Nem mindig hatékony a kis EU-tagállamok együttműködése
Gazdasági válságkezelés, nemzeti érdekérvényesítés, érdekszövetségek az EU-n belül - erről vitáztak szakértők a Magyar Külügyi Intézetben.
-
Olaszország hazarendelte újfasiszta diplomatáját
Az olasz külügyminisztérium azonnali hatállyal hazarendelte Mario Vattani oszakai konzult, akire fegyelmi vizsgálat vár szélsőjobboldali nézetei miatt. Ő maga a sajtónak nyilatkozva azt állította, hogy üldözik.
-
Tovább bonyolódik a brit lehallgatási botrány
A Leverson-bizottság pénteken kihallgatta Rebekah Brooks-t.
-
Nagy szükség lenne az európai összefogásra
A svéd uniós ügyekért felelős miniszter a többi közt a magyarországi szélsőjobboldal erősödéséről is beszélt az Európa-nap keretén belül tartott egyetemi előadáson. Stockholmi tudósításunk. (14)
-
Nehéz időket él a brit kormánykoalíció
II.Erzsébet hagyományos éves beszéde tovább élezte az ellentéteket a politikai pártok között.
-
Széllel szemben
A görögök politikai hazárdjátéka tovább folytatódik: ismét meghiúsult egy kormányalakításra tett kísérlet, az EU pedig visszatarja a hitelrészlet egy részét. Elemzők szerint Görögország már a nyáron elhagyhatja az eurózónát.
-
Rosszul jártak a bankárok
Másfél évtizede nem mért mélypontra, a pénzügyi válság előtti csúcsérték ötödére zuhan az idén a londoni City befektetési bankárainak prémiuma - jósolta csütörtöki előrejelzésében az egyik vezető londoni gazdaságelemző intézet.
-
Már a jövő héten találkozik Merkel és Hollande
A tervezettnél egy nappal előbb, már jövő kedden találkozik Francois Hollande új francia elnök Angela Merkel német kancellárral.
-
Állami segítségre szorul az ország harmadik legnagyobb bankja
Állami tőkeinjekcióra szorul Spanyolország harmadik legnagyobb bankja (Bankia SA).
-
Hollande alatt kiszámíthatóbbá válhat Franciaország
Kiszámíthatóbb Franciaországot ígér Európa számára a vasárnapi elnökválasztás győztese, akinek eltökélt szándéka, hogy politikai vitát nyisson az európai integrációról – vélekedett hétfőn Brüsszelben Dominique David, a francia IFRI kutatóintézet igazgatója.
-
Európa egysége forog kockán
A gazdasági szereplőket ugyan nem lepte meg, hogy Sarkozy sokkal esélyesebbnek tartott kihívója nyert, ám az utóhatások mégis negatívak lehetnek a tőkepiacokon.
-
Felpörögtek a kampánygépezetek Írországban
Az elmúlt héten vette hivatalosan kezdetét az EU új fiskális paktumáról szóló, május 31-ére kiírt népszavazást megelőző kampány Írországban. A kormánypártok és a legnagyobb ellenzéki párt, a Fianna Fáil az igenekre, a Sinn Féin és az Egyesült Baloldali Szövetség a nemekre buzdít, miközben az ország továbbra is jelentős gazdasági nehézségekkel küzd.
-
Követi-e Hollande-ot Európa?
Nem sok ideje lesz az ünneplésre és az akklimatizálódásra a vasárnapi franciaországi elnökválasztáson győztes szocialista párti Francois Hollande-nak, akinek alkut kell majd kötnie Berlinnel a költségvetési szigor és a növekedésre az eddiginél nagyobb hangsúlyt helyező politika közötti optimális egyensúly megtalálásáról.
-
Franciaország választott: Hollande jön, Sarkozy megy
Francois Hollande szocialista jelölt nyerte meg a francia elnökválasztás második fordulóját a 2007 óta hivatalban lévő Nicolas Sarkozy-vel szemben.
-
Ezért bukott nagyot az EP választási reformja
Egy brit liberális képviselő összeurópai választási listával szerette volna közelebb hozni az állampolgárokhoz az uniót, de a tervből semmi sem lett. Cikkünkben az ellenállás okaira keressük a választ. (1)
-
Előretör a Munkáspárt Nagy-Britanniában
A brit helyhatósági választásokon péntek délelőttig az önkormányzatok több mint felében hirdettek eredményt. A Munkáspárt ünnepel, a konzervatívok izgulnak.
-
Profin estek egymásnak a francia elnökjelöltek
Több mint 20 millió francia kísérte figyelemmel a Nicolas Sarkozy jelenlegi elnök és riválisa, François Hollande közti közel három órás vita élő közvetítését
-
Franciaország válaszút előtt
Kampányhajrá és esélylatolgatás; valóban Hollande lesz a befutó az elnökválasztás második fordulójában? (3)
-
Egyre többen hagyják itt az országot
A gazdasági válság miatt egyre több portugál próbál szerencsét külföldön.
-
Ismét török napot rendeznek Budapesten
Fergeteges ritmusok és finom ízek várják a török kultúra iránt érdeklődőket.
- Öt megfigyelőt küld Magyarország Szíriába
- Csődöt mondtak a görög tárgyalások
- Lengyelországba látogatott a norvég királyi pár
- A Te véleményed is számít!
- Használatarányos útdíjat akar Brüsszel
- Nőtt az európai repülőterek forgalma
- Emelte a tétet az EP
- Mégis magához ölelte a görögöket az eurózóna
- Óriási pofont kapott a CDU, győzött a piros-zöld koalíció
- Moszkva bírálja az emberi jogok EU-s helyzetét
- Bekeményített ez EU
- Már a németek is kiállnak Görögország távozása mellett?
- Mi lesz Bosznia-Hercegovinával?
- Szolidaritás Belarusszal konferencia az Európa Pontban
- Lehetőségek a magyar-bolgár kapcsolatokban
Buszos utazásához a Kitekintő a busszal.hu-t ajánlja!
különbusz – személyszállítás – buszbérlés











