A kormányt okolja a légitársaság

Csicsai Máté
2012. augusztus 9., csütörtök

A lengyel OLT Express fapados légitársaság tavaly kezdte meg működését, 17 belföldi útvonalat kínálva. A 7000 forint környékén kezdődő jegyárakkal egyértelmű a lassú és kényelmetlen vasútnak kívántak konkurenciát állítani a nagy területű országban, de a lengyel nemzeti légitársaság, a LOT is kénytelen volt csökkenteni árait a versenyképesség fenntartása érdekében. A cég szolgáltatásai ennek megfelelően gyors tempóban népszerűsödtek, az elmúlt hetekben azonban először radikálisan csökkentették a járatok számát, majd pár napja csődeljárást voltak kénytelenek kezdeményezni.

Kattintson és nézze meg az OLT jártatainak egyik volt célpontját, Wrocławot!

A probléma a céget birtokló Amber Gold vállalatnál kezdődött. Az Amber Gold jellemzően aranyba fektette ügyfelei pénzét, amiért rendre tíz százalék körüli hozamot tudott ajánlani. Ebből futotta az OLT Express létrehozására is, ami a vállalat elnöke szerint túlságosan is szúrta a kormány szemét, lévén jelentős veszteségeget okozott a nemzeti légitársaság, a lényegesen magasabb árszabással üzemelő LOT számára. Az Amber Gold és néhány másik cég ellen végül nyilvános figyelmeztetést adott ki a lengyel Pénzügyi Felügyelő Hatóság, miután megítélése szerint azok bankszerű tevékenységet folytattak a bankok számára kötelező működési engedély nélkül.

A vállalat tulajdonosát minden valószínűség szerint csalással vádolják majd, a médiában gyorsan terjedő hírek hallatán a befektetők pedig gyakorlatilag egyszerre rohanták meg az Amber Goldot pénzük kivonása érdekében. A vállalat így illikviddé vált, és kezdetét vette a csődeljárás. Bár az első ígéretek szerint szerdán kellett volna megkezdeni a pénzükre váró magánbefektetők kifizetését, erre a jelek szerint továbbra is várni kell. Összesen mintegy 80 millió zlotyra (kb. 5,6 milliárd forint) vár a körülbelül 7000 ügyfél.

Mindeközben a lengyel repülőterek akár 50 milló zloty-s (3,5 milliárd forint) adósságot is kénytelenek lehetnek leírni a mára jelentős piaci részesedést kivívó társaság csődjével.

Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön rendelkezik eduID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?

Kövessen minket!

Galériák