26 ezer tonna Covid-hulladék szennyezi a világ óceánjait

Mint az egy friss kutatásból kiderült, mintegy 25 900 tonnányi, a koronavírus-járvány következtében termelt műanyaghulladék kötött ki az óceánokban. Ha szemléltetni akarjuk ezt a mennyiséget, ez több mint 2000 emeletes busznak felel meg – írja a The Guardian.

A rosszul kezelt műanyaghulladék, amely főként a járvány során használt védőfelszereléseket – például maszkokat és gumikesztyűket – takar, jelentősen meghaladta azt a mennyiséget, amit az országok még képesek lettek volna feldolgozni.

A hét elején közzétett jelentés szerint a pandémia kezdete óta körülbelül 8,4 millió tonna műanyaghulladék keletkezett 193 országban.

„A Covid-19 világjárvány az egyszer használatos műanyagok iránti megnövekedett kereslethez vezetett, ami fokozza a már amúgy is kontrollálhatatlan globális műanyaghulladék-problémára nehezedő nyomást” – mondták a tanulmány szerzői. „Az óceán nagy távolságra szállítja a szóban forgó műanyagszemetet, ami ezáltal sérülést vagy akár halált is okozhat a tengeri élővilágban” – tették hozzá. A tudósok jóslata szerint a század végére szinte az összes járványhoz kapcsolódó műanyag a tengerfenékre vagy a strandokra kerül.

A kutatók megállapították, hogy a rosszul kezelt műanyaghulladék 46%-a Ázsiából származik (ugyanis itt a leggyakoribb a maszkhasználat), ezt követi Európa (24%), valamint Észak- és Dél-Amerika (22%).

A tanulmány alapján a felesleges hulladék 87,4%-a a kórházakból származik, nem pedig egyéni felhasználásból. Utóbbi a műanyagszemét 7,6%-át, míg a csomagolás és a tesztkészletek a 4,7%-át, illetve a 0,3%-át adták.

A több ezer tonna maszkot, kesztyűt és tesztkészletet, amelyek a járvány kezdetétől idén augusztusig az óceánokba kerültek, 369 nagyobb folyó vize szállította. Európában a Duna hordta a legtöbb pandémiás hulladékot az óceánba; 1700 tonnát.

„Ezek az eredmények rávilágítanak azokra a folyókra és vízgyűjtőkre, amelyek különleges figyelmet igényelnek a műanyaghulladék-kezelés tekintetében” – mondták a szerzők.

A tanulmány konklúziója az, hogy jobb egészségügyi hulladékkezelésre van szükség a járvány epicentrumaiban, különösen a fejlődő országokban.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: The Guardian

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »