Kitekintő gyakornoki program 2013

Kitekintő
2013. május 20., hétfő

A kitekinto.hu külpolitikai hírportál gyakornoki programot hirdet minden érdeklődő számára, aki a külpolitika és a külvilági események iránt nyitottságot érez!

A program célja, hogy lehetőséget adjunk a hallgatóknak és frissen végzett diplomásoknak arra, hogy kipróbálják magukat az online külpolitikai újságírás világában, naprakész tudást szerezzenek az általuk választott területről és megismerkedjenek egy internetes újság szerkesztőségi munkájával.

A gyakorlat során, amely 6 hónapon keresztül tart, a jelentkezők a Kitekintő illetékes rovatvezetőjének irányításával kapcsolódnak be a szerkesztőség munkájába. Heti rendszerességgel a mentorral egyeztetett témakörben készítenek különböző anyagokat. A program térítésmentes, azonban törekvéseink szerint a megfelelő színvonalú írásokat publikáljuk. A félév végén elismerő oklevelet állítunk ki a program sikeres résztvevőinek.

Részvételi feltételek:

  • Megkezdett 4. szemeszter
  • 20–35 év közötti életkor
  • Legalább egy idegen nyelv magas szintű ismerete, különös tekintettel a szövegértésre
  • Számítógép-kezelési alapismeretek
  • Külpolitikai témákban benyújtott évfolyamdolgozat, publikáció vagy más szakmai, illetve tudományos tevékenység előnyt jelent. 

Választható területek:

  • Afrika (feltétel: angol, előny: francia nyelvismeret)
  • Észak-Amerika (feltétel: angol nyelvismeret)
  • Ibér világ: Latin-Amerika, Portugália, Spanyolország (feltétel: angol és spanyol vagy portugál nyelvismeret)
  • Kárpát-medence
  • Kelet-Ázsia 
  • Közel-Kelet: Észak-Afrika (előny: arab nyelvismeret), Izrael/Palesztina (előny: héber nyelvtudás)
  • Közép-Európa:  cseh, szlovák ill. balkán térség
  • Nyugat-Európa: olaszosok kifejezetten előnyben
  • Posztszovjet térség (előny: orosz nyelvismeret)

A jelentkezők angol nyelvű életrajzukat, magyar nyelvű motivációs levelüket és egy, a választott rovathoz kapcsolódó releváns és aktuális (azaz az elmúlt egy hónap eseményei között szereplő) témakörben, idegennyelvű (közülük minimum egy angol nyelvű) források alapján készített, maximum 5000 karakter hosszúságú, képek nélküli próbacikket (a választott terület és a források pontos feltüntetésével) küldjenek a gyakornokiprogram@kitekinto.hu email címre, oly módon, hogy az összes dokumentum egy darab csatolt PDF fájlba kerüljön! Az első kör után az adott területre jelentkezők számának függvényében előfordulhat, hogy az illetékes rovatvezető koordinálásával további feladatot is kap a pályázó.

A gyarornoki programra a jelentkezni május 20-tól folyamatosan lehet egészen június 30-ig, vagy a létszámkorlát eléréséig. A jelentkezéstől számítva pár napon/héten belül a felvételt nyert gyakornok meg is kezdheti a programot.

Az eddigi vélemények
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, ugyanakkor a szerkesztőség fenntartja a jogot a nyíltan sértő, gyűlölködő, trágár ill. reklám tartalmú hozzászólások moderálására!
brit columbia|22 napja |Permalink|Komment elrejtése

Nah, a német nyelvismeret sehová sem kell?

Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön rendelkezik eduID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?

Kövessen minket!

Galériák