Vörös Hadsereg Frakció – kísért a múlt

Meg lehet-e bocsátani többszörös gyilkosságokat? Kell-e adni új esélyt az egykori terroristáknak? Ezek a kérdések foglalkoztatják a német társadalmat a Vörös Hadsereg Frakció kapcsán.

Három évtizeddel és néhány nappal ezelőtt zajlott az NSZK-ban a „német ősz”-nek nevezett RAF-akció. A Vörös Hadsereg Frakció (RAF-Rote Armee Fraktion) 1998-ban feloszlatta magát, Németországban mégis rendszeresen témává válik a szélsőbaloldali fiatalok, majd terroristák mozgalma. A náci múltjukkal való szembenézéshez hasonlóan a német közvélemény gyakran értelmezi, újragondolja és értékeli a ’70-es, ’80-as évek eseményeit is. Ugyanis ma is beszédtéma a mozgalom: nemcsak az egykori tagok napi sajtóban tett nyilatkozatai miatt, hanem azért is, mert már filmeket is készítenek az eseményekről.

Mi is történt tehát 1977 őszén? Az utókor a RAF-terrorizmus csúcspontjának nevezi Hanns Martin Schleyernek, a Német Munkaadók Szövetsége elnökének szeptember 5-i elrablását és az ezt követő eseményeket. Az emberrablás során a terroristák megölték Schleyer sofőrjét és három testőrét. Túszukkal a kezükben követelték a RAF-alapítók, az ún. elsőgenerációsok szabadon bocsátását: Andreas Baader, Gudrun Ensslin és Jan-Carl Raspe 1972 óta volt letartóztatva és 1977. április 28-án többszörös gyilkosság vádjával életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték őket.

A kényes helyzetben Helmut Schmidt kancellár nagy válságstábot alakított a parlament összes frakciójának tagjaiból, és egy kis válságstábot szakértőkből. Gyakorlatilag az incidens végéig ezek a válságstábok vették át a kormány szerepét, emellett hírzárlatot is elrendeltek. Mivel a kormány nem teljesítette a terroristák követelését, október 13-án a RAF-fal kapcsolatban álló palesztin terroristacsoport eltérítette a Lufthansa egyik gépét. Mogadisuban, Szomália fővárosában landolt a gép, fedélzetén 87 tússzal, de a GSG 9 terrorista-elhárító osztag sikeresen kiszabadította őket október 18-án, bár a pilótát lelőtték a terroristák. Néhány órával később a börtönben öngyilkosságot követtek el az alapítók: Baader és Raspe főbe lőtte, míg Ensslin felakasztotta magát. A fegyvereket ügyvédjük, Arndt Müller csempészte be a stuttgarti börtönbe. A történet a következő nap tragikus véget ért: mivel a terroristáknak már nem volt szükségük Schleyerre, 43 napos fogvatartás után lelőtték, egy autó csomagtartójában találtak rá a rendőrök.

A RAF az 1968-as diákmozgalmakban gyökerezik, elveikre éppen ezért döntő hatással volt a kommunizmus, a kapitalizmussal való szembenállás, valamint az USA-ellenesség a vietnami háború és a feketék diszkriminációja miatt. Meg akarták változtatni a világot, és ők néztek először szembe a német múlttal: Gudrun Ensslin Auschwitz generációjának nevezte nemzedéküket. Elméleteik marxista, anarchista gyökerekből tevődtek össze, de dél-amerikai példa alapján városi gerilláknak nyilvánították magukat. Az osztályok nélküli társadalom, a női emancipáció mellett az állammal szembeni erőszakos fellépés – hiszen potenciálisan az állam is erőszakos, bizonyítja a velük szemben alkalmazott retorzió – jellemezte ideológiájukat. Először a kapitalizmus szimbólumait, áruházakat gyújtottak föl, majd 1970-ben Jordániában katonai kiképzést kaptak. Ezután rendszeresen bankokat raboltak és autókat loptak, hogy fenntarthassák alvilági életstílusukat. Nem sokkal később már halálos áldozatokkal is jártak tetteik, majd következtek a merényletek. A csoport legalább 34 ember megöléséért felel, de egyes számítások még több halottat tartanak számon.

Az idén különösen sok szó esett a német médiában a RAF tevékenységéről, egyrészt a véres „német ősz” évfordulója, másrészt több egykori tag szabadon engedése kapcsán. A csoport tagjait három generációra szokták osztani, és a második generáció követte el Schleyer meggyilkolását. Közülük két emblematikus figura, Brigitte Mohnhaupt és Christian Klar került idén középpontba, mert előbbi kiszabadult a börtönből, míg utóbbi csak szeretett volna. Mindkettejüket 1985-ben ítélték el többszörös gyilkosságért; Mohnhaupt ötszörös életfogytiglanit plusz tizenöt éves börtönbüntetést kapott, míg Klar hatszoros életfogytiglanit plusz tizenöt évet. Ez azt jelentette, hogy a német törvények értelmében Mohnhaupt legkevesebb 24, Klar 26 év múlva, tehát 2007-ben és 2009-ben szabadulhat. A bíróság döntése értelmében Mohnhaupt 2007. március 15-én ötéves próbaidővel szabadlábra került. Klar kegyelmet kért Horst Köhler német elnöktől, de nem kapta meg.

Széleskörű társadalmi vita alakult ki arról, hogy megérdemelnek-e egy új esélyt az egykori terroristák, több mint húsz év börtönben töltött idő elegendő volt-e ahhoz, hogy „megjavuljanak”. Érvek pro és kontra napvilágra kerültek, de eddig nem született társadalmi konszenzus. A megbocsátás-pártiak helyzetét nehezíti, hogy Rolf Clemens Wagner – szintén második generációs RAF-tag, aki 1985-2003 között ült börtönben többek között a Schleyer-akcióban betöltött szerepe miatt – néhány hete azt nyilatkozta, az akciót ma sem bánta meg. „Néhány megvalósult elképzelésünk mai szemmel nézve is helyes, többek között a döntés, hogy raboljuk el Hanns Martin Schleyert.” Wagner szerint Schleyer SS-múltja és akkor betöltött pozíciója miatt alkalmas volt a RAF-politika közvetítésére. Azt is hozzátette, hogy tervük szerint sértetlenül szabadon engedték volna, ha sikerül megegyezniük a kormánnyal.

Minden bizonnyal folytatódik majd a polémia, különösen 2009-ben, Christian Klar szabadon engedése esetén várható a helyzet élesedése. Klar ugyanis 2007. januárjában a Rosa Luxemburg konferencia kapcsán éles kapitalizmuskritikát fogalmazott meg, amely sokat nyomott a latban kérelmének elutasításakor. Szintén januárban nyilatkozott a Spiegelnek, és kijelentette, elismeri bűnét, megérti az áldozatok érzéseit, és sajnálja, hogy fájdalmat okozott. Klarral kapcsolatban már csak az a kérdés, még mindig veszélyt jelent-e a társadalomra, vagy szélsőséges véleménye miatt tartják börtönben.

Karácsony Szandra

Felkapott hírek

Friss hírek