Füle: Ankara külpolitikája „gyorsabban bővül, mint a Turkish Airlines”

Štefan Füle karrierdiplomata, korábban a NATO-hoz és Litvániához kirendelt nagykövetként szolgált. Az EurActiv főszerkesztőjével, Georgi Gotevvel és annak kiadójával, Christophe Leclerqkel beszélgetett.

Biztos úr, az első kérdésem az EurActiv Spanyolországtól származik: néhányan a nehéz európai gazdasági helyzetet tekintve attól tartanak, a bővítéssel majd „több szájat kell etetni” az EU-ban. Hogy válaszolna az ehhez hasonló véleményekre?

A nehéz helyzetek mindig összekovácsolják a családokat. Egy kifelé, és nem befelé tekintő Európai Unió sokkal inkább képes megoldást találni a gazdasági kihívásokra. A bővítés egy több hullámban megvalósuló folyamat, melynek már ismerjük a következményeit.

Ezen következmények egyike sem mutat abba az irányba, hogy a bővítés visszafogná a gazdasági fejlődést a régebbi tagállamokban. Valójában az ellenkezője igaz: a bővítés az új lehetőségekről szól, arról, hogy a problémák megoldására a legjobb európai megközelítést alkalmazzuk.

A bővítési folyamat a nehéz történelmi hátterű országokat is segíti, hogy csatlakozhassanak a kontinens legnagyobb békeprojektjéhez. A bővítés nem „több etetni való szájról” szól, hanem feltáruló lehetőségről, melyekkel az előttünk álló kihívásokra reagálhatunk.

Biztos vagyok benne, hogy az 1986-ban, több évtizedes diktatúra után csatlakozó Spanyolország könnyen megérti ezt az üzenetet. De jelenleg belga elnökség van, és az ő napirendjükön nem szerepel túl előkelő helyen a bővítés. Úgy látszik a sikeres 2004-es bővítési hullám után a kérdés másodlagos helyre szorult. Helyes ez az értékelés?

Nem, nem hiszem. A belga elnökség egyik prioritása éppen a bővítés. Valóban, eltöltöttünk néhány évet az Európai Unió új intézményi és alkotmányos elrendezésének vizsgálatával. Azonban a Lisszaboni Szerződés elfogadásával elhárítottuk a jövőbeli bővítés akadályait, és létrehoztunk egy intézményi lehetőséget a bővítések folytatására.

2006 óta egyértelmű bővítési politikánk van, mely a feltételek teljesítésének alapelvén (conditionality) nyugszik. Ez biztosítja, hogy minden tagjelöltnek sikerüljön, amikor közel 100 százalékosan készen áll rá. A feltételességen kívül fontos az is, hogy a bővítést politikai elvek mentén irányítsuk. A politikai vezérlést a spanyol elnökség próbálta bevezetni, és ez az, amit a belga elnökségtől is elvárok.

A belga elnökségnek kivételes lehetősége adódik egy sor fontos mérföldkő átlépésére, és nemcsak a Nyugat-Balkánon. Arra számítok, hogy elkezdik a csatlakozási tárgyalásokat Izlanddal, és vezetésükkel lezajlik majd az Albánia és Montenegró csatlakozási kérvényének belső vitája is. Ha pedig létrejön a konszenzus, felkérik a Bizottságot a Szerbiáról szóló vélemény elkészítésére.

Remélhetőleg ők lesznek azok, akik megvizsgálják, fennáll-e a konszenzus Macedónia csatlakozási tárgyalásainak megkezdését illetően. Ott van még Bosznia-Hercegovina és Koszovó esete is, melyekkel külön foglalkozniuk kell majd.

Egy sor releváns ügyet is érinteniük kell, például Törökországét is, szóval valójában úgy látom, a belga elnökség eléggé elfoglalt a bővítés ügyeivel. És nem csak az általános ügyekkel van elfoglalva, hanem igazi mérföldkövekkel, mint például a horvát csatlakozási tárgyalások végső szakasza.

Úgy vélem, a belga elnökség nem csak a szükséges politikai irányítást biztosítja majd, hanem konkrét eredményeket is fel fog mutatni. És ez pontosan az, amire szükség van a tagállamok néhányak által „bővítési fáradtságának” nevezett jelenség elleni küzdelemben. Néhányan azonban figyelmeztetnek, hogy ez bővítési fásultságot eredményezhet reakcióként a csatlakozásra vágyó és a tagjelölt országok között.

