Erősödő ENSZ-jelenlét Irakban

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa augusztus 7.-i ülésén egyhangúan döntött a világszervezet iraki mandátumának kiszélesítéséről.

Amint azt Lynn Pascoe
politikai főtitkár-helyettes elmondta, „közös
álláspontunk, hogy az ENSZ-nek alkalmazkodnia kell az
új körülményekhez. Az iraki segítségnyújtási
misszió (UNAMI) feladatait meghatározó
BT-határozat fölött eljárt az idő, a
változtatásokkal munkánk hatékonysága
növekszik majd.”

A Biztonsági
Tanács mind a 15 tagja egyetértett abban, hogy az ENSZ
fegyveres jelenléte továbbra sem kívánatos,
a hangsúlyosabb szerepvállalást inkább
újáépítési, fejlesztési,
valamint adminisztratív területeken kell megvalósítani.
Az UNAMI eddigi tevékenységi köréből
kikerül a helyi és országos választási
előkészületek lebonyolítása, valamint az
iraki nemzetgyűlés mellett betöltött
alkotmányossági ellenőrző funkció. Új
feladatként jelentkezik az iraki kormánnyal való
fegyverkezési és leszerelési együttműködés,
az adminisztratív segítségnyújtás
a kereskedelmi és gazdasági jogszabályok
nemzetközi harmonizációját illetően,
valamint átfogó koordináció a környező
országokban élő iraki menekültek ügyében.
Ezen a területen az UNHCR és a központi iraki
vezetés közötti híd szerepét töltheti
be a misszió, míg más kérdésekben,
így a fejlesztési és újjáépítési
programok esetében közvetlen végrehajtóként
jelenik majd meg. A BT új határozata értelmében
egyébként a kormányzat számára a
napokban hozzáférhetővé válnak az Iraki
Fejlesztési Alap számára biztosított
források utolsó részletei is.

A közel-keleti
országban tartózkodó köztisztviselői
személyi állományban a fentiek ellenére
csak kismértékű növekedés várható,
köszönhetően annak a négy évvel ezelőtti
bagdadi merényletnek, amelyben Sergio deMello főmegbízott,
s további 21 ENSZ-tisztviselő veszítette életét.
Az iraki civil ENSZ-állomány létszámát
akkor 65 főben maximálták, ez a mostani döntés
hatására mintegy 100 főre növekszik majd. „Nem
a létszám a fontos – fűzte hozzá Pascoe
főtitkár-helyettes –, hanem az, vajon meg tudjuk-e
határozni a megfelelő prioritásokat. Amennyiben jól
választjuk meg az együttműködés fő
irányait, munkánk a térség jövőjét
tekintve jóval hatékonyabbá válhat.”

Görömbölyi Dávid

Felkapott hírek

Friss hírek