Kolbásszal és alkohollal a muszlimok ellen

Kiss Balázs
2010. június 18., péntek
Megosztás:

Érdekes, de nem egyedi muszlimellenes demonstrációt akartak tartani Párizsban. A francia főváros egyik negyedében- ahol a muszlim közösség igencsak népes- egy magánszemély rendezett „kolbászos-italozós” utcai mulatságot. Az eseményre azonban rávetült a francia szélsőjobb legszélének árnyéka. A rendőrség bár betiltotta az eseményt (és az ellentüntetést is), a Facebook-on az ötlettől felbuzdulva több francia és belga városban is terveznek hasonló akciókat.

A párizsi Goutte d’Or városrészben nagyon magas a muszlim bevándorlók aránya. Az itt lakók és az újonnan jöttek közötti békesség addig tartott, amíg a muszlim közösség ki nem nőtte mecsetüket. A közösség nagy része így rá lett kényszerítve arra, hogy a pénteki imát az utcán oldja meg. Sylvie François, az utcai mulatság szervezője szerint ez komoly fennakadásokat okoz az utcai közlekedésben és teljesen ellentétes a „köztársasági értékekkel” (jelen esetben a szekularizációval).

François figyelemfelkeltésként kívánta megrendezni a kis utcai mulatságot. A Facebook-on közzétett meghívójának szövege viszonylag ártatlan: még a François által felvetett eredeti problémára is csak a „történelmünk sötét pillanatai” kifejezés utalhat. A meghívó a francia nemzeti identitás kulináris megnyilvánulására utal: a régiók különbözőek, de mindegyiküknek megvan a saját alkoholos itala, sertésből készült étele és sajtja. Az esemény helye, Goutte d’Or városrész viszont egyértelmű provokáció a muszlim közösséghez, akiknek az iszlám vallás tiltja az alkohol és a sertéshús fogyasztását.

Rosette. Hagyományos lyoni kolbász. A tüntetők ezt fogyasztották volna.


A kezdeményezéshez sokan csatlakoztak. Bár nem bizonyított, de valószínűsíthető, a jobboldali Le Figaro internetes kiadása szerint, hogy az Identitás Blokk nevezetű kis szélsőjobboldali csoport áll az esemény hátterében. A Blokkot egyébként 2003-ban alapította az egykori Radikális Egység vezetője. Ez utóbbi csoportosulást 2002-ben oszlatta fel a bíróság, miután egyik tagja sikertelen merényletet hajtott végre Jacques Chirac, akkori köztársasági elnök ellen.


Kattintson és nézze meg Párizst!

A muszlim közösség természetesen válaszolni akart egy ellen- mulatsággal, ahol az iszlám vallás által elfogadott ételeket szolgáltak volna fel. A rendőrség azonban mindkét eseményt betiltotta a közrend fenntartása érdekében. Az esemény nem kapott hatalmas médiavisszhangot (ami annak is betudható, hogy Dél-Franciaországban árvíz pusztít, a kormány pedig felemelte a nyugdíjkorhatárt), de az internetes közösségi oldalakat már bejárta a hír. Több francia és belga város is hasonló tüntetéseket szervez többek között a Facebook-on.

Több civil szervezet (Fekete Egyesületek Tanácsa, SOS Rasszizmus) is felszólalt a kibontakozó jelenség ellen. Ezek a csoportok gyűlöletkeltésről és uszításról beszéltek, mely személyek vélt vagy valós származását támadja. A „kolbászos-italozós” mulatságok nem jelentenek egyedi esetet. Pár éve szélsőjobboldali csoportok sertéshúsból készült levest osztogattak, hasonlóan muszlimlakta környékeken. Ezt az akciót 2007-ben betiltották, így a mostani kezdeményezés is erre a sorsra juthat.

A párizsi főpolgármester, a szocialista Bernard Delanoë szerint még nincs vége a megpróbáltatásoknak, hiszen pénteken játszik a labdarúgó-világbajnokságon Algéria válogatottja. A városrészben élők nagy többsége algír származású, ezért a mérkőzés mindig komoly közösségi esemény, főleg a fiatalok számára. Ebben a légkörben azonban komoly provokációnak is teret nyithat.

