Csernobil: 15 évig működött még az atomerőmű

Az 1987-ben posztjára lépő új igazgató, Mihail Umanyec azon a véleményen volt, hogy az erősen sugárszennyezett hármas reaktor helyett inkább az ötös blokk építését kellene befejezni, ami mind pénzügyileg, mind egészségügyileg jobb megoldást jelenthetett volna. A döntésnek azonban végül valószínűleg kizárólag politikai okai voltak: a hatalmas baleset után sem a nemzetközi közvélemény, sem a lakosság nem nézte volna jó szemmel egy újabb reaktor beindítását Csernobilben, a hármas reaktor viszont előtte is működött, és megfelelő tálalással be lehetett állítani a helyzetét pozitív fényben. Nem segített Umanyec tervén az sem, hogy az 5-ös és 6-os blokk ugyanolyan rendszer szerint épült, mint a 3-as és a 4-es. A majdnem teljesen elkészült blokkok berendezéseit végül szétszerelték, és más szovjet erőművekbe vitték.

Kattintson és nézegessen képeket is!

Így kezdetben az újra működésbe lépő reaktorok dolgozói nagyon rossz és veszélyes munkakörülményeknek voltak kitéve. A baleset előtti éves sugárzásdózis normát 5 röntgenről 25-re emelték, így hivatalosan normális érték lett az, ami korábban a megengedett dózis ötszörösét jelentette. A működő blokkokban rendkívül rossz volt a munkamorál, aminek fizikai és pszichés okai is voltak. Egy év alatt kétszer váltottak vezetőket, a főmérnök pedig harmadszorra cserélődött le az atomerőműben.

Emellett krónikus szakember hiány volt. A katasztrófa után a munkálatok során sokan megkapták a maximális megengedett sugárdózist, és nem dolgozhattak többet az erőműben. Sokan pedig az evakuáció után nem kívántak többet visszatérni Csernobilbe. Így a nukleáris létesítmény következő igazgatója, Mihail Umanyec szerint a szakképzett dolgozók alig 10%-a maradt a helyén.

További, 1987-ből származó KGB jelentések arról árulkodnak, hogy a csernobili munkaerő terén katasztrofális problémák léptek fel. Így csak az egyes blokk személyzete volt a jelentések szerint megfelelően szakképzett és állandó jellegű, a többi blokkban a munkaerőhiány miatt ideiglenes jelleggel tartózkodtak szakemberek más szovjet tagköztársaságokból. A dolgozók ráadásul naponta 12 órát dolgoztak a 8 óra helyett, megint csak a munkaerőhiány miatt. Emiatt kritikusan lecsökkent a munkamorál, a személyzet pedig kimerült és legyengült volt.

Emellett problémák voltak a személyzet betanításával is, ugyanis a tréningek során a dolgozók 40-50 százaléka csupán elégséges osztályzatokat kapott. A legrosszabb helyzetben azonban a hármas reaktor volt, az ott dolgozók ugyanis már 7-10 nap alatt elérték a megengedett sugárdózist, és ezután váltásra kényszerültek.

1990 május 30-án az atomerőmű környékén Richter skála szerinti 4-es erősségű földrengést regisztráltak. A szakemberek rávilágítottak ekkor arra, hogy a szarkofág valószínűleg nem bírna ki egy erősebb földrengést.

Négy évvel a csernobili katasztrófa után egy újabb baleset következett be az atomerőműben – ezúttal a második számú reaktorban. 1991. október 11-én tűz ütött ki a második blokk géptermében, megsérült a vezérlőberendezés az egyik turbógenerátor. A baleset következtében újból radioaktív anyagok jutottak ki a környezetbe, azonban a hivatalos információk szerint ezek nem voltak jelentősek, és nem jutottak a 30 km-es zónán kívülre. A második reaktort ekkor véglegesen bezárták.

Az újabb baleset miatt az ukrán parlament úgy döntött, hogy a csernobili atomerőművet legkésőbb 1993-ban bezárják. Az ukrán képviselők az atomenergiát túl veszélyesnek ítélték meg, és Ukrajna területén moratóriumot hirdettek a további erőmű építésekre.

Ezek a döntések azonban mindössze alig másfél évig voltak érvényben: 1993-ban a moratóriumot feloldották, a Csernobili Atomerőmű működtetését pedig határozatlan ideig folytatták.

Leonyid Kucsma akkori ukrán elnök kézjegyével ellátott dokumentum a 3. számú blokk
bezárásáról 2000 decemberében. Kucsma minden az atomerőmű bezárásávala járó
felelősséget magára válta.

A nemzetközi nyomásra azonban 1995. december 25-én az ukrán kormány memorandumot írt alá a G7-es országokkal és az Európai Unió bizottságával: a megállapodás értelmében Ukrajna végleg leállítja a még működő csernobili reaktorokat, cserébe pedig pénzügyi támogatást kap a reaktorok leállítása miatt bekövetkező károk és csernobili katasztrófa leküzdésére. Az erre a célra létrehozott bizottság úgy ítélte meg, hogy a leállás miatt Ukrajnát 15 éves periódusban 464 millió dollár kár éri, a szociális kérdések megoldását pedig 505 millió dollárra értékelték 6 éves periódusban.

Így ennek megfelelően 1996. november 30-án végleg leállították az első blokkot, 1999 március 15-én pedig a kettes reaktort zárták be örökre (amely azonban már az 1991-es tűzeset óta nem működött). Végül 2000. december 15-én az utolsó működő csernobili reaktort, a 3-as blokkot is leállították.

Az atomerőmű bezárása 2000. december 15-én. A dolgozók sírtak egytől egyig.

A Csernobili Atomerőműben azonban jelenleg is dolgoznak emberek  - közel 4 ezer fő (korábban 11 ezren dolgoztak). Az ő feladatuk a leállított reaktorok fenntartása és ellenőrzése, és az erőmű felügyelete. Ezen kívül pedig nem szabad megfeledkezni az erőműben lévő 4-es blokkról sem, amely csak egy védőburokkal tartja vissza a benne lévő radioaktív fűtőanyagokat attól, hogy kijussanak a környezetbe, és egy újabb nukleáris katasztrófa okozói legyenek.

Címkék:
• csernobil
• csernobili atomkatasztrófa
• ukrajna