Az európai összefogásra, a demokrácia fontosságára és többek között a szélsőjobboldali erők erősödésének megfékezésére hívta fel a figyelmet Birgitta Ohlsson Svédország EU-ügyekért felelős minisztere és Carl Bildt svéd külügyminiszter a május 9-i Európa-nap alkalmából tartott előadáson a stockholmi egyetemen.
Birgitta Ohlsson liberális uniós ügyekért felelős miniszter egy Magyar Gárdáról készített fotóval és a magyar romák helyzetéről szóló rövid történettel kezdte előadását és szemléltette a populista pártok terjedését az egyetemi hallgatóknak.
Ezután a 36 éves miniszter asszony - aki Svédország egyik legfiatalabb minisztere és a stockholmi egyetem korábbi diákja volt - a Kelet-Közép-Európában az 1990-es években kivívott demokráciák jelentőségéről beszélt a hallgatóságnak. Birgitta Ohlsson elmondta, hogy Európában közös összefogással lehetne lépéseket tenni a munkanélküliség csökkentése és a nők munkaerőpiaci helyzetének javítása érdekében. Kiemelte, hogy Európában vannak a „legképzettebb háziasszonyok”.
Carl Bildt jelenlegi svéd külügyminiszter 1991-1994 között Svédország kormányfőjeként segítette az ország uniós integrációját, az ő miniszterelnöksége alatt zárultak le Svédország csatlakozási tárgyalásai. Beszédében az európai együttműködésben rejlő lehetőségekre koncentrált és kifejtette, hogy a gazdaságok fejlődéséhez is elengedhetetlen az európai összefogás, a gazdasági és politikai kihívásokra együttes erővel kell megoldást keresni. „Továbbra is fontos, hogy Európa a béke és szabadság jelképe legyen” – hangsúlyozta Bildt. Hozzátette, hogy a demokratikus döntéshozatal sarokköve az együttműködésnek és a tagországok küldöttjei az állampolgárok jogait és érdekeit képviselik az Európai Unió intézményeiben.
A két miniszter szintén az Európa-napon jelentetett meg egy cikket a Svenska Dagbladet című svéd napilap véleményrovatában, amelyben arra figyelmeztetett, hogy Európa válaszút elé került; visszaszerezheti globális, vezető gazdasági pozícióját vagy a világ „legnagyobb múzeuma” lesz belőle, ezért „az európai összefogásra most nagyobb szükség van, mint valaha”.
Sajnos a hölgy a cigányokat nem ismeri,de abban igaza van hogy Európa össze vissza működik.Saját hazáját is feledi ,hiszen Svédország sem eurót használ.Meg a Skandinávok mindig külön mentek.
Itt Svédországban is az a helyzet, mint egész Europában, hogy ha magyar helyzetröl kell busongani, akkor szinte kizárólag Heller Ágnes, Konrád, s a bécsi ávós Lendvai jöhet csak szóba, mint riportalany. Ezért ott a Magyar gárda mint egy létezö fegyveres alakulat van számontartva, meg antiszemita a Fidesz és Jobbik. Slusz. Mondtam nekik, hogy a Fidesznek (és a Jobbiknak) csak a parlamentben annyi a zsidó képviselöje, hogy csak több turnusban férnének el a parlamenti büfében, ami nem kicsi, dermedt csönd lett... Amikor a szerkesztöségeknél tiltakozunk, akkor mindig kitör a botrány, mert olyan töményen kapják a maszlagot, hogy nem is feltételezik, hogy a valóság milyen fényévnyi távolságra jár ...
Svédországban is tizezres tömeg a környezö országokból is érkezett, generációk óta ott élö, de soha munkát nem vállaló, a magyarul (is) beszélö cigányok, akiknek a 18 évesnél idösebbek 90%-a valami rejtélyes gerinc-betegséggel, (amit nem lehet diagnosztizálni) nyugdíjazva van. Kedvenc gépkocsi-típusuk a fekete Mercedes-terepjáró.
itt is tartom a véleményem, hogy először érdemben föderalizálni kell Európát, és csak utána lehet hozzányúlni normálisan pl migrációs, munkavállalási kérdésekhez, és a politikai szélsőségek visszaszorításához... és ehhez a legmagasabb szintű politikai akarat kell, se több se kevesebb - felvállalva a lokálpatrioták rosszallását....
Egy öreg barátom azt mondta, hogy mióta az ABBA meghódította a világ szívét, illetve a Volvo német autó ekvivalens lett, továbbá a végtelen tiszteletre méltó Wallenberg szerepel állandóan a történelmi emlékezetben, hajlandóak elfelejteni a népek, hogy svéd vasércből származó acélból készült a III. Birodalom harckocsiainak és tengeralattjáróinak egy igen tekintélyes része...
Nem lehet föderalizálni, ezt az álmot el kéne már felejteni. Azt egyik legfőbb ok az hogy az itt élő népek a történelmi fejlődési szakaszaik különböző fokán állnak. Az emiatt keletkező érdekellentétek annyira erősek hogy csak elképesztő méretű erőszak segítségével lehetne véghez vinni a fenti folymatot. Az amerikai egységesülést dőreség Európához hasonlítani és főleg mintának venni.
