Jelentősen csökkentik a Nabucco költségeit

MTI
2012. április 27., péntek

A Nabucco gázvezeték projekt költségeit 60 százalékkal csökkentik, erről a következő héten dönt a vezeték megépítésére és működtetésére szerveződött konzorcium - írta csütörtökön a Financial Times Deutschland (FTD).

A német üzleti lap a konzorcium egyik tagja, az RWE német energetikai társaság szóvivőjére hivatkozva azt írta, hogy az eredetileg 3.900 kilométer hosszúságúra tervezett földgázvezeték költségeit drasztikusan, "az első durva becslések szerint 60 százalékkal" csökkentik majd a tagok következő hétre összehívott értekezletén.

Az Európai Bizottságnak a földgázellátásra vonatkozó stratégiája így csak félig valósulhat meg, hiszen a Nabucco megkurtítása ellenére is csökkenhet a függőség az orosz földgáztól, de Brüsszel nem szerzi meg a szállítási útvonalak feletti stratégiai befolyást, mert az azerbajdzsáni, türkmenisztáni és észak-iraki lelőhelyekről más vezetékek, például a török Tanap szállíthatja majd a földgázt az unió keleti határáig - írta az FTD.

Ugyanakkor az új variáció, az 1.300 kilométeres Nabucco West megvalósítása is bizonytalan, mert a Kaszpi-térségben kitermelt gáz szállítására két további projekt is pályázik. Jelentkezik a South East Europe Pipeline földgázvezeték projekt, amelyet a brit BP kezdeményezett, és az Adria-gázvezeték (Trans Adriatic Pipeline - TAP) is - mondta a BP egy szóvivője.

A térség legnagyobb lelőhelye, az azerbajdzsáni Shah Deniz II mező kiaknázását végző konzorcium 2013 közepéig dönt majd, hogy melyiket választja - tette hozzá.

A BP a norvég Statoil és az azerbajdzsáni Socar energetikai társasággal együtt végzi a kitermelést a Shah Deniz mezőkön, amelyek együttesen világszerte a második legnagyobb földgázkészlettel rendelkeznek.

Azerbajdzsán 2017-re időzíti a gázszállítások megindítását. Az egyre szaporodó vezetéktervek növelik az esélyét annak, hogy az ország nemcsak a Brüsszel által pártolt Nabuccótól, hanem a rivális orosz Déli Áramlattól függetlenül is eljuttathatja a földgázt nyugatra - írta a német üzleti lap, hozzátéve, hogy az egyik új gázvezeték-építési projekt berkeiből származó értesülések szerint "a Déli Áramlat ügye sem áll jól", az azeri állam viszont beszállt a Tanap projektbe.

Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön rendelkezik eduID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?

Kövessen minket!

Galériák