Magyarics Tamás: "Cameron szakított a thatcherista jobbszárnnyal"

A Liberális Demokraták azért léptek be a koalícióba, hogy a politikai és a választási rendszer reformjai megvalósuljanak. Milyen változást hozhatnak ezek a reformok a liberálisok és a kisebb pártok számára? Átalakulhat-e ezektől a brit politika, vagy továbbra is a két nagypárt marad domináns?

Magyarics Tamás

Erről nemrég csináltak egy érdekes felmérést. Az új rendszer amit be akarnak vezetni, az a single vote rendszer egy változata, ami azt jelenti, hogy 50 százalék plusz egy szavazat kellene a győzelemhez, a választók rangsorolnák a jelölteket, és ha valakinek már nem lehet meg az 50 százalék plusz egy, azt alulról kihúzzák, az összesített adatait megkapnák a többiek a rangsor szerint, és így előbb-utóbb meglenne valakinek a szükséges számú szavazat (a tervezett új rendszerről bővebben ebben a cikkben írtunk – a szerk). Érdekes módon az egyik közvéleménykutató számításaiból az derült ki, hogy ha a most lezajlott választásokat ezen rendszer szerint csinálták volna, olyan nagyon drámai változás nem lett volna az eredményekben. A Liberális Demokraták is azt mondják: jó rendben van, ez a single vote rendszer jobb, mint az eddigi, de még mindig nem teljesen arányos. Teljesen arányos rendszer különben nincsen, a kicsit arányosabb lehetne olyan, mint a skót rendszer. A skót rendszer hasonlít a magyarhoz, ott pártokra és egyéni jelöltekre szavaznak, tehát két külön szavazatot adnak le, így a pártpreferenciák alapján is szét lehet osztani a szavazatokat. A brit hagyomány viszont a pártlisták ellen van, mert azt mondja, hogy a megválasztott képviselő és a szavazók közötti kapcsolat így esetleg nagyon gyenge lehet. Tehát ők szeretnék megőrizni ezt a szoros kapcsolatot, és valami olyan rendszerben gondolkodnak, ami kicsit igazságosabb, mint a mostani "győztes visz mindent" elv szerint működő, de az azért nem valószínű, hogy egyszerre átállnak egy olyan rendszerre, ami teljes mértékben arányos lenne (amely egyébként sehol nincs a világon). Magyarországon is hiába van töredékszavazat, pártlista, meg egyéni jelölt, az is eltorzítja az eredményeket, szóval ilyen rendszer nincs. Ha ezt az új rendszert bevezetik, akkor az valamit javíthat az arányokon, de nem drámaian, tehát a liberális demokratákat csak mértékkel segíti.

A kisebb pártoknak, mint a Függetlenségi Párt, vagy a Zöld Párt, lehet-e az új rendszer miatt jelentősebb (vagy bármilyen) képviseletük parlamentben?

Ezeknek a pártoknak egyrészt nincs meg a támogatottságuk, másrészt ha a 650-ből kapnak egy-kettő, esetleg három-négy helyet, az sokat nem jelent. Nem valószínű, hogy a következő ciklusban ez nagyon megváltozna. Ami érdekesebb lehet, az a felsőház reformja: ha ott kizárólag választott képviselők lennének, érdekes lesz, hogy azt a választást hogyan bonyolítják le. First-past-the-post, vagy single vote rendszer alapján lenne? Emellett a választott Lordok Házát úgy képzelnék el a liberálisok, hogy az jobban tükrözze a brit társadalom összetételét, tehát nagyobb teret adnának a pakisztáni származású briteknek, az indiai származású briteknek, a muzulmánoknak és egyéb kisebb csoportoknak, akik alulreprezentáltak a felsőházban. Érdekes kérdés, hogy fogja ezt az új kormány megváltoztatni. Azt mondták, hogy teljes mértékben választottá akarják tenni, de hogy milyen választási rendszer szerint, arról nem volt szó.

A koalíciós megállapodásban az szerepelt, hogy a konzervatívok a népszavazás kiírását szorgalmazni fogják, de utána nem kell feltétlenül támogatniuk magát a kezdeményezést. Várható-e tőlük, hogy támogatni fogják?