Említette a feltételességet, de egyetértene azzal az állítással, hogy ettől eltekintve, számít az ország mérete is? Ha Törökország Albániához hasonló méretű lenne, a feltételesség kisebb akadályt jelentene?

A problémák és kihívások természetesen függenek az ország méretétől, ez egyértelmű. De ez nem jelenti, hogy a feltételesség másképp működik egy kis ország és egy nagy ország esetében. Az egyértelmű üzenet szerint ez ugyanaz, akár ötmillió, akár hetven-nyolcvan millió lakosú országról van szó.

Kollégáink az EurActiv Csehországtól szeretnének a Keleti Partnerségről kérdezni, mely kezdeményezést a cseh EU-elnökség alatt indítottak el, annak egyik fő eredménye volt. Nem gondolja, hogy más elnökségek, mint a spanyol és a belga, kevésbé érdeklődnének a téma iránt? Lehetséges lesz a prágai csúcs lendületét fenntartani, mely a kezdeményezést útjára indította?

Szerintem a lendület fennmarad, mert a Keleti Partnerség mint kezdeményezés máris nagyon aktív, de két további elem is megerősíti a belga elnökség szerepét. Az egyik, hogy a Keleti Partnerség máris számos eredményt hozott, nemcsak Ukrajna esetében, de Moldova, Grúzia, Azerbajdzsán és Örményország esetében is.

Míg Ukrajnával már előrehaladott állapotban vagyunk a társulási szerződés és a gazdasági integráció megegyezésének tárgyalásaival, már elkezdtünk egy társulási egyezményt Moldovával, és hamarosan el fogjuk kezdeni a tárgyalásokat Grúziával, Azerbajdzsánnal és Örményországgal.

Már a gazdasági integráció egyezményeinél tartunk, tisztáztuk, milyen feladatok várnak még Moldovára és a három dél-kaukázusi országra. Ez azért is fontos ügy, mert átfogó egyezményekről van szó, melyek sokkal mélyrehatóbbak, mint a szabadkereskedelmi egyezmények: az EU acquis-jának megnyitásáról van szó különösen a kereskedelem és belső piac területén a keleti szomszédok számára. Így teljesítjük azt az ígéretünket, hogy olyan közel hozzuk ezen országokat az EU-hoz, amennyire csak lehet.

Ott van még a pénzügyi erőforrások kérdése is. Az év második felében és még inkább a következő év elején a tagállamok által felajánlott 350 millió euró eljut a Keleti Partnerség országaihoz.

A támogatás főként az átfogó intézmény-építés formájában jelenik majd meg. Ez segíteni fog kapacitásaik megerősítésében, mely nem csak a társulási egyezmények és a gazdasági integráció egyezmények tárgyalásában lesz hasznos számukra, hanem ezen egyezmények és a reformok alkalmazásában is.

Gondolja, hogy az Ukrajna és Oroszország közötti közeledés veszélyeztetheti az EU Kijevvel kapcsolatos terveit? Lehetséges-e, hogy az EU elveszti Ukrajnát?

Nem. Úgy gondolom, az EU érdekelt Kijev és Moszkva jó kapcsolatában, a két ország közti javuló kapcsolat valójában hasznos az Uniónak.

Ukrajnával kapcsolatban a legfontosabb az EU számára az országban zajló reformok folyamata, vagyis hogy az új ukrán adminisztráció milyen minőségű, kiterjedésű, és milyen stratégiai irányokra törekszik az EU-Ukrajna kapcsolatokban, valamint hogy a reformfolyamat kompatibilis-e az európai ágendával.

Mind Ukrajna politikai elszántságát, mind ragaszkodásukat ahhoz, hogy a reformok kompatibilisek legyenek az EU módszereivel, biztatónak találom. Az Ukrajnával való kapcsolatunk nem áll versenyben más országokkal: ez egy olyan dolog, mely mindenki számára hasznot hoz.

Oroszország is változásban van. Bizonyos moszkvai körökben érdeklődés mutatkozik az európai integráció iránt. Lehetne Ukrajna esete egyfajta kísérlet Oroszország számára, lehetővé téve, hogy Moszkva megtanulja, hogyan működhet együtt az EU-val?

Nagyon remélem, hogy bármilyen jó eredmény, amit Ukrajnával és a Keleti Partnerség más országával el tudunk érni, ösztönzőleg hathat más országokra, különösen Oroszországra.

