Bajban Németország első zöld tartományi miniszterelnöke

Úgy tűnik bekövetkezett az, amitől a baden-württembergi Zöldek féltek: kedden újrakezdték a széles körben vitatott és társadalmi ellenállást is kiváltó „Stuttgart 21” elnevezésű infrastrukturális projekt építési munkáit, miután a Zöldek-SPD vezette kormány úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg építési szünetet július közepéig. Feltélezhető, hogy a döntés nem lesz jó hatással a német Zöldek népszerűségére, hiszen választási ígéreteik között szerepelt, a projekt végleges leállítása – erről azonban egyelőre szó nincs, és úgy tűnik, hogy esélye is egyre inkább csökken.

Pünkösd után kezdhette meg újra a Deutsche Bahn (Német Vasutak) a „Stuttgart 21” elnevezésű projekt pályaudvarának építési munkálatait, miután a Baden-Württemberg tartományi kormánya pénteken úgy döntött, eláll az építkezés és a beszerzési pályázatok ügyében meghozandó döntések további szüneteltetésének indítványozásától és tervétől, amely további 56 millió eurós költséget jelentett volna a tartomány számára.  A munkálatok szüneteltetése a projekt ügyében tartandó őszi népszavazásig, amelyben a Zöldek és a szociáldemokraták koalíciós tárgyalásaik során egyeztek meg, tartott volna. A Deutsche Bahn számításai szerint a további késlekedés 400 millió eurós költséggel járna – a Zöldek közlekedésügyi minisztere, Winfried Hermann szerint azonban a vasúti vállalat számításai nem voltak áttekinthetőek, a tartomány ezért nem vállalhatta a további leállás kockázatát. A Deutsche Bahn az építkezés folytatása ügyében hozott döntésben a vállalat erős jogi helyzetének a tartományi kormány általi elismerését látja – olvasható a Frankfurter Allgemeine Zeitung egy cikkében. A Zöldek még reménykedhetnek a munkák leállításának lehetőségében, a talajvízmunkálatok esetében ugyanis engedélyek hiányoznak, ezzel kapcsolatban a közeljövőben kíván szakvéleményt bemutatni a kormány.

A Deutsche Bahn infrastruktúráért felelős elnöke, Volker Kefer úgy nyilatkozott, hogy a problémák elkerülése érdekében „munkagépek nem fognak harciasan dübörögni”. Az építőipar Kefer szerint azonban most felkészülhet arra, hogy a következő hónapokban több milliós megrendeléseket ad majd fel a tartományi kormány – értesült a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

Annak ellenére, hogy a Kretschmann vezette kormány pénteki intézkedésének és az egyeztető tárgyalások rendelkezéseinek értelmében csupán előkészítő jellegű munkálatokra kerül sor a július középre tervezett „stressz-teszt” eredményéig, rendőrség adatai szerint több mint százan vettek részt a projekt elleni keddi tüntetésen. Az ülőblokádot folytató demonstrálókat, akiknek egy része egy építőanyaggal megrakott kamionnal zárta el az építkezés felé vezető utat, egyesével vitték el a helyszínről. A „stressz-teszt” eredményei július közepére várhatóak: a terhelési próbák során arra kívánnak választ keresni a szakemberek, hogy az új pályaudvar valóban harminc százalékkal több vonatot tud-e kezelni csúcsidőben, mint az eddigi állomás. A stuttgarti, tizenhat vágányos, fejállomás kialakítású pályaudvar átépítése ellen egy éve folynak a tiltakozások. A tervek szerint, melyek tervezett összköltsége 4,1 milliárd euróra rúg, az állomást átmenő pályaudvarrá alakítanák át, valamint sor kerülne egy vasúti alagút megépítésére is, amellyel kapcsolatban július középéig kellene megszületnie a kivitelező ügyében való pályázati döntésnek.

Nem elég, hogy a Zöldek kellemetlen helyzetbe kerültek az építkezés folytatásával, a Deutsche Bahn elnöke, Rüdiger Grube kemény szavakkal fogalmazta meg azt, amit feltehetőleg sokan gondolnak így: Grube „népbutítással” és „szavazócsalogatással” vádolja a tartományi zöld pártot, mivel szerinte már a tartományi választások előtt is ismert volt az a tény, hogy a pályaudvarra kötött szerződésekből nem fog tudni kiszállni a kormány.

Pedig jól indult az idei év a Zöldek számára: csúcsokat döntő közvélemény-kutatási eredmények, választási sikerek és az első Zöldek irányította kormány megalakítása Baden-Württembergben. A szárnyalás után azonban most akár hanyatlás is következhet: bár a népszerűségi mutatók az aktuális felmérések szerint alig változtak, a kereszténydemokrata-liberális kormány atomügyben tett intézkedései akár értékes szavazatokat vonhatnak el a párttól. A CDU/CSU atomenergiában elfoglalt pozíciójának „kizöldülése” méltán aggaszthatja a zöld politikusokat, főleg miután a kereszténydemokraták főtitkára, Hermann Gröhe a minap kijelentette, hogy a „gondolatbeli koalíciós játékok jelenleg úgy kellenek, mint egy púp a hátunkra”. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a következő, 2013-as szövetségi választásokon semmi esély sem lehet egy kereszténydemokrata-zöldek kormánykoalícióra, főleg miután a Zöldek vezető politikusai a minap tettek olyan utalásokat, miszerint nem zárkóznak el egy esetleges jövőbeni együttműködéstől.  A CDU/CSU liberális partnerének jelenlegi gyengélkedése pedig a kereszténydemokraták számára is szükségessé teheti az együttműködést, amennyiben a jövőben is szeretnék megtartani a kormányzati hatalmat.

Az atomenergiával kapcsolatos változások mellett a „Stuttgart 21” ügyében tett választási ígéretek be nem tartása rossz hatással lehet a Zöldekre, hiszen a Winfried Kretschmann vezette tartományi kormány a párt szövetségi megítélésében is komoly szerepet játszik: Németország első zöld kormánya bizonyítéka vagy cáfolata lehet annak, hogy a zöld párt kormányzóképes. Kretschmann igazán kellemetlen helyzetben van: a választási kampányban ígéretet tett szavazóinak a projekt leállítására – a szociáldemokratákkal folytatott koalíciós tárgyalások során azonban kénytelen volt belemenni az őszi népszavazásba, amelynek érvényessége és  a – zöld miniszterelnök szempontjából való – eredményessége is kétséges. Annak ellenére ugyanis, hogy a polgárok részéről hevesek voltak és feltételezhetően azok is lesznek a tiltakozások, egyáltalán nem biztos, hogy a szavazók többsége a 1,5 milliárd eurós kiszállási költségeket tartományuk terhére szeretné majd viselni. Amennyiben a népszavazás a Zöldek számára kedvező eredményt hozna, még mindig nem valószínű, hogy lazíthatnak: koalíciós partnerük, az SPD ugyanis támogatja a projektet, ráadásul a magas költségek mellett a Deutsche Bahnnal kötött szerződések felmondása sem egyszerű.

Balog Anna

Felkapott hírek

Friss hírek

Korai még temetni az Obamacare-t

Bár úgy tűnt, hogy a Barack Obama nevével fémjelzett egészségbiztosítási reform többé-kevésbé biztonságban van most, hogy a novemberi félidős választásokon a képviselőházban többségbe kerültek a demokraták, az Obamacare ismét veszélyben van. De mit is jelent ez a fenyegetés valójában?

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás