Maszada ostroma és az izraeli hazaszeretet

Címkék:
• izrael
• lemil
• történelem

Magát a sztorit az ókor egyik nagy kópéja, a latin Rómában élő és görög nyelven alkotó zsidó történetíró, Josephus Flavius munkáiból ismerjük. Sokáig úgy vélték, hogy fantáziája erősebb volt dokumentáltságánál, de az utóbbi évtizedek ásatásai és más jellegű kutatásai egyre több ponton erősítették meg az eredetileg az időszámításunk szerint 66-ban kitört zsidó felkelés egyik vezéralakjaként tevékenykedő, utóbb az elnyomó rómaiak zsoldjába szegődött jellembajnok historiográfiai verzióit.

Kattintson és nézegessen képeket is!

A maszadai ormokon egy Jonatán nevű zsidó főpap már időszámításunk előtt száz évvel építtetett egy erődöt, a hegy lábánál húzódó kereskedelmi és hadi utak feletti ellenőrzést biztosítandó. A helyszín ideálisnak is nevezhető, ha eltekintünk attól a mellékesnek egyáltalán nem mondható körülménytől, hogy saját vízforrással nem rendelkezett, s a szénalapú élethez mindmáig nélkülözhetetlen folyadékot már akkor is kizárólag a vidékre jellemző soványka csapadékból, illetve bőrtömlőkben felcígölt importból tudták biztosítani.

Időszámításunk, azaz – hogy a kereszténydemokratáknak is adjunk egy kis elégtételt – Krisztus előtt 40 körül felbukkant egy Heródes nevű játékos, aki utóbb (többek között) a meglehetősen nagy sajtóvisszhangot kapott betlehemi gyermekgyilkosságokkal írta be magát a keresztények fekete könyvébe. No, ez a Heródes (aki sémi származása ellenére szintén kötelességének érezte, hogy holmi lokális hatalom és befolyás megszerzésének ellentételezéseként aláírjon a rómaiaknak) formálisan rácuppant Maszadára: elhatározta, hogy a lassan lepukkanó, Jonatán-féle régi erődből valódi, minden igényt kielégítő királyi rezidenciát ritttyent.

Mivel Heródes nem volt az a felhőtologató típus, a gondolatot rögvest tett is követte. Annak idején nem sokat kellett gatyázni a munkavállalói jogokkal, fátyolos tekintetű ombudsmanból is viszonylag kevés bukkant fel a Judeai-sivatag peremén, ezért valami elképesztő tempót diktálva, három hullámban egy igazi, hamisítatlan királyi palotát építtetett magának a rendelkezésre álló honfitársai fizikai erejének (valamint az őt támogató rómaiak technikai tudásának) segítségével. Posztunk nem a léha élvezetekről szól, de azt azért elmondom, hogy a 350 méter magasságú, meredek sziklafalak által határolt platóra Heródes barátunk még úszómedencét is felhúzatott, ahová a belevaló, mintegy 450-500 köbméter víz jelentős hányadát mérsékelten lelkes teherhordók hurcolták fel, s csak egy részét biztosította az eső. (További, a Maszadához kapcsolódó turisztikai érdekességekről egy másik blogban bővebben lehet olvasni.)

Maszadai kilátás (fotó: Tiboru)

Heródes halála után (-4) a rómaiak egy helyőrséget állomásoztatnak Maszadán, akiknek túl sok dolguk nem akadt, ha nem számítjuk a sóbizniszben és futó lázadásokban érdekelt, kétes egzisztenciájú zsidókat, na meg az Egyiptomból és a szomszédos területekről néha arra tévedő tevetolvajokat. A holt-tengeri wellness-turizmus még gyerekcipőben járt, ezért szentpétervári és brooklyni nyugdíjasok nem zavarták a dolgos hétköznapokat. Ettől függetlenül az ottani élet nem lehetett valami változatos; elég, ha ezeket a fotókat megnézzük, hiszen kétezer évvel ezelőtt sem lehetett a környéken sokkal bujább a növényzet.

A folytatáshoz lapozzon!