Venezuelai érdeklődés a Szu-35-ös vadászrepülök iránt

Kesjár Róbert
2012. július 20., péntek

Venezuela a következő évben több Szu-35-ös típusú vadászrepülőgépet is kíván vásárolni Oroszországtól – tájékoztatott a Kommerszant.

Hugo Chávez elnök a venezuelai rádióban tett szerdai nyilatkozatában kijelentette, hogy már megtette ajánlatát az orosz kormánynak. Moszkva kedvező válasza esetén pedig Venezuela lehet Oroszországon kívül az első olyan ország, amely rendelkezni fog ilyen típusú gépekkel.

Chávez kitért arra is, hogy "a vadászrepülők nélkülözhetetlenek az ország védelmi képességeinek fejlesztéséhez érdekében". Az államfő szerint a kormány legfontosabb dolga  az ország biztonságának, védelmének és fejlődésének garantálása, ahhoz hogy Venezuela függetlenségét biztosítani tudja. "Egy biztosan védett és garantált függetlenség kínálja nekünk azt a lehetőséget, hogy egy új Venezuelát építsünk fel és új távlatokat érjünk el” – áll a venezuelai elnök nyilatkozatában.

A szakértői adatok szerint a tavalyi évben a latin-amerikai országok közül Venezuela volt Oroszország legfőbb fegyvervásárlója. A venéz hadsereg amely többek között különböző típusú orosz tankokkal, többfunkciós rakétavetőkkel, légvédelmi ágyúkkal is fel van szerelve. Sőt Oroszország eladta a dél-amerikai országnak a Kalasnyikov gépfegyverek gyártásának licencét is, amely világszerte a legnagyobb mennyiségben előállított gépkarabély.

Az eddigi vélemények
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, ugyanakkor a szerkesztőség fenntartja a jogot a nyíltan sértő, gyűlölködő, trágár ill. reklám tartalmú hozzászólások moderálására!
Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön rendelkezik eduID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?

Kövessen minket!

Galériák