69 éve ért véget a leningrádi blokád

Tegnap, január 27-én lett 69 éve, hogy véget ért a világtörténelem egyik leghalálosabb város-ostroma, a leningrádi blokád. A 872 napos blokád során Szovjetunió második legnagyobb városát a német haderő teljesen elzárta minden utánpótlástól és ételszállítmánytól, és becslések szerint 600 ezer – 1,5 millió ember éhezett halálra. Leningrád ostroma és lakosai szenvedései a II. világháború – vagy ahogy az oroszok nevezik, a Nagy Honvédő háború – egyik szimbóluma lett. Vasárnap erre emlékeztek Oroszország-szerte.

Egyre kevesebben vannak ma azok, akik megjárták a II. világháborút, és azok, akik túlélték a leningrádi blokádot. A város, amely a Szovjetunió bukása óta újra a Szentpétervár nevét viseli, egyik legszakrálisabb ünnepe a január 27, a nap, amikor a Vörös Hadsereg felszabadította Leningrádot a németek ostromgyűrűjéből.

A II. világháborúban a Szovjetuniót megtámadó német erők gyors ütemben alig néhány hónap alatt elérték Leningrádot, a Szovjetunió második legnépesebb városát. Leningrád határát 1941 szeptemberében elérő német haderők azonban megálltak, és a katonák nagy része Hitler parancsára a moszkvai frontra indult. A német vezetés valószínűleg úgy mérte fel, hogy városi harcoknak túl nagy lenne az ára, ezért inkább az ország második legnagyobb városának a blokádjára és lassú kiéheztetésére játszottak rá. A német és finn egységekből álló hadsereg 1941. szeptember 8-án zárta körbe a várost, és gyakorlatilag minden szállítmányt elzárt. Az egyetlen szállítási útvonal a város védői számára a Ladoga-tó maradt: de ez csakis télen, a legnagyobb fagyok során volt használható, amikor a megfagyott tó jegének a vastagsága elbírta a szállító járműveket (ezt nevezték „Az élet útjának”). Ez a télen használható útvonal azonban nem volt elegendő a város ellátására.

Hitler N1601-es parancsa, 1941. szeptember 22 („Pétervár jövője”):

(…) Führer úgy döntött, hogy Leningrádot el kell tüntetni a föld színéről. A szovjet Oroszország veresége után ennek a nagy településnek a léte semmilyen érdeket nem hordoz számunkra. (…)

…A várost sűrű ostromgyűrűbe fogjuk vonni és állandó tüzérségi tűz és légi bombázások segítségével a földdel tesszük egyenlővé. Hogyha a város a kialakult helyzetből eredően kifejezné a szándékát, hogy megadja magát, ezt el kell utasítani, mert azokat a gondokat, amelyekkel a városi lakosság élelmiszerellátása járna, nem nekünk kell megoldani. Ebben a háborúban, amelyben a tét a létezés maga, nem érdekünk a lakosság még egy részének a megőrzése sem.”

A külvilágtól elzárt városban 1941 novemberében kezdődött el az éhínség. Még a blokád előtt vezették be Leningrádban az élelmiszerkártya-rendszert, azonban az adagokat 1941. november 20-án jelentősen lecsökkentették. A legtöbbet a város védői, a katonák kapták, az ő napi fejkvótájuk 500 gramm kenyér volt. A gyárakban dolgozó munkások 250 gramm kenyeret kaptak egy nap, mindenki más 125 grammot. Ráadásul a kenyér elkészítésénél az alkotóanyagok több mint a felét olyan anyagok tették ki, aminek nem volt tápértéke, de növelték a térfogatot, mint például a cellulóz.

Az éhínség következtében a lakosok szervezete nagyon legyengült, terjedni kezdtek a különböző betegségek – a disztrófia (izomsorvadás), a tífusz, skorbut és a kolera. A hónapok előrehaladtával egyre mindennaposabb képpé vált az utcákon heverő holttestek látványa. Megjelentek a kannibálok.