A népszavazást kiírását biztosan támogatják, hiszen benne van a koalíciós megállapodásban, de hogy ott milyen pozíciót foglalnak el, arra nézve semmi nem kötelezi őket. Kiírjuk a népszavazást, de hogy utána ellene kampányoljanak, az még mindig reális.

Ha esetleg nem jönnek létre a reformok (mert mondjuk a referendum elbukik a konzervatív ellenkampány miatt), a Liberális Demokraták akkor is maradnak a koalícióban?

Kattintson és nézegessen képeket Londonról!

Ez egy jó kérdés, mert a konzervatívok mondhatják, hogy kérem szépen arról volt szó, hogy referendum legyen, de ha egyszer a többség nem akarja... egy demokráciában a tocqueville-i elv alapján a többség zsarnoksága érvényesül. Tehát a liberális demokraták nem panaszkodhatnak, mert elvileg megkapták a lehetőséget a brit választók, hogy döntsenek. Azt, hogy utána mi lesz, nehéz eldönteni. Nyilvánvalóan előtte nagyon erős kampány lesz, és érdekes módon akkor egy platformra kerülhetnek a konzervatívok és a Munkáspárt, mert ők is érdekeltek a jelenlegi rendszer fenntartásában. Érdemes még megemlíteni az újonnan bevezetett öt éves fix ciklust is, mert ez a miniszterelnök jogát és hatáskörét csökkenti a parlament javára. Eddig a miniszterelnök foghatta magát, és saját hatáskörben mondhatta adott esetben, hogy akkor most kiírjuk a választást, a pártom erős, és most a legjobb a helyzet arra, hogy újraválasszanak. Ezt csinálta Margaret Thatcher, mindenki ezt csinálta, senki nem várta ki az öt évet, mert az elég nagy gyengeség jele volt. Gordon Brown mostani kivárása is a gyengeség jele volt már. A fix öt évvel a miniszterelnöknek ez a joga elmegy. A parlament viszont feloszlathatja magát, 55 százalékban állapították meg az ehhez szükséges többséget. Ezt sokan vitatják, hogy miért nem 50+1, miért pont 55. Azért így állapították meg, hogy a jelenlegi kormánykoalíció meg tudja akadályozni, hogy egy bizalmatlansági indítvánnyal feloszlassák őket (a koalíciónak jelenleg 56 százalékos többsége van a parlamentben, ebből konzervatívok 47 százalékkal rendelkeznek – a szerk).

Igaz-e, hogy David Cameron a konzervatív Tony Blair, és a New Labour után ő most egy „New Conservative” pártot épít?

A brit Parlament

Annyiban igaz, hogy Cameron szakított a thatcherista jobbszárnnyal, és ezért nagyon sokan bírálják: Norman Tebbit, a volt pártelnök például élesen támadta. A konzervatív jobbszárnynak nem tetszik egyrészt az Európa-politika, másrészt nem tetszenek nekik az úgynevezett zöldpolitikák, és a bevándorlás kérdésében tett engedmények. Nagyon sok ilyen kérdés van, a pénzügyek például, a jobbszárny nagyobb adócsökkentést akar. Tehát a Thatcherista monetarista politika hívei nem örülnek David Cameronnak, aki egyértelműen befele, középre vitte a Konzervatív Pártot. Tony Blair ugyanezt csinálta a Munkáspárttal, csak a másik oldalról. Ők például annak idején törölték azt a híres negyedik cikkelyt, ami a társadalmi tulajdonbavételről rendelkezett, és a szocializmust tűzte ki célul. Ezt elhagyták, és Tony Blairt legalább annyian támadták balról, mint ahányan most David Cameront támadják jobbról. A New Labourt már nem használják egyébként, mert ez a kifejezés kicsit diszkreditálódott, és most David Milliband (az egyik munkáspárti elnökaspiráns – a szerk.) és a többiek már Next Labourről beszélnek. Kicsit túl akarnak lépni ezen az imázson, mert az állam alattuk így is nagyon sok olyan területre kiterjeszkedett, amire korábban nem volt példa. Például Nagy-Britanniában van az egész világon a legtöbb egy főre eső szabadtéri kamera, illetve a személyi kártyákat, a biometrikus személyi azonosítókat is bevezették. Ezeket most eltörölte az új kormány, ők kevesebb kamerát akarnak, a szabadságjokok kapcsán kevesebb ellenőrzést akarnak az emberek fölött. Emellet a mostani kormány decentralizálna, több pénzt, és több hatalmat adna az önkormányzatoknak, mert úgy gondolják, hogy túl nagyra nőtt az állam. Az iskoláknál a svéd rendszer alapján magániskolákat engedélyeznének, hogy a közösségek alapíthassanak saját iskolát maguknak. Tehát több hatalmat akarnak az embereknek visszaosztani, és egy kisebb államot akarnak. Ennek megfelelően kevesebb adót akarnak beszedni, viszont egy-két szent tehénhez nem lehet hozzányúlni. Az egyik ilyen az egészségügyi ellátás. Viszont egy másikhoz hozzá akar nyúlni Ian Duncan Smith, új családügyi miniszter, volt konzervatív vezető: olyan tervet akar benyújtani, mely szerint munka nélkül nincs segélyezés. Aki nem dolgozik, nem vállal akár közösségi munkát, vagy a munkaügyi központban fölajánlott munkát, az nem fog egy idő után munkanélküli segélyt, és egyéb járulékot kapni. Smith szerint a brit GDP körülbelül 14 százaléka megy el ilyen segélyezésre. Ez a politika viszont a thatcheri gondolkodásból, az öngondoskodás elvéből jön, azaz, hogy ne lógjanak az államnak a nyakán.

