"Minden energiaforrásra szükségünk van"

Címkék:
• atomenergia
• ep
• herczog edit

Megosztás:

Önt az ipar és az atomenergia-szektor egyik legharcosabb EP-képviselőjeként tartják számon, ezáltal kissé kilóg a hagyományos baloldali értékrendből. Mennyire hálátlan ez a szerep a szocialista frakción belül?

Semmilyen formában nem az, ráadásul igaznak sem nevezném az állítást. Ha megkérdezné a kisvállalkozókat, ők azt mondanák, hogy Herczog Edit a kisvállalkozók képviselője. Én készítettem az EU kisvállalkozásokról szóló jelentését, továbbá hat éve vagyok társelnöke a KKV szakmai munkacsoportnak. Igaz ugyan, hogy az Európai Parlamentben inkább középre sorolnak a szocialista frakción belül. Otthon ez éppen fordítva van, és a skála bal szélére pozícionálnak. Véleményem szerint az új tagállamokra eleve jellemző, hogy baloldali képviselőik inkább a centrumban foglalnak helyet, amely nagyban megkönnyítette a Néppárttal való politikai együttműködést a legfontosabb gazdaságpolitikai kérdések kapcsán. Személyes hitvallásomat tekintve például senki sem tud meggyőzni arról, hogy nem a munkahely a legfontosabb lépés a szegénység felszámolásához vezető úton. Ilyen értelemben abszolút vállalkozás-barát vagyok, függetlenül annak méretétől, hiszen, ha nincs munkaadó, munkahely sincs.

Nemrég olvashattuk Jacques Delors Európai Energiaközösségre vonatkozó elképzeléseit, mely óvatos fogadtatásra lelt. Günther Oettinger energiaügyi biztos például úgy fogalmazott: „Egyre inkább európaizálódik az energiapolitika, ám továbbra is vannak véleménykülönbségek egyes nemzeti kormányok, parlamentek és uniós intézmények között.” Ön hogyan látja mindezt az EP- energiaügyi bizottságának tagjaként?

A Lisszaboni Szerződés egyértelműen deklarálja a tagállamok energiapolitikára vonatkozó nemzeti szuverenitását, tehát mindenki maga határozhatja meg, hogy milyen energiamixet használ. Ebből következőleg a közös energiapolitikának is megvannak a maga korlátai, még akkor is, ha az első ukrán-orosz gázvita után kialakult annak ügyrendje, hogyan lehet a lehető legrövidebb idő alatt összehívni Tanácsot a kérdés rendezésére. Mindez azonban ad-hoc jelleggel, az alapszerződést meghaladva történik. Mindazonáltal úgy vélem, hogy a Harmadik Energiacsomag, és az energiafogyasztásra vonatkozó 20-20-20-as célkitűzéssel előrelépés történt, az energiapolitikusok pedig egyetértenek abban, hogy ennél is tovább kell mennünk: vagy valamiféle regionális együttműködés, vagy egy schengeni energiaszerződés felé. Ez utóbbi vadonat új kooperációt jelentene a tagállamok, illetve egyes unión kívüli országok között. A jelenleg rendelkezésünkre álló eszközrendszerrel ezen célok nem érhetőek el, éppen ezért kell igazat adnom a Delors - terv létjogosultságának. Az EU-nak ráadásul a megcsontosodott Euratom szerződés keretein belül kell mozognia, amely kizárólag konszenzussal változtatható meg.

Maradván az energiabiztonság és a diverzifikáció kérdéskörénél: mostanában mintha kevesebbet lehetne hallani a Nabucco-projektről. Katinka Barysch, a Center For European Reform igazgatóhelyettese szerint az EU-nak illetve tagállamainak pénzügyileg és gazdaságilag is intenzívebben kellene támogatniuk a tervet. Ön helytállónak tartja a megállapítást?

Nem követem naponta nyomon a Nabucco fejlődését, európai politikai síkon nem igazán lehet vele mit kezdeni, költségvetési szempontból annál inkább. Az ipari bizottság költségvetési véleménykészítőjeként úgy vélem, hogy az európai parlamenti pártok egyetértenek abban, hogy ehhez európai forrásokra van szükség, illetve hogy a Nabucco vezetékből kijövő gáznak egységes áron kell majd energiát biztosítani mind a huszonhét tagállam számára. Nem ismerem az erre vonatkozó szűk keresztmetszeteket, mindenesetre az biztos, hogy nem törvényhozási akadály áll a háttérben.