Oroszország stratégiai partnerünk: új intézményi kereteket próbálunk létrehozni a kapcsolatainkban. Nyilvánvaló, hogy bizonyos területekről csak beszélünk, de ahogy egy diplomata mondta, beszéljük a beszélnivalót, de nem tesszük a tennivalót.

Az Ukrajnával való viszonyunk nem Oroszország félreállítását célozza. Épp ellenkezőleg, egyértelmű érdeklődést és elszántsáot jelez az Unió Keleti Partnerekkel kapcsolatos politikájában, és Oroszország ebben nyilvánvaló stratégiai partner.

Törökországot, Ukrajnát és Oroszországot tekintve azt látjuk, bár nagyban különböznek egymástól, mégis közös vonásuk, hogy mindhármukat frusztrálja, hogy nem képesek befolyásolni az őket is érintő uniós politikákat, melyeket talán egyszer el is kell fogadjanak.

A törökök, bár tagjai az uniós vámuniónak, még sincs túlzott befolyásuk a belső piaci folyamatokra. Az ukránok, az acquis átvételével szintén nem nyernek beleszólást annak alakulásába. Az oroszoknak van némi beleszólásuk a biztonsági ügyekbe, de a gazdaságiakba nincs, és ez az egyik oka, hogy visszautasítják az Energia Chartát. Hogyan segíthetünk nekik, hogy könnyebben elfogadják az acquis communautaire-t, amely befolyásolja agazdaságukat?

Jó kérdés, de a válasz nem a közös nevezőben keresendő. Specifikusan, érdemeik alapján kell dolgozni az egyes országokkal. Törökországgal már egy ideje folynak a csatlakozási tárgyalások, de hiányzik a csatlakozási folyamattal párhuzamosan zajló megerősített politikai párbeszéd. Különösen igaz ez Törökország növekvő szerepére a régióban.

Ha megnézzük a török külpolitikát, még gyorsabban bővül, mint a Turkish Airlines globális hálózata. Azt hiszem, mindkettőnk javára válna, és érdekünkben állna, ha olyan módon tudnánk interakcióba lépni, mely nem újabb kérdéseket vet fel, hanem választ talál a közös kihívásainkra. Ez egy olyan lehetőség, melyet meg kell ragadni.

A Törökország által, szomszédjaival szemben alkalmazott „zéró probléma” politikáját az Európai Unió a csatlakozási folyamat iránti elkötelezettségével szemben a „zéró kétség” politikájával kellene megerősíteni, a reformfolyamatban pedig a „zéró habozással”, mert ez az igazi motorja a csatlakozási folyamatnak.

A negyedik elem nagyon releváns a Törökországban nemrég lezajlott eseményekkel kapcsolatban – ez a „zéró tolerancia” a terrorizmussal szemben. Itt lehetőséget látok az intenzívebb együttműködésre az EU és Törökország között.

Nicolas Sarkozy francia elnök idén Törökországba látogat. Ismerjük az ötletét, miszerint Törökországnak a teljes EU-tagság helyett csupán „privilegizált partnerséget” kellene ajánlani. Lát valami esélyt áttörésre ezzel kapcsolatban?

Remélem, hogy sor kerül áttörésre abban az értelemben, hogy meg tudjuk oldani a kettős hitelesség problémáját.

Hitelességre van szükség a török oldalon, mert ha Törökország nem fogad el új törvényeket, aligha lenne haladás a csatlakozási tárgyalásokban. De hitelességre van szükség a mi oldalunkról is a tárgyalási keretek iránti elkötelezettséget illetően. Ezeket konszenzussal fogadtuk el, és ez világosan kijelenti, a folyamat célja a csatlakozás, valamint, hogy ez egy nyílt kimenetelű folyamat, melynek eredményei nem garantálhatóak.

Ha elkötelezzük magunkat a folyamat iránt, remélem, eljutunk egy olyan pontra, ahol Törökország valóban készen áll a tagságra. Úgy gondolom, csupán ennek ténye sokat változtat majd a közfelfogáson. Hatással lenne a partnerség más formáiról szóló jelenlegi vitára is, beleértve a privilegizált partnerséget, mely ekkorra már elavult ötletté válik majd.

Nem említette Ciprust. Az újraegyesítési tárgyalásokon elért haladás nélkül úgy tűnik, nincs miről tárgyalni Törökországgal idén.

Igaza van: az első lépés természetesen az Ankarai Egyezmény kiegészítő protokolljának végrehajtása és a török kikötők megnyitása a ciprusi hajók előtt. Ha ez megtörténik, a csatlakozási folyamat keretei kiszélesednének, mert felszabadítana egy sor tárgyalási fejezetet.