A toryk mostani kormányzása tarthat-e olyan sokáig, mint a New Labour 13 éve?

Most a Munkáspárt elég rossz állapotban van, nincs jelen pillanatban egy olyan potenciális vezetőjük, mint annak idején Tony Blair volt, vagy akár intellektuálisan Gordon Brown. Utóbbi sok hibával rendelkezett, de intellektuális tényező volt. A jelenlegi jelöltek, például Ed Milliband, David Milliband, Ed Balls inkább a PR-ban erősek, vagy a szakszervezetek zsebében vannak, ha minden igaz most először egy fekete nő is indul (Diane Abott – a szerk). Általában elmondható, hogy a New Labour már nem megfelelő hívószó, ez már nem olyan népszerű politika. Újat kell kitalálni, de ez időbe telik, és ehhez megfelelő emberek kellenek. Az újítás, ami annak idején megvolt bennük Anthony Giddens és a többiek révén, most nem várható. Persze sok minden függ attól, hogy teljesít a kormány. A Munkáspártnak szerencséje volt, mert egy felfutó gazdasági ciklusba ültek bele, ha a konzervatívok bele tudnak ülni egy felfutó ciklusba miután kijönnek ebből a válságból, akkor feltétlen meg tudják őrizni a következő ciklusra is a hatalmukat. Kérdés még, hogy a földrajzi szóródások hogy alakulnak, mert gyakorlatilag a Konzervatív Párt egy angol párt. Ha megnézzük a konzervatívok választási térképét, a megnyert körzeteik 99 százaléka Angliában, és ott is inkább délebbre van, ott viszont Munkáspárt nincs is szinte. A Munkáspárt a nagyvárosokban, és a „széleken” (Wales, Skócia) erős. Ezért sokat fog számítani a skót-angol viszony, és hogy Alex Salmond és a Skót Nemzeti Párt most mennyire gondolja komolyan az önállósodási törekvéseket. A konzervatívok között van olyan nézet is, hogy menjenek nyugodtan, mert ez azt jelenti, hogy a Munkáspárt elveszít jónéhány körzetet, és a Konzervatív Párt fog jól járni az egész szakadásból pártpolitikailag. Ezeket nagyon nehéz most megjósolni, az is számíthat mi lesz Európával. Yogi Berra, híres amerikai baseballjátékos mondta egyszer: „nagyon nehéz jósolni, különösen a jövőt illetően.” Egy másik sokat idézett, ezúttal brit közhellyel élve – ezt Harold Wilson mondta –, a politikában egy hét is nagy idő. Azt, hogy mi fog itt két-három éven belül történni, nagyon nehéz most megmondani.

A Magyarics Tamással készült interjúnk első, külpolitikával foglalkozó részét itt olvashatják.

Címkék:
• david cameron
• egyesült királyság
• interjú
• konzervatív párt
• liberális demokraták