Olasz példa a lakossági szelektív gyűjtésben

greenfo / www.ansa.it
2007. július 24., kedd

Nem lesz szükség speciális technológiára és eszközökre, hogy hat olasz nagyvárost megtisztítsanak a szeméttől. A régi utcaseprők kora lejárt, az olasz honatyák és a közgyűlések most azon szorgoskodnak, hogy eleve kevesebb szemét képződjön, a megtermelt hulladékokat pedig a lakók már otthonukban szelektálják.

Forras:
A szemétkérdést gyakran csak a hulladék keletkezése után tekintik fontosnak.

Torinóban, akárcsak Velencében, Bolognában, de Firenzén át Rómában és Bariban is az a legújabb kihívás, hogy megnöveljék a szelektíven gyűjtött hulladékok arányát, erősítsék a rendszert azzal, hogy a lakók már a háztartásokban elkülönítve gyűjtik a különböző hulladéktípusokat. Az új begyűjtési mód rövid múltra tekint vissza, és egyelőre főleg a szűkebb városközpontokban vezették be. Úgy tűnik azonban, lassan meghódítja az olyan nagy metropoliszokat is, mint Róma.

Búcsút vehetünk az öreg, útszéli gyűjtőedényzetektől, ma már bőséges választékban rendelhetők a háztartási tárolók, a ház bejáratánál vagy a lépcsőfordulóban elhelyezett zsákok. Dario Esposito, a Kapitóleum környezeti ügyekért felelős főtanácsosa szerint az otthoni szelektív gyűjtési rendszerbe pár év alatt akár egymillió római városlakót bevonhatnának, a bizottság és az egyesületek már kijelölték a főváros azon lakótelepeit, ahol az új rendszert kísérleti jelleggel bevezetnék. Az itáliai főváros és minden más település célja, hogy elérjék a 2007-re vonatkozó törvényben előírt 40 százalékos szelektív gyűjtési arányt. A jelenleg vizsgált új szemétszállítási szolgáltatással máris javultak az eredmények.

A zöld újítás kevésbé tetszik a Federambientale környezetvédelmi szövetségnek. Az érdekérvényesítő szervezet egyesíti azokat a vállalkozásokat, melyek környezethigiéniai szektorban működnek. „Nem varázslat, nem egy túlmisztifikált dolog, hogy megoldódik a hulladékkérdés – állapította meg Daniele Fortini, a szervezet elnöke. Tagszervezeteink a mi ügynökségünkkel karöltve dolgoznak a rendszer kialakításán, de szükség van még egyrészt a technológiára, másrészt az apparátus és az újrahasznosítás piacának kiépítésére, hogy ne maradjunk alul.“

Helyzetkép a hat nagyváros hulladékos helyzetéről

Róma: a fővárosban van olyan hely, ahol a kommunális hulladék 70 százalékát szelektíven gyűjtik, a kimagasló eredményt a háztartásokénti válogatással érték el. A főváros rekord erőfeszítéseket tett a szemétügy megoldásáért, tavaly még csupán 21 százalék volt ez az arány.

Torino: azon a területen, ahol aktívan folyik a háztartási különgyűjtés, ott meghaladja az 55 százalékot a szétválogatott hulladék aránya. Az ipari háromszög városa tavaly a 35,5 százalékával a metropoliszok között a legpéldamutatóbb volt.

Firenze: 2006-ban 33,46 százalékos volt a szelektív gyűjtés aránya. Azokon a helyeken, ahol újabb speciális kukákat már nem lehet kihelyezni, az otthoni különválogatást támogatják. Mindeközben 33 gyűjtőszigetet terveznek a sztrádák mellé, ezzel az utak mentén elhelyezett kukákat ki tudják váltani, így 1500 parkolóhelyet nyernek.

Velence: Az év végére az egész település és a történelmi központ hat városrésze, valamint a Giudecca szigete, majd 2008-ban Murano és Burano szigete is csatlakozik a rendszerhez. A művészetek városának a történelmi magjában a különválogatott szemét aránya tavaly épphogy elérte a 9,5 százalékot, ellentétben a szárazföldi 35 százalékkal. A lagúnás településen tavaly összességében 25 százalékos volt a szelektív gyűjtés aránya.

Bologna: Az elmúlt évben 29,5 százalékos volt ez az arány. A közgyűlés kiterjesztené a házról házra járó szelektív begyűjtési rendszert, de mindenek felett egy olyan helyi ügynökség újraszervezésében gondolkodik, amely finanszírozását a legutóbbi kommunális és szemétgyűjtésre szedett adó emeléséből fedeznék. Ezzel a koordináló szervezettel még idén elérnék a 35 százalékos kvótát.

Bari: Az olasz csizma sarkantyúja 2006-ban elérte a 18 százalékot, a tervek szerint 2009-ben már az egész várost lefedi a háztartási különválogatásos gyakorlat.

Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön rendelkezik eduID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?

Kövessen minket!

Galériák