Szudán közötti utak járhatatlanná válnak. Az elkövetkezendő három hónap emiatt kiváló alkalom arra, hogy a korábbi harcok után ismét tárgyalóasztalhoz üljenek a felek – a megállapodásra égető szükség van.

Szerbia: Előre borítékolható választási eredmények

Számos kétség merült fel a szerbiai választások első fordulója után, az eredmény azonban nem lehet kétséges: a nacionalistákkal senki nem akar összefogni.

Évtizedekig börtönben maradhat Ratko Mladic

A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűncselekményeket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék megkezdte Ratko Mladić perét. Az egykori tábornok most a Srebrenicában történt tömegmészárlásért is felelni fog. (1)

A horvátok hazavárják Gotovinát

Háborús bűnös vagy nemzeti hős? Hágában másodfokon folytatódott Ante Gotovina pere.

Vádaskodik a vádlott

Charles Taylor, a volt libériai hadúrból lett elnök ellentámadásba ment át a közeledő ítélet szorításában. (1)

Partnereink hírei

Közép-Európa

Itt a meglepetés: Tomiszlav Nikolics Szerbia új elnöke

Itt a meglepetés: Tomiszlav Nikolics Szerbia új elnöke

Egy korábbi szélsőségesen nacionalista politikus lett Szerbia új elnöke. A négy éve múltjának hátat fordító Tomislav Nikolić teljesen váratlanul legyőzte Boris Tadićot, feje tetejére állítva ezzel a papírformát.

Tovább a dossziéba »

Nyugat-Európa

Az eurózóna darabokra tépi önmagát

Az eurózóna darabokra tépi önmagát

Nagy-Britannia egyre borúlátóbb az euróövezet jövőjét illetően, a jegybank a brit gazdaságot félti. (2)

Tovább a dossziéba »

Kultúrjárat

Művészek paradicsoma lett a São Paulo-i nyomornegyed

Művészek paradicsoma lett a São Paulo-i nyomornegyed

Spanyol művészek festették élénk színűre Săo Paulo egyik legnagyobb nyomornegyedének utcáit.

Tovább a dossziéba »

 

Kövessen minket!

Buszos utazásához a Kitekintő a busszal.hu-t ajánlja!
különbusz – személyszállítás – buszbérlés

Megosztották

Galériák