2010. szeptember 9, csütörtök, Ádám
Erdős Kata   2009. április 5., vasárnap

Bolygóközi tér: fokozódik a verseny

Az amerikai Nemzeti Űrszimpózium egy, az űrkutatásban jártas vezéralakokat tömörítő, évente megrendezett konferencia, melynek célja a bolygóközi tér jövőjének megvitatása. A "következő űrkorszak program" fellendülést hozhat az iparban, ezáltal egy alternatívát jelenthet a válságból való kilábalásra is. Emellett látszik, hogy egyre többet költenek az országok az űrbeli terjeszkedésre.

A Colorado Springs-beli Broadmoor Hotelben rendezték meg először az összejövetelt, 1984-ben. A sikerre való tekintettel idén március 30. és április 2. között immár 25. alkalommal ülnek össze a jeles képviselők. A tanácskozás széles körű elismertségre tett szert, kihagyhatatlan szereplési lehetőség azok számára, akik érdekeltek a kérdéskörben.

Híres előadók, köztük Air Force munkatársak, NASA adminisztrátorok, űrhajósok, médiaszemélyiségek felszólalásai adják a programot. Minden évben az Űralapítvány számos díjat ad át a kiemelkedő tudományos tevékenységet végző űrkutatóknak, szervezeteknek. A nemzeti elnevezés ellenére a szimpózium igenis nemzetközi, egyre színesebb érdeklődő sereget felvonultatva.

Űrkutatás és a ráfordítások 

Európában az Európai Űrkutatási Hivatal (ESA)  reszortja a bolygóközi tér kutatása. Az ESA egy nemzetközi szervezet, melyet a tagok finanszíroznak GNI arányosan. 17 tagja van, 15 EU tagállam valamint Norvégia és Svájc. A kutatásra szánt éves költségvetése körülbelül ötöde a NASA-énak: míg Európában 3,8 milliárd dollárt fordítanak rá, addig az Egyesült Államokban 18,7 milliárdot. A világ összes programjára szánt összeg 2006-ban elérte a 75 milliárd dollárt és ez a szám azóta is rohamosan növekszik.  

 

Az idei program  "a következő űrkorszak"  elnevezést kapta, mely a múltbéli események fénypontjait felsorakoztatva mutat a jövőbe. A vitafórumon számos előremutató javaslat, iránymutatás került bemutatásra. Elhangzott például annak a szükségessége, hogy a nemzeti kormányok belevegyék a politikájukba az űrkutatást, mintegy lehetőségként definiálva az ipar fejlesztésére. Cél az olyan technológiák kidolgozása, melyek költséghatékonyabbak és nagyobb kapacitással bírnak. A gazdasági válság idején a feltörekvő vállalkozások lehetnek a kutatás innovátorai.

Konkrét jövőbeli tervek is elhangzottak, így például a Falcon 9 nevezetű űrhajózási hordozórakétáról, melyet a SpaceX cég fejleszt. A tervek szerint a rakéta képes lesz a Dragon űrhajót eljuttatni a Nemzetközi Űrállomáshoz. A Dragon lehet az első olyan magánpénzből megépített űrhajó, mely képes lesz Föld körüli pályára állni. Tervezik ennek a teher-és személyszállító változatát is, mely 7 ember szállítására lesz alkalmas.

Természetesen a globális felmelegedés problémaköréről is szó esett, hiszen ez az egyik legnagyobb, az emberiséget sújtó veszedelem, amely megoldásához integrált és széleskörű együttműködés szükséges. Űrbéli eszközök biztosíthatják az adatokat az információellátottságunkhoz, ezáltal olyan területeket is lefedhetnek, melyekről alig van például éghajlatváltozási tendenciára utaló adat.

Az űrkutatásra szánt összeg magasnak tűnhet, és sokan nem tartják érdemesnek erre, azonban nem szabad elfelejteni hogy kutatóközpontok létesítése is munkahelyeket teremt és a kutatás-fejlesztés teszi lehetővé új innovatív technológiák felfedezését, alkalmazását.

Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?
Kövessen minket!
Napi hírlevelünk


Add a Startlaphoz
Szervereinket a Quaestel üzemelteti
Szervereinket a Quaestel üzemelteti
További partnereink
Galériák