Úgy látom, Törökország immár támogatja a tárgyalási folyamatot Cipruson, melynek célja egy átfogó megoldás létrehozása. Fontos azonban, hogy ez a támogatás még intenzívebbé váljon, és így évek helyett az elkövetkezendő hónapokban valóban átfogó megoldás szülessen.

Az átfogó megoldás feloldaná a tárgyalóteremben uralkodó patthelyzettet. Törökország csak akkor válhat az Európai Unió tagjává, ha az összes tagállammal normalizálja kapcsolatait. Ez a kezdetektől fogva egyértelmű volt.

Félbeszakítottam, mielőtt felvázolhatta volna a kapcsolatok kereteit Ukrajnát illetően…

Ami Ukrajnát illeti, feltételezem, hogy a jelenleg tárgyalt társulási egyezmény és a gazdasági társulási egyezmény, megteremti majd ezt a fajta intézményi keretet egy aktívabb interakció érdekében Kijevvel. Az első reakció az új adminisztrációtól az volt, hogy a továbbiakban nem számíthatunk automatikus alkalmazkodásra Ukrajna részéről az EU állsápontjához.

Természetesen a döntés rajtuk múlik. Nagyon remélem azonban, hogy ez a hozzáállás megnyitja az utat az ügyek megoldása előtt, hogy végül a pozícióink, ha nem is egyeznek, de amennyire csak lehet, közeledjenek egymáshoz, a külpolitikai együttműködés mozgásterének csökkenése helyett.

Az ukrán kormány által elfogadott gazdasági reform jó alapot teremt az ország és az EU közti együttműködés kiszélesítésére. Egyébként felajánlottuk Ukrajnának, hogy további twinning projektekkel segítjük a reformok végrehajtását, és annak biztosítását, hogy valóban közelebb hozzák az országot az Európai Unióhoz.

Megint félbeszakítom, mielőtt kifejtené nézeteit Oroszországról. A világ ügyeivel kapcsolatos laza kormányzási modell, mint például a G20 nem található meg az EU ügyekben. Ez lehetne esetleg követendő irányvonal?

A pénzügyi nehézségek és egyéb okok miatt is célunk a jelenlegi intézmények reformja, hogy nagyobb kérdéseket is kezelni tudjunk. A G20 valóban jó példa az együttműködésre.

Arra is próbálunk módot találni, hogy az Unió nagyobb szerepet játsszon a globális színtéren. Az Európai Tanács elnöke vezeti a gazdasági kormányzás ügyében dolgozó csoportot, és várhatóan a Bizottság és a tagállamok közreműködésével ő is bemutatja elképzeléseit az idén egy sor üggyel kapcsolatban, melyek közül néhány kapcsolódik a kérdéséhez.

Erre alapozva az EU megvizsgálja majd a jelenlegi intézményi kereteken kívül eső szerződéses megegyezéseit szomszédjaival, a tagjelöltekkel és stratégiai partnerekkel, és megpróbálja majd egy európai G-valahányon keresztül intézni azokat. Szerintem a legjobb gyakorlat megosztásának jegyében fog zajlani.

Lehetséges lenne összehozni egy informális találkozót a G20 csúcs előtt, Törökország, Oroszország, Ukrajna, Herman Van Rompuy és egy sor más kelet- és nyugat-európai vezető részvételével, melyen egy közös páneurópai álláspontot alakítanának ki a G20 találkozóra?

Engedje meg, hogy ne fejtsem ki, hogyan lehetne ezt összehozni, de szólnék valami fontosabbról: a szinergiákról, melyek nemcsak az Európai Unión belül, de a partnereinkkel is léteznek.

Az Európa 2020 az Európai Unió első stratégiai dokumentuma, mely külső dimenzióval is rendelkezik. Ez az első dokumentum, mely lehetővé teszi nemcsak a bővítési tervek alá tartozó országok számára, hanem szomszédjaink számára is, hogy részt vegyenek célkitűzéseinkben.

Ez az első fontos lépés, és nem kellene az utolsónak lennie. A piacokba, pénzügyi intézményekbe fektetett bizalom megerősítésének nem szabadna az EU határain megállnia, sokkal szélesebb körűnek kellene lennie. Az Európa 2020 tapasztalataira hagyatkozva kreatívnak és innovatívnak kellene lennünk az intézményi kereteket illetően is.

Címkék:
• eu
• eu-bővítés
• interjú
• törökország