Nehéz volt, nehezebb lesz: Nyugat-Európa nagyító alatt

Címkék:
• írország
• ausztria
• berlusconi
• faymann
• görögország
• karamanlisz
• lisszaboni szerződés
• olaszország
• rajoy
• spanyolország
• zapatero

A 2008-as esztendő minden bizonnyal a pénzügyi és gazdasági válság éveként fog megmaradni az emberek emlékezetében, joggal. Az Amerikából induló válság Nyugat-Európát sem kerülte el, hiszen az eurozóna országainak GDP-je átlagban mindössze potom 0,9%-al nőtt 2008 folyamán az Economist adatai szerint. A térség nagy gazdaságai közül egyik sem nőtt 1,5%-nál többel: míg Németország 1,4%-al "száguldott", addig Franciaország csak 0,9%-os, Nagy-Britannia 0,8%-os "növekedést" ért el, a kontinens beteg emberének, Olaszországnak a gazdasága pedig már 2008-ban is zsugorodott, 0,3%-al. A tőzsdék zuhanásával (a német tőzsde indexe 41%-ot, a francia index 42%-ot vesztett az év eleje óta) párhuzamosan nőtt az eurozóna munkanélkülisége, amely év végére elérte a - még mindig tűrhetőnek számító - 7,7%-ot. A munkanélküliség különösen Spanyolországot (12,8%) és Belgiumot (10,5%) érintette érzékenyen, Angliában pedig csak november hónap folyamán 75700-al nőtt a munkanélküli segélyért folyamodók száma. Nyugat-Európa egy dologgal vigasztalhatja magát: 2009 valószínűleg még rosszabb lesz.

Bár a mindent uraló főcím a gazdasági válság volt, más fontos politikai események is történtek Nyugat-Európában 2008 folyamán, elég ha csak a spanyol, olasz és osztrák választásokra vagy az ír nemmel megtorpedózott Lisszaboni Szerződés agóniájára (és újjáélesztésére) gondolunk. Arról pedig, hogy 2008 a tüntetésekről és zavargásokról is emlékezetes maradjon, Görögország diáksága gondoskodott. 

Visszatekintés 2008-ra

Zapatero és Rajoy. Csak az előbbi mosolyog...

Még csak készülődött ugyan, de a gazdasági válság már komolyan rányomta bélyegét a márciusban megtartott spanyol parlamenti választásokat megelőző kampányra. A közel tíz évig tartó építkezési boom lecsengésével már látható volt ugyanis, hogy a győztes komoly gazdasági problémákkal fog szembesülni, mindez azonban nem akadályozta meg a két jelöltet, - a szociáldemokrata PSOE kormányzó miniszterelnökét, Rodriguez Zapaterót, és kihívóját, a konzervatív Mariano Rajoyt - abban, hogy éles hangnemű kampányt folytatva vetélkedjenek a miniszterelnöki posztért. A március 9-én megtartott választáson végül újfent Zapatero és a PSOE győzött, a szavazatok 43,8%-ának a megszerzésével. Rajoy Partido Popular pártja 40%-ot kapott, ami nem bizonyult elégségesnek a kormányváltáshoz, a spanyol választópolgárok tehát a folytonosság mellett tették le a garasukat.

Mellettem az utódom: Prodi és Berlusconi

Nem így az olaszok! Miután Romano Prodi miniszterelnök januárban - mindössze két év kormányzás után - elvesztett a szenátusban egy bizalmi szavazást, Giorgio Napolitano államelnök parlamenti szavazásokat írt ki áprilisra, melyen a Silvio Berlusconi vezette jobbközép Szabadság Népe választási koalíció magabiztos győzelmet aratott, növelve mandátumainak számát a szenátusban és a képviselőházban is. Berlusconi fő ellenlábasa, a 2007 őszén alakult balközép Demokrata Párt vezetője, Walter Veltroni egykori római polgármester - bár vereséget szenvedett -, a szavazatok 37 %-ának a megszerzésével mégis elégedettnek muatkozott, hiszen így az ellenzékből figyelheti, ahogy Berlusconiék nekifutnak (vagy nem) az elkerülhetetlen gazdasági és szociális reformoknak. Hogy ezekre szükség van, az nem lehet kérdés, hiszen Olaszország már jóval a gazdasági válság kitörése előtt recesszióban volt. Ismerve az olasz kormányok instabilitását (Berlusconié immár a 62. konfiguráció 1945 óta), Veltroni hamarabb előtérbe kerülhet, mint gondolnánk.  

