Montenegró: megkérdőjelezhető identitások

Montenegró a 2006-os népszavazás után nyerte el a függetlenségét és ezzel megszakadt egy addig többnyire szoros és szervesen kapcsolódó viszony a testvéri Szerbiával. Az országot kiforratlan identitások és ebből adódó viták jellemzik. Nem egyértelmű montenegróinak lenni: vajon valaki montenegrói és/vagy szerb? Lehet -e mindkettő vagy csak az egyik? A népszámlálási adatok szerint a vallási és nemzeti kategória is jelentkezik az országban élők önmeghatározásában. A térségben élők egy része szerint létezik önálló identitás akkor is, ha megegyező a kultúra, a nyelv, a vallás és a szokások. Hogyan alakul a kisebbségek helyzete a balkáni országban?

Kik is a montenegróiak? Montenegrói és/vagy szerb?

Egyes szakértők szerint a montenegrói nép a 19. századig tulajdonképpen azonos volt a szerbekkel. Önálló fejedelemség, majd királyság, de nem önálló nemzet. A szerbekkel ugyanaz a vallásuk (pravoszláv), ugyanazt a nyelvjárást beszélik (što), megegyezett a zászlójuk (leszámítva, hogy a montenegróin egy plusz korona is szerepelt), a szerbekkel szoros együttműködésben és szövetségben éltek. Megegyeztek ellenségeik (a törökök és a Monarchia) és szövetségeseik is (oroszok). A 20. század elején a két területet, amelyet a török kézen lévő Szandzsák választott el egymástól, a Balkán-háborúkban kívánták egyesíteni, bizonyítva, hogy a szerb identitást nem utasítják el.

Majd az első világháborút követően valóban megtörténik az egyesítés, a szerb csapatok bevonultak Montenegróba, detronizáltak és a két területet egyesítiették. A probléma csak az, hogy a két állam nem egyenrangú partnerként és közös akarattal lép egységre, hanem egy nagyobb ország lép fel a kisebbel szemben. Innentől kezdve ez megosztja a montenegróiakat: a szerbbarát fehérekre (bjelaši) és a montenegrói érdekeket védő zöldekre (zelenaši).

A második világháború alatt aztán mind a csetnikek, mind a partizánok oldalán harcoltak montenegróiak. 

A megosztottságra 1945 után Tito talált megoldást. A Jugoszláviába beolvadó tagköztársaságban „létrehozta” és elismerte a montenegrói nemzetet. Ettől kezdve hivatalosan valaki vagy szerb, vagy montenegrói volt, azonban a zöld-fehér megosztottság továbbra is fennállt.

1992-ben a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságban ott található Montenegró is és akkor úgy tűnt, nem is akarnak elszakadni a szerbektől. A helyzet azonban 1997-től megváltozott azzal, hogy Szlobodan Milošević egyoldalú módosításokba kezdett, amely sértette Montenegrót. Innentől kezdve Milo Đukanović elnök, az addigi pártkáder, szakítva a szerb irányvonallal az országa függetlenségét tűzte ki fő célul és a zöldek szövetségesévé vált.

A mai viták főként a montenegróiak identitásáról folynak. Egyes nézetek szerint az emberek identitásukban, etnikumukban a montenegróiakhoz tartoznak, és ha a vallást nézzük, akkor a szerbséghez. Más nézetek szerint az etnikai montenegróiak mellett kulturális, vallási, egyházi-politikai és ideológiai értelemben létezik a szerbség. Ezen doktrína szerint a szerb szónak új értelmezése van a térségben: vallási és kulturális, ideológiai és nem nemzeti. Így felmerülhet a kérdés, hogy az itt élőknek hány és milyen identitása(i) van(nak)? Mindenesetre, hogy alátámassza függetlenedési óhaját, Montenegró sorra hozta létre saját intézményeit, így redukálva a vallási és kulturális kötődéseit (önálló egyház, akadémia, a nyelv önállósítása).

Majd a 2003-as népszámláláson kampány folyt azért, hogy a papírokra felkerüljön a szerb elnevezés is és minél több montenegrói írja ezt be. „Nem lesztek kevésbé montenegróiak, ha szerbeknek deklaráljátok magatokat.”– érvelt Dragan Šóc, az egyik párt vezetője. Az eredményen meg is látszott a sikeres kampány, mivel az előző 1991-es válaszadásokhoz képest a szerbek aránya körülbelül 21 százalékkal nőtt. Azaz míg az előző népszámláláson 60 százalék volt a montenegróiak aránya, most már csak 40 százalék, a szerbeké pedig kilenc százalékról 30 százalékra nőtt. A népszámlálásnak egyértelmű politikai indíttatása is volt: felmérte a lakosság véleményét és bár az állam függetlenségéről szóló vitával nem volt összekeverhető, de szoros kapcsolatban állt azzal. Végül 2003-tól Szerbia és Montenegró államközösséggé vált három évre, hogy 2006-ban létrejöjjön az önálló Montenegró.

A jugoszláv időkben Montenegró a hat tagköztársaság egyike volt: a tagköztársaság szintjén a montenegróiak voltak az államalkotó nép és rajtuk kívül éltek más népek (horvátok, szerbek, bosnyákok, szlovének, macedónok) és más nemzetiségek (albán, cigány). Ez a többszintű hierarchia vált aztán kétszintűvé a 90-es években, Jugoszlávia felbomlása után. Azaz lett egy államalkotó nép és a „többiek”, akik ott élnek. Ezt a „többiek” kategóriát pedig nem is olyan egyszerű meghatározni.

A montenegrói kisebbségek

Ahogy a Balkánon lényegében sehol, Montenegrónál sem esnek egybe az államhatárok a nemzethatárokkal. Etnikailag ez az ország sem homogén, nagy a kisebbségek száma és „színes” a különböző öndefiníciójuk. A kis köztársaságban a többségben lévő montenegróiak és szerbek mellett, körülbelül 20 százalék egyéb kisebbség is él: albánok, horvátok, bosnyákok és cigányok.

A legutóbbi, 2011-es népszámlálás adatai szerint az össznépesség 44,1 százaléka vallotta magát montenegróinak, 29,7 százaléka szerbnek, 8,6 százaléka bosnyáknak, 4,9 százaléka albánnak, 3,3 százaléka muszlimnak, 1,1 százaléka romának és 0,9 százaléka horvátnak. Ezekből az adatokból is látható, hogy nem egyértelmű a nemzetiségi kategóriába sorolás. Vannak olyan muszlimok, akik nem bosnyáknak és nem albánnak vallják magukat. Valószínű, hogy etnikailag a cigánysághoz tartozók is alkotják ezt a csoportot és sok szláv is egyre inkább vallási identitás mentén határozza meg önmagát. A válaszadó szláv muszlimok egy rész a délszláv háború óta boszniainak vallja magát, még akkor is, ha nem biztos, hogy van hivatalos kapcsolata Bosznia-Hercegovinával. Ők általában északkelet-Montenegróban élnek. De látható, hogy létezik a bosnyák kategória is.

Az sem egyértelmű, hogy valaki montenegrói vagy szerb identitású, esetleg szerb-montenegrói vagy montenegrói-szerb, ugyanis ilyen kategóriák is szerepeltek a hivatalos adatok között. De volt olyan is a megkérdezettek között, aki jugoszlávnak (0,19 százalék) vallotta magát. 

Ezen adatok tükrében a montenegróiak mellett az alkotmány négy nagy csoportot jelöl meg: szerbek, bosnyákok, albánok, muszlimok. A gond az, hogy ebben a besorolásban keveredik a nemzeti vagy etnikai meghatározás a vallási-kulturális alapúval.

A szerbek és a montenegróiak aránya népszámlálásról népszámlálásra változik, annak tükrében éppen milyen tapasztalataik vannak vagy milyen (főleg politikai) hatás éri őket. Közel sem egyértelműen szétválasztható kategóriákról beszélünk. 

Szintén nagyszámú kisebbséget alkot az országban a cigányság, azonban az ő elnevezésük és önmegnevezésük is nagy változatosságot mutat. Vannak, akik a roma elnevezést használják magukra, vannak, akik az egyiptomit, vannak, akik az askali elnevezést, de léteznek olyanok is, akik a muszlim kategóriába vagy ennek valamilyen változatába sorolják magukat (így a bosnyák-muszlimba vagy montenegrói-muszlimba).

A kis országban ezen kívül élnek még oroszok, macedónok, olaszok, németek, szlovénok, törökök és a statisztika szerint magyarok is (körülbelül 337 fő). Az idei év elején a közel ezres lélekszámmal bíró zsidókat is elismerte az ország kisebbségként. „Ez kétségkívül egy történelmi nap és fontos mérföldkő a montenegrói zsidóság jövőjét illetően.” – mondta Igor Lukšić, Montenegró miniszterelnöke.

A független Montenegró 2006-ban fogadta el a kisebbségek jogairól szóló törvényt, melynek célja a montenegrói multietnikusság megőrzése. Mindez magában foglalja a diszkrimináció tilalmát az etnikumok és más kisebbségek ellen, a kisebbségi nyelvhasználatot, a szabad egyesülést és a részvételt a közügyekben. Célul tűzte ki a Nemzeti Tanácsok megalapítását és egy alap létrehozását számukra. Az alkotmányban megnevezett kisebbségek a parlamentben is képviseltethetik magukat, így például a szerbek 21 fővel vehetnek részt a 81 fős törvényhozásban.

Kisebbségi problémák – külpolitikai hatások

Az alkotmányban is megnevezett kisebbségek közül a legtöbb gondot a szerbek okozták. Nem tetszett nekik sem a kisebbségi státusz, sem az, hogy a montenegróiakkal együtt nem államalkotó nemzetként szerepelnek és nincsenek kollektív jogaik.  A hivatalos nyelv ügyében is ellentétben kerültek a montenegróiakkal, így végül a 2007-es alkotmány elismerte a szerb, horvát, bosnyák és albán nyelvet is és a latin és cirill betűt egyaránt elfogadta.

Annak ellenére, hogy az alkotmány minden kisebbséget egyenlőnek és szabadnak titulált voltak ellenvélemények. Nem meglepő módon a szerbek továbbra is diszkriminatívnak tartották és úgy vélték ellehetetlenítik a szerbek helyzetét az országban és közel sem a multietnikusság a  fő cél. Az albánok is hasonló véleményen voltak az alkotmányról. Míg a boszniaiak azt állították, hogy az alkotmány az eddigieknél  több jogot ad nekik.

A szerbekkel aztán tovább fokozódott a feszültség: nagy botrányt okozott, amikor a radikálisan nacionalista, szerb vallási vezetőt nem engedték be az országba, annál is inkább, mivel az EU utazási tiltólistáján volt. Nem véletlenül: a háborús bűnökkel vádolt, az akkor még két szökevény Radovan Karadžić-ot és Ratko Mladić-ot támogatta. Természetesen Belgrád válasza sem maradt el az általuk csak „kvázi-államnak” nevezett Montenegró felé. Aztán végleg kicsapta a szerb nacionalistáknál az a biztosítékot, amikor a kis ország bejelentette, hogy hajlandó elismerni Koszovó függetlenségét.

Azóta a viszonyok valamelyest rendeződtek és ma már mindkét ország felismerte, hogy fontos a szorosabb együttműködés, mind politikai, mind gazdasági téren. A tárgyalások során pedig igyekeznek kerülni az olyan kényes kérdéseket, mint amit a volt montenegrói kormányfő, Milo Đukanović feszegetett. Ugyanis szerinte Szerbia továbbra is tagadja az önálló montenegrói identitás és kultúra létezését. A montenegrói államfő, Filip Vujanović jól megfogalmazta a stratégiát, amelyet a két országnak követnie kell(ene): „nem csak a régióban, hanem általában egymáshoz legközelebb álló két országnak kell lenniük.” „Elfeledkezünk róla, hogy olykor a testvéreknek is lehetnek eltérő érdekeik és eltávolodnak egymástól, de éppen azért, mert közel állnak egymáshoz ezen gyorsan túlteszik magukat.”

Mégis olaj volt a tűzre a januári incidens is, amely ismét megnehezítette a két fél viszonyát. Ugyanis a montenegrói író, Andrej Nikolaidis azzal állt elő, hogy szerinte mégiscsak jobb lett volna, sőt „civilizációs előrelépés” lett volna, ha az a bizonyos bomba a boszniai Szerb Köztársaság húszéves évfordulóján felrobban. A botrányt csak tetézte, hogy az író egyébként a montenegrói házelnök tanácsadója is. Ámbár Montenegró hivatalosan is elhatárolódott a kijelentéstől, belátható, hogy a két fél kapcsolatának, és így a montenegrói szerbeknek sem tett jót ez az újabb eset.

Vallási téren sincs minden rendben. Tavalyi látogatásán Ilarion moszkvai metropolita azt mondta, hogy nem létezik megosztottság a pravoszláv egyházban és Montenegrónak is csak egy egyháza van, egy hivatalos vezetővel. Az önállósodott montenegrói egyházat pedig a „magukat egyházként feltűntetni akarok kis csoportjának” nevezte.

Látható, hogy nehéz kérdés mi lesz a „két testvér” kapcsolatával? Mostohák lesznek vagy visszatalálnak a közös gyökereikhez? Ha az eszükre hallgatnak, az utóbbit teszik, hiszen, ahogy Vujanović montenegrói elnök is elmondta, az európai integráció felé vezető úton se a montenegrói szerb-ellenességnek, se Szerbia Montenegró-ellenességének nincs és nem is lehet helye.

A 2010 óta tagjelölt ország jó úton halad európai normákat követő kisebbségpolitikájának kiépítésében. A társulási és stabilizációs megállapodásokat már 2007-ben aláírta és 2010-ben életbe is léptek. Így tavaly októberben az Európai Bizottság a tárgyalások megkezdését javasolta. A kisebbségeket érintően azonban vannak még kifogásolt területek, így a diszkrimináció visszaszorítása. A bizottság jelentése a diszkrimináció elleni harccal kapcsolatban többek között kitért arra is, hogy a gyakorlatban továbbra is  hátrányos megkülönböztetést szenvednek el a „sérülékeny társadalmi csoportok” ami ebben a térségben, az Unió szóhasználatában, többnyire a romákat jelenti. A montenegrói felmérések is ezt mutatják: a válaszolók többsége úgy gondolja, hogy a romák a leginkább diszkriminált csoport az országban.

Dömös Mariann

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás