Az orosz-grúz háború tanulságai II.
2008. szeptember 4., csütörtök
Az orosz-grúz háború mind időben, mind térben erősen korlátozott volt, ami a bevetett erők nagyságára is igaz. Ennek ellenére már most is látszik, hogy történelmi jelentősége igen komoly lesz. A négynapos mini-háború következményei és tanulságai közül a katonai-biztonságpolitikai szempontok után ezúttal a nemzetközi politikára gyakorolt hatásait vesszük sorba.
2. Következmények és tanulságok a nemzetközi politikában
Szűk egy hónappal ezelőtt új pályára álltak az orosz-euro/atlanti
kapcsolatok. Az orosz csapatok grúziai beavatkozásával
véget ért a viszonylagos nyugalom kora,
amely az elmúlt másfél évtizedben jellemezte Moszkva és a Nyugat egymáshoz való
viszonyát. A Szovjetunió szétesésének zavaros évei után egészen a múlt hónapig
mind a két fél arra törekedett, hogy a két érdekszféra szükségszerű súrlódásai
ne menjenek túl azon a határon, amit a másik még komolyabb presztízsveszteség nélkül
el tud viselni. Néhány esetben, mint például a NATO koszovói beavatkozásakor
1999-ben vagy a grúz és az ukrán „békés forradalmak” látványos európai és
amerikai támogatásának, illetve az oroszországi demokrácia hiányosságainak egy-egy
keményebb bírálata idején ugyan a feszültség már-már átlépte ezt a ki nem
mondva is kötelezőnek tartott határvonalat, ám Koszovó függetlenségének idei
elismeréséig ezek a verbális összecsapások nem érték el a kritikus szintet.
Az egykori szerb tartomány nyugati jóváhagyással történt függetlenné válása után Moszkva lépései kiszámíthatatlanok lettek a külső megfigyelők számára. A változásra jellemző, hogy bár Dél-Oszétia és Abházia státusának megváltozását a legtöbb elemző megjósolta, arra azonban szint senki sem számított komolyan, hogy ilyen hamar - és ilyen leplezetlenül - lépni fog az orosz vezetés. Még a háború után is, még akkor is, amikor a Duma a két szakadár terület önállóságának elismerését javasolta, a legtöbben arra számítottunk, hogy Putyin és Medvegyev ezúttal is csupán ijesztgeti Grúziát, és az utolsó pillanatban végül visszakoznak a status quo felborításától. A hidegháború lélektani öröksége miatt túl sokan és túl sokszor kiáltottak már farkast Oroszországgal kapcsolatban, így végül már maguknak sem hittek, mire Moszkva valóban rászánta magát arra, hogy belekezdjen érdekszférája visszaállításába.
Az államok területi egységének sérthetetlenségére épülő, 1945 óta uralkodó nemzetközi jogi rendszer ezzel gyakorlatilag összeomlott. Hiába hangoztatta a Nyugat, élén az Egyesült Államokkal, hogy Koszovóból nem lesz precedens, tudomásul kell vennie, hogy, bár Moszkva húzta meg a ravaszt, a status quo ante sírját ők maguk ásták meg a „kemény hatalomra”, a puszta erőre támaszkodó egyoldalú cselekvési gyakorlatukkal. Az unilaterális fellépés visszaütött végül, Putyin miniszterelnök most pontosan ugyanazokkal a szavakkal indokolta Grúzia megtámadását, mint amikkel az Észak-atlanti Szövetség magyarázta a belgrádi Duna-hidak lebombázását.
Az első nyílt kihívást tehát a saját eszközeivel intézték az egypólusú világrend ellen, ám az is látható, hogy sem a klasszikus hidegháború újjászületésére, sem a globális hatalmi viszonyok gyors átrendeződésére nem kell számítanunk. Az előbbi kialakulását Oroszország és az Európai Unió szoros gazdasági egymásra utaltsága akadályozza, az utóbbihoz pedig hiányoznak még Moszkva számára a szövetségesek, hiszen az orosz-kínai tengely jövője még igencsak kérdéses.
Közvetlenül fenyegető veszélyről még nem beszélhetünk tehát, de az kétségtelen, hogy ha az EU a továbbiakban sem tud többet felmutatni Oroszországgal szemben, mint egy enyhe dorgálást, akkor az, energiafüggőségünket kihasználva, hosszú távon is az erő pozíciójából diktálhat a Közösségnek. Ezzel pedig nem csak a baltiaknak, a lengyeleknek vagy a Litvinyenko-ügy miatt még mindig éber briteknek kell számolniuk, hanem Olaszországnak, Szlovákiának és a többi, Moszkvával szemben megengedő tagállamnak is.
- Címkék:
- grúzia
- háború
- oroszország
Ha valakit el akarnak szigetelni ki a karnak kerülni stb. az úgyan olyan háború amit hadüzenet nélkül vívnak. A mikor a politikusok ezt hangoztatják talán nincsenek is vele tisztában. Igen nincs kivétel koszovó esetében sem! Elő kellene venni az azhívumból az akkor elhangzottakat! !!!! és utána gondolkodni mi lett elrontva. A békefentartés rendszere rossz az már biztos hiszen konzerválja az álapotokat és csak növeli az áldozatokat. Példa szomáliát akkor hagyták ott a békefentertók amikor kitörni készül a báború, vagy ott a krainai szerb horvát eset! A békefentartók nézték az átvonuló csapatokat. A kérdés akkor is nézték volna ha ellenkező irányból jöttek volna?
Az első és a második rész közt mintha megvilágosodott volna az író.
Véleményem szerint az 1945-ben lefektetett államok területének sérthetetlenségi elve már hamarább összeomlott. Nevezetesen Csehszlovákia ketté szakadásával Csehországra és Szlovákiára, ez után következett Jugoszlávia szétesése Szlovéniára, Horvátországra, Bosznia-Hercegovinára, Montenegróra, Macedóniára illetve Szerbiára. Koszovó már csak hab a tortán, de ez egy külön eset.
Oroszországnak lehet nem is szükségesek a legmodernebb fegyverek - habár törekszik erre - mert a gázcsapok segítségével kezes bárányá tudja szelidíteni az EU-t.
de valaki azt mondja már meg nekem, hogy az EU a tucatnyi milliárdos befektetőjével Moszkvában miért nem tudja kezes báránnyá szelidíteni a fiúkat a Kremlben? ez kölcsönös - lehetne.
Azért,mert ha nem az európaiak,akkor majd fektet be más Oroszországban,de nekünk nincs választásunk,hogy honnan jöjjön az olaj.... :P
Az oroszok lépéselönybe vannak, mert ők szolgáltatják a minden gazdasági tevékenységhez szükséges energiát. Míg a nyugatiak szállítják számukra a technologiát és a fejlett ipari felszereléseket így szerezvén vissza az energia árának egy részét.
de mi szolgáltatjuk a technikát még ahhoz is, hogy a felszínre hozzák! és mi miért nem fejlesztünk ki 3-4 alternatív forrást 5 éven belül (egy új öt éves terv...;) hogy utána integethessünk moszkvának európa vidámabb feléről?