Brian Cowen: fájhat a feje

Ha Berlusconi megválasztása után egyből gondokkal küszködött, mit mondjon akkor Brian Cowen ír taoiseach (miniszterelnök), aki elődje, Bertie Ahern lemondása miatt került májusban a zöld sziget élére? Szegény Cowen alig egy hónapja volt kormányon, amikor júniusban referendumot tartottak Írországban a Lisszaboni Szerződés néven ismert Európai Uniós alkotmánytervezetről. Az eredmény ismert: az ír szavazók 53,4%-a visszautasította a szerződés ratifikációját és így veszélybe került a régóta megálmodott alkotmány életbe lépése. Bár minden parlamenti párt az igennel való szavazásra buzdított, sok szavazó attól tartott - alaptalanul -, hogy az Unió struktúrájának egyszerűsítését célzó szerződés elfogadásával veszélybe kerül Írország abortusz- és adópolitikája. A decemberi EU-csúcson végül az a megoldás született, hogy az írek 2009-ben újra szavaznak a szerződésről, amelyet a többi 26 tagország már ratifikált vagy nemsokára ratifikálni fog. A kérdés csak az, hogy mi történik, ha az írek másodszor is elutasítják a szerződést - harmadik kört is tartanak? Ebbe sok brüsszeli politikus legszívesebben talán bele sem gondolna...

Azt sem gondolták volna sokan, hogy amikor június végén Ausztriában felbomlott az Alfred Gusenbauer által vezetett konzervatív-szociáldemokrata nagykoalíció, három hónap múlva pontosan ez a két állandóan veszekedő párt fog újra koalícióra lépni egymással - pedig éppen ez történt. Bár a szeptember végére kiírt parlamenti választásokon történelmi mélypontra süllyedt a konzervatív ÖVP és a szocdem SPÖ támogatottsága, mégis ez a két párt tudott újabb kormányzóképes koalíciót alakítani, kizárva a hatalomból a kiválóan szereplő populista FPÖ-t és BZÖ-t. (Ez utóbbi párt hírhedt vezetője, Jörg Haider, a szavazás után nem sokkal halálos balesetet szenvedett gépkocsijával.) Az állandó civakodást mellőzni igérő nagykoalíció élén Werner Faymann szociáldemokrata politikus áll december eleji kinevezése óta, ám nem lenne meglepő, ha a lendület hamar elfogyna, tekintettel az Ausztriára is kiható gazdasági válságra, melynek köszönhetően szomszédunk gazdasága is a recesszió útjára lépett.

Egy Görögországban (is) népszerűtlen foglalkozás...

Decemberben a klímacélokat kitűző és a Lisszaboni Szerződést "megmentő" EU-csúcs mellett Görögország került a középpontba, ahol az ország számos pontján - Athén, Thesszaloniki, Kavala, Korfu, Kréta - zavargások kezdődtek azután, hogy a görög rendőrség lelőtt egy 15 éves anarchista tüntetőt, Andreasz Grigoropouloszt. Az olykor rongálásokkal és erőszakos megmozdulásokkal kísért diáktüntetések karácsony előtt sem csitultak el, válságos helyzetbe hozva ezzel Kosztasz Karamanlisz miniszterelnök korrupciós ügyekbe bonyolódó népszerűtlen jobboldali kormányát.