Szűnni nem akaró viták zajlanak az atomenergia felhasználása kapcsán, mindeközben a legfrissebb Eurobarometer felmérés rámutatott: a megkérdezett magyarok negyede növelné az atomenergia felhasználásának arányát, meghaladva ezzel az unióban mért átlagos hajlandóságot.

Amennyiben a Földön élő hétmilliárd emberben gondolkozunk, elfogadván azt a jogot, hogy bárkinek lehessen vasalója, vagy autója, akkor ez alapján kell kiszámítanom az erőforrásokat. Mindezek tükrében bizton állíthatom, hogy minden energiaforrásra szükségünk van, mely önmagában még nem elég: fontos lesz az energiaágazat léptékszerű megváltoztatása is. Kevesen tudják például, hogy a szénből származó energiának mindössze harminc százalékát nyerjük ki, a többi veszteségszámba megy. Kutatás-fejlesztés segítségével kideríthető lenne, hogy feltornászhatnánk-e ezt akár hatvan százalékig. Új energiaforrásokra szintén szükség van. Magyarországon ma harmincnyolc százalék az atomenergiából kinyert energia aránya, és nagy örömömre szolgál, hogy pozitív elmozdulást tapasztaltam a zöld szervezetek hozzáállásában. Ha kiiktatnánk az atomenergiát, és a többi ágazatban terítenénk szét az ott előállított energia mennyiségét, akkor a potenciálisan keletkező széndioxid mennyiség megegyezne a teljes európai közlekedés CO2 kibocsátás mennyiségével. Magyarán a kibocsátási célok sem értelmezhetőek a nukleáris energia megtartása nélkül. Az Eurobarometer által mért eredmény nagyban köszönhető a hazai nukleáris szakmának, illetve az atomkutatás hazai eredményeinek: keveseknek kell csak bemutatni Neumann Jánost vagy Teller Edét.

Áttérvén a széndioxid-kibocsátásra és a klímapolitikára: Connie Hedegaard klímapolitikáért felelős biztos május 26-i jelentésében 20 helyett 30 százalékos kibocsátás-csökkentés mellet érvel 2020-ig. A biztos mindössze puha vállalásról beszélt, hiszen nem egyoldalú, hanem a többi szereplő viselkedéséhez kötött lépésről beszélünk. Felmerül a kérdés, hogy miként értékelhető ez a javaslat a koppenhágai kudarc eredményeként elmaradt globális szabályozás hiányában?

A koppenhágai események javarészt intézményi okokra (pl.: eltérő törvényhozási sebességek) vezethetőek vissza. Minden ilyen politikáról az a véleményem, hogy ameddig nem születnek új beruházások, addig majdnem mindegy, hogy mi áll a papíron. A papír tehát szükséges, de nem elégséges feltétel. A CO2 kibocsátás nem dokumentumoktól fog megváltozni, hanem másfajta erőművek, csőrendszerek, alkalmazásától illetve a felhasználási módok, és a fogyasztói magatartások megváltozásától. Megítélésem szerint az elmúlt húsz év politikájának eredményeként megindult mozgás túl lassú volt. Fontos a politikai szabályozás, de ipari átalakítás nélkül (vezetéképítés, erőműépítés, alternatív háztartási eszközök) nem lesz érdemi eredmény. Voltunk már a vas és acél országa, a papír azt is elbírta. Ipari forradalomra, léptékváltásra van szükség, de amíg a villanyóra a pincében van eldugva, addig a fogyasztói hozzáállás is nehezen változhat.

A magyar elnökség kapcsán úgy fogalmazott: stratégiai fontosságú, hogy növekedjék a magyar tudományos és pénzügyi részvétel a neutronkutatóra, a „szuperlézerre” vagy az európai fúziós erőműre vonatkozó beruházásokban. Miért fontos ez számunkra?

A K+F mindenképpen kitörési pontot jelent, azon tagállamok, amelyek nagy hangsúlyt fektettek a kutatásfejlesztésre, azok a gazdaságban is élen járnak. Persze lehet azon vitatkozni, hogy ennek oka valójában a gazdaságból kivont, és így a kutatásba átcsoportosított összegekben rejlik, de én úgy vélem, hogy a kutatás ezen esetekben megelőzi az alkalmazást. A nagy K+F infrastruktúrák tekintetében hatalmas az inhomogenitás: a létező nagy fejlesztések java az Elbától nyugatra, és a Dél-Pireneusoktól északra található. Ha ezen nem változtatunk, akkor a lemaradásunk csak növekedni fog. Nem tartom valószínűnek, hogy a hátrányban lévő országok egyedül képesek lennének eredményeket produkálni, tehát mindenképpen európai átcsoportosításra lesz szükség.