Szakértők vitatkoznak az eurózóna megmentésének módozatairól

A július 23-án zárult szakmai vita során két álláspont helyezkedett szembe egymással. De Grauwe az adósságok közös kezelése és az úgynevezett költségvetési unió mellett tette le a voksát, míg Belke a tagállamok helyett elsősorban a bajba jutott bankok megmentésére koncentrált, és egy jövőbeni bankunió mellett foglalt állást. Abban mind a két fél egyetértett, hogy a jelenlegi helyzet megoldatlansága az eurózóna, és közvetlenül az egységes valuta fennmaradását fenyegeti,  amelynek megmentését azonban különböző módokon képzelik el. 

De Grauwe szerint arra a kérdésre, hogy a monetáris unió fenntartható-e a fiskális unió bármilyen formája nélkül, a válasz egyértelmű nem; szerinte ilyen jellegű unió létrehozásának elmulasztása akár az eurózóna bomlásához is vezethet. De Grauwe értelmezezésében "a monetáris unió és a fiskális unió ugyanannak az éremnek a két oldala". Bár az unió alapítói nem tették meg, a jelenlegi vezetők még pótolhatják ezt a hiányosságot, különben akár a közös valutát is elveszítheti az unió. Az eurózóna alapjainak megőrzésének érdekében De Grauwe szerint az uniónak meg kellene győznie a pénzügyi piacokat arról, hogy mindent megtesz a túlélés érdekében.

De Grauwe ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az adósság közösségi szintű kezelésének nem minden formája vezetne eredményre, a professzor szerint három lényeges alapelvre kell építeni az adósságkezelést. A közösségiesítésnek részlegesnek kellene lennie, az adósság nagyobb részben a nemzeti kormányok felelőssége alatt maradna. A közös adósságkezelésben résztvevő felek között egy belső transzfer mechanizmus felállítását is szorgalmazza kompenzációs funkcióval. Végül a nemzeti kormányok egy fenntartható adósságszint eléréséhez tett munkájának felügyeletére egy szoros ellenőrző mechanizmus létrehozását javasolja.

Kattintson és nézegessen képeket az Európai Unióról!

De Grauwe felvetéseivel szemben Belke megjegyezte, hogy a felhalmozódott adósság közösségi megoldása egy bizonyos szintig valóban szükséges és elkerülhetetlen, azonban ő elsősorban a bankok visszatőkésítésének eszközeként tekint erre az eshetőségre. Véleménye szerint a pénzintézetek helyzetét teljesen el kell különíteni a tagállamokétól, és az eurózónának mindent meg kell tennie a bankok erejének visszanyeréséért. A fiskális unió bevezetése a tagállamok szuverenitásába való közvetlen beavatkozást jelentené, amely egy jól működő, összeurópai demokratikus legitimációt követelne meg, azonban erről nem beszélhetünk Európában. Belke az amerikai, a kanadai és a svájci mintát követve az úgynevezett versenyen alapuló fiskális föderalizmust nevezte meg sikeresnek tűnő megoldásként.

A felvetett intézmény alapja az elsősorban Németország által propagált bankunió lehetne, amelynek megvalósításához Belke négy elengedhetetlen elemet sorolt fel: meg kell reformálni a bankok szabályozását, fel kell állítani egy széles beavatkozási jogkörrel rendelkező európai bankfelügyeletet, létre kell hozni egy bankokat megsegítő válságkezelési alapot, valamint készíteni kell egy európai betétbiztosítási tervet. Belke kiemelte, hogy Németország a közös kötvények kibocsátásához sem tartja elégségesnek a jelenlegi politikai feltételeket, és egy sokkal erősebb politikai unióval kívánja megalapozni az eurókötvények életre hívását. A német vezetés és a gazdasági szakemberek egyöntetűen úgy vélik, hogy az uniós országok közötti nagy különbségek miatt az eurókötvények igen ingatag alapon nyugodnának, ezért lenne kulcsfontosságú az említett reformok véghezvitele.

A közös felelősségvállalás legnagyobb

kerékkötője, Angela Merkel német kancellár

A bankrendszer gyengeségén való felülkerekedés érdekében Belke javasolja egy Európai Válságkezelési Hatóság (European Resolution Authority, ERA) felállítását, amelynek felelősségi körébe tartozna a gyengébb bankok kiszűrése az unión belüli bankrendszerből, figyelmen kívül hagyva annak méretét, jelentőségét. Azok a bankok, amelyek kiválasztásra kerülnének, egyszeri alkalommal részesülhetnének tőkeinjekcióban, de akár működésük is felfüggeszthetővé válna. A bankokat pénzügyi segítségben részesítő hitelezők pedig saját kockázatos befektetéseik felelőseivé válnának. Az eurókötvényekkel szemben Belke egy európai "letéti tervet" ajánl, amelynek finanszírozása a bankok kezében lenne annak érdekében, hogy a költségek és a kockázatok ne az adófizetőket terheljék.

Összességében a felek megállapodtak abban, hogy bizonyos mértékű közös felelősségvállalás szükséges az eurózóna megmentése érdekében, ugyanakkor ezt a mértéket különbözőképpen látják a szakértők. A költségvetési és az eurókötvény mellett kiálló De Grauwe szerint a közös felelősség legnagyobb akadálya az euróövezeti tagok között bizalmatlanság: a gazdasági nehézségek ráerősítettek a korábbi ellenérzésekre az északi és a déli országok részéről egyaránt. Az északi országok saját erkölcsi feljebbvalóságukat hirdetik, korrupcióval és gazdasági-pénzügyi fegyelmezetlenséggel vádolva a déli államokat, míg a déli államok a válság ideje alatt beigazolódni látják azt az előfeltevést, hogy az északi országok uralkodni akarnak a déli államok felett. Egy sikeresen és jól működő monetáris unióhoz mindenképp szükség van a bizalom visszanyerésére, hogy az államok képesek legyenek egymás kölcsönös megsegítésre és a kölcsönös ellenőrzésre egyaránt. A bankunió mellett kardoskodó Belke ugyanakkor csak az időleges közösségi adósságkezelés megoldását tartja megvalósíthatónak, amely a bankok újratőkésítésének háttereként szolgálna.

A vita pusztán szakemberek közötti elmélkedés a lehetséges megoldásokról, amelyeknek azonban mind egy célja van: az euróövezet és a közös valuta felbomlásának megakadályozása. Az elkövetkezendő hónapokban nagy teherként omlik az európai vezetők vállára a helyzet súlyosságának mérséklése annak érdekében, hogy az Európai Unió továbbra is vezető gazdasági hatalom, és életképes nemzetközi szervezet maradhasson.

Címkék:
• bankunió
• európai unió
• eurózóna
• gazdasági válság