21:39
A közvélemény-kutatások eredményeinek megfelelően szoros verseny alakult ki az Új Demokrácia (ND) és a Szélsőbaloldali Koalíció (SYRIZA) között. A szavazatok 50,88 százalékos feldolgozottsága mellett az Új Demokrácia 130, a SYRIZA 70, a PASOK 34, a Szabad Görögök 20, az Arany Hajnal (Chrysi Avgi) 18, a Baloldali Koalíció (DIMAR) 16 és a Kommunista Párt (KKE) 12 képviselőt delegálhat a 300 fős görög parlamentbe. A 151 fős minimális többséget egyik párt sem érte el, viszont a két megszorításpárti formációnak, az ND-nek és a PASOK-nak közösen kényelmesen megvan a kormányalakításhoz szükséges létszám.
21:58
58,54 százalékos feldolgozotság mellett az erőviszonyok nem változtak - az Arany Hajnal 19 képviselőt küldhet a parlamentbe. A május 6-i választáshoz képest a KKE vesztett a legtöbett. Ezuttal se a Zöldek, se a LAOS nem tudja megközelíteni a 3 százalékos küszöbhatárt.
22:09
59,97 százalékos feldolgozotság mellett az ND bő 130 ezer szavazattal előzi meg a SYRIZA-t. A jelentős különbség ugyanakkor az alkotmányban rögzített "first past the post" rendszer miatt alakulhatott ki. Az első helyezet extra 50 képviselői helyet kap.
22:35
A PASOK-on fog múlni a kormányalakítás, a választásokat megelőzően a szocialisták elnöke, Evangelos Venizelos nagykoalíciót sürgetett, amelyben a SYRIZA is részt venne. A PASOK nem szivesen vállalná egyedüli baloldali pártként a felelőséget, ha az ND politikája megbukik.
22:52
74,16 százalékos feldolgozotság mellett az ND továbbra is tartja a stabil, 3,5 százalékos előnyét a SYRIZA-val szemben. Nagyon úgy néz ki, hogy az európai pénzpiacok megnyugodhatnak. Hétfőtől kezdődhetnek az újabb koalíciós tárgyalások, Karolos Papoulias államfő elsőként minden bizonnyal Antonis Samaras ND-elnököt fogja felkérni, hogy kormányt alakítson.
23:14
82,5 százalékos feldolgozotság mellett a PASOK-ND megszorításpárti tandemnek 163 képviselője lenne, a SYRIZA-nak 71. A szélsőjobboldali Arany Hajnal meg tudta őrizni a májusban elért meglepően erős eredményét - 18 képviselővel a parlament ötödik legerősebb formációja lehet.
23:33
88 százalékos feldolgozotság mellett az erőviszonyok megmaradtak, az ND eredménye 30 százalék alá csökkent, viszont a SYRIZA nem tudta növelni bázisát. Az euró-dollár árfolyam háromheti csúcsot ért el, Európa fellélegezhet (egyelőre).
Arany Alkony?! :-DDDDDDDDDDDDD Ez brutális :-DDDD
görögök nagy lehetőséget szalasztottak el
Nem tudom milyen megfigyelők voltak, de azt hiszem itt nagyobb a választási csalás esélye mint valaha volt Oroszországban ... (sok pénzember, de eu politikus is infarktust kapna, ha a görögök saját pénzt vezetnének ki, ne adj isten megpróbálnák a lehetetlent: megszabadulni az su-tól)
Hozzátenném: az adófizetők, azok akik nem seftből, hitelnyújtásból, lízingbe adásból, politikából élnek - nem lélegezhetnek fel, ők viszik a terheket tovább, tartok tőle, a többség nem is tudja mi vár rájuk, mennyit szívnak még.
Az lesz majd az aranykor, amikor már a németeknek, svédeknek, angoloknak is megmondják: eddig jobban éltetek, mint amit megengedhettetek volna magatoknak, a fiatok megelégszik fele ekkora fogyasztással, vagy nagyobb baj lesz.
Ez volt ám szabad választás ,már egy hete fenyegetik őket jövő héttől nem lesz nyugdíj össze omlik minden .Drága Merkel aszónyak is csak ennyi telet ,amiről szolt egész velünk együtt még egy darabig bent tartsák görögöket a nagy lenyúló gépezetben .
"az adófizetők, azok akik nem seftből, hitelnyújtásból, lízingbe adásból, politikából élnek - nem lélegezhetnek fel"
Mármint a németek, svédek, angolok, hollandok, belgák, franciák? Mert ôk tleg nem.
A görögök túlnyomó többsége ugyanis jövedelmének min felét a szürkében, méginkább teljesen svarcban szerzi.
( Aki kétli, nézzen utána, én megtettem. )
Hmm. Még hogy az angoloknál, franciáknál nincs seftelés ? Komplett városnegyedek élnek ebből a tevékenységből, kicsitől a gigabizniszelőkig, Marseille-től Aberdeen-ig. Csak ott a gazdaság és a társadalom jövedelemtermelő-képességének volumene miatt ezt elnézik, pedig volna mit sepregetni ott is.
"Aki kétli ..." Én megnéztem. És tényleg, Kéthly Anna. :D
Viszont a görögök kapcsán feltennék egy kérdést, vajh, kik voltak azok a kegyes szakemberek akik elnézték a hamis költségvetési adatok közlését ? Akik Brüsszelben leellenőrizték, az egyéb vészjósló jelek láttán pedig nem tettek semmit, és fel sem tűnt nekik, hogy itt nincs rendben valami ? Etc.
Azok voltak elemzők akiket felkért Billberg csoport sajnos görögöknek sehol egy kis embernek nem lesz jobb ,amíg világ urai tonna szám nyomják érték nélküli pénzt állam papírt .
"Akik Brüsszelben leellenőrizték, az egyéb vészjósló jelek láttán pedig nem tettek semmit"
Ha arra célzol, hogy Brüsszel tehet arról, hogy a görögök a gazdasági eredményeikhez képest aránytalanul többet kerestek ( majdnem német szinten, a termelékenység meg töredéke ), akkor biztos, hogy igazad van. Nyilván kényszerítetéek szegényeket, már akkor, amikor még nem is voltak EU-tagok.
Ahogy a mi pártjaintkat és kormányainkat is kényszerítették, hogy hitelbôl osztogassanak. Háppérsze. Brüsszel, az EU tehet minden bajról. Meg a komonisták ( persze, csak a büdöskomonisták, a jókomonisták nem. ) És a biciklisták.
Annyira érdekelne, hogy azok, akik ennyire utálják az EU-t és Brüsszelt és úgy írnak róla, mint az ördögről, azok milyen más alternatívát tudnak? De leginkább milyen jobbat?
Ne zagyváljál össze mindent, 1981-óta tagok. A hamis költségvetési adatok közlését - hosszú évekig igencsak benézték a brüsszeliták. Amikor meg itt baj, egyből rárontanak mindenkire, hogy miért nem cselekedtek. Tükör is van ám.
Na ja. Nekünk is mindent - stratégiai ágazatokat is - el kellett adni, privatizálni, ugyi ? Kényszerítették őket, mi ? Bár valamilyen szinten igen, mivel tönkrement a KGST és a kádárbácsiék által felvett dollárokat kellett fizetni folyamatosan, "kemény valutában" ami persze nem volt. Így mi maradt ? A kiárusítás, kaki-pisi verzióban, és a nemzeti vagyon 80%-a külföldiek kezébe került. 'Sztán most itt tartunk.
Szerintem is!
Hozzánk hasonlóan a görögnek is azért magas az államadósága, mert neked meg nekem több a jövedelmünk mint amennyit megteremelünk.
Marhaság.
1) A hitelek nagyrészét nem életszínvolnal emelésre, pláne nem fizetéskre költötték a kormányok.( Nem az EU hibája v bárki másé mint a miénk, csak megállapítom)
2) EU átlag arányában többet termelünk mint amennyi a jövedelmünk. Így még ha igaz is lenne az egyes pont....akkor sem a hedonizálás a probléma gyökere, hanem esetleg az, hogy a megtermelt értéket nem vagyunk képesek itt tartani. (Az arány kb a következő: az átlag 2/3 át termeli MO és az átalg 1/3-a a jövedelem. Így ha a duplájára emelnék egy csapásra a jövedelmünket akkor lennénk egálban, ha egy kicsit tovább , na akkor jöhetnétek a hedonizálás dogmájával.)
Azt az alternatívát majd megmondják azok a - nem feltétlen magyar - tömegek, akik kárvallottjai ennek az egésznek. Egyébként, már ha békén hagynának minket, az már jobb lenne. Főleg akkor amikor a saját pénzünk elköltéséről van szó, és hogy milyen tévét teszünk a csirkék elé. Nagyon félresiklott ez az európai gondolat. Alapból jó lett volna, de a tőke érdekei felülírták a folyamatok irányát, de teljesen. Eszetlenül túlméretezett bürokrácia, zsugoriság, a másik oldalon viszont pazarlás, arctalan külpolitika, rendkívül rossz agrárpolitika, mostmár deklarált kétsebességes rendszer .. Nem fog semmi pozitív kisülni belőle.
Szabad rabszolga élet ,hát ezért utálom az EU .Vége hülyítésnek már tudjuk miről szól.