Februárban már volt egy hasonló vita, amikor feljelentettek egy belga gyorsétterem-láncot, amelynek számos észak-franciaországi tagja a hamburgert nem sertésből készítette, hogy ezzel kedvezzen a muszlim vendégeknek. A kulináris vita azonban csak az egyik frontja az újjáéledő franciaországi (és nyugat-európai) muszlimellenességnek, amelyet a tavaly kirobbant burka-vita szított fel ismét.

Az eddigi vélemények
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, ugyanakkor a szerkesztőség fenntartja a jogot a nyíltan sértő, gyűlölködő, trágár ill. reklám tartalmú hozzászólások moderálására!
SZŰRÉS
Megadhatja, hogy mely pontszám alatti értékelésű kommentárok ne látszódjanak.

Nincs szűrés    -10 pont    -5 pont    -2 pont    0 pont   

primitív

Értékelés:-3 (3 szavazat)

Ahelyett hogy hőbörögnek, inkább csinálnának családonként 7 gyereket a karrier meg az önmegvalósítás helyett a debilek.

Értékelés:-2 (2 szavazat)

Most komolyan... miért kellett ezt betiltani?

A lelkes polgár elmegy enni egy kis kolbászt rozéval, aztán átmegy az ellentüntire a szomszédba baklavázni meg swarmát enni ayvarral.

Ezt jobb helyen multikulti gasztro-fesztiválnak hívják.

Értékelés:+2 (2 szavazat)

A nagy liberális eszméket hajkurászó nyugat is kezdte belátni, hogy jobb ha saját szokásainak áldoz és nem a világ megmentéséért hajkurász szokásaival ellentétes politikát.

Értékelés:+3 (3 szavazat)
oranjetulpen|2 éve |Permalink|Komment elrejtése

"Botrányos tüntetésre készül a szélsőjobb"

Kolbászt enni, bort inni...

Hmm, tényleg botrányos ;)

Értékelés:+2 (2 szavazat)
cn.norbert|2 éve |Permalink|Komment elrejtése

Akkor ha én gulyáslevest eszem, akkor szélsőjobbos vagyok? :D

Értékelés:+1 (1 szavazat)

Kíváncsi lennék te mit szólnál ha a te néped szokásai ellen tüntetnének. Európában a társadalom reprodukcióját csak a bevándorlással lehet már fenntartani, Egy átlagos ,,derék európai'' párra kevesebb mint két gyerek jut, világos hogy az elöregedéssel együtt ez csökkenő tendenciához vezet. Jvasolnám a kolbászevő borivó csürhének, hogy vállaljanak legalább 3 gyermeket és nem lesz szükség bevándorlókra.

Értékelés:-1 (3 szavazat)
oranjetulpen|2 éve |Permalink|Komment elrejtése
@44M_TAS:

Már miért lennének csürhe? Azt gondolom, hogy a franciáknak joguk van a saját hazájukban ott bort inni és kolbászt enni, ahol akarnak. Nem Szaúd Arábiában készültek ezt megtenni, hanem Párizsban, ahol otthon vannak!

Egyébként pedig a Földön így is túlnépesedés van, ezért senkinek nem kellene túlvállalnia magát a gyerekszámot illetően. Főleg nem azoknak akik nyomorban élnek vagy csak a szociális támogatások miatt vállalnak sok gyereket.

Európában nem györekesen eltérő kulturájú, a beilleszkedésre képtelen bevándorlókra lenne szükség, hanem az őslakosok gyermekvállalási kedvének ösztönzésére és szociális rendszer megváltoztatására.

Értékelés:+1 (1 szavazat)
Béla Bácsi|2 éve |Permalink|Komment elrejtése

Magyar kulturális vélemény:

"Jvasolnám a kolbászevő borivó csürhének"

Ha Clemenceau értett volna magyarul, akkor még kisebbre vagdosta volna le "La Hongrie"-t Trianonban.

Értékelés:-1 (1 szavazat)
Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön rendelkezik eduID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?

Kövessen minket!

Buszos utazásához a Kitekintő a busszal.hu-t ajánlja!
különbusz – személyszállítás – buszbérlés

Megosztották

Galériák