Manapság nagyon egyszerűen halnak meg az emberek: azzal kezdődik, hogy már nem érdeklődnek semmi iránt, majd befekszenek az ágyukba, és többet nem kelnek fel” – írta naplójába Leningrád egyik lakosa, Jelena Szkrjabina (a később az Egyesült Államokba emigrált Szkrjabina a syracusai, majd iowai egyetemen oktatott, 1964-ben jelentette meg a bolsevikokról és a leningrádi blokádról szóló memoárjait).

A helyzetet súlyosbította az időjárás is: 1941-42 tele az egyik legkeményebb tél volt a XX. század során. A fagyok elérték a -40 fokot is. Ebben a hidegben a városi vízvezetékek megfagytak, és ivóvízhez kizárólag a Néva folyóból lehetett jutni. Az áramellátás az idő nagy részében szünetelt, a központi fűtés leállt. A katonaságot kiszolgáló gyárakon kívül gyakorlatilag minden más gyár bezárt.

Így az éhhalál mellett megjelent a fagyhalál is. Mindezen a borzalmak mellett a németek ágyútüze és légi bombázásai nem tűntek annyira szörnyűnek.

Leningrád második világháborús szenvedéseinek az egyik szimbólumává Tanya Szavicseva vált – egy orosz iskoláslány, Leningrád lakosa. A blokád alatt Tanya naplót vezetett, amelynek 9 oldalából 6 oldalra a családtagjainak a halálát írta jegyezte fel: szeme láttára halt meg a mamája, két nagybácsija, anyukája, bátyja és nővére.

Részletek Tanya Szavicseva naplójából:

„Zsenya 1941. december 28-án halt meg, 12:30-kor.”

„A mama 1942. január 25-én halt meg, délután 3 órakor.”

„Vaszja bácsi 1942. április 13-án halt meg, éjjel 2 órakor.”

„Ljosa bácsi 1942. április 13-án halt meg 16:00-kor.”

„Anyu 1942. május 13-án halt meg, reggel 7:30-kor.”

„A Szavicsev család meghalt.”

„Mind meghaltak.”

„Már csak Tanya maradt.”

Végül 14 éves korában maga Tanya is feladta a harcot: halála már a blokád után történt, a betegségek és a súlyos éhség következtében a kislányt már nem tudták megmenteni, disztrófia és tüdőbaj is kialakult nála, halála előtt pedig megvakult. Tanya Szavicsva 1944. július 1-én hunyt el.

A blokád idején Leningrádban több mint 3 millió ember lakott, amire még rájött a németek elől a balti tagköztársaságokból érkező menekültáradat, megközelítőleg 300 ezer ember. Becslések szerint Leningrádban a blokád alatt 600 ezer – 1,5 millió ember halt meg (632 ezer ember szerepelt a Nürnbergi per során, azonban a későbbi becslések a halálos áldozatok számát jóval magasabbra tették). Az áldozatok többsége éhínség következtében vesztette életét, csupán három százalékuk halt meg a németek ágyútüze és bombázásai miatt.

A Vörös Hadsereg először 1943. januárjában tudta áttörni a németek ostromgyűrűjét és így megnyílott egy 8-11 km szélességű szakasz, amely végre összeköttetést biztosított a város számára. 17 nap alatt ezen a folyósón autóutat és vasutat építettek, amit a „Győzelem Útjának” nevezték el. A városba elindultak az élelmiszerszállítmányok, Leningrádból kifelé pedig evakuálni kezdték a gyerekeket és a súlyos betegeket.

A várost végül 1944. január 27-én szabadította fel a szovjet haderő, 872 napos blokád után. 

Anton Bendarzsevszkij

Felkapott hírek

Friss hírek

Az európai országoknak nagyon sokba kerülne a 2 százalékos NATO-cél elérése

Az európai NATO-tagországoknak több mint 100 milliárd dollárral kellene emelniük védelmi kiadásukat ahhoz, hogy az amerikai elnök követelésének megfelelően teljesítsék a szövetség által a hazai össztermék 2 százalékában meghatározott védelmi költségvetési minimumot - áll a legnagyobb londoni hadászati-védelmi kutatóintézet pénteken ismertetett éves világjelentésében.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás