Chávez és az Egyesült Államok

Az Egyesült Államok mindig is félt attól, hogy Latin-Amerikában a nacionalista, baloldali vagy szociáldemokrata pártok kerülnek túlsúlyba. Így megelégedettséggel töltötte el az a tény, hogy az 1970-80-as években a déli félteke országainak többségében a konzervatív fegyveres erők vezetői kerültek hatalomra, hiszen ezek a kormányok támogatták az Egyesült Államok hagyományos gazdasági és biztonságai érdekeit.

Azonban az 1990-es évekre megerősödő neoliberalizmusnak már nem volt szüksége katonai diktatúrákra, így az USA már támogathatta a „valódi” demokráciák kiépülését, hiszen hagyományosan az amerikai külpolitikai középpontjában a térség regionális és politikai stabilitásának fenntartása áll. Venezuelában azonban az 1989-es tüntetések fegyveres leverése („Caracazo”) óta ellenszenvvel fogadnak mindent, ami a neoliberalizmushoz kapcsolódik.

Az USA negatív regionális szereplőként tekint Venezuelára, mely aláássa a demokráciát és az emberi jogok érvényesülését. Chávez pedig ellenséges hangot üt meg beszédeiben, főként George W. Bush amerikai elnökkel szemben, és különösen a 2002. áprilisi venezuelai államcsíny-kísérlet óta, melyben Chávez  (és egy akkori CIA-jelentés) állítása szerint Washingtonnak közvetett szerepe volt.

Washington ugyanis nem az alsóbb szinten jelentkező demokratikus törekvéseket, hanem a venezuelai ellenzéket támogatta az évek során a „dollárdiplomácián” keresztül; hiszen Chávez antiimperialista és Bush-ellenes retorikája alapján a Fehér Ház arra következtetett, hogy a venezuelai demokrácia veszélyben van, ezért pénzügyileg támogatni kell a demokratikus megmozdulásokat. Bush hitelessége ekkor azonban bizonyos mértékben csorbult, hiszen az amerikai kormányzat csak olyan csoportosulásokat támogat(ott), melyek nyíltan Chávez-ellenesek.

A 2002 decemberében indult „gazdasági puccsban” azonban már nem tudott a korábbiakhoz hasonló szerepet vállalni, hiszen a súlyosbodó közel-keleti kérdés lekötötte a figyelmét. A latin-amerikai szegénység és egyenlőtlenség mellett ez az „elfordulás” is szerepet játszott a baloldali pártok előtérbe kerülésében. Az elmúlt évek során az USA a kubai megoldás mintáját sem tudta alkalmazni Venezuela esetében: Chávez olyan nemzetközi szövetségesekre tett szert (pl. Kína, Oroszország), hogy az elszigetelésre itt már nincs lehetőség.