Irtam Brigitta Ohlossan .Megkértem mielőtt butaságot ír ,menjen Miskolcra.Ott a házam nyugodtan lakjon benne két hetet.Közlekedjen busszal és ha két hét alatt nem fogdossák meg ,nem gúnyolják ki vagy nem lopják meg ,esetleg nem tarhálnak nála maradjon ott. Hollandiából is egy professzor ment Miskolcra ,majd az ottaniakat oktatgatta mivel Hollandiában is gond van a feketékkel.
Messze nem annyi persze, mint Lyukólvölgyben ,ahol minden éjszaka rettegnek a magyarok mikor használnak ajtónyitásra baltát.Akik még ott élnek mert volt apósom a kis téglaházat 100 000 Ft-t adta el.Tudta ha úgy hagyja feltörik és díjmentesen beköltöznek.
a "végtelenül tiszteletre méltó" Wallenberg család hazai pályán inkább rettegett, s ambivalent politikai szereplö, a budapestre kihelyezett családtagról is egy sokkal árnyaltabb kép jelenik meg, mivel a pályafutása nem munkára orientált, hanem lokal-töltelék, a mentési müveletekben jellegzetes az érdekeltség valutában és élkszerben lecsapódó, a gestapóval megosztott procent, s ezt a milliós anyagi alapot értetlenül szemlélik a letartóztató szovjetek, kik nem tudnak eltekinteni a furcsa viszonytól a németekkel, s bizony angol-amerikai militer vonatkozásoktól sem ....
"a valóság milyen fényévnyi távolságra jár ... " - mámint attól, hogy Morszon nô az antiszemitizmus és hogy a kormány, a király alig lép fel ellene.
Különösen bájos ez az eszmefuttatás nemsokkal azután, hogy a Parlamentben a jobbik felfissítette a vérvádat és a ôfelségének majdnem egy hét kellett, míg megszólalt.
Továbbá alig több, mint egy héttel azután, hogy ttas fiatalok péntek este a budapesti utcán megint megvertek egy zsidót, noha az illetô szó nélkül továbbment, amikor belekötöttek. Jó, részegek voltak, de miért pont zsidóba kötöttek bele? Biztos, mert Morszon egyáltalán nincs antiszemitizmus, sôt.
Ott Svédországban legalább annyit tudnod kéne, hogy a Wallenberg család ott egyik a legnagyobb tôkés csoport, övék a Saab és a Scania, meg még a hajóiparban is.
A 2. vh-ban voltak akik, mint Raul Wallenberg a nácikkal szemben és voltak közöttük kollaboránsok is. Ezt is mindenki tudja.
Ami azt illeti, h Raul Wallenberg seftelt a nácikkal, másképp sokkal kevesebbet érhetett volna el. Fizetett korrupt náciknak, hogy szemet hunyjanak olyasmi felett, amit nem tudott anélkül, hogy észrevegyék.
Így tett Kasztner is, a Kasztner vonat utasait "megvette" eichmanntól ( átkozott a neve ), az "árúért vért" akcióban, ami azt jelentette, hogy az engedélyért többezer teherautóval fizetett. ôt is megvádolták, hogy saját zsebre is, bebizonyosodott, hogy nem, egy fillért sem tett el.
hát ... ha a jelenlegi eu-tagok városi polgárságát nézem (vidéki körutakat kevésbé tettem Európában) nem láttam olyan nagy szakadékokat, én pesti vagyok, teljesen otthon éreztem magam Londonban, Amszterdamban, Brüsszelben, régebben sok görög városban, Spanyolországban, a szomszédos országokban... sehol nem voltam kakuktojás az utcán, (és itt nem Bangladesről van szó v ilyesmi)
ha már nagy mintákat említed USA pl, nagyon sok ismerösöm lakik v járt számos eltérő szegletében, és sokkal nagyobb kulturális különbségek vannak 200 év föderáció után is, mint itt valaha, - elárulom Kínában is sokkal nagyobb kult, szoc, stb difik vannak mint amit el tudsz európaiként képzelni.... ez nem gátja annak h legyen egy szöv.-i kormány, szöv-i költségvetés, és pár szöv-i szabályozás. -persze nem mindenben, csak ahol értelme is van.
még egy érdekesség feltűnt: az eredeti szerző, cikk, téma, felvet egy problémát, ez a dolog sokaknak nem tetszik - se a probléma, se a felvetés, ez okés, ez a problémafelvetések célja, és nem h egyetértésben boruljunk össze: a problémafelvetések célja pl h a problémáról vitatkozzunk.
ehelyett mit tesz a magyar lélek... mint a többség kb.: nem a nemtetsző problémát cáfoljuk, v megoldásáról vitatkozunk, hanem a felvetőt támadjuk személyében (a T/1 elvont), v másra mutogatunk, h persze más is szar. itt most ugylátom a svédeket kezdtétek el kivesézni, de mikor kit szoktatok...
egyszer se olvasom azt a többségtől egy témára, h hmm nézzük már meg hogy is van ez nálunk, ha már más is szar pl legalább mi legyünk jobbak, példamutatóbbak. pl ki azzal h itt a legkevesebb a fasiszta.... keveslem az ilyen kommenteket! ez a másra mutogatás egy elég sunyi, de nagyon is magyarosch effektus ugynézki...
diskuráljunk pl arrol h azok a csíkos zászlós tetvek, - mindenki tudja kikről beszélek fussanak épp bármely szervezet v párt alatt v legyenek akár teljesen magánszemélyek - hogy viszik az ország jóhírét. na az országimázs nem a happy-end kft.