Euro 2012: Lengyelország lemaradásban

Ijjas Anna
2010. szeptember 14., kedd
Megosztás:

Lengyelország késésben van. A mostani tempóban haladva jónéhány beruházással nem készül el az Euro 2012 időpontjára. Ez derül ki a Legfelsőbb Ellenőrző Kamara augusztusi jelentéséből. A szervezet a lengyelországi előkészületeket figyeli a két év múlva esedékes Európa Bajnokságra. Két éve, az első felméréskor már jelezték a tervben a hiányosságokat, ami megnehezítheti a haladást.


Kattintson és nézze meg Varsót!

Ha a helyzet nem változik, nem lesznek példál utak, amelyek a stadionokhoz vezetnek. 2009 végéig a negyvenhat különböző autópálya-szakaszból (összesen 872 km hosszúak) csak tíz lett kész, tizennyolc építés alatt áll, tizenhétnél már kijelölték a kivitelezőt, egy pedig tervezési stádiumban van. A gyorsforgalmi utak sem állnak jobban. 116 építendő szakaszból (összesen 156 km) tizenkilencet adtak át, tizennyolcat még építenek, hatvankettő pedig még a megvalósulásig sem jutott el. Az utakon kívül még repülőterek, pályaudvarok és vasútvonalak is építésre, illetve felújításra várnak.

A kamara egyedül a lengyel stadionok építésével lehet elégedett, ahol a munka a tervnek megfelelően halad. Egyedül a wroclawi stadion építése késik, várhatóan három hónapot. A fitnesszklubbal, konferenciateremmel, kaszinóval és diszkóval kiegészített objektum 43 ezer nézőt tud majd befogadni.

Várható csúszások

A1 autópálya Stryków-Konopa között (Varsó) - 2012 május vége
A2 autópálya Rzasawa-Pyrzowice között (Szilézia) - 2014.
S7-es út Olsztynek-Plonsk között - 2013. október
S7-es út Plonsk-Varsó között - 2014. december
S5-ös út Poznan-Wroclaw között - 2012. október
S17-es út Varsó-Garwolin között - 2014. december
Wroclaw, a stadiont és a repülőteret összekötő út építése - 2012. január
Gdansk, a stadiont és a repülőteret összekötő út építése - 2015 eleje
Varsó, belvárost összekötő utak építése - nem készül el az EB kezdetére
Poznan-Lawica reptér, terminál átépítése - 2012. március
Poznan főpályaudvar, vasútvonal átépítése - 2012. április
Varsó, Keleti Pályaudvar, vasútvonal átépítése - 2012 első negyedéve

Senki ne igyon a medve bőrére

Noha sokan a lengyel gazdaság fellendülését várják az EB-től, a szakértők szerint ez nem garantált. A piacelemző Sobieski Intézet korábbi rendező országok példájával figyelmeztet: egy EB-rendezés csak akkor hozhat gazdasági sikert, ha jó gazdaságpolitikával jár együtt.

Bizonyítékként az intézet Portugália (2004-es EB), Görögország (2004-es olimpia) és Olaszország (2006-os téli olimpia) esetét hozza fel. A felsorolt államok egyike sem tudta GDP-jét az uniós átlaghoz tartani a rendezvények után. A 2006-os VB-t jegyző Németország teljesítménye is hullámzik. Egyedüli pozitív példa Svájc és Ausztria, a 2006-os VB társrendezői, akik túl tudták lépni az uniós GDP-átlagot a rendezés évében.

 Stadionok Lengyelországban...

Nemzeti Stadion, Varsó -  55 000 férőhely, határidő: 2011 második fele
Városi Stadion, Poznan - 46 000 férőhely, határidő: 2010 második fele
Városi Stadion, Wroclaw - 43 000 férőhely, határidő: 2011 második fele
PGE Arena, Gdansk - 42 000 férőhely, határidő: 2011. január
Városi Stadion, Krakkó - 33 000 férőhely, határidő: 2010 második fele
Szilézia Stadion, Chorzów - 55 000 férőhely, határidő: 2011 első fele 

...és Ukrajnában

Olimpiai Stadion, Kijev - 73 000 férőhely, határidő: 2011 második fele
Dnyipro Stadion, Dnyetropetrovszk - 31 000 férőhely, 2008-ban befejezték
Városi Stadion, Lvóv - 33 000 férőhely, határidő: 2010 vége
Shaktar Stadion, Donyeck - 53 000 férőhely, 2009-ben befejezték
Metalist Stadion, Harkov - 42 000 férőhely, határidő: 2010 második fele
Csernomorec Stadion, Odessza - 36 000 férőhely, határidő: 2010

Sorakozó

A szervezők munkáját több mint tízezer önkéntes segíti majd Lengyelországban és Ukrajnában. A toborzás és válogatás csak 2011-ben kezdődik, de már most lehet jelentkezni a megadott emailcímre. A lengyel fél szóvivője elmondta, az önkéntesre a stadionoknál, városközpontokban, repülőtereken és szálláshelyeknél lesz majd szükség. Varsóban és Kijevben ezer-ezer, míg a többi városban ötszáz ember segítsége kell.

A válogatás négy lépcsőfoka: on-line jelentkezés, felvételi beszélgetés, utána általános és speciális képzés.

Reakció három lépésben

Akik már nagyon várják a kezdőrúgást
A várható egymillió vendégre a lengyel rendőrség is felkészül. A rendőrök jó része (kb hatezer fő) idegennyelvű kurzusokon vesz részt, ahol angolt, németet és oroszt tanulnak. A képzés 24 millió zlotyba kerül, amit uniós forrásokból fedeznek.

A rendőrség egy műveleti központot is fel akar építeni az EB idejére, ahová a résztvevő országok biztonsági adatai kerülnek. Kapcsolatban állnak majd az Interpollal és az Europollal, amelyek adataihoz szintén hozzáférhetnek. A központban száz ember fog ügyelni folyamatosan.

A rendezvény folyamán a lengyel hatóságok együttműködnek majd a résztvevő országok, elsősorban a társrendező Ukrajna rendvédelmi szerveivel. A szurkolókra különlegesen képzett biztonságiak ügyelnek. A "Figyelem, Tolerancia, Nyomás" jelszó alatt meghirdetett program is rájuk vonatkozik. Az első lépésnél a szurkolók biztonsága a lényeg. A tolerancia a drukkerek hangos viselkedésére utal. Ilyenkor a rendőrök az EB alatt elnézik az utcán hangoskodó fanatikusok csapatát, noha ezt más esetben számon szokták kérni. Nyomást csak az agresszívakkal szemben alkalmaznak.

Híres hirdetők

Lech Walesa volt államfő, Maryla Rodowicz énekesnő, Józef Mlynarczyk volt kapus és Robert Korzeniowski, olimpiai érmes gyalogló lesznek az Euro 2012 fő támogatói, akik a rendezvényt népszerűsítik. Az ünnepélyes kinevezésre szeptember elején került sor Lódzban, ahol jelen voltak a lengyel és ukrán labdarúgószövetség elnökei is. Itt mutatták be a kupát, amelyet az EB győztesei emelnek majd a magasba. Az eseményt lengyel-ukrán barátságos mérkőzés zárta.

Ukrajnában az EB-t Valerij Borzov sprinter, Szerhij Bubka rúdugró, Ivan Malkovics költő, valamint az Okean Elzy énekese, Szvjatoszlav Vakarcsuk reklámozza majd.

Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön rendelkezik eduID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?

Kövessen minket!

Buszos utazásához a Kitekintő a busszal.hu-t ajánlja!
különbusz – személyszállítás – buszbérlés

Megosztották

Galériák