Szabadkereskedelmi övezetet hozna létre Janukovics

Molnár Gergely
2010. október 8., péntek

Ukrajna elnöke, Viktor Janukovics csütörtökön Franciaországba látogatott, hogy találkozzon Nicolas Sarkozy francia elnökkel és a helyi üzleti élet számos vezetőjével. Az ukrán külügyminisztérium egy korábbi bejelentése szerint a tárgyalások elsősorban Ukrajna és az Európai Unió további közeledésének lehetőségeiről fognak szólni.


Kattintson és nézegessen képeket is!
A hagyományosan oroszbarátként számon tartott Janukovics, megválasztása után jelentette be, hogy elnökségének egyik prioritása az európai integráció lesz – amely semmiképpen nem keverendő össze elődje atlantista törekvéseivel. Az ukrán oldal három fő célkitűzést jelölt meg: egy szabadkereskedelmi övezet létrehozása, a vízumkényszer eltörlése és a társulási szerződés mielőbbi aláírása.

"Biztos vagyok benne, hogy november 22-én, az EU-Ukrán csúcson sikerül megállapodnunk" – fejezte ki reményét Janukovics a szerdán Kijevbe látogató szlovák elnöknek, Ivan Gasparovicsnak. Az ukrán elemzők szerint Janukovics most kezdődő európai körútja pont ezen integrációs célkitűzések sikerét alapozza meg.

A hosszú évek óta válságban tengődő ukrán gazdaság fellendülésének egyik záloga a nyugat-európai tőke beáramlása, a technológiai modernizáció és az üzleti élet normáinak fokozatos átvétele lenne. Valószínűsíthető, hogy Janukovics a francia gazdasági élet képviselőit is igyekszik majd meggyőzni egy szorosabb együttműködés szükségéről – elsősorban a mezőgazdasági és az energiaügyi szektorban.

Fontosnak tartjuk, hogy Oroszország mellett, más európai országok is részt vegyenek az ukrán gázszállítási szektor felújításában, átláthatóvá tételében – jelentette be az ukrán elnök szeptemberben, Barroso kijevi látogatása után. 

Janukovics, év eleji megválasztása óta törekszik mind az európai, mind az orosz oldallal a korábbinál jobb viszonyok kialakítására. Kétségtelen azonban, hogy a biztonságpolitikai (Fekete-tengeri flotta ügye) és kulturális (az Orosz Ortodox Egyház erősödő befolyása, a Juscsenko-féle nyeltörvény eltörlése) téren Ukrajna Oroszország felé húz. Kérdés, mennyire tud mindezek mellett egy konstruktív, a modernizációját elősegítő párbeszédet kialakítani az Európai Unióval, illetve milyen formában lesz képes részt venni az európai integrációs folyamatban.   

Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön rendelkezik eduID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?

Kövessen minket!

Galériák