Putyin döntései miatt lett másmilyen a világ

Vlagyimir Putyin orosz elnöknek meg kell értenie, hogy ha nem változtat az ukrán válságban követett politikáján, akkor továbbra is számolnia kell a Nyugat Oroszország számára költségeket okozó nyomásgyakorlásával – mondta az amerikai alelnök szombaton Münchenben.

Joe Biden az 51. müncheni biztonságpolitikai konferencián (MSC) elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy Vlagyimir Putyin “túl sokszor ígért békét, és küldött helyette tankokat, csapatokat és fegyvereket” Ukrajnába, ezért az Egyesült Államok továbbra is  folytatja Ukrajna “biztonsági támogatását”, de nem azzal a szándékkal, hogy háborúra ösztönözze, hanem azért, hogy meg tudja védeni magát.

“Nem gondoljuk, hogy van katonai megoldás” az ukrán válságra, “de azt sem hisszük, hogy Oroszországnak joga van ahhoz, amit művel” – mondta Joe Biden. Hangoztatta, hogy “tisztességes békére” kell törekedni, és az ukrán népet megilleti az önvédelem joga.

Ne áltassa magát senki azzal, hogy Moszkva nem tudja befolyásolni a helyzet alakulását a kelet-ukrajnai válságövezetben, hiszen ugyan előfordulhat, hogy néhány szakadár nem engedelmeskedne, ha utasítást kapna a Kremltől, “de a mag, a képzett harcosok sora közvetlenül Putyin irányítása alá tartozik” – mondta az amerikai alelnök.

Az orosz államfőnek ezért választania kell, hogy visszavonja erőit Ukrajnából, vagy még inkább elszigetelődik és tovább gyengül az orosz gazdaság – emelte ki Joe Biden.

Az Egyesült Államok “nem akarja tönkretenni az orosz gazdaságot” és támogatja a német kancellár és a francia elnök által elindított tárgyalási folyamatot, mert érdemes fáradozni, ha életeket lehet menteni. Az orosz elnöknek viszont a sok szó és ígéret után végre tettekkel kell bizonyítania, hogy a konfliktus békés rendezését pártolja – mondta Biden.

Hozzátette, hogy Barack Obama elnökké választása után, 2009 elején éppen az MSC-n kezdődött új fejezet az amerikai-orosz kapcsolatokban, Washington a gazdasági és politikai együttműködés erősítésére, jó partneri viszony kialakítására törekedett, de az orosz elnök az utóbbi években “sajnos más útra lépett”.

“Putyin döntései miatt lett másmilyen a világ” – hangoztatta Joe Biden.

A Nyugatnak továbbra is határozottan és egységesen folytatnia kell Ukrajna támogatását, azért is, mert a válság nemcsak Ukrajnát érinti, következményei messze túlmutatnak az ország határain – mondta az amerikai alelnök az MSC honlapján közvetített előadásában.

Porosenko: a konfliktust meg kell oldani, nem pedig befagyasztani

A kelet-ukrajnai konfliktust nem befagyasztani kell, hanem megoldani – jelentette ki szombaton a müncheni biztonságpolitikai konferencián Petro Porosenko, aki szerint azonban ez a válság mindaddig megoldatlan marad, amíg Európából és a tengerentúlról országa nem kap ehhez politikai, gazdasági és katonai támogatást.

Az ukrán elnök ezzel a kijelentésével határozottan jelezte, hogy szerinte a viszály megoldását nem szabad halasztgatni. “A béke helyreállítása a mi alapvető célunk, ennek érdekében egyesíteni kell erőfeszítéseinket” – mondta. “Mi saját függetlenségünkért és szuverenitásunkért harcolunk, de egyben Európa szabadsága és a világ biztonsága is kockán forog” – tette hozzá.

Porosenko nem rejtette véka lá, hogy szüksége van katonai támogatásra, országának “joga van” halált nem okozó fegyverekhez, mert éppen a fegyverek hiánya miatt húzódik el a konfliktus. Porosenko úgy látja: tartós megoldásra van szükség, a válság befagyasztása nem vezet a békéhez.

Az ukrán elnök szenvedélyes hangú beszéde közben orosz katonák és tisztek ukrán területen talált útleveleit, egyéb személyi okmányait emelte a magasba, mintegy bizonyítékként arra, hogy orosz csapatok valóban jelen vannak az országban.

Porosenko a müncehni konferencia színhelyén tartott rövid sajtóértekezleten jelezte: bármelyik pillanatban kész lenne parancsot adni a tűzszünetre, hogy megállítsák a halálos áldozatok számának növekedését a polgári lakosság körében. Mint mondta, ebben a szándékában élvezi Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia elnök teljes támogatását. Az ukrán államfő megerősítette, hogy vasárnap telefonos megbeszélésre készülnek a normandiai négyek néven is emlegetett országcsoport (Németország, Franciaország, Oroszország és Ukrajna) vezetői.

Az ukrán elnök kifejezte meggyőződését, hogy az Ukrajna föderalizációjának, illetve az egyes ukrán régiók autonómiájának a kérdéséről országos szintű népszavazáson lehet csak dönteni. Hangsúlyozta: a kelet-ukrajnai helyzet rendezése csak a minszki megállapodások alapján történhet.

Kitekintő / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Megint előkerült az ír határkérdés

Pénteki belfasti beszédében Theresa May megerősítette, hogy London véleménye szerint az Európai Bizottság által javasolt megoldás vámhatárt hozna létre az Egyesült Királyságon belül, és ebbe "soha egyetlen brit miniszterelnök sem egyezne bele". Jobb megoldással viszont a britek sem álltak elő.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás