Szergej Lavrov üdvözölte Phenjan szándékát

Oroszország üdvözli Phenjan azon szándékát, hogy a kommunista diktatúra feltételek nélkül fel akarja újítani a nukleáris fegyverkezéséről szóló hatoldalú tárgyalásokat. Ezt Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelentette ki július 22-én pénteken Balin, ahol az ASEAN-csúcs keretében kétoldalú megbeszélést folytatott észak-koreai kollégájával.

Lavrov kifejtette, hogy az észak-koreai külügyminiszter kifejezetten a Koreai-félsziget nukleáris programja körül kialakult helyzetre összpontosított. Hozzátette, hogy Phenjan háláját fejezte ki Oroszország erőfeszítéseiért, amelyekkel fontos szerepet töltött be a tárgyalások résztvevői közötti kapcsolattartásban, különösen a Koreai Köztársasággal és az Egyesült Államokkal.

Észak-Korea 2005-ben nyilvánította magát atomhatalomnak, és 2006-ban és 2009-ben nukleáris teszteket hajtot végre, amelyekre az ENSZ BT szankciókkal reagált. Az 1718-as és 1874-es határozat kötelezte Phenjant a tesztek felhagyására és a félsziget atomfegyverek mentesítéséről szóló tárgyalásokhoz való visszatérésre. A két Korea, Kína, Oroszország, Japán és az USA között folyó hatoldalú tárgyalások 2003-ban kezdődtek, de 2008 végén megszakadtak.

Tóth I. Dávid

Felkapott hírek

Friss hírek

Fotó: Shanghai Daily

A kínaiaknak újra meg kell tanulniuk spórolni

Hosszú évekig a közgazdászok és a politikai döntéshozók üdvözölték a kínaiak hajlandóságát a megtakarítások felhalmozására. Sokak szerint többek között a háztartások alacsony adóssága az oka annak, hogy nem kell félni egy esetleges pénzügyi összeomlástól a világ második legnagyobb gazdaságában. Most azonban úgy tűnik, Kína egyik legnagyobb gazdasági ereje döntő gyengeséggé válik.

Read More »