Így motiválnák a gyermekvállalást Lettországban

Csicsai Máté
2012. június 10., vasárnap

Lettország lakossága európai viszonylatban is hihetetlen tempóban csökken. A tavalyi népszámlálás adatai szerint már alig több mint kétmillió lakosa van a balti államnak, ez pedig 13 százalékos csökkenés a 2000-es adathoz képest. Másképp fogalmazva, egy évtized alatt 309 ezer fővel csökkent az apró ország lakossága.

A helyzetet nem segítette, hogy Lettországot rendkívül súlyosan érintette a gazdasági válság is. Ám mára ismét növekedésnek indult a sokáig zsugorodó gazdaság (az idei első negyedév végére például 6,9 százalékkal nőtt a GDP a tavalyi év hasonló adataihoz képest), így a kormány most a népesség csökkenésének visszafordítására, vagy legalábbis lassítására koncentrálna.

Ennek keretében Valdis Dombrovskis miniszterelnök ötven százalékkal csökkentené a legalább három gyermeket nevelő családok által fizetendő ingatlan-és a telekadó mértékét – tudósított a LETA hírügynökség. Már meg is bízták a pénzügyminisztérium szakembereit a törvénytervezet részleteinek kidolgozásával. Szóvivője szerint a kormányfő úgy véli, hogy több gyakorlati problémát is orvosolni kell, hogy ösztönözzék a gyermekvállalást, mint például az óvodai elhelyezés egyszerűsítése.

Az eddigi vélemények
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, ugyanakkor a szerkesztőség fenntartja a jogot a nyíltan sértő, gyűlölködő, trágár ill. reklám tartalmú hozzászólások moderálására!
Kara kán|12 hónapja |Permalink|Komment elrejtése

De annyit hozzáfűzök, hogy a liberósok meg a méregzöldek direkt népességcsökkenést akarnak.

Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön rendelkezik eduID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?

Kövessen minket!

Galériák