2010. március 12, péntek, Gergely
Uniós ügyeink

Spanyol recept az erőszak ellen

A spanyol miniszterelnök hazai modellt vinne uniós pályára a családon belüli, nők elleni erőszak visszaszorításával kapcsolatban.

« Újabbak Korábbiak »
  • A „határok nélküli bicikliutak“ elnevezésű projekt a szomszédos országok, Ausztria és Magyarország városaival kötik össze Szlovákiát. A projekt célja, hogy kapcsolatokat alakítsanak ki a régiók között, illetve serkentsék az öko-turizmust.
  • Annak érdekében, hogy az Európa 2020 stratégia a lisszaboni stratégia helyébe léphessen, a szerzők szerint mindenekelőtt arra van szükség, hogy a hatékonyságot növeljék.
  • Tagállami előrejelzések szerint túlteljesíti az Európai Unió a megújuló energiaforrások 20 százalékos arányára vállalt kötelezettséget, amit 2020-ig kell tudni felmutatni – közölte csütörtökön az Európai Bizottság.
  • A légitársaságoknak a jövőben legkésőbb két órával a légi szerencsétlenség után nyilvánosságra kell hozniuk a teljes utaslistát, elkerülendő, hogy a szerencsétlenül jártak rokonait órákon át bizonytalanságban tartsák.
  • Az eddigi két évről 5-9 hónapra kívánja lerövidíteni a jövőben a felvételi procedúrát az Európai Bizottság, amely csütörtökön jelentette be felvételi politikájának eddigi legmélyrehatóbb reformját.
  • Catherine Ashton külpolitikai főképviselő szerdai európai parlamenti meghallgatásán elismerte, hogy a Lisszaboni Szerződés alapján felállítandó szolgálat előkészületeit meglehetős „zűrzavar” kíséri, amit azonban a kezdeti fázisban „érthetőnek” nevezett.
  • Klímaprogramjának keddi, európai parlamenti bemutatóján Connie Hedegaard klímaügyi biztos először mondta ki nyilvánosan, hogy 2011 vége előtt nem számít egy új, globális éghajlatvédelmi megállapodás aláírására.
  • 2010. április 5. után a hosszú távú (három hónapnál hosszabb időtartamra vonatkozó) schengeni vízumok birtokosai is szabadon utazhatnak az Európai Unió területén.
  • Akár egyedül is be kellene vezetnie a pénzügyi tranzakciók megadóztatását az Európai Uniónak, ha erről nem sikerül globális megállapodásra jutni a fontosabb nemzetközi pénzügyi központokkal – véli az Európai Parlament.
  • A politikai és a gazdasági reformok által nagyobb stabilitást és biztonságot kell teremteni az EU szomszédságában, emellett meg kell felelni a globális biztonság kihívásainak is, ehhez pedig átfogó stratégiákra és erős nemzetközi szervezetekre van szükség – egyebek között ezt emelte ki az EP szerdai plenárisán tartott beszédében Catherine Ashton külpolitikai főképviselő.
  • Beperelte az Európai Bizottságot négy környezetvédő civil szervezet, mivel az szerintük szándékosan visszatartott a bio-üzemanyagok széleskörű használatának környezeti hatásait elemző dokumentumokat, melyekbe a szervezetek hivatalosan betekintést kértek.
  • Európai vezetők a származékos pénzügyi termékek piacának szabályozására készülnek, négy állam: Görögország, Németország, Franciaország és Luxemburg közös javaslatot nyújthat be a szuverén kötvénypiac szigorúbb szabályozására.
  • Hétfőn a magyar célközönség is megvitathatta az Európai Unió következő tíz évének versenyképességi stratégiáját. Az Európa 2020 elképzelést szakértői oldalról rengeteg kritika illette, de hiányérzetének adott hangot a magyar kormány is.
  • Az egyes országokban fokozódó ellenállás ellenére egy friss jelentés arra a következtetésre jutott, hogy a 10 évvel ezelőtt elindított és a nemzeti felsőoktatási rendszerek egymáshoz való közelítésére törekvő Bolognai folyamat nagy vonalakban elérte az eredetileg maga elé tűzött célokat.
  • John Dalli, az egészségügyi és fogyasztóvédelmi politikáért felelős biztos szerint fontos, hogy „Európát újra összehozzuk a polgáraival”. Dalli úgy véli, ebben a fogyasztóvédelemnek nagy szerepe lehet. A biztos véleménye szerint cél, hogy Európa erősebb és tudatosabb fogyasztókat neveljen. A fogyasztók pozíciójának erősödéséhez vezető utat pedig, a fogyasztók jobb tájékoztatásában látja.
  • Az uniós külügyminiszterek múlt hét végi találkozójukon áttekintették az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) létrehozásával kapcsolatos feladatokat, valamint a közösség Nyugat-Balkánnal, a Közel-Kelettel és a világ leggyorsabban fejlődő gazdaságaival folytatott kapcsolatát.
  • A spanyol EU-elnökség kiemelt fontosságú találkozójára került sor a hétvégén: megrendezték az első EU-Marokkó csúcsot. A stratégiai együttműködést illetően az EU számára ezen észak-afrikai állam lehet a régió mintaországa.  (1)
  • Európai Valutaalap (EMF) felállítására készül javaslatot tenni a fizetésképtelenség által fenyegetett eurózóna-tagok megsegítésére az Európai Bizottság – jelentette be hétfőn a gazdasági és pénzügyi biztos szóvivője, aki azt is közölte, hogy egyúttal a megelőzésre is nagy hangsúlyt kívánnak helyezni.
  • Bár Magyarországon már szinte nyoma sem érezhető, Kelet-Európa más országaiban – főként a 35 év felettiek körében – március 8-a még mindig a kommunizmust idézi, mikor a vörös szegfű és a részeg férfiak „ünneplése” jellemezte ezt a napot. Fokozatosan azonban a nők emancipációjának szimbolikus napja új értelmet nyert, ezt ismerteti az EurActiv hálózat nőnapi körképe.
« Újabbak Korábbiak »
Kövessen minket!
Kitekintő.hu a Facebookon
Galériák